Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-05 / 212. szám

1988. szeptember 5., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 # Élelmiszerexportunk ma és holnap Vajon milyen lesi az idei szüret? Fotó: Fojtán László Négymillió oltvány és a szőlő sorsa Szüret előtti bizonytalanság Hegyalján A nemzetközi agrárpiac jelenlegi helyzetét nem le­het néhány év klimatikus viszonyaival, vagy olyan rö­vid távú közgazdasági hatá­sokkal magyarázni, mint a recesszió. A nyers mezőgaz­dasági tömegtermék „ver­senyképességéről” az utób­bi években a világpiac im­már véglegesen kimondta az ítéletet. A hazai élelmiszer-terme­lés — beleértve az élelmi­szeriparét is — műszaki szintje jóval alacsonyabb és egyenlőtlenebb, mint a fej­lett ipari államokban, ame­lyek piacán a magyar ter­mékeknek versenyeznie kell. Különösen az értékesítést közvetlenül megelőző fázi­sok — például a tárolás, osztályozás, szállítás, áruki­készítés és csomagolás — műszaki fejletlensége okoz gondot. Mindez olyan, egy­re élesedő versenyhelyzet­ben, amikor a korábban még elfogadható minőség már nem elegendő. Az 1990-ig várhatóan ren­delkezésre álló gazdasági erőforrásaink szelektív fel- használása esetén mai ver­senyhelyzetünk középtávon valamelyest javítható. Rö­vid távú versenyképességünk jelentős javulására azonban csak egyes termékek vagy termékcsoportok esetében lehet számítani, de a ter­mékek összességében nem. Ehhez ugyanis jelenleg még hiányzik egy jókora vásár­lóerővel rendelkező, igé% nyes, és húzóerőt kifejtő, széles belső élelmiszerpiac. Akadályt jelent továbbá az élelmiszer-termelésnek az iparral és az eszközimport­Adott egy sorsával meg­birkózni lalig-álig tudó vá­ros, s -régió, s adottak olyan környezeti erőforrások, meg­levő értékek, -amelyek okos, gazdaságos hasznosításával már-már kihúznák a terüle­tet, s lakosságát a bajból, így sommázihatnánk azt a tanácskozást, melyet az idén i-s azért hívtak össze Tokajban, hogy a város hosszú távú településfej­lesztési koncepciójában elért eredményeket, s a tovább­lépéshez szükséges elképze­léseiket megvitassák. Az ülésen elhangzott, hogy nagyobb figyelmet kívánnak fordítani a város és kör­nyéke gazdasági fejlesztésé­nek olyan sajátos, helyi erő­forrásokra épülő lehetőségei­re, amelyek a megyei és a tokaji elképzelésekből mind­eddig hiányoztak, vagy nem kapták kellő hangsúlyt, tá­mogatást. A romiló gazdasá­gi tendenciák; a lakosság apadása és az elöregedés miatt bizony nehéz manap­ság munlkahelyet teremteni, a meglevő üzemeiket gazda­ságosan, eredményesen üze­meltetni. A városban még­is vannak eredmények. Á telefongyár fejlesztést ter­vez, mely újabb munkaal­kalmat jelent az itt lakók­nak. Nagy beruházások in­dulták: épül a tornacsarnok, a 300 személyes kollégium, a zsinagóga, elkezdődik a városi tanács háza és a mű­velődési ház rekonstrukciója. Mindent megtesznek, hogy a történelmi borvidéket és a várost vonzóvá tegyék ■ az idegenforgalom szempontjá­ból. Ez azért is néhéz, mert az infrastruktúra meglehe­tősen elmaradott. Nincs táv­hívó telefonvonal, nincs elegendő szállás- és étkezési lehetőség. Az iutak és a jár- dák felújításra várnak, meg-, oldatlan a szennyvíz-elveze­tés. A közegészségügyi el­látás sem megfelelő nagyobb idegenforgalom lebonyolítá­sához, igaz, van már gyer­mekgyógyászat, és belgyó­gyászati szakrendelés, hét­köznapi központi ügyelet, amelyek alapjai lesznek a nyolcsza'kmás szakrendelő­nek. Tervezik a mentőállo­más létesítését is. Van tehát még mit tenniük, de mind­tal szembeni alárendeltsé­ge, valamint a termelőegy­ségek ismert jövedelmi helyzete és felhalmozóké­pessége is. A hetvenes évek nagy vi­lággazdaságig változásainak hatására a konvertibilis va­lutával fizető nemzetközi agrárpiac is többközpontúvá vált, míg a mi kivitelünk továbbra is lényegében egy- központú, Nyugat-Európa- centrikus marad. Ez most több kisebb exportőrrel szemben is versenyhátrányt jelent számunkra, és sürgeti az új piacok feltárását. A marketingmunkát termelők­nek és az exportőröknek folyamatosan és közösen kell végezniük, az erre alkalmas, az adott térségben tevé­kenykedő olyan vállalati szervezetek keretében, ame­lyek „otthon vannak” az adott piacon, és az exportot is koordinálják. Célszerű volna ezért a kül­piacokon működő magyar kereskedők körét az ottani viszonyokat ismerő, megfe­lelő személyi és üzleti kap­csolatokkal rendelkező helyi eladókkal bővíteni. Egy-egy nagyobb piaci körzetben eredményes lehet például az önálló exportj oggal rendel­kező vállalat (vagy vállala­tok) számára képviseleti irodát létesíteni. Ettől még a külkereskedelmi kirendelt­ségeinknek is maradna elég tennivalója, a szak-külkeres­kedelmi vállalatok képvise­letével. A potenciális és új piaco­kon hatásos magyar élelmi­szer image-t kell kialakíta­nunk és megszilárdítanunk. ezek feltétele a pénz, amely­ből viszont a leghevesebb van. Az egyik felszólaló azt hangsúlyozta, hogy a rendel­kezésre álló javakat kell h anmoni ku san has zn o.s í t a n i. Igaz, hogy az egész világon, és így szűke'hb pátriánkban is a gazdasági erőforrások válságban vannak, de az ökológiai értékek ésszerű félhasználása, kis léptékek­ben, kévés -anyagi áldozattal megoldást hozhatnak e te­rületen is. A hozzászólásokból kitűnt, hogy az itt lakókat sok, ap­ró, hétköznapi bosszúság, hiány foglalkoztatja legin­kább. Nagy részük megol­dásához nem is pénz, ha­nem jobb szervezés, akarat kellene. Miért kell Miskolc­A magyar élelmiszer-terme­lés és termékei ehhez ele­gendő értékes és speciális tulajdonsággal rendelkeznek, lehet belőlük piaci tőkét ko­vácsolni. Az olyan — hagyományos és kifejlesztendő — export- termékeinknél, amelyek spe­ciális termőhelyi, illetve termelői , sajátosságokat (megjelenési forma, külön­leges terméktípus, zamat stb.) hordoznak, rendkívül fontos az adott piacon a fo­gyasztók figyelmét felkelte­ni és termékhűségüket ki­alakítani. Ilyen termékeink a feldolgozott sertés- és ba­romfikészítmények, a friss, valamint a gyorsfagyasztott és szárított gyümölcs- és zöldségfélék, borok, bizonyos szeszes italok és még né-* hány magyar specialitás. A tőkés piac nehéz érté­kesítési viszonyai közepette nekünk olyan versenyképes­ség kialakítására van szüksé­günk, ami nem a jellegtelen tömegárukban, az olcsóság­ban testesül meg. Ez min­den bizonnyal külpiaci fenn­maradásunk feltétele. A sajátos magyar arculat kialakításának közismerten egyrészt a termékre, más­részt a terméket szállító­forgalmazó vállalatra, har­madsorban pedig a szárma­zási országra kell koncentrál­nia. Magyarországot az „egészséges és tiszta kör­nyezetből származó, ízletes ételek és zamatos italok megbízható forrásaként” kellene a tőkés piac vevői­nek emlékezetébe vésni. ra, Sátoraljaújhelyre szállí­tani a betegeket, amikor a közeliben, Nyíregyházán is van kórház? Miért ilyen zártak még mindig a megye­határok? Miért nem tudják megtartani a több mint 250, évente itt végző középis­kolást? Miért hagyják pusz­tulni a Kopasz-hegyi szőlő­ket? .Miért ilyen rossz a kereskedelmi ellátás? A vá­ros miért nem tudja fogad­ni, megtartani, visszavárni a vendégeket? Ha a Hét-szőlő betelepítése nagyüzemi .mód­szerrel drága, miért nem osztják fel parcellákra, és adják el kistermelőiknek? Miért kell a személyautókat Szerencsre vinni a szerviz­be, amikor helyben is mű­ködik ilyen cég? Akad tehát megválaszo­latlan kérdés, amelyet a hosszú távú program mellett meg kell oldania, jobbára saját erejéből Tokajnak. (obe) Akiket a szőlő Hegyaljá­hoz köt, akinek kora tavasz­tól késő őszig a hegyoldal teszi próbára izmait, idege­it, azok most nemcsak ta­nácstalanul, de szomorú szív­vel emlegetnek rendeletszá- mokat, határozatokat, ame­lyek az itt élő emberek mun­ka- és életkedvét mindennap befolyásolják, meghatároz­zák. Pedig a hegyaljai ember nem paragrafusok bűvöleté­ben élt, hiszen azt évtizedek óta rábízta a vezetésre. Azokra a szakemberekre, akikben hitt, akiktől remél­te a szőlő* a bor jó sorsát. Ez a szívós ember inkább a két- három kilós kétágút izzasz- totta, hordta a puttonyban felfelé a trágyát, lefelé a szőlőt. Vagyis a terméssel foglalta el magát, nem pe­dig a rendeletek betűzésével. Mostanra inkább ez utób­bit teszi, és értetlenül áll akár a megyei tanács irodá­jában is, hogy- megkérdezze a megyei főkertészt, hogyan is értelmezze" most már ezt a 3/1988. (II. 2.) MT. sz. ren­deletet, amelyben a mező­gazdasági beruházásokhoz nyújtott egyes támogatások korlátozásáról van szó. Eb­ben pedig szó szerint az áll, hogy 1989. évre csak az 1988. évi támogatási előirányzat hatvan százalékának mérté­kéig adható ki támogatási okirat. Mezőgazdasági beruházás a szőlőtelepítés is. Érthető, hogy vissza kell fogni a be­ruházásokat, érthető az is, hogy ezekre egyre kevesebb az állam által nyújtható anyagi támogatás. Hogy mégis kell szőlőt te­lepíteni, azt az évszázad egyik leghidegebb tele — az 1987. évi január, február tet­te szükségessé. Történelmi borvidékünkön is szomorú pusztítást végzett. E sorok írója Bodrogkeresztúr hatá­rában segédkezett az elfa­gyott és kivágott szőlőtőkék hazaszállításában egy olyan szakcsoporli tagnak, aki minden kocsira feladott öl- nvi száraz csomó feladása­kor sírt az emberi munka halála miatt. Hasonló érzés fogadta, mikor Burján And­rás lakása előtt a kocsira­komány a ház udvarára bil­lent. Csak azok tudják ezt megérteni, akik itt élnek. Vagy valamilyen formában sorsközösséget vállalnak ez­zel a sokat áldott, sokat át­kozott szőlővel és gazdájá­val. És voltak, akik adtak biz­tatást, reményt a hegyaljai szőlő újraélesztéséhez. „Még tavaly Tarcalon a MÉM koordinációs bizottsága ülést tartott, ahol bátorítottak minket a szaporítóanyag mielőbbi előállítására, hogy időben pótoljuk a szőlőt, itt Hegyalján a fagykárt szen­vedett területeken.” — mondja Némethy Lászlóné a Madi Rákóczi Szakszövetke­zet főkönyvelője, majd hoz­záteszi: A hegyaljai ember bízik az adott szóban, így számunkra ez a bátorítás volt az egyetlen garancia, hogy a pótlással foglalkoz­zunk, az oltványnevelésről, a támberendezés beszerzéséről, a tápanyagpótlásról gondos­kodjunk. Nem sokkal később ki is jött egy rendelet, a iMÉM és a PM közös rende­leté, miszerint normatív tá­mogatást biztosít az állam a telepítésekhez. Ez bátorított fel minket, hogy több, mint ■egymillió oltványt nevel­jünk. Az említett ülésen az országos főkertész — Zsit- vav Attila — kérte, hogy csak a jó minőséget garan­táló dűlőkön végezzük el a fagy okozta pótlást, mi esze­rint cselekedtünk. A szakszövetkezet főagro- nómusa, Szepsy István sze­rint 1975-től folyamatosan hatszáz hektár területen vé­geztek telepítést, amely nagyrészt a rotáció, a pót­lás és a parlagterületek be­vonása miatt volt szükséges. Többször éltek már át re­konstrukciót, hol tönkre­ment, hol felfutott, hol stag­nált a szőlőtermesztés, de mindig hittek a megújulás­ban. Ezzel a beoltott meny- nyiséggel be is fejeződne a jelenlegi rekonstrukció, ezt az utolsó fázist nem támo­gatni, bizony az itt élő em­berek bizalmának elveszté­sét jelentené. De nem „csak” ennyiről van szó. Hegyalján négy és fél millió oltványt állítottak elő idén. Az ikertőkés tele­pítést favorizálja a tárca is. Nagy és igen idegölő munka még a vad alany előállítása is, melynek nagy része — támogatás hiányában — fe­leslegessé válik, pedig ebből csak Mádon félmillió vesz- szőt várnak. Bizonytalanság tapasztalha­tó a szomszédos szőlőkben is: Tállyán a szakszövetke­zetben Polgár Károlyné ta­gi ügyintéző harmincöt hek­tár szőlőtelepítés bizonyta­lan sorsát panaszolta, a To- kaj-hegyaljai Állami Gazda­sági Borkombinát termelési igazgatóhelyettese szerint .náluk is bizonytalanná vált a szőlőtelepítés állami támo­gatása, pedig több, mint két­millió oltványt állítottunk elő — közte Tállyának és a Rátkai Búzakalász Tsz-nek is. Kólók Péterné megyei fő­kertész a B.-A.-Z. Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán mu­tatja a sokasodó szőlőültet­vény létesítésére beadott ké­relmeket. A legapróbb rész­letekig kidolgozottak: ter­melői nyilatkozat, telepítési alapokmány, talajvizsgálati eredmény, trágyázási szak- vélemény, a beruházás beke­rülési költsége fillérre ki­dolgozva, talajtani szakvéle­mény, helyszíni szemle. Mennyi munka még a te­lepítés adminisztrációja is. Mennyi munka csak a négy és fél millió oltvány előál­lítása is. És mennyi pénz? Egyetlen hektár telepítése itt, Hegyalján 350—420 ezer fo­rint. A megyei főkertész azonban kifejti optimizmusa okát: „Ősszel várjuk az ál­lami támogatással kapcsola­tos konstrukció-rendszer megváltoztatását. Talán ez évben is napirendre kerül, miként a korábbi években is. Remélem, hogy a Tervgaz­dasági Bizottság felülvizs­gálja a támogatási konstruk­ciót, hiszen ezt nem lehet az egész országban egyfor­mán kezelni, mivel a minő­ségi bort előállító Hegyalja hátrányt szenvedne. A szakemberek aggodalmát jó lenne mihamarább elosz­latni a telepítések ügyében, hiszen itt a közeli szüret, és a napi gondok is befolyásol­ják az egész' szüret hangu­latát, köztük a szőlő- és a mustátvétel, amiről itt a hegyaljai termelők még sem­mit sem tudnak, az áregyez­tető (vagy csak árbejelentő) tárgyalás is várat magára. Egj^etlen kérdés viszont ál­landó vendég itt Hegyalján: vajon mikor lesz már egy­szer nyugodt a szüret? Bckecsi Szabó László iHa az emberiség törté­nelmének nagy felfedezése­it, találmányait is protokoll szerint állítanánk föl, mi­ként az értekezletek részt­vevőit, hogy aszongya meg­jelent stb., stb., akkor min­denképpen az első számú sorban kapna helyet a meg­magyarázás lehetősége, ott, ahol a tűz, a kerék, a top­less, az emelő. Dehogyis az az emelő, aki a rádió va-i sárnap esti, 22 órás hírei­ben mondja be, hogy hét­főtől mit emelnek (dehogy­is erről van szól), a csiga, az adó, a teho, az atomr bomba, meg egyéb, az em­beriség számára örvende­tes, nagyszerű találmányok. Tehát a megmagyarázás le­hetősége. 'E sorok írója pár hete foglalkozott a súlyzóval. Aprócska súlyzóval, mit azért találtak ki a hozzá­értő emberek, hogy hely­telenül táplálkozó, ideges, kapkodó, mozgást tekintve tunya életünkbe bevigyék a sportot, a mozgást, ami nagyon is helyénvaló. Ki lett találva tehát a súlyzó — igaz, már évszázadok­kal korábban is, de nem árt az igazságokat ismétel­ni, hiszen miként Goethe megmondta, a tévedések is Emelés ismétlődnek —, tehát ki lett találva a súlyzó. Ott állt a miskolci Hunyadi ut­cai BIK-boltban aprócska, egy tenyérbe való nyelével, azon két végül súlyokkal, mihez csúcstechnológia, komputer, elektronika nem­igen szükséges. Á: 802 fo­rint. E sorok írója legin­kább azt a végén lévő 2, azaz kettő forintot kifogá­solta, nem értvén, mikép­pen alakul ki a végére ép­pen ez a két forint. (A nyolcszáz ugye, hát az 800. Mennyi legyen?) Hamaro­san meg is változott — nem a kifogásolás miatt a 2 forint, 4-re. Meg perszQ egy füst alatt már a többi1, szám is, így a 802 forint­ból lett 964 forint. így már más ugye! Csakhogy az ily módon kialakított, megfon­tolt ár után hirtelenjében eltűnt a súlyzó is, meg az árcédula is. Vajon miként jelenik majd meg? Szólt az ijedt kérdés akkortájt. Örömmel adhatjuk hírül, hogy a súlyzó és az ár is­mét látható a már említett bolt kirakatában! A súly­zó természetesen most is ugyanaz a hatalmas tech­nológiával előállított ter­mék, az árcédula változott. No, mit tippelnek? Merre változott? Hogy? Nyert! Most már: 1040 forint! Hogy visszakanyarodjunk az elejére, a megmagyará­zás örvendetes lehetőségé­re: logikus az emelés. Hoz­záértő egyén rendkívül egy­szerűen tisztázta ezt a naiv embereknek első hallásra- látásra érthetetlen ügyet, mely a 802-től a 964-en át az 1040-ig vezet. Tehát em­berek ! A súly ugye azért van, hogy fölemeljük! Mi­nél magasabbra! Egyszer, kétszer stb., stb. Az nyer, aki többször emeli föl. Most tehát a kirakaton át néz­zük, hogy ki nyer. Már­mint, hogy ki hányszor emeli föl. Az ipar? Á ke­reskedelem? A nyugati im­perializmus, „aki” nem akarja, hogy megedződ­jünk? Viszont a súlyzó most 1040 forint. Most még .. . Hát csak igyekezzenek, folyvást, folyvást... Priska Tibor B. P. A lis lépés is előre visz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents