Észak-Magyarország, 1988. július (44. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-16 / 169. szám

^'ilág proletárjai, egyesüljetek! XLIV, évfolyam, 169. sióm 1988. július 16. Szombat Ara; 2,20 Ft ácskozó Testületé 1 I F Áz ^ors°d-Abaúj~Zempién Megyei Bizottságának lapja Áttekintés az időszerű nemzetközi helyzetről A megyei párt-vb napirendjén A második félévi politikai program — Évfordulók, ünnepek — A személyi jövedelemadózás eddigi tapasztalatai Tegnap Juhász Péter me­gyei titkár vezetésével ülést tartott a megyei párt-végre- ha.itóbizottság. A testület el­sőként a politikai munka soron lévő kérdéseit tekin­tette át. Ennek során elfo­gadta saját ülései napirend­jének tervezetét, így egye­bek között a második fél év­ben megvitatják a B.-A.-Z. Megyei Mészöv érdekvédel­mi tevékenységéről szóló je­lentést; foglalkoznak a vá­lasztójogi törvény módosítá­sának irányelveivel, tájéko­zódnak a társadalmilag, gaz­daságilag elmaradott térsé­gek fejlesztésének helyzeté­ről, ezzel összefüggésben a megye foglalkoztatáspoliti­kai helyzetéről. A gazdag politikai program előterében természetesen az országos pártértekezlet állásfoglalásá­ból adódó helyi tennivalók kimunkálása, megvalósítása áll. Ennek részeként foglal­kozik a végrehajtó bizottság a gazdálkodás tapasztalatai­val, az 1988-ban bevezetett szabályozórendszernek a vállalatok és szövetkezetek gazdasági pozícióira gyako­rolt hatásával, a műszaki fejlesztés feltételrendszeré­vel. Mint ezen az ülésen is (amelyen az MSZMP Mező­kövesd Városi Bizottságának, illetve a ^ajószentpéter Nagyközségi Bizottságának munkáját tekintették át) a további testületi üléseken is sort kerítenek egy-egy vá­rosi, nagyközségi pártbizott­ság tevékenységéről, továb­bi feladatairól szóló jelentés megvitatásának. De a vb tervében szerepel a Borsod- Abaúj-Zemplén és Hajdú- Bihar megyék együttműkö­dése eddigi tapasztalatainak és a továbblépés irányainak áttekintése; a bűnmegelőzés társadalmasításának; a me­gye természet- és környe­zetvédelmének, vízgazdál­kodásának vizsgálata, a tér­ségünkben végbemenő regio­nális fejlesztés koncepciójá­nak elemzése. Az előzőek­ben említett főbb témákat a pártbizottság titkárainak előterjesztésében megtárgyal­ja a megyei párttestület is. A továbbiakban az 1988 második fél évében esedé­kes politikai évfordulók megünneplésére tett javas­latot fogadta el a megyei párt-végrehajtóbizottság. Ezek közül is kiemelkedik augusztus 20-a, alkotmá­nyunk törvénybe iktatásának 39. évfordulója. A miskolci Csanyik-völgyben az idén is nagyszabású rendezvényre kerül sor. Hazánkban hét évtizeddel ezelőtt győzött az 1918-as októberi polgári de­mokratikus forradalom, no­vemberben megalakult a Kommunisták Magyarorszá­gi Pártja. Az 1918-as őszi­rózsás forradalomról és a KMP megalakulásáról me­gyénkben is történelmi je­lentőségüknek megfelelően emlékezünk meg, aminek az idén külön hangsúlyt ad, hogy a pártalapszervezetek az évforduló napjához kö­zel eső taggyűléseken ün­nepélyes keretek között ad­ják át az új tagsági köny­veket. Ez alkalomból de­cemberben, a MAB miskol­ci székházában tudományos emlékülésre is sor kerül. A végrehajtó bizottság a politikai évfordulók megün­neplésére tett javaslatot el­fogadta, majd tájékoztatót hallgatott meg a jogalkal­mazás jogpolitikai elveinek érvényesüléséről, és a szemé­lyi jövedelemadózás beveze­tésének eddigi megyei ta­pasztalatairól. 0 Jó ütemben épül az MO-ós körgyűrű. A ráckevei Du- na-óg fölött készülő híd szerelési munkálatai most fontos állomáshoz érkeztek. A két partnál épülő hídszerkezet - melynek kivitelezési munkálatait a Hídépítő Vállalat szak­emberei végzik - hamarosan találkozik a meder fölött. (M„ IMI 0 Terv szerint épül a Duna felső szakaszán a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer. A cseh­szlovákok a beruházás hatvan százalékával, mi körülbelül negyedével készültünk el ez idáig. Bár az Országgyűlés őszi ülésszakán részletes tájékoztató hangzik el az öreg Du­na tájékát megváltoztató, tetemes pénzbe ke­rülő építkezésről, az szinte bizonyosra vehe­tő: ha az építkezést leállítanák, akkor több tizmilliárd forint lenne a veszteség. (Cikk az 5. oldalon.) Varsóban pénteken meg­kezdődött a Varsói Szerződés Tagállamai Politikai Tanácsko­zó Testületének ülése. A tanácskozáson részt vevő küldöttségeket a tagállamok kommunista pártjainak fő-, il­letve első titkárai vezetik: a bolgár küldöttséget Todor Zsivkov, a csehszlovákot Milos Jakes, a lengyelt Wojciech Ja­ruzelski, a magyart Grósz Ká­roly, az NDK küldöttségét Erich Honecker, a románt Nico- lae Ceausescu, a szovjetet pe­dig Mihail Gorbacsov. A tanácskozást a lengyel miniszterelnöki palotában Wojciech Jaruzelski nyitotta meg, s a péntek délelőtti ülésen Erich Honecker elnö­költ. Az ülés első felszólaló­ja Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára volt. Az időszerű nemzetközi helyzetet áttekintő, a tagál­lamok egyeztetett kül- és katonapolitikáját meghatáro­zó tanácskozást a szövetség tagországaiban, de világszer­te is nagy érdeklődés előz­te meg. A legutóbbi, múlt év májusában megtartott berlini ülés óta számottevő változások történtek a nem­zetközi, s különösen az euró­pai politikai és katonai helyzetben. Washingtonban és Moszkvában rövid időn belül két szovjet—amerikai csúcstalálkozót is tartottak, aláírták az európai katona- politikai helyzetet módosító, az erőegyensúlyt alacso­nyabb szintre szállító raké­taszerződést, a közösen vég­rehajtott ellenőrző mérések­kel megtörtént az első lépés A magyar küldöttség a tanácskozáson a szovjet és az amerikai nukleáris kísérletek betiltása érdekében. Az afganisztáni helyzet külső körülményeinek rendezéséről aláírt megálla­podással, a szovjet alakula­tok kivonásának beindításá­val megkezdődött egy veszé­lyes, a nemzetközi biztonsá­got fenyegető és a kölcsönös bizalmat aláásó válsággóc felszámolása. Minden nehéz­ség ellenére újabb előrelépés történt az európai biztonsági és együttműködési folyamat bécsi utótalálkozóján, közel­ségbe került a záródoku­mentum aláírása. A szocialista országok vé­delmi szövetségének legma­gasabb szintű irányító testü­leté e fejlemények fényében értékeli majd a nemzetközi helyzetet, s minden bizony­nyal újabb, a politikai és a katonai enyhülést szolgáló ja­vaslatokat fogalmaz meg. V arsói megfigyelők emlé­keztetnek rá, hogy mivel a kerepes hatótávolságú és a hadműveleti-harcászati ráké. ták felszámolásáról szóló szerződés módosította a ka­tonapolitikai helyzetet, s a szembenállás legfontosabb te­rületén, Európában, a hagyo­mányos fegyverzetekre terel­te a figyelmet, a testület ál­lásfoglalása és javaslatai is minden bizonnyal kiemelt kérdésként kezelik ezt a té­mát. Várhatóan foglalkoz­nak majd azzal a három ja­vaslattal, amelyeket Mihail Gorbacsov terjesztett elő len­gyelországi látogatása során. A hivatalos látogatáson Pekingben tartózkodó George Shultz amerikai külügymi­nisztert pénteken fogadta Teng Hsziao-ping, Kína leg­befolyásosabb politikusa. A találkozón Teng méltat­ta, hogy Ronald Reagan el­nöksége és Shultz kiilügy- minisztersége idején a kínai —amerikai kapcsolatok sza­kadatlanul fejlődtek, és re­ményének adott hangot, hogy a kapcsolatok még maga­sabb szintre emelkednek. Shultz biztosította a 84 éves kínai vezetőt, hogy a Kínával való viszony fejlesz­tését mindkét amerikai párt támogatja, és ez a politika folytatódni fog, függetlenül attól, hogy ki győz a no­vemberi amerikai elnökvá­lasztáson. Az amerikai külügymi­niszter pekingi tárgyalásain minden bizonnyal szó van arról, hogy Kína esetleg új ballisztikus rakétákat ad el közel-keleti államoknak, ami aggasztja az Egyesült Álla­mokat. Szó van továbbá a kambodzsai rendezésről, amellyel kapcsolatban az Egyesült Államok nem sze­retné, ha a vietnami csapat- kivonás után Kambodzsá­ban ismét hatalomra jutná­nak a vörös khmerek, kik­nek legfőbb támogatója Kí­na. Shultz egyébként csütörtö­kön Pekingben kijelentette, hogy Norodom Sziltanukra, a volt kambodzsai államfőre, aki a hét elején ismét le­mondott az ellenzéki koalí­ció elnöki tisztéről, tovább­ra is fontos szerep vár a kambodzsai békefolyamat­ban. A kínai külügyminiszter­rel, Ősien Csi-csennel tar­tott megbeszélése után Shultz a sajtó képviselői előtt üd­vözölte a szovjet csapatok Afganisztánból való kivoná­sát, s hangsúlyozta, hogy ez példaként szolgálhat más re­gionális viszályok megoldá­sához is. George Shultz szerint az Egyesült Államok és Kína egyetért abban, hogy a viet­nami csapatok kivonása után Kambodzsában Szihanuk herceg vezetésével ideigle­nes kormányt kell létrehoz­ni és általános választáso­kat is tartanának. Ai Eszak-Magyarorszóg honismereti és néprajzi magazinja a 7., 8., 9., 10. oldalon Shultz Kínában Wiwi—iraa—hm iWiifTM

Next

/
Thumbnails
Contents