Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-09 / 189. szám

1988. augusztus 9., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Ki marad éhen? Képünk a nemzetközi hőlégballon-találkozón készült Leninváros- ban „Hu nem tér be, Ön is, mi is éhen maradunk.” A blickfangos reklámfeliratot Tapolcán láttam meg, s azonnal megkértem kollégá­mat, készítse el ezt a felvé­telt. A pár szó nemcsak al­kotójának fantáziájáról, ha­nem őszinteségéről, a ven­déglátás változó gondolko­dásmódjáról (majdnem leír­tam a közhelyet: szemléle­téről) tanúskodik. A Strand étterem hívogatja . ezzel a, módszerrel a vendégeket, nem tudni, milyen sikerrel. Néhány percet rászántam még, átböngésztem az étla­pot. is, hiszen ügyes csábí­tás ide, fantáziadús reklám oda, elsősorban a pénztárca határozza meg, rászánjuk-e magunkat a vendéglői fo­gyasztásra. Nos, az étterem­ben egy egyszerű húsétel körettel ötven forintból ki­hozható, ami egy átlagos ke­resetű hazánkfiának még tűrhető ár. Kjérdés, milyen minőséget kap cserébe a vendég. Ezt már nem tud-, tam megítélni, délelőtt volt, s az adagok még nem ké­szültek el. Nem tudom azt sem, jár­tak-e a kereskedelmi felügye­lőség emberei az elmúlt hé­ten a tapolcai étteremben., Ha jártak is, kirívó sza­bálytalanságba valószínűleg nem ütköztek, hiszen arról beszámolt volna Stefán Mi­hály, a megyei kereskedelmi felügyelőség vezetője. Ezút­tal ő részletezte a vizsgá­lat tapasztalatait, s tulaj­donképpen semmi meglepőt nem mondott. Mert aligha meglepetés olvasóink számára a tény, hogy az augusztus 4-én megtartott átfogó, idegen- forgalmi ellenőrzés alkalmá­val 53 kereskedelmi egysé­get és vendéglátóhelyet ke­restek fel és 33 esetben bukkantak valamilyen vét­ségre, szabálytalanságra. A vizsgált egységek hatvanhá­rom százalékában találtak te­hát valamilyen kifogásolni való hiányosságot. Kisebb- nagyobb súlyúnkat persze, hiszen volt rá példa, hogy a vétkesek helyi figyelmezte­téssel megúszták, másokra viszont szabálysértési eljá­rás vár. Amióta beszámolók ké­szülnek a kereskedelmi el­lenőrzések tapasztalatairól, azóta körülbelül hasonló az arány. A vizsgálatok egyre sűrűbbek, a büntetések egy­re szigorúbbak, ám az ered­mény mintha nem állna arányban a befektetett, energiával. Érdemes elgon­dolkozni rajta, vajon mi le­het a vissza-visszatérő fe­gyelmezetlenség, vagy azon túl, a vásárlók és a vendé­gek tudatos és szándékos megkárosításának oka. Le­het, hogy a csalással meg­szerezhető jövedelem von­zóbb, mint a büntetéstől, al­kalmanként a kipellengére- zéstől való félelem? Egysze­rű lenne ezzel a mondattal lezárni a gondolatsort. Nem is járnánk messze az igaz­ságtól, ám a korrekt kép­hez feltétlenül hozzátartozik még: a kereskedelem és a vendéglátás sem lehet jobb, mint az ország általános ál­lapota. Ugyanolyan gondok­kal és bajokkal küzd, mint a többi szolgáltatás, ráadá­sul az átlagos jövedelem messze elmarad a hazaj, amúgy sem túl magas szín­vonaltól. Ne értsenek félre: nem egy-egy jól menő tulajdo­nos, vagy bérlő jövedelmére gondolok. A mosogatók mel­lett görnyedő, a kiszolgáló­pultok mögött hajladozó lá- nyok-asszonyok jutnak eszembe, akiknek többsége két-háromezer forintért vég­zi felemelőnek éppen nem nevezhető munkáját. Am a leggyakrabban éppen tőlük függ, milyen színvonalon „látják el”, szolgálják ki a vásárlót, a vendéget. A múlt heti ellenőrzésen Is főleg a tisztasági szabályok meg­sértéséért, a különböző KÖJÁL-előírások figyelmen kívül hagyásáért figyelmez­tették az érintett alkalma­zottakat, és persze a veze­tőket. Mindenesetre nem irigylem azokat, akik egy- egy ilyen ellenőrzés ala­nyaivá válnak. Számtalan szabály, rendelkezés, előírás van, ember légyért a talpán, aki valamennyit maradékta­lanul betartja. Több hason­ló vizsgálat tanúja voltam már, s miután lezárták a jegyzőkönyveket, elgondol­koztam rajta, vajon milyen s eredményekről számolhat­nánk be, ha az ország va­lamennyi munkahelyén ha­sonlóan szigorú ellenőrök vizsgálnák a munka színvo­nalát, s tennék nagyító alá a teljesítményt? Mindezek természetesen semmi esetre sem jelente­nek felmentést azok számá­ra, akik kirívóan megsér­tik az írott és íratlan szabá­lyokat. Stefán Mihály véleménye szerint a kereskedelmi fel­ügyelők a jövőben is ha­sonló szigorral járnak el, mint az eddigiek során. A szigorúság nem öncélú, a fo­gyasztók érdekeit védik ve­le, s nemcsak megkárosítá­suknak kívánnak gátat vet­ni, de egészségünk felett is őrködnek egy-egy ellenőr­zés alkalmával. — Tapasztalataink szerint — mondja —, a rossz kö­rülmények között is lehet nagyon tisztességesen dol­gozni. A Miskolci Vendéglá­tóipari Vállalat miskolci, ínyenc büféjében például közel sem nevezhetők ró­zsásnak a munkakörülmé­nyek. Ám, az eladókislány a pultnál rendre fillérre pontosan számolt, s látszott, hogy örömmel szolgálja ki a vevőket, nem azzal az unott, közömbös arccal, amelyet a legtöbb helyen látunk. Valószínű tehát, hogy a kislány szereti -a szakmáját. Remélem nem éri annyi csalódás, s nem kerül olyan befolyás alá, hogy megke­seredik, netán ő is beáll az ügyeskedők közé. A tisztes­séges munka rövid távon ta­lán nem hoz annyi pénzt számára, de ha valóban jó szakemberré válik, ő bizto­san nem marad éhen. Udvardy József A világszerte reneszánszát élő hőléggömbös repülés története a francia Mont- golfiei'-fivérek kísérleteivel kezdődött. A Párizsban, 1783-ban felbocsátott hőlég­gömb repülésének elve az­óta sem változott, a repülő­gép feltalálásával azonban a léggömbök fejlesztése ha­nyatlásnak indult, és csak az 1960-as években kezdték ismét alkalmazni őket. A meleg levegővel magasba emelkedő léggömböket az­óta sport- és reklámcélokra használják. Napjaink hőléggömbjei három fő részből állnak. A gondolában, más néven ko­sárban helyezkednek el az utasok, a műszerek és a propán-bután gázpalackok, Az Ezüst-tó kincse. Win­netou és Old Shatterhand. Old Firehand és Kari ben Nemszi. Van-e olyan fiatal — járjon akár tinédzserévei elején vagy végén —, aki e címet és neveket nem isme­ri, aki nem vágja rá azon­nal szerzőjük, „életrehívó- juk” nevét: Kari May? Nem valószínű. Alakját, életét, tevékeny­ségét így érthető módon kü­lönös érdeklődés kísérte és kíséri napjainkban is. Ta­lán ennek (no meg persze a romantikus történetekre, érdekfeszítő kalandokra és amelyeknek a tartalmát az égőfejben tüzelik el. A ke­letkező meleg levegőt a kupola fogja fel. A kupola leginkább az orkánkabátok anyagához hasonló, különle­ges, impregnált selyem alap­anyagból, szakadásmentes szövési eljárással készül. A kupolát hosszanti és kereszt irányban teherviselő szala­gokkal erősítik meg, ame­lyek drótkötélben végződ­nek. Ezekhez függesztik fel karabinerek segítségével az égőfejet és a gondolát. A biztonságos üzemeltetés vé­gett kettős égőrendszert működtetnek, amelyet fü- tőszeleppel szabályoznak. A kupola tetején található még May Károly - dicső vadászi pózban. egzotikus környezetre min­dig kiéhezett olvasói fantá­ziának) köszönhető, hogy Drezda mellett immár hosz- szú ideje, idén éppen hat­van éve egy külön May Ká­roly Múzeum is fogadja a gyermekkorú, s persze a fel­nőtt látogatókat. Radebeul kisvárosban vol­taképp nem is egy, hanem két gyűjtemény várja a kí­váncsiakat. Az egyik egy­emeletes, csinos épület lo­gikus módon a Shatter- hand-villa nevet viseli, el­végre a kemény öklű, haj­szálpontosan célzó vadnyu­gati hős volt talán az író legkedveltebb alakja. Ebben a házban a szerző szemé­lyéhez szorosabban kötődő tárgyakat, emlékeket néz­hetnek meg a látogatók, s szemügyre vehetik termé­szetesen első kiadások és külföldi megjelentetések, idegen nyelvű fordítások egész sorát. Csupán becs­léseket lehet idézni: a mú­zeum vezetői szerint May Károly művei mintegy har­minc nyelven jelentek meg egy kör alakú, zárható nyi­tás. az „ejtőernyődugó”. Ezt egy kötél meghúzásá­val a kosárból lehet kinyit­ni, és az így keletkezett nyíláson keresztül a meleg levegő igen gyorsan távozik, leszállás után a kupola pil­lanatokon belül kiürül, a felhajtóerő megszűnik. A fedélzet műszerei; ma­gasságmérő, variométer (emelkedésmérő) és hőmé­rő, amely utóbbi a kupola legfelső részén méri a le­vegő hőmérsékletét. A hő­léggömbnél az üzemeltetés maximális hőfoka 90 Celsi- us-fok, csak vészhelyzetben engedhető meg a 100 Celsi- us-fokos üzemeltetés rövid időtartamra. világszerte, s csak a német nyelven napvilágot látott művek példányszáma 80— 90 millió körül járhat. A másik gyűjtemény vi­szont csakugyan az indián­romantika megszállottjait érdekli. Az épület kertjé­ben ugyanis egy másik, Medvezsír-villa névre ke­resztelt gerendaház is áll, ahol az észak-amerikai in­diánok néprajzi viliágának, tárgyi emlékeinek, történel­mének megejtő érdekessé­geit lehet szemügyre venni. A Kolumbusz előtti időktől a mai rezervátumokig, sőt a polgárjogi küzdelmek té­májáig ível a skála, hiszen a cél nem csupán a szóra­koztatás, hanem az isme­retterjesztés is. Fényképe­zésre persze nem ez utób­biak, hanem a ház bejáratá­nál felállított totemoszlo­pok, vagy a regényekben oly sokszor szereplő neves fegyverek, a Medveölő-pus- ka vagy a Henry-puska szolgálnak, amelyeket (talán nem ünneprontás elárulni) utólag készített az írónak egy drezdai fegyverműves barátja. Ide kívánkozik az a sok­szor hangoztatott vád is, hogy May pusztán fantáziá­jára támaszkodva, megbíz­ható tudásanyag és helyi tapasztalat nélkül alkotta könyveit. Ez részben igaz, tudniillik a szerző csak ké­sőbb, immár a hírnév és anyagi siker birtokában jut­hatott el kalandjai helyszí­nére. Az már kevésbé közis­mert, legalábbis hazánkban, hogy Kari May témaköre nem korlátozódott kizáró­lag az indiánok hadiösvé­nyeire, a cowboyok és pré­rivadászok, bölénycsordák közegére. Más műveiben a Közel- és Közép-Kelet vi­dékére vezette hősét (ezek­ben szerepelt Kari ben Nemszi), többek között Tur- kesztánba. Mézeskalács-történetek Andris suszter hihetetle­nül hegyesre pödörte ba­juszát, ebből is látszik, hogy valami erősen fog­lalkoztatja. Nem áll a ke­zéhez a szerszám sem, ki­rúgja maga alól a három­lábú kisszéket, s föl-alá jár döngö léptekkel a mű­helyben. Néha-néha ta­nácstalanul megvakarja a tarkóját, dünnyög magá­ban, a fejét csóválja. Kinn hétágra süt a nap, a fecskék vidáman toldoz- galják régi fészküket az ereszalján, vagy újat rak­nak nagy buzgalommal. Fél szemmel őket figyeli Andris suszter, majd a domb felé pislog, amely már zöldbe öltözött, s ahol a bokrok alján talán már kinyílott az ibolya is. Hát épp ez az! Andris suszter ibolyaillatot érez. Talán a most nyíló ibolyákét, amit a szél hoz erre, talán Amálka napok óta itt le­begő illatát. Maga sem tudja. Csak azt tudja, hogy szörnyű nagy kedvet érez most ibolyát szedni. Csak­hogy az olyan gyerekes dolog, a teremburáját! Még kinevetnék érte. Meg az­tán minek az ibolya? Né­zegetni, szagolgatni? Asz- szonyoknak való! Az ö or­ra már csak a csiriz meg a cserzett bőr szaga után vágyakozik igazából. Vagy nem így volna? Egészen belepirul a tanácstalanság­ba. Attól a gondolattól pe­dig végképp megijed, hogy az ibolyát Amálká- nak viszi. Még félreértené. Mit gondolna róla, a mun­kában megöregedett, ki­csit mogorva mesterről? Most megint a fecskéket bámulja, de azok nem se­gítenek: magukkal vannak elfoglalva. Az ajtó fölött megszólal a kis csengő. Andris susz­ter szégyenkezve ül vissza félbehagyott munkájához. Úgy érzi magát, mint a kisgyerek, akit csínytevé­sen kaptak. Bosszúsan dör- mög az orra alatt, mintha attól félne, hogy kitalál­ják, mire gondolt az imént. Tüskésen néz fel szemüve­ge alól. Egy mezítlábas kisfiú toporog előtte, a lá­ba térdig olajos. Borzas üstökén látszik, hogy leg­inkább csak a tavaszi szél szokta fésülgetni. — A ci­pőmért jöttem — mondja madárka hangon. — A cipődért? — dör- mögi fontoskodva Andris suszter. — Igen, a cipőmért — hangzik a bátortalan vá­lasz. — Hát ammég nincs kész, hallod-e?! De ha na­gyon akarod, megcsinálha­tom. Persze, időbe telik. Addig, addig mondjuk szedhetnél egy csokor ibo­lyát, hogy ne töltsd itt ha­szontalanul az időt. — Ibolyát? — meresz­tette tágra a szemét cso­dálkozva a fiú. — Azt, la! Oszt elhoz­nád ide nekem. Száz éve is van tán, hogy nem sza­goltam ibolyát. Eridj no, szedd a lábad! A gyerek egy kicsit ha­bozott még, aztán mezíte­len talpait a kőhöz csat- tintgatva, elviharzott. Mire beállított a csokor ibolyával, Andris suszter is elkészült. A fiú nem akart hinni a szemének: mintha új cipőt tartana kezében az öreg. Talán még szebb is, mint új ko­rában. — Az ám, de ennek ára van! — incselkedett vele Andris suszter. — Azt az ibolyát most elviszed Amálka néninek! Tudod hol lakik? — Tudom. — Akkor jó. De nehogy kikotyogd valakinek, hogy én küldöm, hallod-e?! Mert akkor oda a cipő. Amálka néni sem tudhatja meg. Megértetted? A gyerek bólogatott: megértette. Illetve dehogy­is értette, csak hallotta a szavakat, tudta az értel­müket is: Andris susztert nem értette. — Szóval semmit sem kotyogtál ki? — kérdezte Andris suszter, amikor a fiú lihegve újra beállított. — Hallgattam mint a sir. Egy árva szót se szóltam. — Jól van öcsém — mondta az öreg, s a gyerek markába nyomta a cipő­ket. — És mivel tartozom ér­te? — csörgette a pénzt zavartan a kis kópé. — Ezzel ni! — mondta Andris suszter, és egy ba­rackot nyomott a fejére. — De most aztán sipirc! És ami merőben szokat­lan Andris susztertől, egy régi-régi nótára gyújtott. Elégedetten dörzsölgette a kezét, mint aki jól vé­gezte dolgát. Mint aki a saját eszén is túljárt. Fecske Csaba Különleges múzeum az NDK-ban Winnetou és rajongói Szegő Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents