Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

1988. szeptember 10., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Két szomszédvár Gelejen: Fejlesztik a juhászától Mikor elhelyezték, azt hittük lesz még több is belőle Miskolc központjában. Ma egy sincs... Elillantak, mint a gáz? Kandelábert idézve Ritka ipartörténeti sors­forduló a diósgyőri és az óz­di kohászati nagyüzem ter­vezett összevonása. A nem mindennapi hír kapcsán bi­zonyára sokan érdeklődnek a megye két kohászati vállala­tának eddigi kapcsolatai iránt a történeti múlttól napjainkig. A k*ét nagyüzem közös vo­nása, hogy létrejötte egy-egy megszállott, hányatott sorsú alaipítószemélyiség nevéhez fűződik. A diósgyőri hámori vasművet a bécsi udvar be­vonásával Fazola Henrik ala­pította 1770-ben, míg az ózdi vasgyárat Rombauer Tivadar hívta életre 1815-ben a Mu­rányi Unió, a Rimái Coalitio és gróf Andrássy Károly tár­sulásában. Diósgyőr az ózdi vasgyár alapításáig eltelt 75 esztendő alatt a gyarmatosító bécsi udvar szorításában megjárta, a magyarországi vasgyárak kálváriáját, súlyos problé­mák között hányódott, foko­zatosan őrlődve fel a kama­rával folytatott egyenlőtlen, ádáz küzdelemben a létéért, talponmaradásáért. 1849-ben Fazola Frigyes is meghalt s távozásával nem volt senki­nek érdeke a küzdelmet foly­tatni. 1867-ben a magyar kormány nagy veszteséggel vette át a vasművet s mivel fenntartása nem látszott gaz­daságosnak, elhatározta a bezárását, ugyanakkor terv­be véve jelenlegi helyén a vasútépítés szükségleteinek biztosítására egy új vasgyár létesítését. A Rimamurányi Vasműve­lő Egyesülethez tartozó ózdi vasgyár fejlődését ebben az időben sokkal inkább az osztrák vasúttársaság gyárai, a galíciai területeket elhódí­tó witkowitzi művek, vala­mint újabb alapítási törek­vések foglalkoztatták. 1870— 1920 között a két vasgyár külön keretek (RIMA—MÁ- VAG) között működött, egy­mástól függetlenül. A RIMA, mint konszern, akkora tőke­erővel és piacfolvevő képes­séggel bírt, hogy a verseny­ben diósgyőri szomszédjától nem kellett tartania, hisz akkor a „hadi potenciál” ké­pezte a diósgyőri új vasgyár életterét. Diósgyőr 1926-ban belépett a nemzetközi sínkartellbe, melynek keretében az ózdi gyárral együtt a balkáni piac ellátása lett a feladata. A három évvel később kezdődő nagy ipari válság idején a képviselőházban az ózdi gyár részvényeseinek megbízottai támadást intéztek a diósgyő­ri vasgyár ellen, hangoztatva életképtelenségét, követelve megszüntetését, vagy eladá­sát. A képviselőházi vita az amúgy is izgatott diósgyőri légkört olyannyira tovább mérgezte, hogy a diósgyőri munkásság izzó hangulatú muinkásgy ülésen tiltakozott a vasgyár RIMA kezére törté­nő átjátszása ellen. A felszabadulás után elsi­mulni látszottak a korábbi, RIMA által szított, társulási érdekellentétekből fakadó szembenállások. A kapcsola­tok felhőtlenné váltak, kol­legiálissá, barátivá. Ehhez ta­lán az is nagyban hozzájá­rult, hogy az Ózdon megkez­dett esti egyetem III. évfo­lyamára sokan jöttek át Di­ósgyőrbe, akik közül többen itt maradtak, többen vissza­mentek, de a barátság szálai megmaradtak. Néhány epizódot említve a két gyár jó kapcsolatából: 1945 tavaszán az ózdi durva­hengermű-sorok indításához különvonattal előhengerelt bugát szállítottak Ózdra. Di­ósgyőr a finomlemezsor hi­deg-trió hengerállványát át­adta a Borsodnádasdi Le­mezgyárnak, melynek fejé­ben Ózd lemondott hat- és kéttonnás elektrokemencéjé- ről Diósgyőr javára. 1946 végén alakult meg a Nehézipari Központ (NJK) és ezzel egyidejűleg államo­sították a RIMÁ-t. A NIK hatásköre kiterjedt a MÁ- VAG — köztük Diósgyőr — üzemeire is. Ettől kezdődően a kapcsolatok erősödtek, melyhez műszaki vezetők cseréje is hozzájárult. 1948-ban a NIK' műszaki főosztálya első ízben alkal­maz hengerelt szelvényel­osztást Diósgyőr és Ózd kö­zött. Rá egy évre a NIK át­alakult Nehézipari- Igazgató­sággá, a kebelén belül léte­sített Kohóipari Központnak tagja volt Diósgyőr és Ózd is. A vasúti sín- és kerékpár­gyártás fokozására Ózdon és Diósgyőrött munkaversenyt rendeztek, mely jelentős eredménnyel zárult. Ez idő­ben a Kohóipari Központ fel­adatát átvette a Nehézipari Minisztérium Vaskohászati Főosztálya, melynek felügye­lete alatt rendszeressé vál­tak a két szomszédos kohá­szati vállalat közötti tapasz­talatcserék, majd létrejött a termékszerkezet-váltás szelle­mében a szakosítás, mely­nek értelmében Ózdot a tö­megacélok, Diósgyőrt pedig a minőségi -és nemesacélok bá­zisává jelölték ki. 1951-ben Diósgyőrben ren­dezték meg az ózdiak rész­vételével a hengerészek első országos konferenciáját. Ké­sőbb Diósgyőr és Ózd kohá­szai párosverseny-szerződést kötöttek, a diósgyőri óriásko­hó vezetője az ózdi Filter Pál lett. A személycserék révén erő­södő baráti szálaknak is kö­szönhető, hogy abban az idő­ben, amikor minisztériumi törekvések születtek Dunaúj­város fejlesztése, Diósgyőr és Ózd elsorvasztására, az óz­di Temesszentandrássy Guidó vezérletével ózdi—diósgyőri vezetők bevonásával Hollós­tetőn a bányászüdülőben igazi „team-munkálkodás­ban” dolgozták ki az ellenja­vaslatot, mely révén épült meg Diósgyőrben a közép- és a nemesacél-hengermű. Sajnálatos módon a bará- tias kapcsolat a Borsodi Érc­előkészítő Mű építésénél, felújítási munkálatainál el­mérgesedett, éles ellentétek léptek fel, nyílt szembenál­lással. A viták azonban elsi­multak, éppen ebben az év­ben a két gyárvezetés oda- visszalátogatás keretében „szívta el a békepipát”, kö­zösen keresve a mindkét fél számára gyümölcsöző, egy­mást segítő jó kapcsolatok lehetőségeit. A tervezett fúzióval ez év december 31-ével megszűnne a Lenin Kohászati Művek és az Ózdi Kohászati Üzemek, valamint az Alapanyag-elő­készítő Vállalat és 1989. ja­nuár elsejével Borsodi Vas- és Acélművek néven új fel­állásban, új alapítólevéllel működne tovább. A már ed­dig is sok vitát kiváltó dön­tés helyességét majd az el­következendő évek eredmé­nyei igazolják. ' Sokszor elhangzott a meg­állapítás : a nagyüzemek nem fejlesztik, inkább visz- szafejlesztik a juhtartast, mert az a kedvezőtlenül vál­tozó gazdasági szabályozók miatt ráfizetéses. Ezzel szemben a népgazdaság, a feldolgozóipar számot tart a gyapjúra, és jól értékesíthe­tő, piacképes a bárányex­port is. Az egyre csökkenő számú birkaállomány hiá­nyát a lakosság is érzi, hi­szen már alig-alig vásárol­ható a közkedvelt gomolya, és a juhtúró nem egyszer „hiánycikk”. A kedvezőtlennek ítélt kö­rülmények ellenére a juh­állomány fejlesztése mellett döntött a geleji tsz. Ezt ugyan a szakmában elsősor­ban mint halászati gazda­ságot tartják számon, ám most a jelenlegi birkaállo- mányát megnöveli, s 8000 anyajuhot kíván tartani. A tartáshoz szükséges épületeket az AGROBER miskolci irodája tervezte meg, s a kivitelezés is meg­kezdődött. A mintegy 20 millió forintos beruházással úgynevezett vegyes hasznosí­tású tartást valósítanak meg. Ebben a gyapjú- és tejérté­kesítés mellett jelentős sze­repet játszik majd a ba- rányhizlalás is. A tervek szerint a juhál­lomány növelésére két, egyenként ezer férőhelyes hodályt. építenek. Az egyik hodály építését már végzik. Ez faszerkezetből áll, ame­lyet kitöltő falazattal látnak el. Az egyikben ezer anya­juhot tartanak majd, míg a másikat a hizlalásra hasz­nosítják. Megyénk déli, nagy kiter­jedésű legelőkkel rendelkező vidéke egykor híres volt a juhnyájakról. Most új élet­re keltik ezt az ágazatot. (Folytatás az 1. oldalról) a Mészöv látja el, tegyük hozzá, nem könnyű tereden. A gazdálkodók döntéséhez feszítettebb és újszerű hely­zetet teremtett a kis- és nagy-, és külkereskedelem szabadabbá válása, a ma­gánkereskedelem bővülése, az új érdekeltségi és gazda­sági integrációs formák le­hetősége, az adó- és árszer­kezet változásából adódó szövetkezeti feladatok végzé­se. Az ütközések az utób­bi időben növekedtek. • A szövetkezetek gazdálkodásá­ban érintettek és érdekel­tek közötti, kommunikáció gyakran nem megfelelő, parciális érdekek, vélemé­nyek megértésében, egyezte­tésében kevésbé toleránsak. Lassan már el is felejtjük, sőt, már el is felejtettük. Pedig annak idején — vala­mikor a nyolcvanas évek elején, lám, már én sem emlékszem pontosan —, mennyire örültünk enjnek a két, a régi időket megidéző gázkandelábernek. Hogy mi­lyen szép, milyen hangula­tos ... Volt is kezdeménye­zés, hogy valamelyik miskol­ci nagy gyár elkészíti ezeket az öntöttvas kandelábereket, többet is. És hogy azt a vá­ros frekventáltabb pontjain fölállítják. Mondjuk a sétá­lóutcán. Aztán mindez elmaradt. Ma ez a két világítótest a Tigáz előtt látható, már aki arra téved. Hisz ez nem a város központi részén van. S mi lett a többi, a beígért, vagy inkább mondjuk úgy, elképzelt gázvilágítókkal? Nos, mint azt megtudhattuk Egyes — monopolhelyzetben levő vállalatok, például - a kötelező termékforgalmazás­ban működő tej-, húsipar, korábban a söripar, a kenyér­gyárak, a versenytárs nél­küli nagyvállalatok sokszor élnek helyzeti előnyükkel a kiszolgáltatottak rovására. Ilyen esetekben különösen fontos a Mészöv közremű­ködése a nézeteltérésben le­vők közötti ellentmondások feloldásában. Mindezeken túlmenőleg az utóbbi évek­ben jelentős változások tör­téntek, illetve vannak folya­matban a szövetkezetek kör­nyezetében, s magában a mozgalomban is. A párt és a kormány stabilizációs és kibontakozási programja, a társadalmi és gazdasági élet erősödő demokratizmusa, a Katona Zoltántól, a Tigáz helyi kirendeltségének veze­tőjétől, „kútba esett” az ügy. ‘ Anyagi okok miatt nem lát­hatók ezek a szép öntöttvas lámpatestek. Egy kandeláber annak idején 60—80 ezer fo­rintba került volna, ma pe­dig úgy hozzávetőlegesen 100 ezerbe. Inkább többe. Arról már nem is beszélve, hogy bizonyos alkatrészek valutás importból szerzen- dők be a készítéséhez. Pedig szép lenne. Szép lett volna. A Tigáz igazgatója mindenesetre azt is elmond­ta kérdésünkre, hogy ők is segítenének (bizonyos anya­giakkal is) ismét „tető alá hozni” ezeket a patinás lám­patesteket. Hogy ki még? Ezt nem tudjuk, ám, ha va­lamely cég, intézmény part­ner lenne ebben, jó lenne. Nem lehetne mégis ... ? (mészáros—Iaczó) politikai intézményrendszer korszerűsítése és más, a szocialista piacgazdaság ki­építésével, a gazdasági re­form folytatásával összefüg­gő intézkedések számos te­rületen egészen újszerű fel­tételeket és követelményeket teremtenek. Sok még a bi­A Tokaj Áruház Mélyreható vitában, mely­nek során az áfészek terüle­tén működő pártszervek és -szervezetek munkájáról is tájékozódtak, megállapította a párt-végrehajtóbizottság, hogy a szövetség e követel­ményeknek megfelel, a ki­alakult szervezet korszerű, célra orientált, az eredmé­nyes érdekképviseletre alkal­mas, és a végzett munkáért elismerését fejezte ki. Ugyanakkor hangsúlyozták: olyan mechanizmus kiépíté­sén kell a továbbiakban dol­gozni, amely felszínre hoz­za a képviseltek valós ér­így örültünk neki annak ide­jén ... zonytalanság, a tudati zavar, nagy szellemi megterhelést jelent különösen a vezetők­nek eligazodni, lépést tarta­ni a változásokkal. A Mé­szöv felelőssége az érdek- képviseleti tevékenység mellett e kérdésekben is to­vább erősödik. dekeit, ebben nagy szerep hárul a pártszervekre és -szervezetekre, az ott dolgo­zó kommunistákra. A meg­újulást, a reformfolyamatok jobb kiteljesedését az alap­szervezeti munka korszerűsí­tésével is segíteni kell. En­nek hatékonysága nagyban függ attól, hogy milyen a tagsági viszony fejlettsége, ezért a politikai munka igen fontos része, hogy a tagsá­gi viszony a tulajdonosi ér­dekeltség erősítésével tovább fejlődjön. O. M. Kriston Béla Tudósítás egy találkozóról A múlt héten teljesítet­tünk egy szolid kérést: pár sorral figyelmeztettük azo­kat az idős vasmunkáso­kat, akik 1945-ben lettek szakmunkássá a Lenin Ko­hászati Művekben, illetve a Diósgyőri Gépgyárban, hogy 1985-ben tett fogadal­muk értelmében találkozó­juk lesz. A találkozót kö­vető napokban ismét leve­let kaptunk az évfolyam képviselőjétől, Nagy Ferenc- től. Azt írja, segítségünket oly módon köszöni meg, hogy megosztja velünk hu­szonötük szép estéjének él­ményét. Nehéz időben — 1942—1945 — tanulták ők a szakmájukat, de jól meg­tanulták, közülük — mint az azóta eltelt 43 évben be­igazolódott — „csak ren­des, becsületes, a munká­ban és az életben tisztes­séggel helytálló emberek kerültek ki”. Sok társuk vezető posztokra került az újjáépítés alatt, többségük pedig nyugdíjig kitartott választott szakmája mel­lett abban a ^nagyüzemben, ahol mestereik a munkára — és a tartalmas életre — tanították őket. „Boldogan emlékeztünk az 1945. augusztus elsejei szabaduló bálunkra, ami­kor a Mágnás Miskát ját­szották el a rátermett év­folyamtársak. A szereplők közül többen eljöttek a mostani találkozónkra is.” Igen, amikor a legfogéko­nyabb életkorukban voltak a mai nyugdíjasok, nagy hagyományai voltak a mun­kásművelődésnek, a nagy gyárakban pezsgő volt a kulturális élet. Ennek bi­zonyítéka kedves tudósí­tónk levele is: gyönyörű zsinorírással, hibátlan he­lyesírással, szép fogalma­zásban íródott. Az idős va­sasoknak stílusuk van. Á megyei párt-végrehajtóbizottság napirendjén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents