Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 1988. augusztus 27., szombat Sátoraljaújhely közterületei sem tiszták Ülésezett a városi NEB Fő napirendi pontjaként a városi tanács tavalyi, a köz- tisztasági és a szilárd hulladék elhelyezésére vonatkozó rendeletének megvalósítási mikéntjével foglalkozott tegnapi ülésén a Sátoraljaújhelyi Népi Ellenőrzési Bizottság. A NEB-vizsgálatba, amelyet július, augusztus hónapokban végeztek, bekapcsolódott a Hazafias Népfront városi bizottsága és a KÖJÁL is. A tanácsrendeletet széles körű társadalmi vita után fogadták el tavaly, majd hirdetőtáblákon és szórólapokon informálták róla a lakosságot. A rendelet pontosan leírja mindenkinek a kötelességét, aki a város tisztán tartásában érdekelt. Mindezek ellenére nem lehetnek elégedettek az újhelyiek (sem) városuk tisztaságával, közterületeik rendezettségével. Előírták, hogy a családi házak tulajdonosai telkük előtt tisztítsák rendszeresen a járdákat, árkokat. Ám, ha ez nem mindig és nem mindenütt történik meg, annak nem mindig a lakosság az oka: az 'Esze Tamás utcában például olyan elhanyagoltak az árkok, hogy a tanácsnak nincs alapja a rendszeres tisztítást megkövetelni. Üj- helyben is gondot jelent, hogy a közművek a szükség- szerű bontások után nagyon késedelmesen állítják vissza az eredeti állapotot, így a város nemegyszer kelti a széttúrt, rendetlen kép benyomását. Rontják a városképet a kapukra, falakra ragasztott hirdetmények is. E célra hirdetőoszlopokat helyeztek el városszerte. A népi ellenőrök szerint a városi művelődési ház követte el a legtöbb ilyen szabálytalanságot, s noha célja nemes, nem kerülhette el a többszöri bírságolást. Mint ahogy azok a várospolgárok sem, akik valamilyen formában vétettek a köztisztasági, közegészségügyi szabályok ellen. A vizsgált időszakban 197 fő ellen indítottak, kezdeményeztek szabálysértési eljárást közterületi, közegészségügyi szabályok megsértéséért, parkrongálásért, engedély nélküli közterület hasznosításáért és egyebekért, összesen 32 ezer forint bírságot róttak ki, fejenként átlagosan 165 forintot. Megállapították, hogy ez az összeg nagyón kevés, az ügyek tárgyalása lassú, nehézkes, alig van a bírságoknak visszatartó ereje. Jelentős összeggel, 558 ezer forinttal tartozik viszont a lakosság a szemétdíj szállításért. Ennyi a hátralék, pedig a szemétszállítási díjak nem magasak a városban. A, városi NEB javasolja, hogy szigorodjanak és lefolytatásukban gyorsuljanak a szabálysértési szankciók, hogy a közműveket rá kell venni munkaterületeik minél előbbi rendbetételére. Felhívják továbbá a városi tanács figyelmét a környezet- védelmi és közegészségügyi szempontból egyaránt súlyosan kifogásolható patakmedrek, a Ronyva, a Zsólyomka és a Május tisztítására. 1. gy. Hatezer fellebbezés Tárjuk ki az egyetemek kapuit Beszélgetés Czibere Tibor művelődési miniszterrel A vakáció elején vette át a művelődési tárca vezetését Czibere Tibor, s bár most már az új tanév kezdete közelít, a miniszternek legfeljebb forró volt a mögöttünk lévő nyár, hosz- szú aligha, s a vakáció még kevésbé. Hiszen az oktatásügy és a sokrétű kulturális, művészeti élet „folyó ügyeinek” áttekintésére, számbavételére meghajtott munkatempó mellett sem lehetett elegendő az idő. Amiről most érdeklődünk, az azonban már egyetemi tanárként is foglalkoztatta Czibere Tibort, véleménye, elgondolásai korántsem rögtönzöttek. Több ezer fiatal számára a szó szoros értelmében sorsdöntő kérdésről van szó: ezekben a napokban mérlegelik, rangsorolják az idén felvételizők fellebbezési, átirányítási kérvényeit, s az eredményről a hónap végén kapnak értesítést az érintettek. — Hányán vannak? — Valamiv 1 több mint hatezer kérelem érkezett. És ugye. olyan fiatalokról van íszó, akik sikeresen érettségiztek, s többé-kevés- bé sikeresen felvételiztek is. Vagyis: elvileg joguk van az első elutasító döntést megfellebbezni. — Joguk van, de pozitív döntést — mivel a felvehetők száma korlátozott — csak egy töredékük várhat. — Ez így van, és én nem is tartom szerencsésnek ezt a gyakorlatot. Véleményem szerint a jelenlegi keret mintegy a másfélszeresére volna emelhető, magyarul — és a fellebbezők száma is ezt erősíti meg — a sikeresen felvételizőket be kellene engedni az egyetemekre, főiskolákra, és két-három szemeszter után kellene szelektálni, amikor már biztonságosan megállapítható; kik alkalmasak valóban a választott pályára. — Ez ellen évek óta az az érv, hogy nem tudják leültetni a hallgatókat az intézmények. — Legtöbb helyen le tudnák ültetni. Oktató is van elég. Négy hallgató jut egy oktatóra, — átlagról beszélek —, míg nyugaton tizenkettő. Diákszociális von- zata persze lenne, és a kollégiumi helyék számát is bővíteni kéne, de ezeket a költségeket vállalni kell. Továbbá a foglalkoztatáspolitikai következményeivel is számolni kell, de reálisan. Ügy tapasztalom, a keretszám emelése azért okoz traumát, mert a mi gyakorlatunk szerint — elenyésző eltéréssel — annyian szereznek diplomát, ahányan elkezdik felsőfokú tanulmányaikat. — De aligha helyes, hogy a belső szelekció szinte teljesen megszűnt. — Persze, hogy nem helyes. De ez nem, vagy nem kizárólag a felsőfokú intézmények rovására írandó, és nem is mindenütt egyformán „liberálisak” az oktatók. Egyebék között az a körülmény áll mögötte, hogy nálunk elvégezhet valaki akár hat-hét félévet az egyetemen, s ha — bármi okból! — abbahagyja, az kerül be a személyi igazolványába, hogy „szakképzet- len”, és legmagasabb iskolai végzettsége az „érettségi”. Pedig feltehetően szerzett annyi tudást, mint az, aki hároméves főiskola elvégzése után kap diplomát, ami felsőfokú szakképzettséget igazol. — ön szerint, hogyan lehetne feloldani ezt az anomáliát? — Munkaköri besorolást kellene készíteni a meghatározott lezárt félévvel rendelkezők részére: milyen beosztásban kezdhetik a pályát. Nem lenne ez se „spanyolviasz”, műegyetemen tanító kollégámtól hallottam néhány éve Finnországban, hogy mérnökhallgatók nemritkán hagyják abba az egyetemet a nyolcadik szemeszter után, mert elég felkészültek már ahhoz, hogy boldoguljanak az iparban. Az utolsó évfolyamokon többnyire azok maradnak, akik tudományos fokozatra pályáznak, kutatói munkakört tekintenek perspektívának. — A belső szelekció tehát részben „magától", természetes úton is végbemehet. Ez még inkább amellett szól, hogy tárjuk ki az egyetemek kapuit az odakívánko- zók előtt. Azért is persze, mert a jelenlegi hallgatói létszám a népesség, illetve a korosztály létszámához képest alacsony. De lát-e ön garanciát arra, hogy a tudás, a szellemi munka rangját elismerő elvi deklarációk mellé forintok is kerülnek a felsőoktatás minőségi és mennyiségi fejlesztéséhez? — Szorult helyzet ez, mert nem lehet nem tudomásul venni a költségvetési hiányt. Azzal együtt, hogy a társadalomnak és a kormányzatnak jól felfogott politikai érdeke is a felsőoktatás támogatása. A stratégia szempontjából is. A politika nagyvonalúan hangoztatja is a szellemi tőke nélkülözhetetlen fontosságát. Az én feladatom tehát a politikai demagógia kihasználása lenne vagy lehetne a pénzszerzéshez, de —• nincsenek túlzott illúzióim ... — Miért olyan nehéz elfogadtatni, hogy az oktatás biztos befektetés, ráadásul semmivel sem helyettesíthető? — Mi most a vállalkozói szemlélet rabjai lettünk, a kockáztatás is „sikk”, sajátos módon az oktatásra fordítható befektetésekhez — hiába áll előttünk számos bizonyító példa Japántól az NSZK-ig —, még nincs meg a kellő bizalom. Ügy tűnik, egyelőre csak a vulgáris felfogása honosult meg a vállalkozásnak: a „hátha bejön” szemlélet, mint a lóversenyen. Hogy az oktatás biztos befektetés, azt még nem fogadta el a társadalom. — Bizonyos, hogy a társadalom nem fogadta el? Nem inkább a pénzügyi kormányzat fenntartásait tükrözi a művelődési tárca szegénysége? — Nézze, a válasszal meg kell várni a jövő évi költségvetést. A legutóbbi parlamenti ülésen mindenesetre jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy a képviselők megerősítették, az oktatásnak prioritást kell biztosítani, s hogy elhangzott: az új miniszter aztán vigyázzon az oktatásra, mert odafigyelünk, és számon fogjuk kérni. És valóban van rendezni, megújítani, megtámogatni való minden iskolatípusban, akár reformnak hívjuk ezt, akár csak fejlesztésnek. Én úgy látom, hogy legfontosabb teendőnk: az ügy permanens karbantartása; igazodás a változó gazdasági-társadalmi igényekhez, kielégítve az egyén érdekeit és érdeklődését is. Nem mindegy azonban, hogy mindehhez mennyi pénz van a hónom alatt. M. í. Máris továbbfejlesztik Fö akadály a szabályozórendszer? A XII. Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár egyik szenzációja és a rendezvény nagydíjának nyertese volt a David—CNC, a Zalka Máté Gépipari Műszaki Középiskola „színeiben” induló számítógép-vezérlésű esztergagép. Talán sehol a vásárok történetében nem találunk példát arra, hogy egy középfokú tanintézmény ilyen sikert arasson benevezett termékével. Érthető, hogy a gép, a David, ahogyan becézik, óriási érdeklődést keltett. S az is, hogy a szakközépiskola vezetőit, a fejlesztőmunkában részt vevőket jogos öröm és büszkeség tölti el. Noha ottjártunkkor első tapasztalatunk az volt, hogy korántsem ülnek babérjaikon. Sőt... — Iskolánk évek óta folytat eredményesen kutató-fejlesztő tevékenységet — tekint vissza dr. Kálmán András igazgató. — Számítástechnikai laboratóriumunk például 8—9 éves múlttal rendelkezik. Tudatos fejlesztések sorát valósítottuk meg, mivel valljuk, hogy a szinte napról napra változó számítástechnikát, a CNC-technikát, vagy például a robottechnikát, nem lehet csupán könyvek alapján oktatni, megtanítani. Ezért beszereztünk termelő CNC-gépeket, nyugati relációból oktató CNC-szerszám- gépeket, noha — elsősorban devizális okok miatt — nemegyszer szinte megoldhatatlan akadályokba ütköztünk. Szerencsénkre az általunk kikísérletezett UNICOMP— 3M univerzális interfésszel elnyertük az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság pályázatát és pénzügyi támogatását. • Mint ahogyan az is szerencsénk, hogy egy hallatlanul lelkes, odaadó, lehetetlent nem ismerő alkotógárda jött össze intézményünkben. A fentebb említett műszert az OFI az iskolák által megvásárolható taneszközzé nyilvánította, s ennek további alkalmazására fejlesztettük ki az oktató CNC-esztergagépet. A most nagydíjat nyert gép életében két évvel ezelőtt jelentős események történtek. Erről a kísérletekben részt vevő team irányítója, a berendezés tulajdonképpeni „szellemi atyja”, Mihalik László beszél: — Több eredményes bemutató után 1986. decemberében Nyíregyházán részt vettünk az oktatási gépek és berendezések seregszemléjén. A sikeres szereplés után a nyíregyházi VAGÉP Vállalat megvásárolta a gép gyártásának és forgalmazásának jogát. A kooperációs szerződés értelmében azonban ők csupán magát az alapgépet gyártják, azt mi „öltöztetjük fel”, vagyis mi adjuk hozzá a számítástechnikai berendezést, s a mi feladatunk a fejlesztés is. A hazai gépipari oktatásban ma már nélkülözhetetlen az ilyen, vagy hasonló berendezés. Itthon rajtunk kívül csak a SZIM foglalkozik előállításával, s külföldön is csak az osztrákok. Mi vagyunk a legolcsóbbak, ráadásul amennyiben oktatási intézmény vásárolja meg az 560 ezer forintos (Áfával együtt ennyi!) rendszert, az egyharmados ártámogatást is élvez. Még olcsóbb a gép, ha a vásárló iskola (vagy például üzem, kisiparos) már rendelkezik számítógéppel, monitorral, floppyval. Egyébként a gép az idei BNV-n is sikert aratott. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy megkezdhettük a sorozatgyártást. Néhány David—CNC már üzemel oktatási intézményekben és ipari vállalatok tanintézményeiben — például a Digépben. Jelenleg 24 darabnak a gyártása folyik iskolánkban. Van érdeklődés külföldről is, ám sok az akadály az értékesítés előtt. A CNC-laborban Varga László számítás- technikai laborvezető bemutat egy éppen elkészült David—CNC-t, amelyet most tesztel Győrffy Péter, a team egyik fontos, tulajdonképpen a gyártási sorban utolsó tagja. Aztán átmegyünk a számítástechnikai laboratóriumba, ahol a gép továbbfejlesztésén dolgozik egy stáb. Ez a munka már része az úgynevezett rugalmas gyártórendszer elkészítésének, amin ugyancsak dolgozik a Zalka teamje. S ha elkészülnek vele... — Maradjunk még a David—CNC mikroprocesszoros «vezérlő egységnél — javasolja Varga László.' — Ez az „agya” a számítástechnikai résznek. Dániából vásároltuk a géphez, több mint 60 ezer devizaforintért, nem számítva a beszerzési nehézségeket. Most ugyanezt csináljuk meg sokkal olcsóbban, ráadásul nem kell hozzá deviza sem, tehát importot váltunk ki vele. Így a David—CNC esztergagép, az UNICOMP—3M és egy oktatórobot felhasználásával képesek vagyunk rugalmas gyártórendszert előállítani. S itt ismét álljunk meg egy pillanatra. Annak idején lapunk is hírt adott arról, hogy a Zalka Máté Gépipari Műszaki Középiskolában üzembe helyeztek egy, az Győrffy Péter, Varga László és Mihalik László tesztelik a már elkészült David-CNC esztergagépet. osztrák Emco cég által gyártott CNC rugalmas gyártórendszert. — Ez — mutatja be a. gépsort Mihalik László és Varga László — egy CNC-eszter- gából, egy CNC-marógépből, a számítás- technikai részből és egy robotból áll. Ára mintegy 12 millió devizaforint volt. Iskolánkon kívül csupán a Rába gyár oktató- központjában található belőle még egy az országban. Az osztrák cég magyar nyelvű prospektusa szerint ez az oktatóbázis már a jövő gyárai számára készült! Mi most ott tartunk, hogy talán már a következő évben képesek leszünk az előállítására a David—CNC, az UNICOMP—3M és robotunk segítségével. Legfeljebb annyiban különbözik majd az Emco-tól, hogy a marógép helyett mi esztergagépet teszünk az esztergagép mellé. Ilyen rugalmas gyártórendszert még senki nem gyárt hazánkban, ezért hallatlanul nagy jelentőségű vállalkozásról van szó, aminek nagymértékű devizamegtakarítási vetülete van. Pályázatunk — hiszen a kísérletek és a prototípus előállításának, illetve a sorozatgyártás megindításának költségeit nem bírná az iskola — elbírálása most zajlik. Reménykedünk, hogy kedvező lesz számunkra a döntés... A David—CNC esztergagép kivitelezésének irányítója Madarász János műhelyfőnök. Nem kis büszkeséggel vezet körbe birodalmában, mutatja be a különböző típusú és rendeltetésű gépeket. Elérünk ahhoz a területhez is, ahol tulajdonképpen már a termelő, rugalmas gyártórendszer megvalósítása folyik. — Egyelőre egy bolgár gyártmányú robotot kötöttünk össze egy CNC-vezérlésű marógéppel — mutatja. Ez az egész rész nemsokára átalakul, kibővül egy CNC-esz- tergagéppel. Hallatlanul nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy tanulóink, technikusjelöltjeink ilyen berendezésekkel és gyártórendszerekkel is megismerkedhetnek, noha a tananyag ilyen szempontból nem sok mindent tartalmaz. Mi a gyakorlatban jóval előtte járunk, de amit tudunk, amire lehetőség adódik, becsempésszük. Azok a negyedéves, ötödéves hallgatóink, akik részt vettek a David—CNC kifejlesztésében, vagy részt vesznek a rugalmas gyártórendszer fejlesztésében, már nem lepődnek majd meg az egyetemeken, a munkahelyeken, ha ilyen berendezésekkel találják magukat szemben. Ez is sikerélmény számunkra a vásári nagy díj, vagy a gép eladhatósága mellett. Sikerélmény. Akikkel beszélgettem és segítőtársaik — Ember László, Csobádi Zoltán, Kiss Csaba, Losonczi János, Soltész Barnabás, Várhegyi Miklós, Kálna László — olykor késő éjszakáig törték a fejüket, dolgoztak a siker érdekében. Érthető, hogy most elégedettek, s hogy még többet akarnak, s hogy ismét mindent vállalnak a saját rugalmas gyártórendszer kifejlesztése érdekében. — Pedig — mondja ismét dr. Kálmán András igazgató — a szabályozórendszer minket is sújt. — Annyira, hogy már-már nem tudjuk, érdemes-e csinálni, annyi az elvonás. Amit mi tulajdonképpen egyfajta büntetésként is felfoghatunk. Nehéz megérteni például, hogyha van egy jó gyártmányunk, s annak lenne külföldi piaca, miért nem adható el pénzért, miért csak árucsere-forgalomban értékesíthető? A David—CNC bizonyítja, hogy régiónkban nem csupán az egyetemen létezik jelentős műszaki szellemi kapacitás, hanem a középfokú intézményekben is! S ezt véleményem szerint a lehető leghatékonyabban kellene kihasználni. De most bennünket ugyanúgy sújt a szabályozórendszer, mint a jól dolgozó iparvállalatokat, amelyektől elvonják a pénzt, hogy odaadhassák a gyengén működőknek. Ezen mindenképpen változtatni kellene, s minél hamarabb. S ha ez megtörténik, a mi nyughatatlan, újat akaró, sokra képes kollektívánk is még többet tehetne a társadalom asztalára fejlesztés, kísérletezés, gyártás és oktatás terén is. Hiszen nálunk a három elválaszthatatlan egymástól. Ezért is örülünk a XII. Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár Nagydíjának. Nyikes Imre Fotó: Laczó József
