Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-29 / 180. szám

1988. július 29., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Nyári „szaunázás” Ózdon „Számítok a szurkolók segítségére” Az ÓKSE labdarúgói rö­vid pihenő után, július 4-én újból elfoglalták a klubház 1-es számú öltözőjét. Az el­múlt bajnokság 5. helyezett­jei (tartották létszámegyezte­tést. Mint kiderült, Béni he­lye árválkodott. A csatár 60 kilométerrel távolabb, Diós­győrben kopogtatott az öltö­zőajtón. Elárvult helyiét a Borsodi Bányásztól érkezett Aranyosi foglalta el. Válto­zott az edző személye is. Bánkúti László hazaköltözött Egerbe, s az 1988—89-es baj­nokságban a Kohásznál Te­mesvári Tibor lett az edző. Az a Temesvári Tibor, aki 1965—66-lban két évig az NB I-iben szereplő Űzd balhát- védje volt. Az első héten napi egy edzéssel szoktatta munkára a fiúkat, majd ezt követően, vasárnap kivételével napi két edzés szerepel a műso­ron. Délelőtt 1—1,5 órás, tabdás edzések szerepelnek a programban, délután is közel két órán fart a foglal­kozás. Ekkor végzik Albert Csaba pályaedző közreműkö­désével a fizikai, kondíció­edzéseket. Húszfős keret végzi az intenzív gyakorla­tokat. A játékos edzések sem jelentenek csupán szóra­kozást. Az sem jelentett en- gedményf szerdán (20-án), délelőttre, hogy délután ba­rátságos mérkőzést játszottak az Ózdon vendégeskedő AKS Cihorzow LM. ligás lengyel együttessel (az eredmény 0-0 volt). A góllövés válto­zatlanul hiányzik az ózdiak repertoárjából, igencsak sze- zoneleji italálkozót. vívott a két alapozó csapat. Talán ezért is — a gólsze- igénységet javítandó — állí­tott össze olyan kapu előtti lábdós játékokat Temesvári Tibor, hogy a helyzetterem­téseket, helyzetkihasználáso­kat, a különböző szituáció­kat tudják gyakorolni. Ott- jártunkkor a két partvonal mellett, 30—40 méterre a kaputól 3—3 csatár helyez­kedett el. majd kapura ve­zette a labdát, miközben egy védő támadta őket. A belőtt labdára a pályp közepén ketten futottak rá, és lőtték kapura. Valamennyi játékos mozgott. Nóhányan melegí­tőben bűnhődtek a (nyaralás alatti feledékenységükért. A 20—25 fokos melegben me­legítőben dolgozni, biztosítja a súlycsökkenést. Temesvári Tibor az edzés végeztével szívesen állt ren­delkezésemre, is .válaszolt a kérdéseimre. Igaz, nem is ■igen kellett faggatni a 46 éves edzőt. Szívesen emlé­kezett arra a két évre, arra a csapatra, amelynek tagja volt. — Sajnos, a második esztendőben összefogott elle­nünk a többi NB I-es csa­pat. a harmadik bajnoksá­got már nem engedélyezték számunkra a legjobbak kö­zött. A nem ózdi játékosok, Balogh, .Lutz, Halápi. Nagy­kaprai és köztük Temesvári is búcsút vett a kohászvá­rostól. — 1979-ben kezdtem el edzősködni. Tiszavasváron debütáltam, azután átcsóna­káztam a Dunán. Veszprém, majd Baja következett. Leg­utóbb a jPeremarton megyei szintű csapata kérte segítsé­gemet a bajnokság második felére. Most Ózdon vagyok, ahol értő közönség van, sze­retik a focilt, tudnak biztat­ni — nosztalgiázott. — Az országban egyike a legjobb közönségnek. Engem — úgy érzem — szerették. Ezt a szeretetet remélem most is, mini edző. Várom a segít­ségüket is. Közösen jobban haladunk. Arról is beszélt, hogy Bán­kúti Laci mindent, „átadott”, ami a csapatra, az együttes­re vonatkozik. Jó szellemű fiúk — mondta. Az elnök­séggel és a szakosztálvveze- téssel úgy határozták meg céljukat, hogy az 1—8. he­lyek valamelyikén „illik” végezniük. A felhígult NB M. — majd később kiderül — milyen színvonalú baj­nokságot hoz. — A DMVSC vissza akar kerülni. Ezt bizonyítja nagy­fokú igazolása is. A Metri- pond, a Szeged, a Szolnok már a múlt szezonban is dédelgetett NB I-es álmo­kat. Az Eger nagyon erősí­tett, fel akar jutni. Mi sem fogunk aludni a bajnokság­ban. — Ismerem a megye ha­sonszőrű együtteseit. Szeret­nék velük jó kapcsolatot te­remteni. Mindig .nagy volt a csapatok között .a rivalizálás. Jobb a békesség! Nekünk föltétien kell .még egy befe­jező csatár. Ügy tudom, jó úton halad a megszerzése. S végezetül hazái pályán — az ország egyik legszebb játék­tere — csak a győzelem az elfogadható eredmény, de idegenbe is mindenkor győ­zelmi reményekkel utazunk. Vincze Zoltán DVTK: A diósgyőri termé­szetbarátok vasárnap, ti óra­ikor találkoznak a Majális parkban lévő buszmegálló­ban, a 15-ös busznál. Útvo­naluk: Ómassa — Ösfenyves — Sugaró — Lusta gerinc — Lillafüred. Túravezetö: Füster János. KVSE: A barcikai termé- szefbarátók vasárnaptól egy héten keresztül a Dunántú­lon tartózkodnak, ahol Kék­túrázáson vesznek .részt. En­nek keretében a Sümeg — Keszthely — Tapolca útvo­nalat teljesítik, összesen 71 kilométeres távon. Az eluta­zást megelőzően azonban. Túrák szombaton .szerveznek egv minősítő túraprogramot. Az útvonal: Szilvásvárad — Szalajkavölgy — IstáHóskő — Naigykopasz — Önkő — Bélapátfalva. A távolság 17 kilométer. Túravezetö: Fésűs Béla. MVSC: A vasutas termé­szetbarátok Át a iBükkön el­nevezéssel szerveznek túrát, amely két napot vesz igény­be. Indulás szombaton reg­gel, háromnegyed 9-,kor Lil­lafüredről, ahol az 5-ös szá­mú autóbusz végállomásán gyülekeznek. Főbb állomása­ik: Hollóstető — Pazsag őr­ház — Völgyi őháza — Vár- kúti (tufistaház — Nagy- Eged — Eger. Túravezető: Dóczá Ivániné. ÓZDI ISO: Az Ózd Váro­si Tanács V. B. testnevelési és sportosztályának termé­szetbarát szövetsége vasár­nap szervezi soronkövetkező programját. A résztvevők reggel, fél kilenckor talál­koznak a vasútállomáson. A 4 kilométeres útvonal főbb állomásai: Petőfi út — Rác- lag tető — ÓKSE-stadion. Fotó: Balogh Imre Szabó Károly emlékére sport Sportműsor SZOMBAT LABDABÚG AS. Matyó Kupa, nemzetközi torna. Mezőkövesd, Munkás sporttelep. 15 óra: Jcd- nota Moldava—Ózdi Kohász. 17 óra: Bp. Honvéd—Mezőkövesdi Munkás. Nemzetközi mérkőzés: DVTK —ZVL Zilina. Miskolc, DVTK- sporttelep, n óra. TENISZ, vízmű Kupa II—III. osztályú és serdülő verseny. Kazincbarcika, Vízmű sportte­lep, 9 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS. Matyó Kupa, nemzetközi torna. Mezőkövesd, Munkás sporttelep, 15 óra: mérkőzés a 3. helyért, 17 óra: találkozó az 1. helyért. TENISZ. Vízmű Kupa, II—III. osztályú és serdülő verseny. Kazincbarcika, Vízmű sportte­lep, 9 óra. HÉTFŐ TENISZ. Vízmű Kupa, II— I!I_. osztályú és serdülő verseny. Kazincbarcika, Vízmű sporttelep, 9 óra. Pár évvel ezelőtt lapunk hasábjain méltattuk Szabó Károlyinak, a sárospataki Rákóczi Gimnázium nyugal­mazott testnevelő tanárának munkásságát. Kiemeltük, Ibogy korszerű szemlélet, és korszerű pedagógiai elvek kísérték végig több, mint fél évszázados tevékenységét. Tanári munkája elméletben és gyakorlatban egyaránt megelőzte korát. Ő volt me­gyénk testnevelői gárdájának nagy öregje. DREZDA. Véget értek a csoportmérkőzések a hat csapat részvételével zajló nemzetközi labdarúgótornán. A magyar induló, a másod- osztályú Szeged SC csak az ötödik helyért játszhat, mi­vel 0-0-ás félidő után 1-0- ás vereséget szenvedett az NDK-beli Stahl Riesa együt­tesétől. A másik csoportban ugyanilyen arányban verte a vendéglátókat képviselő Dy­namo Dresden a csehszlovák Union Teplice csapatát. En­nek ellenére az első helyért a Teplice játszhat a szintén csehszlovák Sigma Olomouc­A kiváló pedagógus, és országos hírű vívószakember 83 esztendős korában el­hunyt. Gyászolják a .sáros­pataki diákok, akiket köte­lességtudatra, fegyelemre, rendszeretetre nevelt. Ahhoz a TF-évfolyamihoz tartozott, akik 1928-han elsőként kap­tak tanári oklevelet, majd a jogi egyetemet 'is elvégezte. Kiváló szátamai tudását és emberi értékeit számos ki­tüntetéssel .ismerték el. cal. A harmadik helyet a két NDK-beli gárda dönti el egymás közölt, míg a Sze­ged ellenfele a holland Maastricht együttese lesz. VELIKO TIRNOVO: A jugoszlávoktól elszenvedett vereség után a nyugatnéme­tekkel szemben is alulma­radt a magyar válogatott a 18 éven aluli lányok ifjúsá­gi kosárlabda Európa-baj- nokságán, Veliko Tirnovó- ban. Eredmény: NSZK—Ma­gyarország 60:55 (23:20). Legjobb dobók: Habermeier 16, illetve Orbán 18. Események a sportvilágból APRÓHIRDETÉSEK ingatlan Elcserélném i 4 2x0,5 szobás, telefo­nos tanácsi lakáso­mat 1 szobás, össz­komfortosra vagy komfortosra a III. ke­rületben. tanácsira. Telefon szükséges. Érdeklődni: a 84-560- as telefonon. ____ K ertes családi ház eladó. Miskolc, Sas u. 141. Csak hétköz­nap 17 órától.______ E ladó Mályi, Vörös Hadsereg u. 9. sz. alatt 87 m- alapterü­letű lakás 4 garázs 4 pince 4 lomos, Érdeklődni lehet: min­dennap 17 óra után. Mályi, Vörös Hadse­reg u. 9. sz. alatt, Varga Jánoséknál. Eladó Felsőzsolcán 3 szobás, komfort nél­küli családi ház, gaz­dálkodásra alkalmas, nagy telekkel, mű­hellyel. Lakást beszá­mítok. Érdeklődni: Felsőzsolca, Szent Ist­vánét 5. szám._ 2 szobás, gázfűté­ses, telefonos bérházi lakás hosszabb időre kiadó a Szentpéteri kapuban. Érdeklődni a Sajó u. 15. sz. alatt. Varbó legszebb he­lyén, a tóhoz közel 816 négyzetméteres üdülőtelek eladó. Te­lefon: 18-740. Belvárosban orvosi rendelőnek is alkal­mas. 2 szoba, étke­zős, gázfűtéses lakást, belvárosban liftes, másfél szobásra cse­rélnénk. Leveleket „Augusztusi költözés 392070” jeligére a hir­detőbe. Eladó Mezőköves­den 2 szoba, fürdő­szobás családi ház, 200 négyszögöl telek­kel. melléképületek­kel. 70 nt--es üveg­házzal. Érdeklődni: Mezőkövesd, Dinnye út 4. sz._________ E ladó Szikszó, Fürst Sándor 5. sz. alatt szintes családi ház, központi fütéses. ga­rázs, gazdasági épü­let van. Érdeklődni a helyszínen, telefon: 499.__________________ E ladó Onga, Bem út 15. sz. alatti 3 szo­ba. összkomfortos csa­ládi ház. Érdeklődni a helyszínen._______ E ladó Miskolc-Ere- n.vő. Kara József ut­ca 1/b alatti 320 négy­szögöles beépíthető házhely, termő gyü­mölcsös. szőlő. 16 le­vegő. buszmegálló 5 perc. víz-. villany- megoldással. Érdek­lődni a helyszínen, vagy este 6 óra után Miskolc. III. kér., Szi- nyei Merso Pál utca 13 b._2 2.. Bekéné. 8 500 Ft/m* 2, eladó 2 szobás, komfortos tár­sasház. Edelény, No­vember 7. út 23. Miskolc-Tapolcán családi ház építésére alkalmas telek, össz- közművesítési lehető­séggel eladó. Telefon: 64-421. este._________ E lcserélném ongai. 3 szobás, garázsos há­zamat miskolci 2.5 szobás, nem panelos lakásra, Miskolc. Bc- zerédi út 32. sz. Megvásárolható, ta­nácsi. 2 szobás, kom­fortos. II. emeleti, te­lefonos lakásomat el­cserélném hasonlóra. I. emeletig. Érdcklöd­ni: 74-794.____________ A debreceni nudis­ta strandtól 2 km-re új családi ház olcsón el­adó. Cím: Heiőke- resztúr. Deák F. út 39. sz.________________ N ádastó út 32. szám alatti kis családi há­zamat kisebb bérházi lakásra cserélem. Ugyanott külön telek is eladó. A 19-es busz- végállomás^ közelében. Közép-Bcdcghvölgy­ben 384 négyszögöl déli fekvésű, fiatal jól termő gyümölcsös el­adó. Érdeklődni: Köz­domb utca 46. alatt. Eladó 2 szobás, te­hermentes szövetkezeti lakás. Érdeklődni a helyszínen Miskolc. Gyula utca 12. I 4. Adorján, telefon: 74-645. Felsőzsolca, Józset A. u. 13. sz. alatti villanyfütéses, össz­komfortos családi ház eladó. 55 nv-’-cs OTP-örök- lakás eladó a II. kér.. Templom u. 53. alatt. Érdeklődni 9—14 órá­ig a 60-319-cs telefo­nom________________ E gerben kétszobás, központi fütéses OTP- lakás 1989. őszi kiköl­tözéssel eladó. Érdek­lődni: Kárászok M. tér 9. II.. emelet 7. Eladom Kazincbarci­kán úi. összkomfor­tos. többszintes, tele­fonos. garázsos. ker­tes. modern lakásom, vagy elcserélem meg­egyezéssel. kisebb miskolci. bérházi öröklakásra és ió he­lyen hétvégi házra, telekre. Ugyanott el­adó. a lázbérci táro­zó közelében, az úi tardonai úton és a 26-os úton. könnyen megközelíthető. 560 négyszögöl, ió fekvé­sű föld. olcsón. Jó be­fektetés. Érdeklődni: Kazincbarcika. Paál László út 33._______ E ladó 2 szobás OTP-öröklakás a bel­városban, és garázs a Kun Béla úti garázs­soron. Érdeklődni: Tcth, Vándor S. ut- ca 14. fszt. 3.______ É ladó 5l m--es szö­vetkezeti lakás. 1989- es beköltözéssel. Ér­deklődni: Miskolc, Szentpéteri kapu 73. II 2.______________ 7 5 m- alapterületű. 2,5 szobás, gázfűté­ses. kertes családi ház. eladó. Miskolc III (Daru u.). Érdek­lődni a 68-880-as te- 1 c fonon. 17—20-ig. Vörösmarty utcában 73 nV-’-es, földszinti szövetkezeti lakás el­adó. Telefon: 86-705. Derkovits utcai tár­sasházban 1 4 2 fél szobás, lomkamrás, nagyerkélyes. telefo­nos lakás és garázs eladó. Telefon: 67-429 esténként, vagy hét- végén, __________ K étszobás, 55 négy­zetméteres, OTP-lakás eladó a Szentpéteri kapui új lakótelepen. Cím: Almos u. 4. IV/13._________________ Putnokon 2 éves. 4 szoba. összkomfortos családi ház, több cél­ra hasznosítható mel­léképülettel eladó. Putnok, December 16. út 19.____________ E ladó 2 család ré­szére is alkalmas ker­tes családi ház, ta­nácsi bérlakást beszá­mítok. Érdeklődni le­het: Schweidel János 20. sz.. agész nap. 2 helyiségből álló, lakható épület, alat­ta pince, körülötte akácos — müút mel­lett — sürgősen el­adó. Miskolchoz 15 km-re. busz, vonat helyben. Irányár: 100 ezer Ft. Érd.: Mis­kolc. Gyár u. 62. De­ákné. egész nap. Avas-déli 2 szobás, telefonos, tanácsi la­kásunkat garázzsal el­cserélnénk legalább 2 szobás, kertes házra. OTP-t átvállalunk 4 400 ezer Ft készpénz van. Forrásvölgy kör­nyéke és a Martin- telep előnyben. Tele­fon: 66-618, este 8 után. 2 szobás OTP-örök­lakás 4 garázs eladó. Miskolc III., Rácz A. u. 6. Tli/3., Csanádi. Bogács községben 70U négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni le­het: Vígh Alajos, Bo- gács, Erzsébet u. ll. Miskolc, Kun Béla út 133. sz. családi há­zam eladom. ________ F iatal házaspár két gyerekkel eltartási szerződést kötne miskolci házzal ren­delkező idős nénivel, vagy bácsival. Az in­gatlan értékétől füg­gően. nagyobb összeg átadására is hajlan­dók vagyunk (500 ezer Ft). ..Miskolc 232524” jeligére a kiadóba. 1 4 2x0,5 szobás szövetkezeti lakás sür­gősen eladó. I. ke­rület. Laborfalvi Ró­za u. 2. fszt. 2. (Jó- kai lakótelep). Eladó vagy P 126- os gépkocsira cserél­hető zártkerti telek, termő gyümölcsfák­kal, szerszámoskam- rával. Érdeklődni: Vándor Sándor 28. fszt. 5. _____________ E ladó azonnali be­költözéssel 2 szobás, telefonos szövetkezeti lakás, Miskolc, Kiss tábornok 18. III/l. Ér­deklődni: hétfőtől péntekig a 76-051-es telefonon. 15—16 órá­ig. ___________________ 3 szoba, összkom­fortos családi ház el­adó. Felsőzsolca. Mátyás király 48. Sürgősen eladó Me­zőkövesden több részből álló családi ház. Érdeklődni: Me­zőkövesd. Jókai út 2. Telefon: Zelei Ká­ról yné 11-861. Eladó Szirmán 2 szobás családi ház. Érdeklődni: a 60-284- es telefonon, 17 óra után.________________ Eladó 3 szoba, össz­komfortos lakás 4 szoba, konyha és melléképületekkel el­látott lakás. 1,5 szo­bás lakást a vételár­ba beszámítok, szövet­kezetit vagy OTP-st. Miskolc. Sík u. 22., 16 óra után. Eladó Miskolc-Pere- ees. Tehéntánc-dűlön, zártkertben lévő 410 négyszögöl kert. gyü­mölcsös víkendház- zal. Érdeklődni az es­ti órákban, Miskolc, Kuruc u. 47. IX 2. Eladó a János-lie- gyen 246 négyszögöl zárikert. szőlő, gyü­mölcsös. 6-os busz­megállóhoz közel. Víz van. Érdeklődni a 73- 813-as telefonon, dél- előtt 9—H óra között. Eladó Nyékládháza, Zrínyi út 4. sz. alatt új, 4 szobás 4 gará­zsos, összkomfortos családi ház, vala­mint nagy teljesítmé­nyű betonkeverő gép (175 l-es, 380 V-os). Alsózsolcán, a Szé­chenyi út 13. sz. alatt kertes családi ház el­adó. Érdeklődni és megtekinteni bármi­kor lehet. Eladó Miskolc-Gö- rcmbölyön, a falu kö­zepén 428 négyzetmé­teres telek. Érdek­lődni lehet: minden­nap özv. Tóth István- nénál, Szabó Károly u. 46. sz. alatt. Eladó Erenyöben 790 négyzetméteres gyü­mölcsös, 32 négyzet- méteres házzal. Víz, villany van. Tel.: 73­993. __ E ladó 2 hold föld a falu mellett. Érdek­lődni: Szakáid. Hege­dűs .Tózsefnénál. Pe­töfi út 19. sz. alatt.__ E ladó Onga belte­rületén régi építésű családi ház. 408 négy­szögöl telken. Irány­ár: 450 ezer Ft. Aján­latokat: Edelény. Pf. 52. címre kérek. Kétlakásos, össz­komfortos új családi ház eladó a Diósgyőri Papírgyárnál. Tel.: 75- 245._________________ M ezőkövesd, Tán­csics Mihály 55. sz. alatt lévő 280 négy­szögöles telek eladó. Érdeklődni lehet: Me­zőkövesd, Vak Boty- tyán 6. sz. alatt. Eladó Majláth, Csó­ka u. 28. VI/5. sz. alatti 1 4 2x0,5 szo­bás OTP-lakás 4 OTP-átvállalás. Tele­fon: 51-691. Albérleti szoba a város központjában, központi fűtéssel két diáklánynak kiadó, szeptember elsejétől. Érdeklődni: Abaúj­szantó 3l-es telefo­non lehet. Farkas-dűlőben 560 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, esetleg megosztva is eladó. Rajta csehszlovák al­pesi faház. esetleg a ház elbontva, külön is lehetséges. Gizella u. 14. A MISKOLCI KERTÉSZETI VALLALAT alábbi elnevezésű bélyegzője ELVESZETT, 1988. július 25-től ÉRVÉNYTELEN: Miskolci Kertészeti Vállalat Dísznövény­termesztés MNB 270-17889 Billenős gépkocsival homok, sóder szállí­tása. Telefon: 35-222. Értesítjük a Tisztelt megrendelőinket. hogy a BUDATAXI TELEFONSZAMAÍ: 88-888. 17-000, 89-000 Személy-, teher­szállítás. autómentés

Next

/
Thumbnails
Contents