Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-06 / 187. szám

1988. augusztus 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 II tQiijuli szakszervezet Btrstflan Interjú Básti Jánossal, az SZMT vezető titkárával Az elmúlt héten zajlott le a SZOT titkárá­nak és a Minisztertanács elnökhelyettesének vitája. Mint emlékezetes, a szakszervezetek nehezményezték, hogy a kormány mellőzte a véleménycserét a szervezett dolgozók képvise­lőivel, amikor a forintleértékelésről, illetve a hitelkamatok növeléséről, a benzin árának fel­emeléséről döntött. A szópárbaj a teljes nyil­vánosság jegyében zajlott le. Az ellentétes ál­láspontok ilyen nyílt ütköztetésére az elmúlt évtizedekben nem volt példa. Ez a vita fs bi­zonyíték rá, hogy a szakszervezet komolyan hozzálátott munkájának megújításához, s a korábbiaknál lényegesen aktívabban lép fel a szervezett dolgozók érdekében. A kormány és a SZOT vitájáról valószínűleg sok szó esik az alapszervezeti taggyűléseken, amelyek a szak- szervezeti reform kérdéseit tárgyalják meg. E fórumokon - az országos értekezlet előkészí­téseként - a magyar szakszervezetek több, * mint 4 milliós tagsága alkot véleményt a mozgalom tevékenységének átformálásáról, megújulásáról. A viták megyénkben ezen a héten megkezdődtek, és szeptember közepéig- végéig folytatódnak. Básti Jánostól, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának vezető tikárá­tól ebből az alkalomból kértünk interjút. — A mozgalmi reform fo­lyamatában döntő jelentősé­gű volt a SZOT július 8-i ülése, amelyen az új főtit­kár, dr. Nagy Sándor ter­jesztette elő a megújulás elgondolásait. Az ülésen fo­gadták el a SZOT felhívá­sát a szervezett dolgozókhoz, és ott született meg az El­gondolások a magyar szak- szervezetek tevékenységének megújításáról című doku­mentum. Személyes vélemé­nyére vagyok kíváncsi. A júliusi ülés milyen muníci­ót adott, milyen feladatokat határozott meg a mozgalom számára Borsodban? — A megyében valamivel több mint 300 ezer dolgozó tagja a szakszervezeteknek. Az elmúlt időszakban az or­szágos átlagnál lényegesen kisebb mértékű, alig más­fél százalékos volt a lét­számcsökkenés. Megyénkben a szervezett dolgozók tehát bíznak a mozgalom erejé­ben, Szimpátiával figyelik megújulási törekvéseinket. Bíznak benne, hogy az egy­re romló gazdasági körülmé­nyek között is eredménye­sen, hatékonyan képviseljük érdekeiket. A mind jobban nehezedő életkörülmények bennünket pedig a korábbi­nál jóval aktívabb fellépés­re, közbeavatkozásra kész­tetnek. Területünkön a ha­zai gazdaság gondjai, a fej­lődés megtorpanása, a stag­nálás és a visszaesés követ­kezményei koncentráltan mutatkoznak meg. Borsod- Abaúj-Zemplénben már a VI. ötéves terv idején is csak kétszázalékos volt az ipari termelés növekedése. A je­lenlegi tervidőszakban ha­tározottan a visszaesésről beszélhetünk. Kivétel csupán a vegyipar. A vegyészek ter­melték meg a területen pro­dukált jövedelem döntő há­nyadát. A kohászat válság­ban van. A gépipar nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, teljesítménye el­marad a várakozástól. A me­zőgazdaság a rossz termő­helyi adottságokkal és a szubjektív hibákkal küszkö­dik. Az ipari és a mező- gazdasági termelés gondjai természetesen megmutatkoz­nak a lakosság életszínvona­lának, életkörülményeinek alakulásában. A jövedelmek alacsonyabbak az országos átlagnál, az eladósodás mér­téke viszont jóval nagyobb. A veszteséges termelés le­építése miatt a megyében több ezer ember munkahe­lyének megváltozására kell számítani. Az elhelyezkedést, a jó megélhetést adó mun­ka esélyei nálunk rosszab­bak, mint az ország más tá­jain. A gazdasági megtorpa­násért, a korszerűsítés ha­logatásáért nem az üzemek dolgozói a felelősek, de az ő érdekük is, hogy munká­juk hatékonyabb és szerve­zettebb legyen. A mi felada­tunk egyetlen mondatban meghatározható. A gazdasági reformokat úgy kell végre­hajtani, hogy azok a legki­sebb feszültségeket okozzák, és még elviselhető társadal­mi következményekkel járja­nak. — A szakszervezeti moz­galmat nemegyszer érte már a vád, hogy reformel­lenes. Hogyan gondolkodnak a gazdaság korszerűsítéséről megyénkben? — A vádat határozottan visszautasítom. Nem lehet érdekünk a reformok továb­bi halogatása, hiszen így konzerválnánk azt az álla­potot, amely jelenlegi gond­jainkhoz vezetett, amely már valóban tarthatatlan helyze­tet eredményezett. Amint azt a dokumentumban is megfo­galmazták, a szakszervezetek egyetértenek azzal, hogy a hatékony szocialista gazda­ság egyúttal fejlett piacgaz­daságot jelent. Mi hitet tet­tünk a kormány stabilizá­ciós és kibontakozási prog­ramja mellett, annak hatá­rozott, eredményes végrehaj­tását akarjuk. — Mégr akkor is, ha a konkrét intézkedések a tag­ság napi érdekei ellen hat­nak? Mást ne mondjak, az infláció már-már elviselhe­tetlen terheket rakott a la­kosság vállára, a vesztesé­ges termelés visszaszorítása pedig a munkaalkalmak drasztikus csökkenésével jár. — A szakszervezetek te­vékenységében a megelőző­nél jóval nagyobb, sőt fo­galmazhatok úgy, döntő sze­repet kap az érdekvédelem és az érdekképviselet. A tartós munkanélküliséget nem fogadjuk el. A napi munkánk során azonban nem lehetünk rövidlátóak, Figyelembe vesszük az álta.- lunk képviselt tagság hosz- szú távú érdekeit. A holnap érdekében állunk a kor­mányprogram mellé, még akkor is, ha annak végre­hajtása a mindennapi élet­ben megszorításokkal jár. Ugyanakkor az a vélemé­nyem, hogy a korrekt ma­gatartásra korrekt reagálást várunk. Ez vonatkozik az áremelések elhatározására, adott esetben a központi ár­emelésekre, vagy a bérre­formra, a szociálpolitikára is. — Önök támogatják a kor­szerűsítést, a termékszerke­zet-váltást. Nincsenek azon­ban eszközeik, mondjuk tő­kéjük a már régen kívánt és a mind jobban remélt gazdasági kibontakozás meg­valósítására. Cselekvési le­hetőségeik minimálisra csök­kentek, hiszen a kormány­nak szinte megdönthetetlen érvei vannak a további szi­gorításra. A költségvetési hiánnyal szemben például tehetetlen a szakszervezet. Vagy rosszul gondolom? — Amíg a szakszervezetek csak az elosztásban vehet­tek részt, a munkaversenyt, a brigád- és az újítómozgal­mat szervezték, megítélésem szerint kellő felelősséggel oldották meg feladatukat. Az eredményesebb érdekvé­delem, érdekképviselet — s ezt megfogalmazza a doku­mentum is — azt követeli tőlünk, hogy már a gazda­ságpolitika kialakításakor önálló elképzelésekkel kell rendelkeznünk, amelyek az általunk képviselt értékek érvényesüléséhez kedvező feltételeket biztosítanak. Az esélyegyenlőséget, a bizton­ságot, a szolidaritást, a ja­vuló életszínvonalat tekint­jük ilyen értéknek. Ezért teszünk meg mindent a me­gyében a munkahelyek megtartásáért, új munkahe­lyek teremtéséért. Szorgal­mazzuk a képzési és átkép­zési mechanizmus rendszer­elvű megszervezését. A kor­szerűsítés ugyanis elképzel­hetetlen a magasabb mű­veltségi színvonal megterem­tése nélkül. A megyei párt- bizottság, a megyei tanács, a szakszervezetekkel karölt­ve, sokat tettek például a foglalkoztatási feszültségek oldására, de úgy érzem, a mozgás még nem érte el a kellő lendületet. Arra gon­dolok, hogy maguk a vál­lalatok, szövetkezetek tehet­nének többet a gyártmány- fejlesztésben, a jövedelme­zőbb munkahelyek létreho­zásában. Ez a lépés a mun­kásszolidaritás egyik meg­nyilvánulása lehetne, hiszen senkinek sem érdeke a mun­kanélküliség. Milyen eszkö­zeink vannak? Én annak tartom azt is, ha hozzáértő emberek kendőzetlenül fel­tárják a valóságot. A kö­zelmúltban készítettük el például a felmérést a kis jö­vedelmű rétegek borsodi életviszonyairól. Mi azt sze­retnénk, ha az állam min­denki számára garantálná a létminimumot. Tőkénk való­ban nincs. Javaslataink vi­szont vannak.' Hasznos len­ne például, ha a bajba ju­tott Borsod-Abaúj-Zemplén különleges elbírálást élvezne, így különleges övezetnek nyilváníthatnák, adó- és más kedvezményekkel gyorsíthat­nák a talpraállást. A gazda­sági döntések persze nem a mi kezünkben vannak. Mi az embert védjük, s ehhez kellő eszköztárral rendelke­zünk. — A munkabeszüntetésre gondol? — Nemcsak arra. Megíté­lésem szerint a sztrájk Bor­sodban még nem napi kér­dés. A munkabeszüntetés fé­lelmetes, de kétélű fegyver a dolgozók kezében, csak kellő felelősségtudattal lehet élni vele. Remélem, a végső eszköz alkalmazásához terü­letünkön nem kell nyúlni, mert az igazi partneri vi­szony, az érdekek számba­vétele mozgósító, és mind a két fél számára kötelező kompromisszumokat, kedve­ző megoldásokat eredmé­nyezhet. — A szakszervezeti tagok asztalára került vitaanyagok a mozgalmi munka szinte valamennyi fontos területé­le kiterjedő, átfogó megúju­lási program körvonalait vá­zolják föl. Mit emelne ki a dokumentumból? — Beszélgetésünk kezde­tén szóltam területünk tár­sadalmi helyzetéről. Borsod­ban az országosnál több ne­hézséggel kell szembenézni­ük az embereknek. Segíte­nünk kell egymáson, senki sem lehet közömbös a másik ember problémája iránt. A hatékonyabb érdekvédelem alapja a tömegtámogatás és az összefogás. A szó: mun­kásszolidaritás, valószínűleg újra bekerül a politikai szó­tárakba, bennem ezt erősítet­te meg a dokumentum. A szakszervezeti mozgalom a jövőben demokratikusabb iesz, s a munka világát, an­nak ellentmondásait tükrözi tevékenysége. Ez a világ so­ha nem volt konfliktusmen­tes. Ahhoz, hogy az ellent­mondásokat a korábbiaknál eredményesebben oldjuk fel, a szakszervezeti jogosítvá­nyok pontosabb elhatárolá­sára, egyebek között a szak- szervezeti törvény megalko­tására van szükség. Az alapszervezeti viták a tag­ság véleményének ponto­sabb. mélyebb megismerését szolgálják. Valamennyi ja­vaslatot hasznosítva tartjuk meg szeptember végén az SZMT ülését, s a viták ta­pasztalatait figyelembe ve­szik a szakszervezetek or­szágos értekezletén. Udvardy József „Katonatiszt lesz a kisfiam” 7 Sok család él át most hasonló na­pokat. Alkalomhoz illő, új ruhát vásá­rol anya, apa, testvér, invitálják .a ro­konságot, a baráti kört, tartsanak velük a jeles eseményen, rezervált asztalért telefonálnak budapesti vendéglőkbe, idehaza az ünnepi vacsora előkészüle­tei is megkezdődtek — és közben izgul­nak, hiszen a fiúnak még van egy-két fontos vizsgája a főiskolán. — Zsúfoltak, de kellemesek ezek a napok, hiszen nagy ünnepre készülünk. Katonatiszt lesz a kisfiam. Ezzel lezá­rul egy korszak az életünkben, a fel­készülésé. Most a pályakezdés gond­jai köszöntenek ránk. Ma még nem tudom, melyik a könnyebb, vagy in­kább úgy fogalmazzak, melyik a ne­hezebb? — tűnődik Hudák Lajosné, akinek „kisfiát” augusztus 20-án avat­ják katonatisztté, miután sikeresen el­végezte a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolát. .i Családi készülődés az avatásra Si X — Milyen manapság egy fiút katonatisztté nevelni? — Csaba, akarom monda­ni Lajos (mi otthon a má­sodik nevén Csabának szó­lítjuk), amolyan ördögfióka volt világéletében. Izgő- mozgó, kedves kis bohém, olyan gyerek, aki soha sem menekült a szoknyám mögé, ha sérelem érte, hanem el­intézte ő maga. A négy év­vel fiatalabb húga, Laura is ilyen. Kiskorukban csupa szeretetből püfölték egymást, most, amikor az egyik ka- ratézik, a másik cselgán- csozik, egymáson gyakorol­ják a „fogásokat”, így aztán mindig mind a két gyere­kem tele volt — van — kék foltokkal. Abaújszántón él­tünk, egészen addig, míg Lajos be nem fejezte az ál­talános iskolát. A gyereke­ink könnyebb taníttatása miatt költöztünk Miskolcra. A fiam a Bláthy Ottó Vil­lamosipari Szakközépiskolá­ban érettségizett. Jól tanult, de volt egy-egy tantárgy, amely időközben gondot okozott. így volt a matema­tikával. De amikor végérvé­nyesen elhatározta, hogy ka­tonai pályára megy, ráadá­sul olyan szakra, ahol fon­tos ez a tárgy, a félév ket­teséből jelesre javított az érettségin. A főiskolai felvé­tele is egyből sikerült. Ilyen a fiam. — Milyenek voltak a főis­kolai évek? — Kellemesek. Az első érdeklődjünk. Lajos minden hétvégén itthon volt. Jól ki­bunyózták magukat Laurá­val, jókat evett, elolvasott egy-egy könyvet, mókázott és visszautazott. Tankönyvet soha nem hozott magával, azt mondta, a tanulást elin­tézi ő a kollégiumban. Nem is csalódtunk benne, bár még hátra van egy vizsgája, de alig lesz 4-es osztályzat a leckekönyvében, nagyon jól tanult. Jobban, mjnt a középiskolában. Hudák Lajos légvédelmi rakétás tiszt lesz, szeptem­bertől valamelyik borsodi helyőrségnél teljesít szolgá­latot. — Korábban egy távolab­bi szolgálati helyről volt szó, de így jobb lesz, mert közel lesz. Hiszen gyerek még... — homályosul el a mama búzakék szeme, az­tán rögtön elneveti magát, hiszen mint látni, a gyere­kek örökvidám természeté­nek, humorának eredete nem másutt keresendő. — Jaj, miket beszélek? Hogyan szabad egy ifjú katonatiszt­ről azt mondani, gyerek még? Mindig is katona akart lenni? — Egész pici fiú korában igen. Később össze-vissza kalandoztak a gondolatai, az­tán visszatalált a gyermek­kori vágyaihoz. Mi nem szóltunk bele, melyik isko­lába megy, milyen pályát választ. Akkor sem, amikor középiskolát választott. Csak gam a három év alatt, de egy biztos, többet gondolok, még a korábbinál is többet a békére. De azt hiszem, ez­zel a természetes vággyal sem vagyok egyedül. — Politizál a család? — Én is meghallgatok, el­olvasok mindent, ami a nagyvilágban történik, de a férjem és a fiam órákig be­szélgetnek az aktuális ese­ményekről, a realitásokról, a fejleményekről. A férjem nem volt katona, mert gyer­mekkorában egy háborús lö­vedék megsértette, roncsolta a kezét. Úgy látom, a fia pályaválasztásának ő job­ban örül, mint én. Elégté­tel? Nem tudom. A Hudák családból, a ba­ráti körből negyvenen utaz­nak augusztus 20-án az avatásra. Ott lesz a 76 éves nagymama is, akinek pedig 15 unokája van, közülük 8 fiú. Már biztos, hogy lesz még hivatásos katona az unokák közül, de Lajos az első, akit tisztté avatnak. Lajos szülei kereskedők, édesanyja az Unió Áfész Unioker Leányvállalatánál, édesapja a Vasvillnél dol­gozik. Húga most kezdi a negyedik osztályt a Kos­suth Gimnáziumban. Még nem döntött a pályája fe­lől, de nagyon jó a kéz­ügyessége, lehet, hogy művé­szeti főiskolára jelentkezik. — Mint mondta, egy kor­szak lezárult a család életé­ben, most a pályakezdés félévben volt egy szülői ér­tekezlet, ahol elmondták: minden hétvégén hazajöhet a gyerek, de ha nem jön ha­za, akkor baj van, mert vagy büntetésből nem jöhet, vagy elcsavarog. Kértek minket, ha nem érkezik meg pénteken este a fiú, egyet kértünk, amibe bele­vág, azt becsülettel járja, dolgozza végig. Megvallom, engem kicsit mellbe vágott a főiskola előtti döntése. Hivatásos katona? Termé­szetesen a pálya veszélyei is eszembe jutottak. A kezdeti aggodalmakon túltettem ma­gondjai következnek. Mit vár a fiától? — Most sem mást, mint eddig, az iskolák megvá­lasztásakor : amibe belevá­gott, azt becsülettel dolgoz­za végig. Lévay Györgyi A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaság a jövő évben megjelenteti első an­tológiáját a Magvető Riadó­nál, ezzel valóra válik a ta­valy szeptemberben megala­kult egyesület egyik elkép­zelése. A társaság eddigi te­vékenységéről. további ter­veiről Tóth Gyula alelnök az MTI munkatársának el­mondotta: — Megalakulásakor a tár­saság megfogalmazta, hogy szervezeti és anyagi eszkö­zeivel kezdeményezője, tá­mogatója lesz a szocialista szellemiségű Nagy Lajos életműve, hagyatéka ápolá­sának. Így antológiák, év­könyvek megjelentetését, az íróról elnevezett intézmé­nyek, illetve hazai és hatá­rainkon túli emlékhelyek továbbfejleszltésát terveztük. Különösen fontosnak ítéltük az ifjúság körében végzen­dő munkát, s az iskolai iro­dalomkönyvek felülvizsgála­tát abból a szempontból, hogy Nagy Lajos a jelentő­ségének megfelelő helyen szerepeljen az oktatásban. — Vállalt feladatainknak nagyrészt eleget tettünk, részt vétkünk több irodalmi est, író-olvasó találkozó, ki­állítás megszervezésében. Augusztus végén Szekszár- don újabb irodalmi tárlatot állítunk össze. Kiskunhalas ad otthont októberben a magyar irodalom és képző­művészet kérdéseivel fog­lalkozó szimpozionuniknák. — Nagy Lajos műveinek megjelentetése azonban mind ez ideig nem megoldott. Sokak érdeklődésére tarthat számot például eddig ki­adatlan Tízezer kilométer Szovjet-Oroszország földjén című naplója, amelyet 1934- es szovjetunióbeli utazásá­ról írt, amikor az ottani író- szövetség első kongresszusán vett részt. Érdekesség, hogy ebben a műben kritikusan szól a Sztálin-kultuszról. Más írásaival együtt ennek közreadása a közeljövő fel­adata. A Nagy Lajos társaság egy éve

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents