Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-04 / 158. szám

1988. július 4., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Beszélgetés dr. Csehák ]udit szociális és egészségügyi miniszterrel Magyarországon a lakosság egészségén 30 ezer orvos és 250 ezer egészségügyi dolgozó őrködik, ami Európában jó ellátott­ságot jelent. Ennek ellenére az utóbbi években a korábban nö­vekvő életkor tendenciája megfordult, az életszínvonal csökke­nésével együtt járó életmód-átalakulás kedvezőtlenül hatott a középkorú és az idős lakosság egészségi állapotára. Emelkedett a halálozás, elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek, a rosszindulatú daganatok, valamint a balesetek következtében. A magyar kormány a kedvezőtlen helyzet megváltoztatása ér­dekében egészségmegőrző programot dolgozott ki. Létrehozták a Szociális és Egészségügyi Minisztériumot, amelynek élén dr. Csehák Judit, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja áll. Neki tettünk föl több időszerű kérdést: — Mi tette szükségessé, hogy Magyarországon a ko­rábbi egészségügyi tárca utó­daként Szociális és Egész­ségügyi Minisztérium léte­süljön? — 1945—1949 között már működött egy, a maihoz hasonló féladalllkörű ©löd, Népjóléti Minisztérium né­ven. 1950-ben azonban, ami­kor az erőltetett gazdaság- fejlesztés érdékei mögött háttérbe szorultak a szociá­lis szemponttok, a szociálpo- ktik-ai felelősség szétdiarabo- lódott a különböző miinisz- tériuimok között. Napjaink szociális feszültségei nyil­vánvalóvá tették, hogy mar­kánsabb szociálpolitikára van szükség. Megvalósításá­nak egyik feltétele az, hogy lehetőleg egy kormányzati szerv legyen a tennivalók fő felelőse, ezért önálló szociá­lis minisztérium létrehozását javasolták. Megalapításának azonban nem voltak meg a személyi és a társadalmi fel­tételei. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy már meglevő szer­vezetre bízzuk a szociálpoli­tika kormányzati jellegű köz­ponti irányítását. Két, csaknem egyenértékű megoldás kínálkozott, más típuisú előnyökkel és hátrá­nyokkal. Össze lehetett vol­na kapcsolni a szociálpoliti­kát a munkaüggyel, ezzel azonban óhatatlanul a fog- lallkoztaltáspalitilka felé for­dult volna több figyelem. Így azután az egészségügyi tárcára építettük a szociál­politikai irányítást — bár ennek a változatnak is van kockázata. Jóllehet, a tradí­ció azt kívánta volna, hogy a minisztérium elnevezésé­ben az egészségügy szerepel­jen első helyen, mi mégis azt kívántuk hangsúlyozni, hogy az egészségügy, az egészségpolitika része a szo­ciálpolitikának, s nem for­dítva van. Bizonyítani sze­retnénk, hogy ha előre tu­dunk lépni a .szociális mun­kában, csökkenhet a kórhá­zainkra, orvosainkra nehe­zedő nyomás, hatékonyabban használjuk fel a soha nem elegendő forrásokat. — Milyen szociális kérdé­sek foglalkoztatják jelenleg a kormányzatot? — A kibontakozás, a tár­sadalmi-gazdasági struktúra­váltás, szociális feltételrend­szerét kell nagyon gyorsan kiépílenünk. Számos -ielrné- rés és kutatás nagyon tár­gyilagosan és korrekt módon leírta a jelenlegi helyzetet. A kutatómunka eredményeit a kormány megrendelésére 3 évvel ezelőtt, a Magyar Tu­dományos Akadémia egy hosszú távú koncepció rend­szerébe illesztette. Ennek az aktualizálását kell most elvégeznünk. Rendelkezünk történeti áttekintéssel, diffe­renciált helyzetképpel, tudjuk azt, hogy mire lehetünk büszkék, és hol kell nagyon gyorsan változtatnurik. Ma már biztos, hogy té­ves volt az a feltevésünk, hogy a munkához váló jog a szocialista társadalomban egyszer és .mindenkorra fel­számolja a szegénységet. Tudjuk, és nyilvánosan szó­lunk arról, hogy változatla­nul megvannak, sőt nőttek a hátrányos helyzetéit újra­termelődésének az esélyei. Sokféle reformintézkedés­re készülünk. A mereven el­osztó rendszerből banki jel­legű gazdálkodó szervezetté formáljuk a társadalombiz­tosítást, módszereket dolgo­zunk ki a nyugdíjrendszer módosítására, nyugdíjak re­álértékének a megőrzésére. Miivel nem elég személyre szóló a szooiális gondosko­dás, nem tájékozódunk nap­rakészen a tényleg bajba ju­tottakról, bürokratikus az ügymenetünk, nem kerülünk igazán közel az ellátásra szo­rulókhoz. Ezért azt gondo­lom, a szociálpolitika ren­delkezésére . álló eszközöket nem arra kell fordítani, hogy még több emberre va­lami átlagosat találjunk ki, hanem decentralizált demok­ratikus és nyilvános dön­tési rendszer segítségével a speciális emberi problémák­ra, a sokféle gonddal küzdő családokra kell, hogy jusson több erőnk. — Magyarország lakossá­gának egészségi állapota mi­lyen képet mutat napjaink­ban nemzetközi összehasonlí­tásban? — Népességünk egészségi állapota annak ellenére rom­lott, hogy jelentős — hanem is elégséges — anyagi esz­közt fordítottunk az egész­ségügyi ellátás fejlesztésére. A leginkább jellemző ha­landósági adatokban sajnos az európai ranglista végén kullogunk, és alig hihető, de mégis igaz, hogy nálunk a középkorú férfiak várható élettartama ma alacsonyabb, számos fejlődő ország érté­keinél is. A halandóság azonban társadalmi csopor­tok, iskolai végzettség, a te­lepülések lélekszáma szerint is nagyon .különböző. Ma már tudjuk, hogy a lakosság egészségi állapo­tának romlásáért nem csu­pán az egészségügyi ága­zat a felelős, hanem azok a társadalmi, gazdasági, élet­módbeli deformációik, ame­lyék az elmúlt 10 évben fel­erősödtek, és károsan hatot­tak. Mégis, egészen a közel­múltig csaknem kizárólag a kórháznak, az orvosnak kel­lett közvetlenül szembenéz­nie az így keletkezett gyó­gyítási-ellátási feszültségek­kel és megbltrkózniia a rá­nehezedő feladatokkal. Ennek a helyzetnek a tart­hatatlanságát felismerve hir­dette meg a kormány az egészségmegőrzés nemzeti programját, amelyben szö­vetséget kínálunk minden­kinek, akinek érdekében áll az emberi egészség védelme. A program végrehajtása megkezdődött, de nincsenek illúzióink: diófát ültetünk, melynek gyümölcsét gyerme­keink, unokáink élvezhetik majd, ha már most figye­lünk azokra az életmóddal összefüggő kockázati ténye­zőikre, társadalmi feltételek­re, amelyek korunk népbe­tegségei kialakulásában meghatározó szerepet játsza­nak. Mindez persze nem te­szi feleslegessé a gyógyító- munka feltételeinek javítá­sát, sőt megköveteli lemara­dásaink pótlását, az egyen­lőtlenségek megszüntetését az ellátásban, elsősorban a műszerezettségben. — Hogyan vesz részt Ma­gyarország az ENSZ szako­sított egészségügyi szerveze­tének, a WHO-nak a mun­kájában? — A 40. születésnapját kö­szöntő Egészségügyi Világ- szervezet egészségfconcepoió- ja, az egészségmegőrzés fi­lozófiájának kiialtakítása je­lentős hatást gyakorolt a magyar egészségpolitika alapelveinek megú j íttásában. Nem titok, hogy az egész­ségmegőrzés magyar társa­dalmi programját még aki­dolgozás szakaszában több­ször és részleteiben egyez­tettük a WHO szakértőivel. Az Egészségügyi Világszer­vezettel széles körű tudomá­nyos együttműködést, szak­értők cseréjét egyaránt ma­gában foglaló megállapodá­sunk van. Részt veszünk például a nemzetközi gyógy­szervizsgálatokban, vakcinák sitandardizálásában stb. Kap­csolatunk minőségét jelzi, hogy a WHO felkérésére számos egészségügyi rendez­vényt látunk vendégül ha­zánkban. Ezek közül a kö­zeljövő két legjelentősebb eseményét emelem ki: 1989- ben Pécsett rendezzük meg az Egészséges Városok Európai Találkozóját. 1990- ben regionális konferencia lesz Budapesten, az egész­ségügyi célokat magában foglaló élelmiszer-ellátási po­litika kidolgozásáról. Mentik az értékeket A vórosszépitő egyesület, a tanács, jó néhány intézmény, vál­lalat és iskola összefogott, hogy amíg nem késő, megmentse, összegyűjtse a város egykori arculatára jellemző tárgyakat, és hogy Sátoraljaújhely centruma mindinkább visszanyerje régi képét. A lakosság sürgetésére visszahódítják az erdőtől a szár-hegyi emlékműrend­szert: a 14 stációt, a kápol­nát és az országzászlót a kilátóval, ahonnan páratlan szépségű kilátás nyílik. A stáció útvonala nagyon al­kalmas egy vasárnapi sé­tára. Az utak rendbetételé­ben, a bozótirtásban társa­dalmi munkával vesz részt a lakosság, a vállalatok pa­dokat helyeznek el. A piro- gránit domborműveket, szob­rokat a Képzőművészeti Fő­iskola növendékei állítják helyre a nyáron, a városi tanács együttműködési meg­állapodást kötött a főiskolá­val. Tavaly nyár óta újra cso­bog az ivókút a Kossuth téren, mégpedig a Dörzsik- forrás vizét kínálja a szom- júzóknak. 1775-ben nagy tűzvész pusztított a város­ban, akkor határozták el, hogy lehozzák négy forrás vizét — a Május-kútét, a Koldus-kútét, a Zsólyomká- ét és a Dörzsikét — a hegy­ről. Zárt alagútban, vörös- fenyő-vezetékben érkezett a tiszta, jéghideg víz, az ón­cső túl drága lett volna ... Az akkori főtéri ivókút is sok társadalmi munkával készült, feljegyzés van róla, hogy a város iparosai meny­nyi anyagot ajánlottak fel. Aztán az ivókutat 1909-ben a Kossuth-szobor felállítása miatt elbontották, Szeren­csére ma újra áll a kút és csobog a Dörzsik-forrás vi­ze a tanácsháza udvarán is. Aki ismeri, tudja, milyen hangulatos ma is Sátoralja­újhely belvárosa, ám még­sem elégednek meg a mai képpel a lokálpatrióták. Sé­tálótérré kívánják alakíta­ni a templom és a parókia közti, a felvidéki városoké­ira jellemző orsós teret. A Dózsa György utca sarkától felszámolják a gépkocsipar­kolót, rekonstruálják a Kos­suth téri tömbbelsőket, ka­pualjakat, fagylaltozókat, pici sörözőket nyitnak, szá­zadfordulói újságos pavi­lont, barokk kandelábere­ket helyeznek el. A temp­lom előtti téren lesz az az öt, nagyon szép kandeláber, amelyből kettőt már meg­vásároltak az Iparművészeti Múzeumtól. A templom és parókia közti terecskére ke­rül majd Szent Flóriánnak, a tűzoltók és kéményseprők védőszentjének szobra, mely­nek posztamense ma is a helyén van. A város 1770-ben két kő­bányát nyitott a környé­ken, gyönyörű lilás-sárgás- vöröses, kemény trachitot Visszakerül a talapzatára Szent Flórián szobra. bányásztak itt, ezzel kö­vezték a városi utcákat. 1800-ban az utcák fele kö­ves volt Üjhelyben. A bá­nyákat az 1940-es évek vé­gén bezárták, de most újra innen szeretnék nyerni a városmag díszburkolatát. Az újhelyiek időt, energi­át és sokszor pénzt sem kí­mélve kutatnak a régi tár­gyi emlékek után, száz­darabos gyűjteményük már van, ez lesz a létesítendő képzőművészeti galéria alap­ja. (lévay—laczó) Kijöttek a kéményből Többlábú seprők A gazdálkodás kényszere, a szolgáltatások iránti igény változása a Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalatot is arra ösztönözte, hogy mint nevében is szere­pel, szélesítse szolgáltatásait. Mint Viszokai Tibor, a vál­lalat főmérnöke mondta: több lábra kellett állniuk az eredményes gazdálkodás ér­dekében. Nos, ez a „több lábra ál­lás” a jelek szerint sikerült, mert számos új szolgáltatást vezettek be, amire a megkö­tött szerződések, megállapo­dások szerint szükség van. A vállalat dolgozói elvál­lalták például a kazánoknál alkalmazott, úgynevezett blokkégők javítását, kar­bantartását. A TÜKI, vala­mint a Pestvidéki Gépgyár által gyártott gázégők szervi­zelését végzik az ipari üze­mekben. Másik új, és egy re terjedő szolgáltatásuk, amelyet mind több kisvállalat vesz igénybe, a hőtechnikai és kazánházi műszerek javítása, karban­tartása, nemkülönben pedig hitelesítése. Válsagmentes iparág Á pékek kenyere Merész dolog ilyesmit ál­lítani bármelyik iparágról, tiltakoznak is ellene a sü­tőipari szakemberek. Azt készséggel elismerik, hogy a kenyér és a különböző pék­áruk iránti kereslet számot­tevően nem fog csökkenni — tehát a piac beszűkülésétől nem kell tartani —, de gyor­san hozzáteszik, hogy a sü­tőipari vállalatok is évről évre nehezebb feltételek kö­zepette igyekeznek eleget tenni feladatuknak. Megélték mindazokat a változásokat — és szenved­ték azok következményeit —, mint a többi magyar gaz­dálkodó egység. A felszaba­dulást követően húsz éven keresztül alig változtak a ke­nyérsütés körülményei, hol­ott az igény meredeken nőtt — a mennyiségi és a minő­ségi is. A feszültségek ak­kor kezdtek enyhülni, ami­kor a ’60-as évek végén meg­kezdődött a sütőipar műsza­ki fejlesztése. Egymás után épültek a kenyérgyárak, kor­szerűsödtek a termelés fel­tételei. Mire az iparág valamelyest utolérte magát a műszaki fejlesztésben, újabb gond je­lentkezett: a szakemberhi­ány. A vállalat vezetői lát­ták, hogy ez legalább any- nyira súlyos gond, mind a műszaki elmaradottság, mi­vel gyors intézkedésekkel sem lehet rövid időn belül pótolni a szakértelmet, meg­fiatalítani a gárdát. Ben- dzsák Kálmán, a Miskolci Sütőipari trallalát igazgató­ja szerint a hetvenes évek­ben „vadászni” kellett a jó pékekre, s különböző trük­kökkel kellett csábítani a fiatalokat sütőipari tanuló­nak. A Miskolci Mezőgazda- sági és Élelmiszeripari Is­kola alig tudott 20—25 fős osztályokat indítani, nem is beszélve a tanulók felké­szültségéről. A bizonyítvány­osztást követően a szakmun­kások jó része nem a ke­nyérgyárak felé vette az irányt, hanem máshol pró­bált elhelyezkedni: ahol könnyebb munkával többet lehetett keresni. Az igazgató szerint tíz-ti­zenöt esztendő alatt oda ju­tott a szakma, hogy példá­ul a miskolci kenyérgyár dolgozóinak ötven százaléka 10 éven belül nyugdíjas lesz. A kép a többi vállalatnál is legfeljebb árnyalataiban tér el a miskolciétól. Emelni kel­lett volna a béreket, ám er­re csak nagyon szerény le­hetőségei voltak a vállala­toknak, hiszen még ma is kénytelenek igénybe venni az állam anyagi segítségét. Igyekeztek a munkakörülmé­nyeket és a szociális ellátást javítani, gépesítéssel és mun­kaszervezéssel csökkenteni a nehéz fizikai munkát! Ha szerényen is, de mutatkozott némi eredmény. Az alapvető változást az úgynevezett objektív ténye­zők segítették: a megyében veszéllyel fenyegető munka- nélküliség. A megváltozott gondolkodásmód egyik látvá­nyos jele az volt. hogy az elmúlt két-három esztendő­ben már könnyedén ki tud­tak állítani egy 30 fős osz­tályt, sőt válogattak is a je­lentkezők között. Ezek útin úgy tűnhet, hogy néhcmy éven belül több lesz a pék, mint a péklapát. Bendzsák Kálmán szeretné megélni ezt az időt, de mint mondja, ez jó ideig nem következik be, mert a végzett sütőipari szakmunkások egy része még ma is elhagyja a szakmáját, illetve nem állami vállalat­nál helyezkedik el. Az vi­szont tény, hogy egyre nő azoknak a dolgozóknak a száma, akik végleges mun­kahelynek tekintik a kenyér­gyárat. Ez mindenekelőtt a folyamatosan javuló munka­helyi körülményeknek kö­szönhető, de az sem elha­nyagolható szempont, hogy péknek lenni manapság biz­tos kenyérkereseti lehető­ségnek tűnik. Fónagy István Egy hónap múlva, augusztus elsejétől a Magyar Posta és a Forte Váci Gyára által kö­tött szerződés alapján, az or­szág postahivatalaiban megkez­dődik a Forte színes negatívok árusítása. Ugyanakkor, szintén e megállapodás alapján, bár­mely típusú exponált színes fil­met ingyen postázni lehet a Forte színes laboratóriumába, ahol előhívják, és egy héten belül utánvételes küldeményként a feladónak visszaküldik. A Forte és a posta ezzel az üz­leti vállalkozással a filmellátást kívánja javítani, elsősorban azokon a településeken, ahol nem működik fotó-szakbolt. Az exponált filmeket speciális bo­rítékokban lehet feladni. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents