Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

1988. július 9., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Fedett uszodát... ... avattak tegnap Lenin- városban. A 25 méteres lé­tesítményt a 6. Számú Álta­lános Iskola tőszomszédságá­ban üzemeltetik. Az uszodát tegnaptól már a nagyközön­ség is használja. Autócross OB-foriiulo Miskolc-Görömbölyön Az idei esztendőben ün­nepli harmadik születésnap­ját a borsodsziráki Bartók Béla Tsz autócross-szakosz­tálya. Az 1985-ös megalaku­lás mellett szólt az autócross- versenyek látványa és az a tény, hogy ez a sportág Bor­sodban egyedülálló. A szö­vetkezet vezetősége az ala­kulás óta messzemenően tá­mogatja ezt a hazánkban még viszonylag fiatal, de szinte töretlenül fejlődő tech­nikai sportágat. E fejlődést tükrözi az a tény is, hogy a termelőszövetkezet égisze alatt működő fiatal szakosz­tálynak már 7 tagja van, kö­zülük Nóbik Ferenc, és Sza­bó János I. osztályú verseny­ző, sőt Nóbik EB-kerettag is. Az alakulás óta minden év­ben rangos versenyek meg­rendezésével hívta fel magá­ra a figyelmet a szakosztály. Idei versenyükre ma és hol­nap kerül sor az Építőipari Gépesítő Vállalat védnöksé­gével a miskolc-görömbölyi crosspályán, a 4-es busz vég­állomása mellett. A verse­nyen az I. és II. osztályban együtt nyolcvanan rajtolnak, s a vetélkedő során a spor­tolók felkészültsége mellett csaknem tucatnyi gépkocsi­márka is „megmérettetik”. Az autósok ma kezdődő két­napos seregszemléje gyakor­latilag az 1988. évi autócross országos bajnokság miskolci fordulója. A program: ma 11—13 óra között szabaded­zés, 14 órától másfél órás mért edzés mindkét osztály versenyzőinek, majd 16 órá­tól a II. osztályúak előfuta­mai. Július 10-én, vasárnap 10 órától kezdődően az elő­futamokra, középfutamokra és döntőkre kerül sor. A verseny szüneteiben cseh­szlovák sportolók oldalkocsis motocross-bemutatója szóra­koztatja az érdeklődőket. Labdarúgás II finnek lemondták A jövő hét után Borsodban rendezik meg a Tokaj—Cer- ta Kupa nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát, melyen az eredeti tervek szerint hét külföldi csapat és a magyar válogatott vett volna részt. Pesti György, a Borsod Me­gyei Labdarúgó Szövetség elnöke arról tájékoztatott. hogy a finnek lemondták a szereplést, helyükre Borsod ifjúsági gárdája lép. A szak­ember elmondta továbbá: nagyon reméli, hogy újabb visszalépések (a tavalyi „mintára”) már nem történ­nek, így a küzdelemsoroza­tot zavartalanul megtarthat­ják majd. Mindössze néhány soros híradás je­lent meg arról, hogy első ízben leb- benthette meg a szél a magyar nem­zeti lobogót június 11-én Alaszkában, a 6194 méteres McKinley csúcson. Az északi sarkkörhöz közeli expedíciót miskolci hegymászók vitték sikerre: dr. Balázs Oszkár, Csíkos József, dr. Papp Kálmán és Vörös László, aki szentendrei lakos, de a Miskolci Alpin Klub sportolóival áll szoros kapcso­latban. A magyar alpinisták számára nem a hegy nehézségi foka, inkább a körülmények jelentettek erőpróbát. De erről inkább beszéljen a csoport egyik tagja, Csíkos József, aki tagja volt a legutóbbi sikeres Himalája-expedíció- nak is. — Honnan származott az ötlet, hogy Alaszkába utazzanak? — Amikor hazafelé tartottunk a Hi­malájából, a vonaton volt időnk be­szélgetni. Akkor merült fel, hogy ér­demes lenne megcsinálni. Balázs Osz­kár vállalta a szervezés, előkészítés feladatait. Az időponton módosítot­tunk, mert a Nemzeti Park vezetői azt írták levelükben, hogy az általunk eredetileg kért július közepe már a szezon végét jelenti, több a veszély- forrás. Sok hó esik, nyitottak a glecs- cserhasadékok, ezért jóval kockázato­sabb a „produkció”. — Milyen érzésekkel indultak? — Jómagam tartottam a Mount McKinley-től. Főleg a hidegtől, mert arrafelé nem ritka a mínusz 30—40 fokos hőmérséklet. Ráadásul maga a hegy sem túl könnyű, meg Amerika túl drágának tűnt a számunkra. Jú­nius 2-án keltünk útra és 11-én fent voltunk a csúcson. — Ez így elmondva roppant egysze­rűnek tűnik, a valóságban bizonyára jóval nehezebben sikerült teljesíteni vállalásukat... — Zürichből 12 óra 45-kor szállt fel a gépünk, Anchorage-be 12-kor érkez­tünk ... Rengeteg konzervet vittünk magunkkal, poggyászunk személyen­ként legalább ötven kilót nyomott. Szerencsére találtunk egy hatalmas taxilimuzint, amelynek vezetője 180 A McKinley látványnak sem utolsó. Csúcsán, 6194 méteres magasságban ott lobog már a magyar zászló is. dollárért elfuvarozott bennünket egy gleccserhez. Ott kezdődött a hegy, megnyugodhattunk, mert a lábához érkeztünk. Közben jutott idő a kör­nyékkel való barátkozásra, ismerke­désre. Sofőrünk igen készségesnek mutatkozott, tájékoztatott bennünket az érdekességekről, megállt, hogy fény­képezhessünk. Alaszka egyébként ha­talmas terület, az Egyesült Államok­nak csaknem az egyharmadát képezi, összesen talán 3 fő közlekedési úttal rendelkezik, a Yukontól északra pedig 400—500 ember él. Kis repülőgépek­kel, hidroplánokkal közlekednek, a ha­talmas távolságok miatt ez a célszerű. — Kipróbáltak egyet közülük? — Kénytelenek voltunk, másképpen most is gyalogolnánk... Képzelje el: síléccel a lábunkon, kis szánkót húz­va, rajta a félmázsás pakk, szóval ko­rántsem számított könnyed délutáni korzózásnak vállalkozásunk. Az eről­tetett menet azt eredményezte, hogy 4-én a kiindulási állomásunkon pihen­hettünk le. A 7. napon jutottunk fel a csúcsra. — Ügy tartják, hogy ,a hegymászók dolgát az időjárás alaposan megnehe­zítheti, esetleg segítheti őket. önök­nek melyikben volt részük a McKin- ley-re való kapaszkodás közben? — Hatalmas szerencsénk volt, mert végig kitűnő időt fogtunk ki. A déli front meleggel érkezett, s ez sokáig kitartott. — Alváshoz sátort használtak? — Nem, hóbarlangot ástunk. Egy nagyméretűt alakítottunk ki, hótég­lákkal elzártuk a bejáratot, ott éjsza­káztunk. — Lehet, hogy laikusán hangzik közbevetésem: ha megszűnik a külvi­lággal a kapcsolat, nem áll fenn a le­vegőhiány veszélye? — A hótéglákat úgy helyeztük egy­másra, hogy a levegő cseréjét ne be­folyásolja. Ennek ellenére dr. Papp Kálmán 4400 méteres magasságban fejfájással bajlódott. Klimatizált sá­torban hozták helyre, amelyet egy amerikai orvos működtetett. Két nap alatt rendbejött, s mondhatom, nagy élményt jelentett számára szakmailag a tapasztalatcsere. — Hárman jutottak fel a csúcsra. A jelek szerint simán ment minden ... — Azért nem volt ez annyira egy­szerű. Csak egy nyomon tudtunk ha­ladni, s a szánkó minduntalan kicsú­szott oldalra. Lehűlt a levegő, a hő­mérséklet elérte a —25 fokot is. Elő­fordult, hogy ötvenfokos lejtőn kel­lett haladnunk, a sziklagerinc 2-es nehézségi fokozatot ért el, s mindez ötezer méter felett komoly próbaté­telnek számít. A csúcson két órát töl­töttünk, erős szél fújt. Egyébként szó­lóban küzdöttük magunkat felfelé, mindenki a saját tempójában gyűrte a métereket. Fél ötkor teljesítettük a magunk elé tűzött feladatot, amely kicsit hasonlított a Sisapangma-expe- dícióhoz. A McKinley környékén szin­te soha nincs sötét, éjjel is sütött a Nap. — Ne vegye kötözködésnek követ­kező kérdésemet: mi az értéke a mos­tani expedíciónak? Végtére jártak már a Himalájában, megmászták az Ararátot, a Mount Cook-on is lobog a magyar zászló. Hol helyezkedik el a képzeletbeli rangsorban a McKinley? — Azt hiszem, hogy ajkét Himalája- expedíció mögé kell sorolnunk mosta­ni vállalkozásunkat. Hangsúlyozom, hogy elsősorban nem a hegy nehézségi foka, sokkal inkább a földrajzi elhe­lyezkedése, a sarkkör közelsége, vala­mint a nagy távolság jelent gondot. De hogy sétálva mégsem lehet feljut­ni a csúcsra, azt igazolja, hogy az egyik dél-koreai csapatot a mentőbri­gádok szabadították ki fogságukból. — Egy ilyen sikeres expedíció után azonnal kezdődik a tervezgetés. Mi fő a Miskolci Alpin Klub „vegykony­hájában"? — Tekintetünket Argentína felé vet­jük, gondolataink egyre többször ka­landoznak a dél-amerikai ország irá­nyában. Jómagam azonban egy évet pihenéssel, kikapcsolódással szeretnék eltölteni. De hogy ezt nem kell szó szerint ér­teni, rögtön kiderül, mert elárulja, hogy autóval, családdal esetleg Török­országot veszi célba. Ott meg akadnak hegyek is ... Doros László A célkitűzést szerényen határozták meg II hazai pálya jelentette a banánhéjat... Mezöcsáti VM: hogyan tovább? Szoros volt a „befutó” a Borsod megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A küzdelemsorozat után így festett a tabella: 1. Mezőcsát 30 21 5 4 73-23 47 2. BÉV SC 30 21 4 5 72-14 46 3. Borsodnádasd 30 21 4 5 73-21 46 A számok árulkodnak. Minden az utolsó fordulóban dőlt el, volt izgalom, számolga­tás, idegeskedés, bizonytalanság. Aztán a mezőcsáti'ak fölött derült ki az ég, ők sze­rezték meg az aranyérmet, s automatikusan az NB III-as tagságot. — Jártak-e már ilyen „magasban"? — tudakoltam elsőként Gyuricskó Andrástól, a Vörös Meteor elnökétől. — Még nem. örömünk ezért határtalan. — Miután kiharcolták a bajnoki címet, történt egy óvás.- A BÉV SC próbálta meg a lehetetlent... Nyilván idegeskedtek, hi­szen nem tudhatták, hogy milyen döntést hoz a szövetség. — Valóban nem ünnepelhettünk önfeled­ten. Igazán akkor nyugodtunk meg, amikor értesültünk a határozatról, az óvás eluta­sításáról. Akkor mértük fel igazán, hogy mit is jelent a bajnoki cím, az NB III. — Ez az osztály lényegesen magasabb követelményeket kíván. -Ami a megyei 1. osztályban elegendő volt... — Értem! Tartottunk egy kibővített elnök­ségi ülést, melyre meghívtuk a gazdasági egységek vezetőit, a nagyközségi tanács irányítóit. Elmondtuk: produkáltunk, elju­tottunk valahová, s ahhoz, hogy ott is ma­radjunk, nagyon oda kell figyelnünk. El­döntöttük: nevezünk, az indulás lehetőségét kihasználjuk. — Szavaiból az derül ki, hogy az anyagi és tárgyi feltételek dolgában nem állnak valami jól... — Ne szépítsük. így van. Pénzünk nincs túlságosan sok, és arról se feledkezzünk meg, hogy klubunk egyetlen főfoglalkozá­sú vezetőt, ügyintézőt sem alkalmaz. Min­ket eddig a lelkesedés hajtott előre. — Hogyan tovább? — Biztató hírekkel szolgálhatunk. Kor­szerű, tágas, minden igényt kielégítő szo­ciális létesítményünket augusztus 20-án avatjuk. Dicsekvés nélkül: akár az NB li­re is megfelelne! A jó minőségű füves pá­lyánkat már kinőttük, hozzáláttunk egy ed­zőpálya építéséhez. A megvalósítás elkez­dődött, a munka halad, a tervek szerint október 1-re készen lesz. Bajnoki meccsein­ket szerény számításaink szerint 1500—2000 néző tekinti majd meg. Kulturált elhelye­zésük nem okozhat gondot, 500-án még ülhetnek is! — Mit jelent az NB III-as státus Mező- csat számára? — Ügy érezzük, nagyon sokat! A nagy­községben fel kell ismerni, hogy a maga­sabb szintű labdarúgás segítségével az em­berek' egy eddig még nem látott szórako­zási, kikapcsolódási lehetőséghez jutottak. Klubunk két bázisszerve, a helyi tanács és az áfész ezzel tökéletesen tisztában van, ha szükséges, erőn felüli támogatásukban is biztosak lehetünk. Partnerünk a Mezőgép és a honvédség is. De ne is soroljuk tovább, mert a rajtra rendeződni fognak a soraink. — Már elkészítették a csoportok beosztá­sát. Némi meglepetésre a Tiszába kerültek .. — Nem tapsoltunk. Jobban örültünk vol­na a Mátra csoportnak. A Tiszában sze­replőket szinte nem ismerjük, nincs velük kapcsolatunk. Az MLSZ döntése egy szem­pontból látszik-tűnik kedvezőnek: talán ke­vesebbet kell majd utaznunk, olcsóbb lesz a versenyeztetés. Pál János edző, egy esztendővel ezelőtt „költözött” Mezőcsátra. A szerződéskötési formaságok utáni időszakra így emléke­zett: — Azt kérték tőlem, hogy az első hat hely valmelyikére kormányozzam a társa­ságot. Vállaltam. — Ne szerénykedjen! — Az őszi szezon után magam javasol­tam a célkitűzés módosítását, a mérce ma­gasabbra emelését. Akkor már jól álltunk, így kimondtam: dobogós helyezést kell el­érnünk. Alapvetően optimista ember va­gyok, a végső sikerben azonban én sem nagyon hittem. — Miben nyújtottak többet riválisaik­tól? — Nem kívánok mélyebb szakmai elem­zést, mert a megyei I. osztályú mezőny második fele gyengécske futballt „adott elő”. Inkább azt szögezném le, hogy meg­ítélésem szerint mi i-endelkeztünk a leg­jobb állománnyal és a labdarúgók, vala­mint köztem mindvégig korrekt emberi kapcsolat alakult ki. Tudtuk egymást biz­tatni, átsegíteni a holtpontokon. Azt sem akarom, de nem is szabad elhallgatni, hogy a Mezöcsáti Vörös Meteor nem azért lett bajnok, mert tudott fizetni. Hát erről szó sem volt. — Mivel magyarázza gyengébb hazai sze­replésüket? — Talán a nagy téttel, esetleg a lélek­tani dolgokkal. Tény: Mezőcsáton kikap­tunk az MVSC-től, a Borsodnádasdtól és pontot veszítettünk a Mákvölgyi Bányásszal szemben is. Ezzel szemben idegenben min­denkit legyőztünk. — Az edzők — ha bajnokcsapatot „csi­nálnak" — általánosságban a búcsú mel­lett döntenek, mert félnek a következő év­től, a kieséstől, és akkor .. . — Ne is folytassa! A trénerek a kudar­cok ellen nincsenek bebiztosítva, a bukás ugyanúgy elképzelhető, mint a koronázás. Ami engem illet: nem hátrálok meg, mara­dok Mezőcsáton. Bíznak bennem és én is bízom a vezetésben. Ha eddig tisztességesen tudtunk együtt dolgozni, miért lenne ezután másképpen? — Erősítési terveik? — Négy jelöltünk van, és csak egy fut­ballista kíván távozni. A gárda tehát nem gyengül, sőt! — Bízik a megkapaszkodásban? — Feltétlenül. Máskülönben nem hosz- szabbítottam volna. — Mikor kezdik az alapozást? — Július 12-én, kedden. — Végezetül: kérem, sorolja fel azok ne­veit, akik a bajnoki címet kiharcolták! — Grolmusz, Ondrék, Pelyhe, Ambrus, Balogh, Kovács, Puskás, Gályász, Czerva, Koczka, Jezoviczky, Szombati, Répési, Ron­tó, Gál, Dósa, Horváth, Pál, SzobÓQzky A. * Gyuricskó András és Pál János szavait végighallgatta Terhes Mihály, a Mezöcsáti Nagyközségi Tanács V. B. sportszakigazga­tási ügyintézője, aki hosszú ideig járási, majd körzeti sportfelügyelőként is dolgo­zott. Elmondta: amennyiben igénylik, szí­vesen segít a Vörös Meteornak, és kapcso­latai révén a feltételek előteremtéséből is kiveszi a részét. Kialakulóban van tehát Mezőcsáton egy­fajta összefogás — a futball, az NB III-as csapat érdekében. Ez pedig kedvező irány­ba billentheti a mérleg nyelvét! Kolodzey Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents