Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-13 / 166. szám
1988. július 13., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Miskolcon is: Álfa Az egészségügyi okokból hátrányos helyzetű emberek (megváltozott munkaképességűek) számára az egyik legnagyobb gond a megfelelő munkahely, munkakör, foglalkozás megtalálása. Ehhez nyújt számukra egy új lehetőséget a Mozgáskorlátozottak Egyesületei Országos Szövetsége és az Egészség- ügyi Minisztérium által két éve alapított: Alfa Ipari Vállalat. Az Alfa országos hálózat kiépítésén fáradozik, és biztató kezdeti sikereket mutat fel. Megyénként 150—250 megváltozott munkaképességű ember számára biztosítanak megfelelő és jövedelmező munkát. A Miskolcon, a Fazekas út 1. sz. alatt most szerveződő telep vezetőhelyettese, Békés Gábor elmondta, hogy a sok segítő szándékú jogszabály ellenére nem igázán megoldott a csökkent munkaképességű emberek munkához juttatása. Ezért határozták el az egyesületek, hogy maguk is igyekeznek megoldani ezeket a gondokat, olyan célvállalat alapításával, amelynek az a feladata és a tevékenységi köre, hogy megfelelő munkához juttassa a kisjövedelmű embereket, Melyek ezek? Ruhavarrás, kézimunka, fajáték-, ajándék- és dísz- tárgyJcészítés, lakatosmunkák, kiszerelés, csomagolás, elektronikai összeszerelés stb. Szívesen vesszük az érdekeltek egyéb munkára vonatkozó ötleteit, vagy a vállalatok igényeit is, ameny- nyiben hozzájuk fordulnak olyan bérmunka jellegű megrendeléssel, amely számukra megfelelő. A gondolat nemes és mindenképpen szükséges és érdemes az új: a miskolci Alfa segítő támogatása, hiszen sokan élnek városunkban munkára váró, megváltozott munkaképességűek. Értelmiségi Fiatalok Tanácsa Lehetnek dolgozók, lehetnek még egyetemisták, tanulók, csak néhány kritériumnak kell megfelelniük: fiatalok legyenek, nyitottak egy- egy téma iránt, kezdemény e- zőek új ötletekben ..., s ekkor már szívesen látják őket is a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értelmiségi Fiatalok Tanácsában. 1986-ban alakult meg ez a tanács könyvtárosok, tanárok, színészek, zenészek kezdeményezésére. Konkrét céljaikat nehéz pontokba foglalni, de általánosságban elmondható, hogy a fiatalok közérzetéről, problémáiról, elképzeléseiről vitáznak. Ez a forma is sejtet valamit. Nem tanácskozásra, megbeszélésre ül össze a jelenleg 25 fő körüli társaság, hanem akár spontán választott témákról is folyhat a vita. Összejöveteleiken önkéntelenül is helyzetfelméréseket végeznek, hiszen a felszínességet elkerülve, gyakran előadók, szakemberek nyitó gondolatait követően fogalmazzák meg véleményeiket. Ezzel a tevékenységükkel egyfajta előkészítő munkát is folytatnak különböző döntések meghozatala előtt, s ezt a munkát a jövőben alaposabban, eredményesebben szeretnék végezni. Változó helyszínen, változó jelenségekre találnak rá, hiszen az elmúlt két év alatt az Északterv, a Digép, s más üzemek, intézmények fiataljainak meghívására, az ottani sajátosságok, tapasztalatok megfogalmazására törekedtek. A példákból is ki tűnik nyitottságuk, de nyitottságot várnak magukkal szemben is ezek a fiatalok, szeretnék, ha észrevételeiket az adott helyszínen a vállalat vezetése is megismerné, mérlegelné. A közeljövőben, a változatos témák tapasztalatait a városi ÉFT-kkel együttműködve, közösen értékelik, hasznosítják tevékenységük során. Folytatják kihelyezett üléseiket is, s legközelebb a megyei 'kórház fiataljai meghívásának tesznek eleget. A további tervekben jogász, pedagógus fiatalokkal való találkozások szerepelnek, de az év őszén, egy felkészítő tábort is szeretnének megszervezni. Itt is aktuális témákról esne szó, mint például a fiatalok bérezése, adó- és gazdasági kérdések. Mindenfajta javaslatot szívesen látnak a továbbiakban, nyitott üléseikről a 37—141-es telefonszámon lehet érdeklődni. n. zs. A turisták dollárjai A turizmus hozza is, meg viszi is a konvertibilis pénzt, s hosszú idő után ,az idén először, valószínűleg többet visz, mint amennyit hozni képes. Az úgynevezett világútlevél megjelenésével ugyanis az év első négy hónapjában kereken tizenötször annyian igényeltek turistaellátmányt, mint a múlt év azonos időszakában. A devizagazdálkodásnak tehát a turizmussal kapcsolatos kiadásai megsokszorozódnak, ami nem várható a bevételeknél. Ezzel az idegenforgalom vezetőinek éppen a legnyomatékosabb érve válik egyesek szemében kérdésessé. Ők ugyanis eddig azt hangoztatták, hogy a turizmusba érdemes befektetni, érdemes további szállodákat, .jachtkikötőket, teniszpályákat építeni, egész régiókat a vendégfogadás szolgálatába állítani, hiszen az idegenforgalom devizamérlege mind nagyobb aktívumot mutat. Valóban, ez a mérleg az utóbbi években egyre tekintélyesebb aktívumot jelzett, és az idén ez az aktívum valószínűleg eltűnik, sőt, passzívumba csap át. Csakhogy azt is látnunk kell, hogy az aktívum mesterséges képződmény volt, hiszen a bevételek spontán módon, az ország iránt megnyilvánuló érdeklődéstől, azaz a kereslettől függően alakultak, ezzel szemben a kiadásoknak kemény korlátokat szabott a devizahatóság. Hasonló jelenségeket észlelhetünk a turizmus devizagazdálkodásában, mint a nemzetközi kereskedelemben: míg az áruexport növeléséért mindent elkövetünk, addig az áruk behozatalát adminisztratív előírások tartják meglehetősen szigorú határok között. A kiadások megsokszorozódása pillanatnyilag meglehetősen nyomasztja a deviza- gazdálkodást. Kézben a világútlevéllel, az állampolgárok százezrei jelentkeznek turistaellátmányért, üzemanyag-térítésért, s az igénylők száma az idegenforgalmi főszezonban várhatóan tovább fog növekedni. Az utazni készülőkben pedig ott bujkál az aggodalom: vajon tartja-e szavát az állam, vajon továbbra is rendelkezésre bocsátja-e azt a konvertibilis valutát, amit a világútlevélhez ígért? Az aggodalmat a hatóságok igyekeznek eloszlatni: állítják, hogy az év elején életbe lépett rendelkezéseket nem módosítják, a kiutazóknak a turistaellátmányt továbbra is kiadják, ill. eladják. Ismert, hogy sokan csak bevásárolni járnak Ausztriába, méghozzá rendszeresen járnak; akadnak, akik az idén már húsz-huszonöt alkalommal is átrándultak, s hoztak be mindannyiszor vámmentesen 10 000 forintnyi fogyasztási cikket. Csakhogy: a turistaimport természetes, a világ minden táján megfigyelhető jelenség, a mi esetünkben pedig úgy is felfogható, mint a hivatalos behozatal tehermentesítése. A devizagazdálkodás szemszögéből kifejezetten előnyös, ha a turisták a maguk valutájából vásárolják meg azoknak az áruknak egy részét, amelyeket egyébként a hazai boltokban vennének meg. A Magyar Nemzeti Bankban elmondták, nemcsak kiadásaik, hanem bevételeik is nőttek a világútlevél megjelenésével : megsokszorozódott az az összeg, amit a magyar állampolgárok utazási számláin kezelnek. Ezt az összeget természetesen nem csupán nyilvántartják a bankok, hanem használhatják, forgathatják is. Ám az utazási számlákon lévő konvertibilis pénzt a jelenlegi rend szerint tulajdonosaik csakis kiutazáskor használhatják fel. Ami azt jelenti, hogy az állam szinte rákényszeríti állampolgárait, hogy az e számlákon lévő, majdnem 3 milliárd forintnak megfelelő összeget kivigyék az országból. A gazdasági ésszerűség azonban ennek az ellenkezőjét diktálná: azt, hogy ösztönözzék a pénztulajdono- stíkat kemény valutájuk hazai elköltésére. Aminek az lenne a módja, hogy lehetőséget adjanak arra, hogy az utazási számlákon lévő pénzért Magyarországon, az erre specializálódott bolthálózatban lehessen vásárolni, így a számlákon lévő pénz egy része minden bizonnyal az országban maradna. Tulajdonosaik nem külföldön költenék el pénzüket, hanem az Intertourist, az Utastou- rist üzleteiben vennének érte korszerű műszaki cikkeket, kozmetikumokat, játékokat. A turizmus devizamérlege azonban így sem tarthatná meg azt a jelentékeny, több száz millió dolláros aktívumát, amit tavaly mutatott. Bár a beutazás az idén tömegesebb, mint tavaly volt, és az ide látogatók több pénzt is költenek, ez mégsem növeli olyan mértékben a bevételeket, amilyen mértékben a kiadások nőnek. Ám súlyos hiba lenne ebből arra következtetni, hogy akkor most már a turizmus nem az egyik legjobb, vagy éppenséggel a legjobb devizatermelő ágazatunk, s így nem érdemes a fejlesztésre. Gazdaságossági elemzések bizonyítják, hogy a turisták fogadása lényegesen hatékonyabban juttatja az országot devizabevételekhez, mint az áruexport átlaga. S ez a lényeg, ami a turisztikai kiadások növekedésétől függetlenül, változatlanul megköveteli az ország turisztikai fogadóképességének fejlesztését, vagyis a jelentékeny idegenforgalmi beruházásokat. G. Zs. Az elmúlt tíz esztendőben mindössze kétszer jártam Romániában, illetve Erdélyben. Ez a két látogatás ez év május közepére és június elejére esett. A májusi utam csodálatos volt, hiszen megjártam Csíkországot. Kezdtem Baráton, fel Tusnád—Csíkszeredáig, megbámulva a hargitai hegyeket, és magamba szívtam a fenyvesek szivet-tüdöt tágító illatát. Szorgalmasan pipáltak a hegyek, esett az eső, furcsa, fantasztikus, szürke felhőóriások kanyarogtak, s a. szerpentinuta- kon felhúzó gépkocsink előtt egyre szebb tájak bukkantak elő. Mély völgyben megbúvó falvacskák, régi templomok, kopjafás temetők, és a falvak felett csend, szomorú csend. A székelyek-csángók szűkszavúak voltak. Mostanában egyre kevesebb gondolatot öntenek szavakba az erdélyi magyarok. Mondom, az egyhetes csíkországi látogatás örökké emlékezetes marad számomra, még ha a buldózerpolitika nyomottá, feszültté is tette aá emberek hangulatát, lett légyen az magyar család, vagy román. A második erdélyi utam kevésbé volt csodálatos, de annál emlékezetesebb. Ezen az utamon nem kaptam annyi szép és kedves szót, mint májusban a székely emberektől, lévén a Hargita néhány száz kilométerre Bi- harpüspölcitöl... 1988. június 30-án, csütörtökön délután, 15 óra 20 perckor indultam a Tiszairól, abban a reményben, hogy tízegynéhány év után ismét megláthatom a „Pece-parti Párizst”, gyermek- és tinédzserkorom valahány esztendejének emlékőrzőjét. Bár kassai születésű vagyok, Nagyvárad közelebb áll szívemhez, mint bármi más, hiszen édesanyám csontjai is ott porladnak a volt olaszi temetőben, valamelyik bérházi monstrum alatt. Este hétkor érkeztünk a püspökladányi állomásra. Nézelödök. Erdélybe igyekvő utas alig 15, férfi, asszony, gyerek, lesz hely gondolom, miközben megváltom helyjegyemet az expresszre. Meleg, fülledt a levegő. A nap vérvörösen búcsiizik a mától. Előre örülök, hogy ismét meglátogathatom az Ady Múzeumot, és találkozhatom néhány távoli, anyaági rokonommal. Csak a Budapestről jövő expressz ne késsen! Nem késik. Pontosan jön és pontosan érkezünk Bihar- keresztesre. Útlevél- és vám- vizsgálat, a mi hatósági embereink udvariasak, s jó félóra után már ismét robogunk a kezdődő éjszakában. Éjfél előtt harminc perccel a biharpiispöki román határállomáson vagyunk. Jó félóráig nem történik semmi. Az eddig eléggé lármás, víg beszédű utasok elcsendesednek. Várunk. Végre éjfél után megkezdődik az útlevél- és vámvizsgálat. A mi fülkénkben hatan vagyunk. Pecsét kerül az útlevelünkbe, s ami furcsa, az útlevélkezelő négyünknek beírja a nevét. Két utasnak nem, ők hazafelé tartanak, román állampolgárok, erdélyiek. Vámvizsgálat. Ftircsa. Nekünk, magyar állampolgároknak alig nézik a csomagjainkat. Nem nagyok a csomagok, az enyém egy 35X40 centiméteres sporttáska, élelem, pizsama, egy ing, pulóver, fogkefe, borotvakészülék, törülköző, szappan. Még furcsább: tőlünk, magyaroktól erélyes szavak kíséretében elveszik az útlevelet. Miért? Nincs rá válasz. Várunk. A magyar utasok között nyugtalanság. Nehezen mxílnak a percek. Végre, éjfél után 45 perccel léptek dobognak, s elhangzik a (nem kérés, hanem) parancs: — Akiktől elvették az útlevelet, azonnal szánjanak le a vonatról egy-kettő, gyorsan ...! A vonalot körülvevő katonák között az állomás várótermébe terelnek. Többen méltatlankodnak. A válasz: — Ez parancs. Ne kérdezősködjenek! A váróterem kicsi. Néhány lóca, hosszúkás asztalféle, vagy harmincán, ha beférnek. És vagyunk vagy száz- százhúszan. Szerencsére a váróterem előtt egy fedett kiugró, földszinti teraszféleség. Két-három széklóca, a többség ide zsúfolódik. De tető van a fejünk felett, és jó a levegő. Meleg, fülledt az éjszaka. Az expressz kihúz az állomásról Nagyvárad felé. A hold, teljes nagyságában trónol az állomás felett. Körülöttünk géppisztolyos határőr katonák. Farkaskutya is van velük. Beszéd, zaj, találgatás. A szerencsésebbek ülnek. Másoknak csupán a terasz keskeny kőkorlátja az ülőhely. A fiatalok — zömben azok —, turista hátizsákjaikon ücsörögnek, fegyelmezetten. Szerencsém van. egy rozoga karosszéken ülök és bámulom a lassan ballagó holdat. A hátam mögött egy hang: — Igen, pesti vagyok. Tegnap telefonáltak, hogy Kolozsvárott meghalt az édesapám. Mondtam, mégsem engedtek tovább ... Egy másik hang: — Most névtelenek leltünk, hiszen semmiféle igazolvány nincs a birtokunkban. Harmadik hang: — Reggel negyed kilenckor indul Váradról Budapestre az expressz. Valószínűleg azon visszazsuppolnak. Vajon miért? Vánszorognak az órák. És senki, aki valamilyen felvilágosítást adna. A román katonák szótlanul járkálnak. Hajnali négy óra. A fáradtság, az izgalom, a bizonytalanság sokakat a betonpadlóra kényszerít. Főként asz- szonyok, fiatalok. Engem Ikerül az álom. Gondolatban'hz Ady Múzeumban járok és a hargitai hegyek között. Vajon látom-e még Váradot? Pirkad. Hűvösödik. A katonák köpenybe bújnak. Közülünk, akik igen könnyedén öltözöttek, megpróbálnak bemenni a zsúfolt és rossz szagú, de meleg váróterembe. Többen felajánlják a könnyen öltözötteknek a pulóverüket, Hat óra tájt megélénkül az állomás. Munkába álló vasutasok jönnek. Némelyik halkan érdeklődik: — Mi van magukkal? — Ez van — mondjuk. A fiatalok csoportba verődve, cseppet sem letörve a nyomasztó éjszakától, hangosan beszélnek, A vámosok is megjelennek. Egy magasabb rangút megállítanak a fiatalok és kérdezik: — Kérjük, ha lenne szíves, mi lesz velünk, miért történik mindez? A vámos: — Parancsot teljesítettünk, többet nem tudok mondani, különben rövidesen jön az expressz, azon hazamennek ... Reggel negyed kilenckor kiterelnek mindannyiunkat a peronra. Fülledt, párás, izgalommal telített a levegő. Végre előttünk az expressz. Még nem lehet beszállni, sőt hátrább terelnek bennünket, összébb zsúfolnak. Vámosok mennek a vonatra. Néhány perc múlva kiszállás kezdődik. Vagy százötven utas lép le a vasúti kocsikból, csomagokkal, Román állampolgárok, erdélyiek, akik Magyar- országra akartak utazni. Csak akartak. Mindet leszállítják. Vámosok és katonák a vonat előtt. Az egyik vámos kezében a mi útleveleink. Egyenként szólítanak. Egyenként engednek felszállni a vonatra, visszakapott útleveleinkkel. A vámosok idegesek, mi fegyelmezetten várjuk a vonat indulását, sértett emberi méltóságunk záróakkordját. Tíz óra előtt néhány perccel a vonat elindul. A leszállított erdélyi utasok már nincsenek az állomás előtt. Visz- szaigazíljuk az óráinkat. Tíz órakor Biharkeresztesen vagyunk. A fülkék megtelnek élettel. Hazaérkeztünk. Holdi Janos X'W«»«»« ' •-r-x-x .• > w. .vv. ■ • Szobor Sárospatakon, a kirándulók egyik kedvelt városában
