Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-22 / 200. szám
1988. augusztus 22., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 „Nincs egyebem, csak a remény...” Telefonigény és telefonlehetőség Vajon mennyi örömhírt, mennyi bánatot közvetít naponta a telefon. Hányán lesik rettegve a készüléket, remélve azt, hogy legalább ma nem csörög, hogy egy napot nyerjen még a csodaváró cgy-cgy nyilvánvaló tragikus hír elodázásával. És hány kedves hangját hozza-viszi az otthonokba, hogy bol- dogítsa-mclegítsc a lelkeket? És mennyi ügyet intéz el néhány perc alatt, hogy megkönnyítse a munkát, hogy egyszerűbbé, komfortosabbá tegye az életünket. Az utóbbi kilenc év főbb népgazdasági folyamatai Felesleges is lenne minden számítgatás, hiszen a telefon végképp bevonult mindennapjainkba a születéstől egészen az elmúlásig. Vaskos kötet megyénk telefonkönyve, mely már a megjelenés napján sem lehet pontos és nem is olyan lírai, mint magáról a telefonról írt fenti néhány sor. — 'Huszonhat-huszon- nyolcezer előfizető van megyénkben — mondja a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Távközlési Üzem vezetője, Lévai Bertalan, és hozzáteszi, hogy jelenleg tizenkétezer várakozó van nyilvántartva, számuk évente tizenöt százalékkal nő. Miskolcon, a Kartács utcai központban beszélgetünk kora reggeli órán, de az üzemvezető nem ezért látszik fáradtnak. Leül, megadó kézmozdulattal jelzi: kérdezzünk, neki nincs titka, ha tud, lelkiismerete szerint válaszol. De kitalálja kérdéseinket is, ezért a körülményeket vázolja, melyek minden leendő telefonelőfizető készülékhez jutását befolyásolják: a fejlesztést, a bővítést behatárolja az anyagi helyzet úgy a városokban, mint a legkisebb faluban. Egy szinte hihetetlen példát említ Lévai Bertalan: Sárospatakon mindössze két számuk üres, erre van jelenleg éppen hétszáz várakozó. Hogyan lehet a nincset igazságosan eloszlani? — kérdezi az üzemvezető, s széttárja karját. Ózdon száz vonalra 1200 fő várakozik. — Mit írjunk, mit mondjunk ezeknek az embereknek? A formanyomtatványoA Budapesti Nemzetközi Vásáron a Minszki Hűtőgépgyár termékeivel mutatkozik be az Atlant termelési egyesülés külkereskedelmi vállalata, a Verasz. A fogyasztói igényekre való tekintettel a minszki gyár folytatja az új, korszerűbb modellek gyártását. Kétévenként új Minszk hűtőszekrény A Parlament ülésén az ipari miniszter néhány régi beidegződést enyhén szólva átértékelt, mintegy bizonyítva, hogy az új helyzet újfajta magatartásformát igényel. Ezúttal egyetlen témakörnél, az úgynevezett törzsgárda fogalmánál és tartalmánál időznék. Teszem ezt egyfelől azért, mert éppen az átszervezésekkel ösz- sZeíüggő -létszámcserénél esik szó róla, másfelől pedig hajdan a vállalathoz tartozás talán legfontosabb mércéje az ott eltöltött évek száma volt. Ezzel mérték az adományozható aranygyűrűt, sőt a nyereségrészesedést befolyásoló szorzókat is. Manapság viszont mór kevés csak a jelenlét — hiszen előtérbe került a teljesítmény, a vállalat érdekeit szem előtt tartó magatartásforma. Kialakult az a fajta értékrend, amelynek csak egyik része a személyek ragaszkodása. egyazon munkahelyhez, a másik része a munkahely igénye alkalmazottaival szemben. És ez nem egyszerűen formai dolog, hanem nagyon is tarkón bármilyen udvarias módon közöljük a tényt, bármennyire is előre megköszönjük a várakozóknak a szíves türelmüket, csak bosz- szúságot okozunk nekik. Gyakran jönnek be személyesen, nekem mindenkivel udvariasan kell beszélni, mert hisz’ megértem a problémáikat, de segíteni csak ritkán tudunk. Aki eredménytelenül távozik, az szitkozódik, felsőbb szervekkel fenyeget, gyakran személyemben sért, de mit csináljunk? Munkatársaim közül nyolc kolléganő csak a levelekkel és a válaszokkal foglalkozik. Munkám ötven százalékban adminisztratív feladatok ellátásában merül ki, az érdemi munka szinte minimális. Csak nosztalgikusan gondolok arra az időre, amikor még a szakmunkásképző intézetben is taníthattam, de ma már erre a szép feladatra sincs időm. A költségekről csak annyit: egyetlen telefonkészülék ön költsége nem kevesebb, mint kilencvenezer forint. A Minisztertanács döntött is: a jövőben nagyobb teret kell engedni a helyi erőből tá-, mogatott kezdeményezéseknek. így kerül most sor például Sátoraljaújhelyen egy kétezres konténer felszerelésére, ahol a városi tanács fedezi a költségeket. Valóságos palotaforradalom indult meg, hogy hol szereljük fel a készülékeket. Mivel a tanács adta a pénzt, így a hálózatot ott építjük ki, ahol kijelöli számunkra. Vagy egy másik példa a helyi kezdeményezésre: Szerencsen az új posjelenik meg a piacon. Az üzemet korszerű automata gépsorokkal szerelik fel, a szigorúbb minőségellenőrzéssel javul a termékek minősége és megbízhatósága. A budapesti vásáron a Verasz több háztartási hűtőgépet és fagyasztószekrényt mutat be. Köztük van a Minszk—16E, a Szovjettalmi. Függvénye teljesítménynek, minőségnek, anyagi, szakmai és morális helyzetnek. Sokadmagammal emlékszem rá, amikor a nagyobb feladatok megoldását jószerével el sem tudtuk képzelni beruházások nélkül. Ez a szemlélet nem véletlenül tartja magát hellyel-közzel még mindig, hiszen pontosan a mi vidékünkön, Észak- Magyarországon mértük milliárdos összegekkel a beruházásokat. Nem hagytunk magunk mögött tervciklusokat, úgynevezett állami nagyberuházások nélkül. Kazincbarcikán még be sem fejeződött a munka, máris elkezdődött Leninvárosban. Özdon az új drót-rúdhen- germű, Diósgyőrött a kombinált acélmű, a bányákban pedig a komplex gépesítés, hogy csak néhányat említsek az „óriások” közül. Most viszont pontosan ezeknek a legújabb technikát és technológiát hordozó értékeknek kell találkozniuk, a legalább ilyen értéket megtestesítő tartalékokkal, amit úgy szoktunk emlegetni, hogy taépület mögött elhelyezünk egy ezres konténert, amelynek költségét negyven százalékban a városi tanács állja, a posta hatvan százalékát biztosítja. Ez az ezer állomást befogadó központra elég, de hát ez nagyrészt csali a meglévő vonalak korszerűsítése, hiszen ebből az ezerből nyolcszázhatvan eleve terhelt,: és lesz ott tizennégy nyilvános távhívó. A tanács döntött, hogy kapjanak-e mellé a legrégebbi várakozók is. A közületek akár száz állomást is kérhetnek, az így fennmaradó ötvenet képtelenség helyesen, igazságosan elosztani. Bár a posta fontossági sorrendben rang- sox'ol, nyilvánvaló, hogy a nagyobb közösség életében döntő funkciót ellátók előnyt élveznek (például körzeti orvos, egy-egy térség közbiztonságáért felelős személy, lakossági igényeket kielégítő szolgáltatók stb.). — Mit lehet tenni a megyében a telefonigénylés körül kialakult feszültség csökkentésére? — Bizonyos változást hoz majd a kötvénykibocsátás, és a már említett helyi kezdeményezésekre is oda kell figyelni. Mert ennek hiányában mi is türelmesen magyarázzuk a „nincset”. — mondja az üzemvezető, majd hozzátette, hogy ha mégis sikerül kevés várakozót megnyugtatni egy bekapcsolás értesítésével, annak ö is örül, mint az a vidéki hölgy, aki az értesítés kézhezvétele után Miskolcra utazott, hogy két puszit adjon érte. Bár ez nagyon ritka. Az üzemvezető — noha nem éppen dalos kedvéről ismert — mégis gyakran kölcsönöz az elcsépelt sanzonból néhány taktust: „Nincs egyebem, csak a remény”. unióban gyártott egyik legnagyobb kétkamrás hűtőszekrény. Mélyhűtőjében több hónapig is tárolható az élelmiszer. A másik modell, a Minszk -18-as, 220 literes fagyasztószekrény, amely jelenleg a legnagyobb ilyen típusú szovjet gép. A fagyasztó- szekrényben három polc és két görgős rekesz található. Szükség esetén az ajtó az ellenkező oldalon is felszerelhető. emberi tényezők. Gondolok itt a szakmai felkészültségre, a cselekvőkészségre, az új és jobb iránti változtatásra, a piaci lehetőségek becsülésére, a fejlődés igényét felismerő és azt kitartóan szorgalmazó magatartásra, egyszóval a fordulatot garantáló gazdálkodásra. Hasonlóan fordulatra van szükség — éreztem ki megint csak az ipari miniszter beszámolójából és az azt követő vitából — a piac és az árutermelés megítélésében. Mert miként a törzsgárda fogalmánál kevés az eltöltött évek száma, a munkában sem csak a szorgalom a meghatározó, hanem az eredmény, vagyis a végtermék. A befektetett fizikai és szellemi energiával járó jövedelem elismerése. Ehhez a reform eszköz, mégpedig olyan eszköz, amely a hatékonyabb munkához jó lehetőséget teremt, de nem csodaszer. Éppen ezért feltételez olyan prózai dolgokat, mint a gazdálkodó szervek íelelős és racionális együttműködése, az áttekinthető és tiszta érA Központi Statisztikai Hivatalban elkészült az a jelentés, amely a gazdaságpolitikai irányváltás éve — 197-9 — óta eltelt időszak főbb népgazdasági folyamatait elemzi. Az elmúlt kilenc évet a gazdaságpolitikai törekvések, ezek eszközrendszere és az elért eredmények alapján három szakaszra — az 1979 —81, az 1982—84, valamint az 1985—87 közötti időszakokra bontották. A fő figyelmet az 1985—87 között lezajlott folyamatokra, és ezen belül is kiemelten az 1987-es évre irányították. Az egyes szakaszok főbb jellemzői a következők: az 1979—1981 közötti időszakban az 1978 novemberi MSZMP KB „pályamódosító” határozata nyomán megkezdődött a külgazdasági egyensúly javítása. A dollárelszámolású adósságállomány öt év óta tartó gyors növekedése megállt. A nagymértékű javulásban azonban meghatározó szerepe volt az előző évek során felhalmozódott' tartalékoknak, ezek kimerülése után a javulás lelassult. Az export tervezett gyors növelése csak 1979-ben valósult meg, a következő két évben a növekedés fékeződött. Az egyensúlyjavítás alapvető eszköze az import- korlátozás volt. Ez 1981-ben, a középtávú tervidőszak első évében enyhült, ami azonnal a behozatal növekedését eredményezte. Ebben az időszakban az éves tervek viszonylag dinamikusabb, összességében 10 százalékos gazdasági növekedést irányoztak elő, abban a reményben, hogy a nagyobb fejlődés megteremti az egyensúlyjavítás forrását, és így a belföldi fel- használásnak csak kis mértékű visszafogására lesz szükség. Három év alatt azonban a gazdasági növekedés ténylegesen alig haladta meg a négy százalékot. A növekedésen belül a konvertibilis export bővülése kétszer olyan gyors volt, mint a rubelelszámolásúé (24, illetve 12 százalék). A belföldi felhasználás is eltért a tervezettől, 1 százalékos növekedés helyett 3 százalékos csökkenés következett be. Ezen belül a fogyasztás ekkor még elég jelentősen, 6 százalékkal növekedett — miközben a második olajárrobbanás okozta recesszió miatt a fejlett tőkés országok döntő többségében csökkent a személyes fogyasztás. A gazdaság pénzügyi helyzetére az 1980. évi árreform nyomta rá bélyegét. A váldek. valamint érdektagolt- sági viszonyok kialakítása, a szellemi munka, ha úgy tetszik, a tudás méltó politikai, erkölcsi és anyagi megbecsülése. Ha kissé távolabb tekintünk — a nemzetközi munkamegosztásban, a tudományos, műszaki együttműködésben, sőt a testvérmegyei kapcsolatokban rejlő lehetőségeket is ide sorolnám. Azt hiszem, nem nehéz belátni, hogy mindehhez kevés a jelenlét, az egy helyben töltött évek sorjázása. Ezért kell lefordítani a mai viszonyoknak megfelelően a törzsgárda fogalmát, hogy ezután ennek szellemében dolgozzunk. Talán nem tűnik erőszakolt gondolattársításnak, ha éppen a törzsgárda átértékelésénél emlékeztetek arra az évtizedeken át meggyőző őszinteséggel hangoztatott politikai hitvallásunkra, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van. Ez ma is igaz, azzal a fél mondattal megtoldva; aki viszont velünk van, annak alkotnia és cselekednie kell már ma a holnapért, ahogy ezt Grósz Károly, a párt főtitkára, miniszterelnök megfogalmazta. Ez a garancia arra, hogy az újragondolt törzsgárdatagsá- got ne csak megéljük, hanem vállaljuk is. Paulovils Ágoston lala'tok jövedelmét alapve tőén az áremelkedésekből származó inflációs árnyereség határozta meg, a külgazdasági egyensúly stabilizálása ugyanakkor szigorú vásárlóerő-szabályozást követelt meg. Ezért kellett állandóan változtatni a szabályozókat, ami csak részleges eredményeket hozott, viszont számos kedvezőtlen következménnyel járt. Az 1982—1984-es időszakban a gazdaságirányítás központi kérdésévé az ország fizetőképességének megőrzése vált, s ennek érdekében tovább folytatódott a restrikció. A megtett intézkedések a külső egyensúly javulásában látványos eredményeket hoztak. 1983 —1984-ben olyan mértékű konvertibilis elszámolású külkereskedelmi aktívumot sikerült elérni, ami az áruforgalmon kívüli fizetések pozitív egyenlegével együtt elegendő volt a korábban felvett hitelek állandóan emelkedő kamatterheinek fedezésére, valamint az adósságállomány szerény mértékű csökkentésére is. Az egyensúlyjavulás azonban a struktúra átalakulása, a hatékonyság növekedése helyett ismét elsősorban az import 1982. évi jelentős csökkentéséből és 1983—84. évi szinten tartásából adódott, az export növekedésének üteme — a támogatások fokozása ellenére — az 1980—81-es évekhez képest alig változott. Az import mérséklése az energiahordozókon kívül leginkább a gépek és berendezések behozatalát érintette. A változatlan összetételű konvertibilis export erőltetése, a korszerű technika importjának visszafogása elmélyítette a gazdaság strukturális feszültségeit. Az 1985—87. közötti időszak legfőbb jellemzője, hogy a gazdaságban nem következett be az a pozitív fordulat, amivel az MSZMP XIII. kongresszusa, illetve ennek nyomán a VII. ötéves terv számolt. A terA Növény- és Talajvédelmi Szolgálattól kapott információ szerint megyénkben is támad a cerkospórás levélfoltosság. A cukorrépatáblákon szinte általános a cerkospórás levélfoltosság fellépése. A fertőzöttség azonban igen eltérő mértéket ölt még megyén belül is. A legészakibb részeken még csak észlelési szinten van. míg a megye déli részén 5 százalék körüli a megbetegedés. A nagy szárazság miatt azonban a csekély fertőzés is hozzájárul a fiziológiás levélváltás növeléséhez, ezért fontos szerepe van az augusztusi kezeléseknek. A sikeres vegyszeres védekezés visz- szaszorítja az egyéb gombás fertőzéseket is — például az alternáriás és fómás levél- fertőzöttséget. Ugyancsak tapasztalható néhány helyen a lisztharmat előfordulása is. A levélmegbetegedések azért veszélyesek, mert csökken az asszimiláló felület, és az így elpusztított levelek helyébe a növény újakat fejleszt, ami már a cukortartalom rovására megy. Ezért fontos az állomány állandó figyelése és ahol szükséges, ott haladéktalanul végezzük el a vegyszeres védekezést. Megyénkben különösen a cerkospórás levélfoltosság a legveszélyesebb ez időszakban. Gyümölcsöseinket egy veszélyes rovarkártevő — az amerikai fehér szövőlepke károsítja, amely már a nyár elején is gondot okozott A termelők nagy része védekezett is ellene, hiszen az ismételt permetezéseket jórészt. kombinált szerekkel végezték (gomba-, illetve rovarölő szerekkel együttesen). A károsító fellépése most mékkibocsátás jóval kisebb mértékben növekedett, mint a felhasználás. Konvertibilis adósságállományunk több mint kétszeresére nőtt, áruforgalmunk egyenlege ismét passzívvá vált. Exportunk a három év során mindössze 5 százalékkal bővült, míg importunk növekedése megközelítette a 20 százalékot. Az 1985—87-es időszakon belül 1987-ben bekövetkezett a gazdaság élénkülése, a bruttó hazai termék növekedési üteme 3,4 százalékos volt. A dinamikus növekedés azonban több negatív következménnyel járt együtt. A bruttó hazai termék (GDP) előző évhez mért többlete folyóáron 135 milliárd forint volt. Ennek kétharmad részét — 90 milliárd forintot — elvitte a fogyasztás növekménye. További 36 milliárd forintot kötött le a felhalmozási többlet, mindössze 9 milliárd forint jutott a belföldi források növekményéből az egyensúly javítására. Ez az összeg lényegesen kisebb, mint amennyire a külföldi adósságterhek fedezéséhez szükség lett volna. A kereskedelmi bankok megalakulásával . nagyobb teret kaptak a gazdaságirányításban a pénzügyi elemek. A kezdeti nehézségek, a megfelelő ismeretek és tapasztalatok hiánya miatt a pénzintézetek még nem voltak képesek a jövedelmek szabályozásában az elvárt szerepet betölteni. A vállalati eredmények 1987-ben — pénzintézetek nélkül — 18,9 százalékkal nőttek a magas bérkiáramlás ellenére is. A vállalatok jövedelemnövekményének több mint 70 százaléka 1987-ben is áremelkedésből származott, ebben az évben a vállalati jövedelmek 65,3 százalékát vonta el az állami költség- vetés az 1986. évi 61,3 százalékkal szemben. még veszélyesebb, hiszen a mezőgazdasági export fő időszaka a búzaszállítással megkezdődött. és nyár végén, ősszel a szövőlepke a lerakott szállítmányokat fertőzi. Ez a veszély szeptembertől még csak fokozódik, mert a most már kelőfélben lévő hernyók akkor érik maid el a bábozódás előtti állapotot. Addig pedig együtt élnek a fákon szőtt hernyófészkekben. de bábozódás előtt búvóhelyet keresve szétmásznak. s így kerülnek be a csomagolt áruk közé. Az exportáru fertőzésmentességének biztosítása miatt ezt meg kell előzni, és a hernyófészkek megjelenésétől kezdve folyamatosan irtani kell ezt a kártevőt. A szakemberek az első nemzedék megjelenésekor azt tapasztalták, hogy a közterületeken, vasúti lerakóhelyek környékén, töltések mentén több helyen elhanyagolták a védekezést, ami veszélyes a gyakran veszteglő exportvagonok miatt. így könnyen kerülhet a szállítmányba hernyó, ami meghiúsíthatja a kiszállítást. A szövőlepke most megjelenő második nemzedéke ellen ezért még fokozottabb védekezést kell alkalmazni. E karantén károsító . elleni védekezés minden földhasználónak törvényben előírt kötelezettsége. Ahol kiskertekben nem végzik el a védekezést. úgy a földhasználó költségére a tanács is elvégzi. ha indokolt. Mindannyiunk érdeke tehát a gyümölcsfák folyamatos figyelése, és a szükséges védekezés. a munka- és egészségügyi adórendszabályok betartása mellett. B. Sz. L. (bckccsi) Korszerű hűtőszekrények Védekezni kell! CUKORRÉPÁBAN A CERKOSPÓRA, GYÜMÖLCSÖSEINKBEN A SZÖVŐLEPKE KÁROSÍT Átértékelendő fogalmainkról