Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-06 / 213. szám
1988. szeptember 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Megújuló pártmunka Többség, kisebbség, demokrácia * A z országos értekezlettel a párt (megújulásának, működése korszerűsítésének olyan jelentős szakasza kezdődött el, amelyet túlzás nélkül minősíthetünk történelminek. Fontos szervezeti, működési változtatásokban is realizálódott a felismerés, iliogy a párt csak akkor képes NEM ERETNEKSÉG Nézetek ütköztetésére, alternatív javaslatokra nemcsak biztattunk már . eddig is, hanem az effajta döntés-előkészítő módszer sok pártszervezetben magától értetődő gyakorlattá vált. Mégis a központitól, a vezető testületétől eltérő vélemények — a kisebbségiekről már nem is szólva — nemcsak hogy nem kapták meg az őket megillető figyelmet, hanem jobbik esetben elfelejtődtek, a rosszabbikban pedig eretnekségnek számítottak. így eleve elriasztottak attól, hogy legközelebb a „hivatalosnak” tartott, a vezetők által hangoztatott, vagy a viták során többséginek mutatkozó nézetektől eltérő véleményünknek hangot adjunk. Ma már viszont a kisebbségi álláspontot nem eretnekségnek, hanem a párt belső élete természetes velejárójának tekintjük. Aligha ítélhető el, még kevésbé minősíthető frakciózásnak — sőt, a demokratikus centralizmus elvével összhangban áll —, ha már a döntésre hivatott tanácskozást megelőzően is ütköznek a vélemények. A fontos az, hogy a vélemények nyílt, őszintevitákban ütközzenek, hogy senki se csatlakozzék érdekből, alkalmazkodásból, presztízsokdkból egyik vagy másik véleményhez, vagy azokat képviselő csoportokhoz még a döntéseket megelőző vitákban sem. A többségi, illetve a kisebbségi álláspontoknak mindenkor elvi, pártszerű vitákban kell kikristályosodniuk. Ez utóbbi kifejezést nem véletlenül használjuk, hiszen egy döntésre hivatott tanácskozás előtt még aligha beszélhetünk többségi, illetve kisebbségi álláspontról, minthogy az arányok még nem mérettek meg. KISEBBSÉG ÉS FRAKCIÓ És i-tt jutunk el a másik fontos lépéshez: az eltérő, az egymással ütköző vélemények, koncepciók, pontosabban a döntésre váró kérdések képviseleti arányát a döntést hozóknál csakis szavazással állapíthatjuk meg. A pártdemofcráci'a továbbfejlesztése során az eddigiinéi sokkalta gyakrabban kell majd szavazással dönteni. Külön fel kell hívni a figyelmet az állásfoglalásnak arra a mondatára, amely így szól: „A véleményükkel kisebbségben maradottak álláspontjukat a pártszervek tanácskozásain, a párt elméleti fórumain kifejthetik...” Eddig, ha valakinek a véleményét az alapszervezete elutasította, netán elítélte, bátornak kellett lennie ahhoz, hogy azt [elsőbb pártszervek fórumain megismételje. (Ha egyáltalán eljutott ilyen fórumokra ...) Most nemcsak, hogy megteheti, hanem kívánatos is, hogy megtegye, hiszen ezzel hozzájárul a nézetek hasznos ütköztetéséhez, újabb mérlegelésre nyílik lehetőség most már egy felsőbb szintű fórumon. Vajon felléphet-e valaki nemcsak a maga, hanem egy kisebbségi csoport nevében a pártszervek tanácskozásain, nem minősül-e ez frakciózásnak? Mindaddig, amíg a döntés a vita, az előkészítés fázisában van, vagyis nincs határozat, frakcióról nem lehet szó. Ilyen esetben a felszólaló saját alapszervezeténél a kisebbségben maradottak véleményét képviseli, tehát azonos véleményt valló párttagokét, helyesen meghatározni, a jelen cs a jövő történelmi szükségleteinek megfelelő irányba terelni a gazdasági, társadalmi mozgásfolyamatokat, ha a döntéseket a párttagság tömegeit átfogó alkotó viták, a nézeteknek az állandó önkontrollt garantáló ütköztetése előzi meg. és nem egy, közös nézetek alapján valamilyen akcióra szervezkedő csoportét. Frakcióvá csak a döntéshozatal, a határozat megszavazása után válhat a kisebbség, de csak abban az esetben, ha eltérő véleménye hangoztatásához, propagálásához fórumokat teremt. Ezzel a demokratikus centralizmusnak azt az alapvető elvét sérti meg, hogy a párttag a döntéshozatal után .abban az esetben is köteles képviselni, sőt végrehajtani a határozatot, ha azzal személy szerint nem ért egyet. Persze, nem könnyű a dolga annak, aki igazát fenntartva, arról meggyőződve szorul kisebbségbe, hiszen végső isoron jót /akar, s az sem kizárt, hogv az idő majd őt igazolja. Ezt a lelkiismereti, a jogok és kötelességek, a meggyőződés és a kötelesség közötti konfliktust igyekszik oldani a kisebbségnek az álláisfoglalásban rögzített ama joga, hogy felsőbb pártszervezethez fordulhat „a vitatott ügy újratárgyalása érdekében”. A demokratikus jogok széles körű bővítését jelenti ez, hiszen itt már nemcsak az újabb meghallgatásra kötelezik a felsőbb pártszervet, hanem újratárgyalásra, felülvizsgálatra, végső soron a már többségi szavazattal szentesített határozat kontrolljára. CENTRALIZMUS ÉS MAGÁNVÉLEMÉNY Hosszú évtizeden át hozzászoktunk ahhoz, hogy .a párt erejét, vezetői alkalmasságát a nézetek egyöntetűségén, a munka- módszerek, a vezetési gyakorlat unifor- mizáltságán mérjük. Az utóbbi években már sok merevség oldódott, az élet mondhatni kiikényszerített egy sor változást. Most végre a párt országos értekezlete foglalt állást mindezekben. A dolgok természetéből következően mindenekelőtt a párton belüli demokrácia erősödik, mi több, annak új csatornái, fórumai nyílnak meg. A társadalomban — és nemcsak a szocialistában — a demokrácia és a cselekvés, a fegyelem éppúgy elválaszthatatlanok egymástól, mint az állampolgári jogok és a kötelességek. Hatványozottan érvényes ez egy olyan pártban, amely a társadalom vezető erejének szerepét vállalja. Ezért a demokratikus centralizmus elve és gyakorlata szigorúbb normákat ír elő, mint alkotmányunk az állampolgárok számára. A párt tagjai kötelesek Végrehajtani az érvényben levő határozatokat akkor is, ha azokkal nem értenek egyet: kötelesek a párt testületéinek álláspontját képviselni akkor is, ha egyéni véleményük eltérő; illetékes pártfórumokon kívül nem nyilatkozhatnak az elfogadott határozattól eltérő szellemben. Az országos pártértekezlet állásfoglalása alapján jelentősen szélesedett a pártban a demokratikus mozgástér. Ezt kiaknázni minden párttagnak nemcsak joga, hanem kötelessége. A párton belüli demokrácia erősítése ugyanis egyfelől nagyobb lehetőséget, garanciát ad a helyes döntésekhez, másfelől a vélemények ütközésének lezárása a többségi-kisebbségi álláspontok tisztázásával élesebben rajzolja ki a végrehajtásban kötelező feladatokat, anélkül azonban, hogy elzárná a továbbgondolkodás, az ellenőrzés csatornáit. F. J. Mi ütöttük — mi gyógyítjuk Vajon mennyit küszködtek elődeink, míg kialakították azokat az aprókövekből összehordott teraszokat, amelyeket a meredek hegyoldalakon készítettek, hogy csökkentsek a lezúduló víz erejét, a termőréteg lepusztulását? Hány kosár követ kellett összehordani, mennyi vívódás, gürcölés eredményeként született meg cgy-egy másfél-két méter magas kőfal, amelyeket ma is gyakran látunk megyénk történelmi borvidékén? Hegyalja kapujától egészen a Sátoros-hegyekig. Mementóként most is meredeznek e falak, látjuk azokat Mád, Tárcái, Tokaj lejtőin. Sajnos eredeti funkciójukat elveszítették az „építmények”, mivel igen sok ilyen meredek részen már csak az elvadult szőlők emlékeztetnek a valaha virágzó földművelésre. Sorsuk alakulása volt gazdáik sorsait mutatta: eljárt felettük az idő, s a2, újabb, a számítóbb tulajdonos hamar kiderítette, nem éri meg neki az a sok izzadtság, hogy oda- fönn szőlőt termeljen. Így kerültek lassan-lassan az árvaság sorsára legszebb fekvésű szőlőink. Ezt a folyamatot csak siettette a nagyüzemi termelés, a géppel művelhetőség felső határa, a kézi r munka becsületének romlása. így került a szőlő a vasúti töltés mellé, a kipusztult szőlő helyébe pedig a hegyoldalon a kukorica. Pedig, ha valaha volt rá hatalmas gép, szorgos ember, akkor ma van mindkettő. És ha a szőlőtermesztésben a minőség kerül előtérbe, akkor gondolkodhatunk e szomorú látványt nyújtó teraszírozott parlagok újraműveléséről: az évszáza-* dós táj helyreállításáról. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében Gyöngyösön, a KGST-országok kilencedik nemzetközi rekultivációs szimpóziumán kérdeztük dr. Tóth Sebestyén tudományos főmunkatársat, mi az ő véleménye parlag-szőlőink rekultivációjáról. — A rekultiváció tulajdonképpen a táj helyreállítása, nem pedig az eredeti állapot visszaállítása. Azt ki kell gondolni, hogy például milyen legyen Tokaj-Hegy- alja mondjuk kétezerben, ehhez kell tervezni, kialakítani az erózióvédelmet, azt, hogy milyen növénnyel akarjuk betelepíteni, és hogy spontán vagy természetes módon. Nem biztos, hogy megérné a fent említett területeket újból művelésbe fogni. Ez pénz függvénye, és jelenleg a földvédelmi alap még nem áll mindenütt rendelkezésünkre a rekultivációhoz. A szőlő újratelepítése óriási költség lenne és az is kérdéses, hogy megéri-e, és kinek éri meg. Hiszen vannak itt környezetvédelmi, tájvédelmi szempontokból más problémás területek is. Éppen Borsod megyében nagyon sok a leművelt bánya, a meddőhányó, ezek mind napjainkban is keletkeznek, mint a bányászat velejárói. Például a visszahagyott kőbányák hasznosítására, a sebek eltüntetésére kellene több gondot fordítanunk. Tudjuk, ezeket eleve lépcsőzött bányafalakkal kellene visszahagyni, a lépcsőkön pedig vastag földréteget, hogy a vegetáció megtelepüljön rajtuk. A mikrotera- szokon megáll a csapadék, a meredek kőfalat benőheti a borostyán, a szőlő, tehát jó szándékkal széppé lehet tenni a környezetet. De egy hátrahagyott bányának számtalan kihasználási lehetősége van, az autótanpálya, a kemping, a garázs kialakításától a raktározási gondok megoldásán át az ilyen meredek falakba kialakított temetkezési urnák elhelyezéséig. Vannak már szép példák a homokbányák környékének rekultivációjára is, például Nyékiád házán és környékén. A szénbányák meddőhányóinak hasznosítására jó példa Visontán látható, ahol egy meddőhányón több mint hatszáz hobbikertet alakítottak ki. Radostyán külszíni fejtésénél pedig nagy területen megmentették a humuszt az úgynevezett „visz- szaterítéssel”. Ugyanígy szép példa erre a vadnai külszíni fejtés is. — ön a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Kutató- intézetében Kompolton dolgozik, koordinálja a KGST- országok rekultivációs munkáját, részt vesz az eljárások kidolgozásában. Ezért kérdezzük, hogy hol tart a megkárosított tájak helyre- állítása? — Hogy az északkeleti példánál maradjunk, intézetünk megkezdte a károsodott területek felmérését. Eddig ötvenhat objektumot térképeztünk fel, rögzítettük adottságait, a megyei földhivatallal kidolgoztuk hasznosítási módjaikat. A bükkábrányi külfejtéssel kapcsolatban — jó példaként — a bányavállalat rekonstrukciós tervet, humuszgazdálkodási tervet készíttetett. Mindenütt így kellene kezdeni a kitermelést, összefogva a terület gazdájával, mint itt a Délborsodi Állami Gazdaság és a Mátraaljai Szénbányák Vállalat. Könnyen belátható, hogy az eredményes rekultivációhoz szellemi energiát is kell befektetni, hogy a bányánál is legyen egy felelős, aki figyeli a bánya technológiáját, menedzseli ezt a munkát, hiszen ha idejében visszakerül a humusz a meddőre, ott eredményes kis- és nagyüzemi művelés valósulhat meg. (bckecsi) Hiánycikk a valódi piac Az Északmagyarországi Vegyiművek néhány éve az irányítószervek biztatására jelentős állami kölcsönfelvétel mellett létrehozta a V—5 ös üzemet, amely egy esztendőben megközelítően 10 ezer tonna Alirox kukorica- gyomirtószer gyártására alkalmas. Az Aliroxot a magyar—szovjet agrokémiai egyezmény keretében szállítják a Szovjetunióba és a szállítás ellentételeként a szovjet fél olyan termékeket ad cserébe, amelyet tőkés piacon csak dollárért lehetne beszerezni. A jelenlegi szabályozórendszer ezt a sajátságos helyzetet nem veszi figyelembe és a sajóbábonyi vállalatot is egyértelműen a tőkés exportra orientálja. Mit tehet az ÉMV ebben a helyzetben, ezután érdeklődtünk Sántha Pál, kereskedelmi főosztályvezetőtől és Fazekas Lajos, anyag- és raktárgazdálkodási főosztály- vezetőtől. — Az első fél év ennek ellenére jól sikerült — válaszolja Fazekas Lajos, — mert az idén nem volt drasztikus alapanyaghiány. Az ÉMV sajnos, a kialakult termelési szerkezete alapján évente mintegy 22—23 millió dollár értékű alapanyagot kénytelen tőkés piacon vásárolni, a növényvédő szerek, elsősorban az Alirox nevű gyomirtószer, a poliuretán készítmények és a gyógyszer-intermedierek gyártásához. Az igen jelentős import ellenében tavaly dollárelszámolású piacon mintegy 7 millió dollár, rubelelszámolású piacon pedig mintegy 4(5 millió rubel értékű árut szállítottunk. — Az első félévi munkánk alapján mintegy 5,1—5,2 millió dollár értékű gyógyszer-intermediert és növényvédő szert szállítottunk egyebek között Dél-Amerikába, Nyugat-Európába, Indiába és Kínába. Ez a feladat rendkívül intenzív kereskedelmi munkát jelent és arra kell törekednünk, hogy hosszú távú megállapodásokkal biztosítsuk a piacot, — mondja Sántha Pál. — Ehhez a munkához még az is hozzátartozik, hogy szoros együttműködést kell kialakítanunk a gyártmány- és gyártásfejlesztéssel, hogy a partnerek igényének meg tudjunk felelni. A szocialista országokba irányuló kereskedelem már valamennyiünknek több gondot okoz. Hiszen nincs versenyhelyzet, csak szimulált a piac, nincs valódi árrendszer, ráadásul a kereskedelmet olyan adórendszer sújtja, amire a vállalat nincs és nem is lehet felkészülve. Mi ugyanis ma a bukaresti áregyezmény alapján kialakult árakért adjuk a termékeinket és ezek az árak a világpiaci ár 44—45 százalékát teszik ki, ugyanígy „olcsóbban” kapjuk a számunkra szükséges alapanyagok egy részét innen, de ezt a kedvezőbb árat a pénzügyi kormányzat különadóval terheli. A visszatérítést, „támogatást” pedig lecsökkenti, így arra kényszerülünk, hogy a talpon maradásunk érdekében a hiányt részben „támogatásként”, részben az alapanyag minőségi kifogásai miatt „visszasírjuk”. Ez bizonytalanságot eredményez a vállalat munkájában és végül az eredményeink nem a mi munkánktól, hanem az irányítók jóindulatától függenek. — Mondanának valamit a második fél év kilátásairól? — Az ÉMV termelésének mintegy hatvan százalékát a növényvédő szerek teszik ki, A növényvédő szer idénycikk, de ez csak a gondok egyik forrása. A szovjet átalakítás — ők ugyanis a legnagyobb vásárlóink, — a gazdálkodók körében most jutott el a költségérzékenységnek arra a fokára, amikor a felhasználók már megvizsgálják, miből mennyit vásároljanak. Nos, jelenleg a kiszórás korszerűtlensége miatt, a gazdaságok egy része ezen „spórol” éá most ebből a növényvédő szerből ott készletek halmozódtak fel. A második fél évben a Szovjetunió aligha vásárolja meg a korábban igényelt Alirox- mennyiséget. Az ÉMV számára a jelenlegi helyzetből a kilábalási lehetőséget csak az adja, ha a KB határozata alapján az „A” változat szerint a magyar gazdaságban valódi versenyhelyzetek alakulnak ki, megfelelő import liberalizmussal. Ez a versenysemleges helyzet kialakíthatja az egységes piacot, ahol a vállalat számára megfelelő mozgástér van. Ehhez a helyzethez tudna alkalmazkodni rövid és hosszú távú fejlesztési stratégiájával a vállalat. Hajdú Gábor
