Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-08 / 136. szám

BHI-MiM [ifi ° íüfflPROL MAPRn NAPRÓL NAPRA MHPROL UJuíiuUU U/iu UUl! JUM4LM napról napra iurprol mupru napról napra JR fiatalasszony azt hallotta, hogy valami újfajta fagy- lalt-nyersanyagot lehet kapni Miskolcon, az országos vállalat csemegeboltjában. Olyat, amiből otthon köny- nyen elkészíthető a jóízű csemege. Bement hát a boltba, kar­ján egy szatyorral, amelyben a kézitáskája és szemüvege volt, s mikor a keresett árut megtalálta a polcon, szatyrába nyúlt a szemüvegéért, hogy a kisbetűs felírást elolvassa. El­olvasta, nézegette, majd az árut visszatette a polcra, mert nem nyerte meg tetszését, utána a szemüvegét visszacsúsz­tatta a szatyrába. Ráérős léptekkel sétált volna ki az üzlet­ből, mivel mást nem kívánt ott vásárolni, ám az ajtóban egy fehérköpenyes figyelönő keresztbe tette előtte a karját. Az egyiket, mert a másikkal az ennivalót tartotta a szája előtt, avrAt éppen majszolt. Anélkül, hogy a csámcsogást ab­bahagyta volna, vagy egy szót szólt volna a vásárlóhoz, kö­nyökig belenyúlt annak szatyrába, matatott benne, kihúzta a kézitáskáját, azt is megmotozta a nyilvánosság előtt, s mi­kor a vevő ez ellen tiltakozni próbált, egyszerű mormogás volt a válasz. Majd miután semmit nem talált a szatyor­ban, mert nem is találhatott, „Most már mehet” szöveggel útjára bocsátotta a megszégyenített asszonyt. Elnézést nem kért. Tudom, hogy vannak lopások az önkiszolgáló boltokban, de egy kulturált csemegeüzletben nem ez a módja az ellen­őrzésnek. Különösen, ha nincs semmiféle gyanú. Az étellel teli szájjal való ellenőrzés meg végleg nem kulturált. S ha a kereskedelmi vállalat e megjegyzéstől megsértődik, e so­rok írója mondja azt, amit a bolti alkalmazott elmulasztott: Pardon!... (b) Gobbi Hilda kitüntetése Az Elnöki Tanács Gobbi Hilda Kossuth-díjas szín­művésznek, a Magyar Nép- köztársaság Kiváló Művé­szének kimagasló művészeti és közéleti tevékenysége el­ismeréseként, születésnapja alkalmából a Magyar Nép- köztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitün­tetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Radics Katalin, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály- vezetője és Vajda György művelődési miniszterhelyet­tes. (MTI) Uj búzafajták Kedden a Gabonatermesz­tési Kutatóintézet kiszombo- r.i telepén bemutatták a szakembereknek az intézet legújabb fajtáit, fajtajelölt­jeit, ismertették az azokkal kapcsolatos növényvédelmi, műtrágyázási és egyéb ag­rotechnikai kísérletek ered­ményeit. A szegedi székhelyű inté­zet nemesitől főként három új fajtára, a GK Bencére, GK- Istvánra és a GK Sző­kére hívták fel a termelési Autóra várók, figyelem! AUTÓSORSZÁMOK Lada 1200 1988. JÜNIUS 7-én: Budapest 47 647 Debrecen 34 215 Trabant Limousin Hycomai Lada 1300 ,S Budapest Budapest •181 24 364 Trabant Combi Hycomat Debrecen 17 675 Budapest 68 Lada Szamara Trabant Limousin Special Budapest Í 709 Budapest 13 503 Debrecen 1 001 Debrecen 11 305 Lada 1500 Trabant Combi Budapest 16 196 Budapest 4 246 Debrecen 12 105 Debrecen 3 325 Lada Combi Wartburg Standard Budapest 1 122 Budapest 3 702 Debrecen 269 Debrecen 2 144 Lada Niva Wartburg Special — 745 Budapest 4 852 Polski Fiat 126 P Debrecen 3 721 Budapest 2 524 Wartburg Special tolótetös Debrecen 1 986 Budapest 12 628 Dacia Limousin Wartburrf^Tourist Budapest Debrecen 3 448 2 453 Budapest Debrecen Dacia Combi Budapest 16 416 1.2 373 3 268 Skoda 105 S 12 311 Debrecen 3 257 Budapest Dacia TLX Debrecen 9 142 Budapest 6 219 Skoda 120 L Debrecen 4 09?. Budapest 28 021 Zastava Debrecen 15 905 Budapest 20 249 fMWilHil - ■«SZMP borsod-Ahaúj-Zemp­lén Megyei Bizottságának lapja. Fószerkesztó: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS At ('C73lf.M30vamrc7!Ío iiovplcli hívfSczámni líi órától’ 8Q.87? 17.fiíl7 rendszerek, az állami és a szövetkezeti gazdaságok szakemberéinek figyelmét. Ezek .a fajták tavaly, illetve az idén kaptak állami elis­merést, de üzemi termesz­tésben már éveik óta kitűnő eredményeket produkáltak. Jellemző rájuk, hogy bőter­mők, jól tűrik az időjárás viszontagságait, szilárd szá-' rúak és így jól illeszthetők az intenzív gabonatermeszté­si programba. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Csak időnként növekszik meg a felhőzet. Eleinte még többfelé, elsősorban keleten, északkeleten várható zápor, zivatar. A mérsékelt nyugati, délnyugati szél a zivataros területeken átmenetileg meg­erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. (MTI) fEgyütt Naptár 1988. JÚNIUS 8., SZERDA % Raffai Kinga képzőmű­vész kiállítása ma délután, 5 órakor nyílik a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház­ban. Megnyitót dr. Végvári Lajos, művészettörténész tart. A tárlat július 6-ig lá­togatható. $ Az MSZBT Központi Gorkij Nyelviskola Borsod Megyei Tagozata 1988. júni­us 13-tól, június 20-tól, jú­nius 27-től kezdődően (jú­lius 8-ig) nyári orosz nyel­vű intenzív tanfolyamot, az idegen anyanyelvűek szá­mára intenzív magyar nyel­vű tanfolyamot szervez. Je­lentkezni lehet 3530 Mis­kolc, Éder Gy. u. 1. Tele­fon: 37-751, 15 órától 18.30-ig. A nap kelte: 4.48, nyugta 20.39 órakor A hold kelte 1.29, nyugta 14.00 órakor Névnap: Medárd Háromszázkilencvenöt éve született Szerencsen, és Gyulafehérváron halt meg I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1593—1648), Rá­kóczi Zsigmond fejedelem és Gerendi Anna fia, Fel- sö-Magyarország leggazda­gabb protestáns főura. Kánikula Moszkvában Hazaérkezett a pilóta % A román hatóságok — a szokásos jogi eljárás kérdé­seinek rendezése után — június 6-án éjszaka átadták a magyar hatóságoknak a ko­rábban eltévedt vitorlázó re­pülőgépet és vezetőjét. Mint ismeretes, navigációs r zavar következtében Steinbinder Ferenc, az MHSZ nyíregy­házi repülőklufoijának piló­tája a HA—4388 lajstromje­lű Pirát típusú vitorlázó re­pülőgéppel június 4-én, a késő délutáni órákban ,a Ro­mán Szocialista Köztársaság légterébe repült, és a határ­tól 12 kilométerre, Nagysza­lonta közelében szállt le. (MTI) Szokatlanul meleg idő van az utóbbi napokban a szov­jet fővárosban: a hőmérő higanyszála napközben eléri a 30—35 Celsius-fokot is, amire a szovjet meteorológia 109 éves történetében nem volt példa. Moszkvára és környékére nem jellemző ugyanis a jú­niusi kánikula. Ilyen, vagy inkább ehlhez hasonló hő­mérsékleteket a különösen meleg nyarak közepén mér­tek eddig. A szokatlan hő­ség hatására a Moszkva kör­nyéki folyók és tavak vizé­nek hőmérséklete is meg­emelkedett és elérte a 20—22 Celsius-fokot. Hasonló a helyzet Oroszország középső területein, a Volga-vidéken is. A meteorológiai előrejel­zés szerint az elkövetkező két napban marad a hőség, sőt, a szakemberek azt sem tartják kizártnak, hogy a Kazahsztánból érkezett hő­hullám újabb rekordokat ál­lít fel. A hőség persze itt sem mindenkinek öröm: június 1. és 6. közötti forró napokban a moszkvai tűzoltóságnak mintegy 550 esethez kellett kivonulnia. Megemelkedett a fertőzé- ses megbetegedések száma, mindenekelőtt a gyorsan romló élelmiszerek, tejter­mékek helytelen tárolása mi­att. SZOT-szóvivői tájékoztató A szakszervezeti mozga­lom időszerű kérdéseiről, a szákszervezeti szervek fel­adatairól tájékoztatta az új­ságírókat kedden Szalay Fe­renc, a SZOT szóvivője. El­mondta, hogy az elmúlt he­tekben a közvélemény ér­deklődésének homlokterébe került a szakszervezeti te­vékenység, a dolgozókat kü­lönösein az foglalkoztatja, hogy a pártértekezleten el­hangzottak alapján milyen új feladatok hárulnak a szakszervezetekrie. A SZOT vezetői szerint — folytatta a szóvivő — a moz­galomnak reagálnia kell a pártértekezlet határozataira,’ hiszen az abban foglaltak meghatározóak az dlkövet­kezendő időszakra nézve. Másrészt szembe kell nézni számos problémával, például az utóbbi időben kialakult foglalkoztatási nehézségek­kel, a hosszabb-rövidebb idáig állás nélkül maradók gondjaival, az áremelkedések okozta feszültségekkel, a bérezési problémákkal, a szociális ellátás hiányossá­gaival, s általában az etet­és munkákörü'lménydk ked­vezőtlen alakulásával. A .szakszervezeti vezetők úgy látják, hogy a mozgalomban elsősorban az érdekvédelmi munkát kel.1 'erősíteni, s eh­hez az ailapszervezeteknél is szükséges biztosítani a fel­tételeket; ám mindez csak tartalmi, szervezeti megúju­lással együtt lehetséges. Az alapvető kérdéseket az ősz folyamán a két kongresszus közötti félidőben megrende­zendő országos szakszerve­zeti tanácskozás napirendjé­re tűzi a SZOT. Pótlólagos adalék Miskolcon élek és messze-messze íúí va­gyok az úttörőkoron. De nagyon-nagyon szeretem a budai hegyek között kanyargó Űttörővasutat. Korábban, míg gyakrabban töltöttem szabadidőmet e vidéken, gyako­ri programon volt, hogy a Széchenyi-hegyi végállomáson fölszálltam a /szerelvényre, s végigmentem a messzi-messzi, 12 kilomé­terre levő másik végállomásig, Hűvösvöl­gyig. Közben el-elnézegettem Csillebérc kör­nyékét, Ságvári-ligetet, a hárshegyi kanya­rokat, beleskelődtem a nagy Korányi Kór­ház udvarára, élveztem a vidéket. Télidő- ben zárt kocsiból, jó időben szabad kocsi­ból. Amikor kicsi volt a lányom, őt is meg­utaztattam, azután az unokámat. Mind­ezekből kitetszik, hogy valóban messze túl vagyok az úttörőkoron, de mindig nagy- nagy szeretettel nézem a vasúti szolgálatot igen komolyan ellátó úttörő-vasutasokat, akik az egyes állomásokon két jegykiadás, vagy két váltóállítás között a másnapi ma- lematikaleckét készítik el, s tisztelegnek a kihúzó szerelvénynek. Olvastam a pesti lapokban a megemlé­kezéseket, hogy június 4-én volt negyven­éves a budai Úttörővasút. Sok fényképet közöltek róla, sok mindent megírtak. Hol, s mikor volt az első kapavágás, mikor lett teljes a vonal hossza, meg ilyesmiket. Na­gyon jó, hogy ezeket megírták. Akik az Üttörövasúttal egy időben születtek, már igencsak felnőttkorúak. Tudjanak ők is, meg a még fiatalabbak mind többet e vas­út múltjáról. \Én már a vasút születésekor is felnőtt voltam, és valamire nagyon jól emlékszem, amit most minden emlékező írásból kifelejtettek, vagy legalábbis én nem olvastam róla: negyven évvel ezelőtt az Üttörővasút első szerelvényét a Lilla­füredi Állami Erdei Vasút diósgyőr-majlá- thi műhelyében készítették el felajánlásként az itteni vasutasok, hogy segítsék a fő­városi Üttörővasút megteremtését. Régi sze­relvényt és motorkocsit varázsoltak újjá, hogy 1948. június 4-e a budai hegyek Üt- törővasútjának induló napja lehessen. A negyvenéves jubileum idején ez a kis ada­lék is hozzáteendő pótlólag az emlékezések­hez. (bm)

Next

/
Thumbnails
Contents