Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. augusztus 10., szerda Paszpartuzás. Mai idolt készít Ács Németh István. Szobrok, rajzok, festmények Miskolci Nyári Zenei Esték augusztus I-i vendégművéA búcsúzás szele érződött. A hazakészülődésé. Mert egyszer minden véget ér. Még a tábori szép napok is, amelyekre pedig saját bevallásuk szerint egy egész évben készülődtek a résztvevők. A két riesai vendég már haza is utazott nagy szomorúan; azt mondták, nemcsak a táj szépsége, a kiváló alkotáslehetőség emlékét viszik magukkal, hanem a tábor szabad, s mégis folytonos munkára serkentő szellemét is. Mind a háromban lehet valami, mert vaskos mappák, sorjázó szobrok mutatják, szinte megszállottan dolgoztak az amatőrök. Lesz mit mutatni maguknak és a helybélieknek, a királdiaknak, s majd a bányásznapon a putnokiaknak is. Ez a szokás, mint ahogyan hagyomány, hogy az országos bányász—vasas amatőr képzőművészeti tábor résztvevőinek alkotását láthatják valamennyi bányász és vasas művelődési ház látogatói, s a legeslegjobb munkák eljutnak az országos kiállításra is. Azért hétfőn, amikor ott jártunk, még javában dolgoztak. Barka László például a bezárt bánya emlékművén. Upponyi kő elé hegesztette az apró fémtárgyakat, az elhagyott bányalejárót, a megroggyant villanypóznát. A kő új felfedezése, eleddig csak fémmel dolgozott. A téma? Adják az itt élő emberek, az emberi sorsok. Mint ahogyan Ács Németh Istvánnak is, aki küPúcin adott otthont az első, akkor még járási ifjúsági találkozónak 1974-ben. Ezt követően évente másmás falu, Iközség vált házigazdájává, és öregbítette sikerét a rendezvénynek. Az egész napot betöltő kulturális és sportprogramok több ezer fiatalnak nyújtottak közös szórakozási lehetőséget. A szervezők célja akikor az volt, hogy a falvakat közelebb hozza egymáshoz, kulturált körülmények között programokat biztosítson. A törekvés visszhangra talált, az ifjúsági találkozó hagyománnyá vált. A járási ifjúsági találkozó nemcsak határainkon belül. de azon túl is hírnevet szerzett. A meghívásnak a terebesi ifjúsági szervezet örömmel tett eleget, testvér- kapcsolatukat ezáltal is sokoldalúbbá tudták tenni. A város és járás összevonását követően, 1983-tól elmaradt az ifjúsági találkozók szervezése. A korábbi sikerek alapján azonban a Hegyköz, Bodrogköz, és Sátoraljaújhely ifjúsága számára 1986-ban a Sátoraljalönös, már-már azt mondanám mitikus szobrokat farag a téglából — van elég bontott ház a környéken! —, most éppen G. Krisztina hétéves királdi kislány rajzai alapján. Ezek a rajzok olyanok, amilyenek a szobrocskák, melyek olykor- olykor a föld mélyéből kerülnek elő, hogy azután múzeumok vitrinjeiben csodálhassuk őket. Budahelyi Tibor szobrászművész, a, szobrászszekció vezetője azt mondja, mégsem utánérzések ezek. Sőt! Szobrászból most kevés volt — mindössze négyen dolgoztak —, annál népesebb a grafikus-festő szekció, amelynek irányítását ezen a nyáron is Buna Konstantinra bízták. Különösen Pazár Évát, Juhász Mártont, Nagy Imrét, Molnár Miklóst dicséri, mint akik a legkiforrottabb, legsa- játabb munkákat készítették. A maga szerepét abban látja, hogy segítsen; ki-ki megtalálja (rátaláljon) a neki legtermészetesebb kifejezésmódra, munkastílusra. Ehhez néha elég, ha a mári elkészült rajzból kiemel valamit, amire érdemes jobban figyelnie, összpontosítania az alkotónak. Mondja, bármily gyönyörű a táj, inspirációja véges, ha az alkotó nem absztra- hál, ha évről évre ugyanazt nem másképp csinálja. Egyszer maga a táj jelenik meg a rajzlapon, máskor csak a dombvonulatok sajátos ritmikája. A legtöbben persze már előre terveznek. Nemcsak a újhelyi Városi KlSZ-bizott- ság újraélesztette a hagyományt. Az esemény Zempléni Ifjúsági Találkozó nevet kapta, és kétévente tervezték megrendezését. így ez évben Hollóháza ad otthont a találkozónak, 1988. augusztus 13-án. A gyönyörű környezet és a gazdag program ismét kellemes időtöltést ígér majd mindenkinek. A résztvevők találkozhatnak a szlovák ifjúsági szervezet tagjaival, néptánc- és amatőr együttesekkel, valamint a Simly Show tagjaival. Lesz politikai kaszinó, számítógépes játék, autós-motoros ügyességi verseny, kispályás labdarúgó-bajnokság. Nép- művészeti vásárra, valamint a Hollóházi Porcelángyár termékbemutatóval egybekötött vásárára kerül sor. Az ifjúsági találkozót tábortűz, és zenés mulatság zárja, ahol tombolanyeremények találnak majd gazdára. (Hollóházára Sátoraljaújhelyről sűrített Volán buszjáratokkal, illetve egyénileg megoldott közlekedési eszközökkel lehet eljutni, étkezési lehetőséget a helyszínen az úfész biztosít.) kél hétre, hanem a munkára is. Nagy Imre például a magával hozott akt-rajzok színdinamikájára készít tanulmányokat. Murányi Róbert — az ózdi vizuális csoport tagja egyébként — szitanyomatait a bezárt királdi bánya emlékére készíti. De nem a szociográfiai hitelesség igényével, ahogy mondja, hanem túllépve azon. Divatos szóval élve azt mondanám, team-ben dolgozik, s mégis egyedül. A csoport tagjai erre az eredeti témára fogalmazzák a maguk alkotásait, az országos vasas-kiállításon együtt szeretnének előrukkolni vele. „Hogy megmutassuk magunkat” — nevet. „Hogy az amatőröknek is vannak sugalmazó gondolatai” ... Kérdeztem, mitől jó egy alkotótábor? Azt mondták, attól, hogy dolgozni lehet, hogy együtt lehetnek, s ha kell, kisegíthetik egymást anyaggal, szerszámmal. ■És mire jó ez a szervezőknek egy pénzszűkös világban? Füzér Zoltán, a helyt adó művelődési központ igazgatója példával élt válaszul, az NSZK-beli szénbányászokéval, akik, bár régóta nem a szénből nyerik kenyerüket, de míg élnek, megtartják egyesületeiket, ünnepeiket. Mert van, ami tovább tart, mint a kenyeret adó munkahely. De ami nélkül a munkahelyre sem lehet leszállni. Csulorás Annamária Fotó: Laczó József A Borsod Megyei Tanács művelődési osztálya 740 pedagógusállást hirdetett meg a megyében található, különböző iskolatípusokba. Ezek között találhatók általános iskolai, gimnáziumi és szakközépiskolai tanárok, óvónők, zeneiskolai pedagógusok mellett .szakmunkásintézeti oktatók, és gyógypedagógusok. A meghirdetett állásokra júliusig nem egészen a felére futott be pályázat. Eddig az időpontig 355 fő jelentkezett a meghirdetett állásokra. A helyzetet némiképpen javítja, hogy mint azt a művelődési osztályon közölték, azóta 60, pályázaton kívüli állás betöltésére adtak engedélyt a jelentkezés alapján. Az ilyen pályázaton kívüli jelentkezés jelenleg is tart — s az így, állás iránt jelentkezőket azokra a helyekre irányítják, ahol rájuk szükség van. Ha az egyes városkörzetekhez tartozó iskolákat vesszük szemügyre, igen változatos képet kapunk. Az edelényi körzetben például, a meghirdetett 62 nevelői állásra csak 23-an pályáztak. Kazincbarcika körzetében 91 A Budapesti Madrigálkórus szerepelt július 15-én, este az orthodox templomban. Vezényelt Szekeres Fe- rerlc. Az elismert és jó nevű énekegyüttes műsorával teljes képet igyekezett adni az „a cappella '-kultúra közel ötszáz éves történelméről. Szerencsés választásnak tartom, hogy műsorukat a „Clemens et benigna” című gregorián himnusszal kezdték, melynek stílusos előadása megteremtette a szükséges atmoszférát az egymást követő motetták befogadásához. Bár nagyon jó hangi adottságokkal rendelkeznek, a szólamok homogenitása sajnos, nem volt megfelelő. Elsősorban a szoprán erőtlenségére és a basszus hiányos tömörségére gondolok. A középszólamok viszont telten, színekben gazdagon éltek. Szekeres Ferenc mozdulataival nagyszerűen segítette a zenei áramlatok érvényesülését, biztosítva interpretációjának a szükséges lendületet. Kevésbé volt viszont következetes a fejlesztésben, fontos pillanatokban magára hagyta együttesét. A hangindítások és lezárások meglepő módon néhol esetlegesek voltak. Az első részből számomra Gabrieli (Maria Magdalena), Byrd (O magnum mysterium) és Bereitem (O Jesu Christe) motettája nyújtott nagy élményt. A Berchem-darabban sikerült ábrázolni a szerző és a tartalom megkívánta mélységeket és misztikumot. Az ilyen „típusú” műsorválasztás legnagyobb nehézsége, hogy a liturgikus környezetéből kiszakított szakrális kompozíciók tartalmi és hangulati lényegét szükségszerűen értelmezve, a szerző egyéniségét (!) és stílusát kifejezve kell azokat előadni. Ez olyan komplikált feladat, hogy még ennek a kiváló, profi együttesnek is csak hellyel-közzel sikerült. A Budapesti Madrigálkórus hangversenyének második részében is adódtak élményszámba menő pillanatok. Külön ajándéknak számított Kersch Ferenc: Dexterra Domini-ja. Ezt a produkciót erő és drámaiság jellemezte. A Perosi-műben (Benedictus) sajnos, a szoprán szólam kínos perceit éltem át, a Liszt-motettában (Ave Maria) pedig intonációs bizonytalanságokat tapasztaltam. A koncert végén fölhangzó Farkas-, Bárdos- és Kodály-műveket ilhelyre 49 pályázó jelentkezett. Mezőkövesd térségében 32 helyből 12 maradt üresen, pályázó híján. Leninváros- ban is csak mintegy ötven százalékára jelentkeztek a meghirdetett állásóknak. Legrosszabb az arány Óz- don, ahol 69 állásra csak 12 pedagógus adta be pályázatát. Szinte érthetetlen, hogy az „iskolaváros” Sárospatak körzetében is alacsony a jelentkezések aránya: 23 állásra csak 9 pedagógus pályázott. Bonyolítja az iskolai oktatást, hogy számos szakmában hiányoznak a szakképzett nevelők. A városokban szinte kivétel nélkül megoldott a szakos ellátás, de már a körzeti iskolákról nem mondható el ugyanez. Hiány van például nyelveket oktatókban csakúgy, mint rajz—ének-zene tanárokban. De hiányoznak a gyógypedagógusok is. A szeptemberi tanévkezdésig hátralévő időben a művelődési osztály még várja a meghirdetett állásokra a jelentkezést, hogy az új tanévet zavartalanul kezdhessék megyénk iskoláiban. letően pedig nem tudom visszatartani magam attól, hogy ne emlékeztessek a XIII. Bartók Béla Debreceni Kórusverseny döntőjére, az ott szereplő svéd és holland együttesekre. Lehet, hogy hamarosan „leckéket’" kell vennünk tőlük a magyar (!) művek megtanulásával és előadásával kapcsolatban? összegzésül kívánom elmondani, hogy először is köszönet illeti a Budapesti Madrigálkórust, hogy vendégszereplésével és hallatlanul változatos programjával emelte ennek az orthodox templombeli koncertsorozatnak a színvonalát. Remélhetjük, hogy következő, zeneileg jobban álérlelt produkciójukra nem kell sokáig várnunk. * Július 29-én este a Tomkins Énekegyüttes lépett az orthodox templom közönsége elé Dobra János vezényletével. Műsorukon Rali- mony inon: Vesperás című alkotása szerepelt. Már maga a vállalkozás tiszteletet parancsoló: eredeti ószláv nyelven hangversenykeretek között bemutatni ezt a grandiózus művet, mely 16 tételével és rendkívüli nehézségeivel maximális teljesítményt kíván meg az előadóművészektől. A minden taktusában nagyszerűen megkomponált Vesperás hatását csak fokozta a megfelelő liturgikus környezet, az inspiráló erejű ikonosztazion. Dobra János karmesteri mozdulatai a korrekt irányítás és a zenébe való „belenyúlások” sajátos ötvözetei. Igen érzékeny hallása könnyedén segítette út a legrafináltabb intonációs buktatókon. Személyi kisugárzása együtteséről azonnal a közönségre is hatott. A 16 tagú énekegyüttes a Palesztrina által is legideá- lisabbnak tartott arányaival — 8 szoprán, illetve alt és 8 tenor, illetve basszus — nagyszerűen énekelt. Rah- manyinov nagyon számít a megingathatatlan férfiszólamokra. A Tomkins Ének- együttes ebben a tekintetben is szerény nézetem szerint a legkiemelkedőbb hangkultúrájú együttes Magyarországon. A basszus elemi erejű, abszolút biztonságú énekesekből áll, a tenor fényes és kellő magassággal bír, bár a hajlékonyságát még lehetne fejleszteni, a, női szólamok erőteljesek és kellően kontúrozottak. Az elmélyült betanítás és betanulás következményeként nem volt ennek a koncertnek egyetlen unmuziká- lis pillanata. A frappáns ritmus és szövegmondás fokozta a művészi hatást. Az egyenletesen magas színvonalú előadáson e mesterművei folyamatában élveztem, nem tudok — meg nem is lenne értelme — egyetlen tételt sem megkülönböztetve szemlélni a többi „rovására”. (Lehet, hogy nem tipikus kritikusi feladat, de szeretném felhívni a figyelmet egy apró „pontatlanságra”: ugyanis barokk esteknek tituláljuk ezeket a hangversenyeket, márpedig a mű- sorválasztásök alapján erre semmi jel sem utal. Javaslom, hogy ne stílustörténeti- leg értelmezzük ezt a titulust, hanem etimológiai értelemben [barocco = gyöngy] itt, az orthodox templomban megszólaltatott „zenei gyöngyszemekre” emlékezzünk inkább. Kivételt képez ez alól az augusztus 12-i hangverseny, amikor a pécsi Barokk Együttes mutatkozik be a miskolci közönségnek.) * Remek hangversenyt rendeztek Miskolc másik híres történelmi épületében. az Avasi templomban. A „Collegium musicum" - sorozat szei Elekes Zsuzsa (orgona) és Fancsik Zoltán (trombita) voltak. A hangverseny első száma Buxtehude: D-dúr prelúdium és fúgája volt. Elekes Zsuzsa tisztán és nagyon muzikálisan tolmácsolta ezt a művet. Mesterien tudta kifejezni a drámát, a tragikumot, mely Buxtehude és tanítványainak művészetét — a harmincéves háború közelsége folytán — mindvégig jellemezte. A D- dúr prelúdium és fúgában azonnal fölismerhető a con- certo-szellem, de a sötét akkord-színek a feloldódásnak és megbékélésnek végig útjában állnak. Elekes a különböző formai egységekben a letisztultságot és buxte- hudei zártságot kereste. Véleményem szerint Buxtehude prelúdiumait íantáziasze- rűbben is el lehet fogadni, illetve differenciáltabban, nagyobb szélsőségekben gondolkodva előadni. A fúga igen jól sikerült (sajnos, sokat veszített szépségéből a hangszer hangólatlansága miatt). Purcell Szonátáját Fancsik Zoltán játszotta Elekes Zsuzsa közreműködésével. Fancsik Zoltán az igényes és kényelmetlenül magas trombitaszólamot szárnyaló hangon, ízlésesen formátlan szólaltatta meg. Nagyon jó karaktereket alkalmazott. A második tétel az orgonista számára kettős feladatot jelent: egyrészt szükséges a trombitás pihentetése, másrészt kontrasztot kell képezzen a záró presto tétellel. Meglátásom szerint, a leírt törzsanyagtól függően, díszítettebben kellene az ilyen „helyzetű” részeket előadni. Az utolsó tétel remekül összefogott előadásban hangzott él. Kiválóan érvényesültek a dinamikai árnyalatok és Fancsik fejlett „mezza di voce”-techni- kája. Bach: a-moll prelúdium és fúgája megrendítően szép interpretációban szólalt meg. Elekes játéka kellően tagolt, ugyanakkor mégis összefüggő volt. Az akkordikus feszültségeket mesteri kézzel oldotta fel. Élményszámba ment a gondosan kidolgozott pedálszólam. A fúga fantasztikusan sikerült. Egy apró észrevétel: hallásom szerint, a fúga tempójához Viszonyítva, lassú volt a prelúdium. Ezután a leghatalmasabb variációs orgonamű következett, amit valaha is erre a hangszerre szántak: a c- moll passacaglia. Elekes gyönyörűen vezette a melodikus szólamokat, énekszerűségre (!) törekedett. A variációk megtorpanások nélkül, de kellő lélegzéssel követték egymást. Az arpeg- giók könnyedek és stílusosak voltak. Tetszett, hogy Elekesnek „szemlélődésre” is jutott ideje, ezzel enyhíteni tudta e sziszifuszi munka koncentráltságát. Kiváló formaérzékkel dolgozott. Pusztán egy apróságra hívnám fel a figyelmét: a „nagy” koronák után, én egy pillanatra sem keresném a tempo prímét. A koncert másik „meglepetése" Pietro Baldassare: Szonátája volt. Fancsik Zoltán kivételes képességeit nemcsak a nyitó tétel telitalálatnak bizonyult ünnepi hangvétele, hanem a gyönyörűen kikerült lassú tétel is igazolta. A virtuóz orgonaszólamot Elekes pregnáns ritmusban, a szólótrombitát mindvégig támogatva játszotta. A harmadik tétel parádés finálét hozott, melynek erénye volt a mű mértéktartó átegyénítése. A hangversenyt két Liszl- kompozíció: az Orpheus és a Tu es Petrus zárta. Elekes Zsuzsa személyes hangon. igen fejlett regisztrációs leleménnyel orgonáit. Az volt a benyomásom, hogy ezen a hangszeren, romantikus műben többet nyújtani aligha lehet. Gergely Péter Zempléni Ifjúsági Találkozó a km
