Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-05 / 186. szám

NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRÓL NAPRA IUI1PR RA NAPRÓL NAPRA Péntek A z utolsó munkanap. A legeslegutolsó. Annyira az, hogy szinte nem is munkanap. Írhatnánk akár piros be­tűkkel is a naptárban, hiszen ezt a napot várjuk már szombat óta. Pénteken megkönnyebbülten sóhajtunk fel. Kő gördül le a szívünkről. Szabadnak érezzük magunkat, szabadnak, mint a madár. Sutba vágjuk minden bajunkat, gondunkat, s tel­jes gőzzel nekilátunk a pihenésnek. Pihenünk, ahogy csak pihenni bírunk. Szombaton, vasárnap. Látástól vakulásig. Kinn a „birtokon", ahol már térdig ér a gaz, vagy félig kész családi házunk falai között, betonozás közben, vagy akár otthon a Himalájaként magasodó szennyes tövében. Ez a nap betetőzése a hétnek. Pont az i-re. Olyan ez, mint amikor az épülő házra fölkerül a tető. Meghúzódha­tunk alatta, elbújhatunk a világ elől, önmagunk elől. A gyár, a hivatal úgy süllyed el bennünk, mint valaha a ten­gerben a titokzatos Atlantisz. Talán nem is volt soha. Péntek van. Egész nap. Reggeltől estig. Talán még egy ki­csit tovább is. Fecske Csaba A keddi vihar „eredményei” Kedden éjszaka jelentős károkat okozott megyénkben is az átvonuló, nagy vihar. Gondok jelentkeztek az áramellátásban, megrongáló­dott a telefonhálózat, aka­dozott a közlekedés. Volt, ahol leszakadtak a vezeté­kek, így ezeken a helyeken hosszabb ideig áram nélkül maradtak a lakások. Jólle­het, az Émász szakemberei megerősített hibaelhárító cso­portokat küldtek a helyszí­nekre (Miskolcon például egy csoport helyett három csoport csak a vihar okozta károk elhárításán dolgozott), Karácsonyikor ikerül az amerikai játéküzletekbe a Rubik-óra, Rübik Ernő leg­újabb, s állítólag eddig még senki által meg nem oldott találmánya. Az amerikaiak, akik annak idején .teljesen behódoltak a Rubik-'kocka előtt — még szobrot is emel­28 33 48 • Visszatértek a kék bálnák a norvég vizekre az idén, és úgy tűnik, még szaporod­tak is. A hír azért örven­detes, mert a közel 50 ton­nás állatok — a Föld lég­ára még így is sok helyen várni kellett az áramszol­gáltatás visszaállítására. Sza­bó Ferenc, az Émász üzem- irányítója elmondotta, hogy tegnap reggel 8 óráig több mint százötven hibabejelen­tést regisztráltak. Legtöbb gondot a fakitö­rés okozta; például a Lévay József utcában egyidejűleg három helyen is elszakadt emiatt a vezeték. Mivel a nagyfeszültségű hálózatban is keletkeztek üzemzavarok, a várost környező, és azon túli községek áramellátása sem volt zavarmentes. teik egy helyen a fondorla­tos fejtörőnek —, már nagy érdeklődéssel várják az el­ső példányokat. A Time ma­gazin ebből az alkalomból közölte a magyar feltaláló fényképét, természetesen már a Rnibik-órával. 49 58 nagyobb emlősei — évtize­dekig nem mutatkoztak tö­megesen az északi vizeken, amiből a kutatók arra kö­vetkeztettek, hogy kihalóban vannak. Naptár ___ 1 988. AUGUSZTUS 5., PÉNTEK A nap kelte 5.37, nyugta 20.14 órakor A hold kelte 23.34, nyugta 14.55 órakor Névnap: Krisztina Hetvenöt éve született Bir- kás Endre (1913—1975) könyvtáros, író. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Országszerte erősen felhős idő várható, sokfelé esővel, záporral, főként keleten, he­lyenként zivatarral. Az északi szél élénk, időnként erős lesz. Folytatódik a hűvös idő. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 18 és 23 fok között alakul. Tűz a Debreceni Konzervgyárban Tűz keletkezett csütörtö­kön reggel 8 óra utón a Debrecen/i Konzervgyár te­rületén. ötszáz .négyzetmé­ternyi területen égtek mű­anyag hordók és ládák, va­lamint különböző csomago­lóanyagok. A lángok átter­jedtek egy 36 ezer négyzet- méter alapterületű raktár- épület egy részére is. A nagy erőkkel helyszínre ér­kező tűzoltók valamiivei 10 óra után megakadályozták a tűz továbbterjedését. Az ol­tás közben négy tűzoltó megsérült, közülük hármat a helyszínen elsősegélyben részesítettek, egyet pedig kórházba szállítottak. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint, a becsült anyagi kár 15 millió forint. (MTI) IS és „szexuális turizmus” A közelmúltban meghalt az első bolgár AEDS-beteg, a fertőzöttek száma megha­ladja a 80-at. Legutóbb két fiatal nőnél állapították meg a vírus jelenlétét, egyikük kórházi nővérként dolgozott tartósan Afrikában, a másik afrikai férfi felesége. Je­lenleg egyetlen immunhiá­nyos beteg van az ország­ban — ez és a szeropozití- vok száma .is kedvező nem­zetközi összehasonlításban. A kilátások azonban Bul­gáriában sem jók: szakem­berek feltételezése szerint egy-két éven belül a vírus­hordozók száma több száz, a betegeké több tucat lesz. Ennek egyik okát némelyek a szexuális élet .korái elkez­désében, a fiatalok „mo­dernkedésében”, egyszers­mind tájékozatlanságában és gyanútlanságában, a „sze­xuális turizmus” itt is nö­vekvő fenyegetésében látják: ez utóbbi ellen jelentős pro­paganda indult meg az if­júsági sajtóban. A veszélyeket nem becsü­lik le, a lehetséges védeke­zés szigorú, de humánus. Kötelező AIDS-szűrésnek vetik alá a terhes nőket, a házasulandókat, a véradókat, az egy hónapnál hosszabb időt külföldön töltő bolgáro­kat és Bulgáriában a külföl­dieket. A rizikócsoportok — homo- és biszexuálisok, pros­tituált nők, narkósok — el­lenőrzése ismétlődő. (Érde­kes módon e rizikócsopor­tok szűrése még egyetlen fertőzöttet sem produkált.) A cél: 1990-re minden 18— 70 év közötti bolgár állam­polgár szűrésének elvégzése. ÜGYELETES ÁLLATORVOS Miskolc város területén 1988. augusztus 5-én (pénteken) 15.30-tól 1988. augusztus 8-án (hétfőn) reggel 7.30-Ig dr. Végh Endre körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Arany János u. 5. sz. Telefon: 15-687. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. Telefonos lelkisegély-szolgálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétközna­pokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. ES2AK* - Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zcmp­lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út. 15-3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38*941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872. 17-807. Rubik-óra Amerikában A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. heti lottó-nyerőszámok a következők: Volt jobb... Nyári vásár félidőben A nyári vásár heteit él­jük. Milyen szezonális áru­kat keres a vásárlóközön­ség, és megfelelően biztosí­tott-e az utánpótlás? — ér­deklődtünk telefonon néhány kereskedelmi egységnél. — A Borsod Megyei Ru­házati Kiskereskedelmi Vál­lalat boltjaiban a tavalyi vásárhoz viszonyítva tíz szá­zalékkal nőtt a forgalom — mondja tájékoztatóul Orbán Gábor áruforgalmi osztály- vezető. — Az első két na­pon 9,5 millió forint érté­kű árut adtunk el, ebből 6,5 millió forintot tett ki a vásári készlet. Egyébként egy átlagos nyári napon 4—5 milliós forgalmat bonyolít le vállalatunk. Leginkább méteráruink fogytak, de ágyneműt, női konfekciót is szívesen vittek vásárlóink. A várthoz képest elmaradt a kereslet a gyermekcipőket és szandálokat árusító üzle­teinkben. Még kínálunk, de már igen kis tételben für­dőruhákat, női szandálokból pedig utánpótlást várunk. Sokan kerestek gyermek fe­hérneműket és sikere volt a fiúpizsamáinknak, szabadidő- ruháinknak. — A miskolci Centrum Áruházban hétfőn a tavalyi vásárhoz hasonló forgalom volt — tudom meg Várkoly Péter üzletvezetőtől: — Kedden azonban nőtt az érdeklődés, így idáig két és fél millió forint értékű árut adtunk el. A vásárlók az eddigiektől eltérően, nem hullámokban, hanem folya­matosan térnek be áruhá­zunkba. Leginkább cipő- és méteráruosztályunkat kere­sik fel, de a fehérnemű, di­vatkonfekció és az ingek iránt is nagy a kereslet; A nálunk egy hétig tartó nyá­ri vásár ideje alatt folya­matosan várjuk megrendelt áruinkat, az utánpótlást biz­tosítani tudjuk. — Ruházati osztályunkon 712 ezer forintot hagytak vevőink a pénztárgépeknél a hétfői napon — mondja Harsányi Józsefné, a Bükk Áruház üzletvezető-helyet­tese. — Egyébként 220 ezres forgalmat ér el átlagosan A vásári időszak ellenére, nem lehet tolongásról beszélni, még a miskolci belvárosban sem A mérsékelt ár bizony rátérne néhány iskolaköpenyre is - hallani a véleményeket az üz. letekben szik selyem méteráruinkat, férfipólóból pedig most ér­kezett utánpótlás. Az eltelt napok tehát szá­mokkal bizonyítják a keres­kedelemnek, hogy még min­dig érdemes megrendezni a nyári vásárt. Ám az utcai szemlélődés el-elkapott mon­dataiból, célzásaiból, beszél­getéseiből más érződik. Va­lahogy elmúlt az az idő, amikor az emberek táskákat, szatyrokat szorongatva to­longnának a vásárt meghir­dető boltok aitaiainál. Ieaz. osztályunk. Nagy a kínála­tunk import selyemruhák­ból, szörfnadrágból, fürdő­ruhából, cipőből. Sokan vi­többen vannak, több pénzt hagynak még ma is a kasz- száknál, mint egy átlagos nyári napon, de már nem mondható igazinak a vásár­lókedv. A pénzét is minden­ki jobban megnézi, mire költi —, hiszen ma már né­hány esetben a mérsékelt ár sem igazán kedvező. Talán, ha még abból adnának 30 —40 százalékos engedményt... A kiválasztott ruhák is csak ritkán felelnek meg a napi divatnak, ízlésnek. Érezni a „csak raktáron ne marad­jon !” óhaját a kereskedőknek. A legdivatosabb üzletekbe betekintve, az öt-hat „lady”, azaz eladó, a több ezer fo­rintos divatholmik közül fi­gyelmesen tekint az ajtóra, hátha belép valaki... De in­kább a méteráru fogy. Kis kézügyességgel ma már so­kan megvarrják maguknak a lenge nyári blúzt, ruhát. És nem kerül csak negyedé­be, ötödébe. Nem nehéz te­hát megjósolni, hogy nagy jövője van a méteráruknak. n. zs. • A keddi osztrák lapok közlése szerint Bécs külváro­sában a rendőrség rátalált Hegedűs Csaba, magyar ál­lampolgár holttestére. Hege­dűs Csaba sorkatonai szol­gálatát teljesítő, 20 éves, dorogi lakos, június 26-ig engedélyezett szabadságáról nem vonult be alakulatához. A felkutatására tett intézke­dések eredménytelenek vol­tak. Az illetékes hatóságok az ügyben a vizsgálatot foly­tatják. Közlemények A Budapesti Közlekedési Vál­lalat felhívja a metrón utazni szándékozók figyelmét arra, hogy a vonaljegy az érvénye­sítéstől számított 1 órán belül, a kiinduló állomástól távolodó, egyirányú utazásra érvényes. A Deák téren való átszállásnál új jegyet kell váltani. Az ÉMÁSZ Miskolci Üzem­igazgatósága értesíti a Felső- zsolca. Almáskert területen la­kó fogyasztóit, hogy szabadve­zetéki fenntartás miatt, 1988. augusztus 7-én 6—US óráig az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja. Bár kisméretű ruhákra van szükségük a gyerekeknek, áruk még­is magas. A vásári kedvezmény így némileg könnyít a szülők helyzetén.

Next

/
Thumbnails
Contents