Észak-Magyarország, 1988. szeptember (44. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-15 / 221. szám
1988. szeptember 15., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ÉM sport Labdarúgás Miskolci totórekord! A 37. heti totószelvények értékelése során az országban egyetlen 13-as szelvényt találtak. Száma: C 81 183 010, s ezt a miskolci feldolgozóhelyen fedezték fel. A kollektív szelvényt a 130-as számú totózóban adták fel, a szerencsés nycrtes(ek) 0 211-es indexszámmal érkezett el Fortunához. Így a 13-ason kívül két 12-ese és egy 11-csc is van, nyereménye pedig 8,5 millió forint körüli. A kifizetésre várhatóan szeptember 22-én, csütörtökön kerül sor. Borsod megye székhelyén az utóbbi időben több jelentős nyereményt vehettek fel a szerencsés tippelők, ez a mostani azonban összegében valamennyit felülmúlja, s rekordnak számít. IK-tól a borsodi csapatok Mozgalmas nap volt szerdán a honi labdarúgásban. Bajnoki fordulót rendeztek az első vonalban, lejátszották a Magyar Népköztársasági Kupában a mérkőzéseket a legjobb 16 közé kerülésért (legközelebb az állva maradt csapatokhoz sorsolják az NB 1-eseket), és Borsodban sor került egy korábbról elmaradt megyei I. osztályú összecsapásra is. Ezen a miskolci egyetemistáknak nem sikerült javítaniuk eddigi gyászos mérlegüket, hazai környezetben kaptak ki. Az MNK-ban Leninváros- ban egyetlen apró gól döntött, de a szurkolók azon sajnálkoztak, hogy ez Kiss hálóját púposította. Toper- czer Tibor legénysége derekasan állta a sarat, végig többet kezdeményezett, csakhogy a befejezés nem sikerült. Márpedig gól nélkül képtelenség kicsikarni a győzelmet. Ezzel a leninvárosi- ak elbúcsúztak a folytatástól, s különösebb szemrehányás nem is érheti őket, mert magasabb osztályban szereplő gárdával szemben maradtak alul. Most már figyelmüket a bajnoki összecsapásokra fordíthatják, végtére merész tervekkel vágtak neki a pontvadászatnak. Göncön is osztálykülönbség adódott, s azonnal kettő is, hiszen a D. Kinizsi a nyáron került a második vonalba. A hazaiak a találkozó előtt azért panaszkodtak, mert gólkirályuk, Matyi makacs sérülés miatt nem léphetett pályára, s ez jelentős mértékben csökkentette esélyeiket. Nos, az első 45 percben igencsak meg- illetődötten futballozott a Gönc, a szünet után viszont teljesen kiegyenlített lett a találkozó, ám egy túl szigorúan megítélt 11-es kizökkentette a ritmusból a lelkes gárdát, ráadásul ember- hátrányba is került Toronyi kiállítása miatt, s így a másik borsodi csapat is elbúcsúzott a folytatástól. , MEGYEI I. OSZTÁLY: Miskolci Ü veggyár—MEAF C 1-0 (1-0). Miskolc, egyetemi sporttelep, 200 néző. Vezette: Paksi. G.: Csányi. MNK-MERKOZESEK: Szarvas—Olefin SC 1-0 (1-0). Leninváros, 700 néző. Vezette: dr. Szőke.i Olefin SC: Kiss — Járai, Bodolai, Magyar, Balogh — Szobóczky (Szűcs), Kapus, Barabás — Kiser, Szőke (Nyikos), Szurkos. Edző: Toperczer Tibor. A gól története, 14. perc: Pisont elfutott a jobb oldalon, beadását az érkező Sup- ka közelről kotorta a hálóba, 1-0. Végig a hazaiak kezdeményeztek, a szarvasiak két helyzetük közül az egyiket értékesítették és továbbjutottak. Jók: Járai, Bodolai. Debreceni Kinizsi—Gönci VM 2-0 (1-0). Gönc, 1500 néző. Vezette: Kiss B. Gönc: Bóni — Majoros, Duzs, Toronyi, Léport (Kövér) — Csontos I., Csontos II., Bodnár, Molnár (Koleszár) — Farkas, Czakó. Edző: dr. Puskás László. A gólok története, 25. perc: bal oldali vendégtámadás végén Fekete a jobb sarokba lőtt, 1-0. 71. perc: Farkas ütközött saját 16- osán belül az egyik debreceni csatárral, aki elesett, a játékvezető pedig 11-est ítélt. A büntetőből Fekete volt eredményes, 2-0. A hazaiak megilletődötten kezdtek, s csak a szünet után játszottak igazi tudásukhoz méltó módon. Toronyi a hajrában megsértette a játékvezetőt, aki ezért kiállította. Jók: a hazai csapatból minden játékos átlagon felüli teljesítményt nyújtott, illetve Vadon, Szűcs S., Jankovics, Fekete. I* A labdarúgás első vonalában a hazai együttesek szerepeltek jól. Kivételt képez az eddig remeklő Vác, amely három gólt kapott a halványan teljesítő Zalaegerszegtől. Siófokon nem sok esélye volt a Dunaújvárosnak, Tatabányán sem termett babér a csabaiaknak, s hiába köszönt le Göröcs János, nélküle ugyanolyan harmatgyenge az Üjpest, mint a korábbi hetekben. EREDMÉNYEK: VasasHaladás VSE 2-0. Váci Izzó—Zalaegerszegi TE 0-3. Veszprémi SE—Üjpesti Dózsa 2-1. Tatabánya—Békéscsaba 3-1. Rába ETO—Pécsi MSC 1-0. Videoton—MTK VM 4-0. Ferencváros—Bp. Honvéd 0-3. Siófok—Dunaújváros 3-0. Kézilabda Győzelem — egy góllal Tegnap bajnoki mérkőzést játszott a Borsodi Bányász élvonalbeli női kézilabdacsapata. Borsodi Bányász—Győri Richards 19-18 (9-9). Miskolc, egyetemi csarnok, 600 néző. Vezette: Géczi, Gyulai. B. Bányász: Demeter — Enginé (1), Vinczéné (4), Hollóné (3), Nagyné (7), Tóth (1), Répási (1). Csere: Kun (kapus), Lukács, Nagy Zs., Tarjáni, Kovács I. (2). Edző: Bereczky György. A vendégek kezdtek jobban, és a 9. percben már 4-1-re vezettek. Sok volt az eladott labda, kimaradtak a ziccerek. A szünet után mindkét csapat tagjai sok hibát vétettek, hullámzó játékkal telt az idő. Izgalmasan alakult a hajrá a közepes színvonalú mérkőzésen. Jók: Demeter, Nagyné, Lukács. TOTÓSAROK, 38. HÉT Az Észak-Magyarország tippjei 1. SZARVAS—DMVSC. Az esély inkább a vendégek javára billen, de mi mégis a hazai pályán veretlen Szarvasra voksolunk. 2. ÓZDI KOHÁSZ—METRIPOND. Temesvári Tibor legénysége vasárnap délután megtalálja góllövőcipőjét. 3. KOMLÓ—RÁKÓCZI FC. Bizonytalan a találkozó kimenetele, a szomszédvárak összecsapásán minden lehetséges. 4. DOROG—BP. VOLÁN. A papírforma a fővárosiak sikerét ígéri, győzelmük mégsem vehető teljesen biztosra. 5. BLAU WEISS—FORTUNA KÖLN. Az idén eddig jó benyomást keltettek a kölniek, érdemes rájuk tippelni! 6. BRAUNSCHWEIG—DARMSTADT. Az újonc kevés gólt lő, de keveset is kap, előtérben a döntetlen. 7. MEPPEN—SOLINGEN. Abszolút biztos a döntetlen, mivel két gyenge csapat rendre megosztozik a pontokon. 8. K. OFFENBACH—BAYREUTH. Több tényező szól a hazaiak mellett, csakhogy az újonc okozott már kellemetlenséget több együttesnek is. 9. CATANZARO—PADOVA. A tavalyi esztendőben a Catanzaro játszotta az egyik legtöbb döntetlent a második vonalban. Most is folytatja a sorozatot. 10. CREMONESE—MONZA. Az újonc bizonyára nagyon örülne az idegenben megszerzett egy pontnak ... 11. MESSINA—PIACENZA. A Messina bemutatkozása nem sikerült), egészen biztosan nagy erőket mozgósít a javítás érdekében. 12. U DINESE—AV ELL1NO. Az udinei társaság szeretne visszakerülni, ehhez otthonában nyernie kell a mérkőzéseket. Ezt is. 13. BARI—PARMA. A vendégcsapatra korántsem az idegenbeli bravúrok a jellemzők. + 1. TARANTO—BARLETTA. Az újoncnak a második év a vízválasztó, nem sok jót remélhet a Barletta. X 1 J _____ 1 X 2 X 1 2 2 X X 1 X 1 2 X____ T x 1 X 1 1 X 1_____ X____ X L ányok, lánybabák Avagy: tornatermi pihenő Fotó: Laczó József A számok előrelépésről „árulkodnak” Beszélgetés Kiss István vezető szaktanácsadóval A napokban már írtunk a középiskolák testnevelését érintő újításokról, változtatásokról, szélesedő önállóságukról, ezúttal az általánost vesszük „górcső” alá. Kiss István testnevelő tanárral, Borsod megyei általános iskolai vezető szaktanácsadóval beszélgettünk. — Azzal kell kezdenem, hogy az alsófokú intézetekben is van lehetőség a 3. testnevelési óra bevezetésére — mondta. — Pontos adataim természetesen még nincsenek, de bízom bennei, hogy az iskolák jelentős hányada él majd az alkalommal. Értesüléseim szerint Miskolcon csaknem mindenhol megragadják a fejlesztés, si kínálatot. A rendelet úgy szól, hogy mindezt a tömegsportórák idő- és költségkeretének terhére csinálhatják, de ha mondjuk egy iskola jó helyzetben van, ezt nem köteles végrehajtani. — Tehát hetente eggyel több lesz a testnevelési órák száma. A pluszban „szerzett” 45 percet mivel töltsék ki a tanárok? — Mint szaktanácsadó, szívesen adok tippeket, mamagától értetődik azonban, hogy amolyan nem kötelező jelleggel teszem ezt, mert a szakmai munkaközösségek önállóságát nem sérthetem meg. Konkrétan: ha a tantervi anyagban elmaradás mutatkozik, igazán kapóra jöhet, de a diákolimpiái, versenyekre való felkészülést is segítheti a pluszóra. — Az emeléssel mennyire emelkedett a kötelező test- nevelési órák száma? — Közlönyünk 111-et ír elő. Az Országos Pedagógiai Intézet heti, és úgynevezett ciklusos (kétheti) bontásban is kidolgozta a 3. óra beállítását, továbbá egyéb „mankókkal” igyekszik segíteni, útmutatót nyújtani. — Váltsunk témát. Megtartották-e szokásos továbbképző, évnyitó értekezletüket? — Nélküle nem is vághatnánk neki az oktatásnak. Elbeszélgettünk közös dolgainkról, a hogyan továbbról. A munkaközösségek vezetőit tájékoztattam a legfontosabb teendőkről. Csak egyet ragadok ki: továbbra is központi kérdés, az úgynevezett mindennapos testnevelés. Pályázni is lehetett, 41 „mű” érkezett, pontosan a duplája a legutóbbinak. Ezeket bíráltuk, értékeltük, rangsoroltuk és továbbítottuk „felfelé”. Borsod 510 ezer forintos támogatásban részesült. A félmilliót szétosztottuk, kilenc iskola kapott 20—30 ezret, a többi pedig 10—(15-öt. Az átutalások megtörténtek. — Mire költhetik a pénzt? — Hatvan százalékban sportfelszerelések és -eszközök vásárlására, negyvenben pedig személyes jutalmazásra. A felosztás arányát helyesnek tartom, azok a pedagógusok, tanárok, akik élen jártak a „mozgalomban” igazán megérdemlik a 2—3 ezer forintos díjazást. — A tanév megkezdése előtt eljutott hozzánk néhány örömteli hír, több iskola, település gazdagodott tornateremmel! — Valóban így van, és ez a mostani gazdasági helyzetben szívet-lelket melengető! A számokat is segítségül hívhatom. 1986-ban tíz tornaterem, tornaszoba épült a megyében, tavaly már tizenkilenc, az idén pedig —■ december 3I-ig — húsz várható. Csak néhányat említek: ugrásszerűen javultak és javulni fognak a tárgyi feltételek Ricsén, Monokon, Zemplénagárdon, Tardon, Hejőkeresztúron, Hejőbábán, Bükkszentkereszten, Sajóvá- moson. Itt mindenképpen megemlítem, hogy a szak- tanácsadók az elkövetkezendőkben jobban figyelnek majd a higiéniai követelmények betartására, a termek tisztaságára. Ha rendellenességet találunk — például a gyerekek porfelhőben dolgoznak —, azonnal az igazgatókhoz fordulunk. De elfogadhatatlan az is, ha a fürdők, mellékhelyiségek, öltözők gondozatlanok, koszosak. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő takarítószemélyzet mindenhol rendelkezésre áll, csak ellenőrizni kell, hogy megteszik-e a kötelességüket. — Korábban sokszor kesergett azon, hogy a szakosan leadott testnevelési órák száma — megyei szinten — alig haladta meg az 50 százalékot. Miről árulkodik, most a statisztika? — Végre elmozdultunk a holtpontról. Méghozzá úgy, hogy dicsekedhetünk is. A 1987/88-as tanévben 85 százalékosra emelkedett az arány. Ha ilyen szépen haladunk, rövidesen 100%-ról számolhatunk majd be. — Esztendőkkel ezelőtt karolták fel az úszásoktatást, a lendület egy ideig tartott, aztán megtört. Hozzájárult ehhez néhány létesítmény „kidőlése”, a meglevő uszodák üzemeltetési költségeinek ugrásszerű emelkedése, a szakemberhiány. Mit tud mondani a tavalyi „termelésről”, azaz hány kisdiák sajátította el az úszás fortélyait? — Négy tanmedence üzemelt, továbbá az iskolák több szabadtéri, télen-nyá- ron, valamint időszakosan nyitva tartó létesítményt használtak. Az köztudott, hogy sokkal több uszoda kellene, de ez már más kérdés. Nos, szervezett oktatásban 6433 gyerek vett részt. Nem állíthatom, hogy kivétel nélkül mindegyikük megtanulta a „vízben járást”, de — a kollégáimtól kapott hírek szerint — a döntő hányadnak nem volt szüksége a pótórákra. Kolodzcy Tamás Olimpiai hírek Dieter Eckstein is kivált az NSZK olimpiai labdarúgócsapatából. A nürnbergi csatár Achil- les-ín sérüléssel bajlódik. Helyére valószínűleg Fritz Walter, a VfB Stuttgart játékosa kerül. Eckstein előtt már Andreas Köpke, Michael Zorc, és Uli Borowka is a távolmaradók listájára került. + Steve Cram úgy gondolja, hogy duplázhat az olimpián, megnyerheti a 800 és az 1500 métert is. A britek Európa-baj- nok középtávfutója. Nagarában, Japánban az olimpia előtti edzőtáborozáson ekképpen nyilatkozott az esélyekről: „A tavalyi világbajnoki kudarcom nagy tanulságul szolgál ahhoz, hogy idén elérjem az óhajtott duplázást. Kikaptam, másnap felébredtem. és az élet nem állt meg körülöttem. A múlt évben lelki problémáim voltak a VB előtt, úgy érzem, az idén viszont kellőképpen felkészültem a győzelemre.” A 27 éves olimpiai ezüstérmes atléta az ellenfelekről szólva kijelentette: .,Aouita a fő ve- télytársam. Ha megver 800-on, 1500 méteren nehezebb lesz győznöm.” Cram vetélytársainak címezve hozzáfűzte: „Most minden másképp lesz, mint. Rómában volt.”