Észak-Magyarország, 1988. augusztus (44. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-20 / 199. szám
——T-^—I REGÉLŐ Észak-Magyarország 9 1988- augusztus 20., szombat Őseink nyomában ......nem vagyunk próféták, minden csak azon a lapszik, amit éppen tudunk, de a föld mélyében rejtezhetnek leletek, amiknek napfényre kerülése fonákjára változtathatja egykori véleményünket!" (László Gyula professzor) Az ásók (s ez a titulus egyszerre vonatkozik emberre és szerszámjára) hangtalanul dolgoznak. Kubikosmunka ez egylelől, ám másfelől valahogy mégiscsak egészen más. A mozdulatok kimértebbck, óvatosabbak, sőt a legkisebb koppanás- nál, csengő vagy érdes hangnál szinte ijedten maradnak abba. Ilyenkor az ásó élével, spaknival vagy puszta kézzel még óvatosabban bontják az évszázadok óta nem bolygatott földet, amíg csak elő nem kerül a csengő, koppanó tárgy, egy fém-, csont-, kő- vagy cserépdarab. Az utóbbiból már egy ha- lomnyi kupacot látok a kutatóárok szélén. — Ebből van rengeteg — mondja az egyik egykori bányász, aki most nyugdíjasként felcsapott „régésznek”. S látom, kissé csalódott, hogy újólag cserép került „ásóvégre”. Megértem a csalódását, bennem is a „kincskeresés” vágya munkál. — Mert egy kard, vagy valamilyen- fegyver, vagy régi pénzek, azok lennének az igaziak. Nem igaz? — mondja már-már reménytelenül, lemondóan. Pedig hát! Olvastam, hogy Henrii Kané Fox az „ása- tó régészek legnagyobbika" azt tartotta: „az egyszerű tárgyak fontosabbak, mint a különleges tárgyak, mert több van belőlük!” Vagy a bevezetőben idézett László professzor intelme is eszembe juthatna: „minden tárgyban benne sűrűsödik a kor, a tapasztalat, a munka, a használat, egyszóval minden tárgy magába sűríti a történelem egy szakaszát. Nincsenek jelentéktelen és jelentős tárgyak, csak szemléletünk szegényes, vagy gazdag, amivel tudomásul vesz- szük őket." Csak hát bennem is, akárcsak ezekben az edelényi nyugdíjasokban tudat alatt a „kincsesláda” reménye, vágya munkál. Még szerencse, hogy a profi szakember nem a kincs fogalommal méri az értéket. Számára a cserépdarab, egy előkerült korhadt fadarab is fontos információt szolgáltat. Hogy mit? Az Edelényhez tartozó borsodi földvárat feltáró két régésztől, dr. Wolf Máriától, a miskolci Herman Ottó Múzeum régésznőjétől és dr. Nováki Gyulától, a Mező- gazdasági Múzeum nyugdíjas régészétől ott a helyszínen, a Bódva fölé emelkedő hajdanvolt erődítmény tetején mi is ezt kérdeztük. A régésznő szavai egybecsengenek László professzor tapasztalataival, aki ezt egyik tanulmányában így fogalmazta meg: „egy-egy csontváz — különösen ha ékesség is van mellette, vagy egy urnatemető — feltűnő s híre kél. de ugyan miért ügyelne a szántóvető ember arra, ha cserépdarabot talál, vagy hamus, átégett rétegek hátráltatják munkáját. így adódott, hogy miközben temetőről kaptunk hírt, falunyomr&bmem érkezett jelentés.” Űjra dr. Wolf Mária: — Én most a borsodi földvár belsőjét vizsgálom, mert ezekkel a földvárbelsőkkel kapcsolatban sokféle elmélet alakult ki. Egyes vélemények szerint a honfoglalás korában alakultak ki, más vélemények szerint az államalapítási időkben itt székelt az ispán, s megfelelő számú fegyveres kísérel. Ennek viszont nyoma kell, hogy legyen! Tehát épületek, tárolóhelyiségek nyomára kellene lelnünk. Megint más vélemény szerint ezek a földvárak alkalmi menedékhelyül szolgáltak, ahová csupán veszély esetén menekült a nép, tehát tartós ittlakás nyomaira eleve nem lelhetünk. Biztosat mondani most még szinte lehetetlen. Ahol már történt ásatás, ott az eredmények egészen mást hoztak a felszínre. Abaújváron például XII. századi templom és körülötte temető került elő, Somogyvárott bencés apátság romjai a XII—XIII. századból, a szabolcsi földvár helyén pedig egy újkori temetőre bukkantak a régészek. — S itt Edelényben mi várható? — Erről korai nyilatkozni. A patronálónk, az Edelényi Városi Tanács öt évre egymillió forintot biztosít e munkálatokhoz. Jelenleg a második évnél tartunk. Előny, hogy viszonylag kis területű, s szabad területű e várdomb. Tehát akadálya nincs a teljes körű kutatómunkának. Az eddig előkerült leletanyag — mint már mondtam — X. századi magyar települést igazol. Nyugdíjasok segítségével második éve vallatják a borsodi földvárat — Ez ideig mik kerültek napfényre? — A tavaly nyitott első kutatóárkokból, illetve az ebből nyitott szelvényekből sok értékes leletanyag került elő. Így félig földbeásott házak, az egyikben kemence edénnyel, égett gabonamagvakkal. De találtunk malomkövet, hat bronz hajkarikát, egy másik kemencében öt darab edényt. Az idén tovább hosszabbítottuk a kutatóárkot, sőt erre merőlegesen, a dr. Nováki Gyula végezte sáncátvágás vonalában egy úgynevezett második számú kutatóárkot is kialakítottunk. Az elsőbe beleesett egy kemence részlete, igy ebben az irányban nyitottuk a szelvényt. A kemencénél sok állatcsontot, cserépdarabot találtunk. S előkerült egy kettős csüngő, amely a nők ingének nyakveretét díszítette. Ilyet a honfoglalás kori sírokban gyakran találhatunk, de telepen ez a második előkerült lelet. Eddig ugyancsak egyet találtak Magyarországon abból a líra alakú bronzcsatból, amelyből itt sikerült még egyet találnunk. A régészet nem csupán az „ásó tudománya". Következésképp a nappali feltáró munkával nem ér véget a régész tevékenysége. A napi munka az éjszakába nyúlik, hisz a napközben előkerült leletanyag megtisztítására, gondos elcsomagolá- sára, az ásatási napló megírására, az aznapi munka összegzésére és a másnapi tevékenység kijelölésére ekkor van mód. Az utóbbit azért is kiemelném, mert az ásatás átgondolt folyamat. „Előbb gondolkodni, azután ásni" — s ez nemcsak az egykori angol régészek jelszava. Most pedig lássuk: mi kerül be a régész naplójába? Találomra lapozom bele dr. Wolf Mária ásatási naplójába. Július 13-áról például a következőket olvasom: „Szerda. Változékony, napos idő. Munkaidő: 10 óra. Munkáslétszám: 14 fő. Tovább folytattuk a Vili. Dr. Wolf Mária: — Az eddig előkerült leletanyagból úgy tűnik, hogy egy honfoglalás utáni, X. századi földvárral van dolgunk. Sem korábbi, sem későbbi lelelanyagra eddig ugyanis nem bukkantunk. Az itteni feltárómunka azért is izgalmas, érdekes, mert a kora Árpád-kori településim tatás terén még rendkívül sok a fehér folt. Keveset tudunk az Árpád-kor falvairól, egyáltalán a valami módon lakott helyeiről, az emberekről, életmódjukról... A sáncátvágás egyik resilete. Ke pünkön dr. Nováki Gyula ai egykori gerendák helyeit mutatja. Dr. Wolf Mária: - Ebből a szelvényből kemencék és egy földbe süllyesztett ház maradványai kerültek elő. szelvényben a bontást. Kibontottuk a szelvény keleti felében előkerült köveket (2. számú kemence). Valószínű, hogy egy nagyon romos kemence maradványai. ezek. Előtte, 92 cm mélységben egy honfoglalás kori kettős csüngőt találtunk. A kemence bontása közben tiéhány cserép- töredéket és állatcsontokat találtunk. Egy darabon erősen égett agyagot, valószínűleg a kemence omladékát észleltük. A kemence előtt egy gödör mutatkozik, erősen hamus, faszenes, égett itt a föld. Több nagyobb állatcsontot és néhány cseréptöredéket találtunk itt (gödör mélysége 100—126 cm). A szelvény középső részében egy nagyobb gödröt találtunk, ez dél felé túlnyúlik a szelvényünkön. Innen nagy meny- nyiségú kerámia, többek között rádlis diszitésü darabok. valamint állatcsontok és egy vasdarab került elő. A gödörben több nagyobb és számos kis követ is találtunk. A kövektől alig tudtunk haladni, itt is erősen hamus. paticsos á föld, sok helyen faszenet is találtunk.” * Itt a borsodi várdomb közepén állva a nem szakembernek is feltűnik: a domb szélén csaknem körben földsánc emelkedik. E sánc szerkezetét vizsgálja dr. Nováki Gyula: — E sáncokat fagerendákból építették, rácsosán. A gerendasorok mintegy két és fél méterre egymástól húzódtak, 40—50 centiméterenként rájuk merőleges keresztgerendákkal összekötve. S a közüket töltötték fel a várdomb belsejéből kitermelt földdel. A sánc külső oldala meredek volt, a belső oldala valószínűleg lépcsőzetesen volt földdel feltöltve. A sáncátvágásnál előkerült gerendamaradványok vizsgálatára ezután került sor. — E sánc nyilván az egész földvárat körülvette! — Természetesen, bár napjainkra már csak 40—45 százaléka maradt meg. Egyes részét a XVIII—XIX. században elhordták. Tudni kell, hogy itt a legutolsó évekig laktak, a háború előtt parasztporták voltak itt, az utóbbi évtizedekben pedig cigánytelep. Egyébként 1926-ban Leszih Andor már ásott itt. 1927-ben tette közzé tapasztalatait a Történeti és Régészeti Közlemények Borsod vármegye és Miskolc múltjáról című kiadványban. Ebben vázlatosan leírta az ásatás eredményeit. Sajnos akkor részletrajzot, fotót nem csináltak. S 1926 óta e területen nem volt ásatás . . . * A borsodi földvár régészeti feltárása a tervek szerint még három évig tart, s reméljük sok tudományos érdekességgel szolgál majd a további kutatómunka. S utána? Dr. Wolf Mária: — A tervünk az, hogy az ásatások befejezése után itt a várdombon emlékparkot alakítunk ki, míg az előkerült leletanyagot állandó kiállítás keretében a várdomb aljában lévő, közelmúltban megvásárolt szép paraszt- házból kialakított tájházban mutatjuk be. Tervezzük azt is, hogy a sáncátvágás helyén rekonstruáljuk a sánc faszerkezeiét. * ,,A régmúlt bennünk él, anélkül, hogy tudnánk róla. Akárcsak testünk még embervoltunk előtti időkre emlékezik, akként élteti műveltségünk, beszédünk, munkánk, szellemünk és eszközeink sora az ősök évtizedes erőfeszítéseit... Ami volt, nem múlt el, hanem észrevétlen, tudattalan munkál munkánkban, eszmél eszméletünkben. Ha azonban nem elégszünk meg ezzel a rejtetten ható múlttal, és a régi korok leletei alapján ki akarjuk kutatni az elmúlt idők embereinek életét, akkor munkánk tele lesz nehézségekkel, csapdákkal, tévedésekkel. Azt a kevéske adatot kell ugyanis értelmeznünk, ami a múltból reánk maradt. Természetünk és becsvágyunk miatt azonban nem tudunk megelégedni azzal, hogy a múltból csak részt lássunk, mi az egészet akarjuk..." (László Gyula) Hajdú Imre Fotó: Fojtán László
