Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
HANGOLÓ 1988. június 4., szombat Észak-Magyarország 10 Kétszáz éve jelent meg A magyar irodalom történetének, s egyáltalán, a magyar írásbeliségnek egyik fordulópontja volt 200 évvel ezelőtt a Magyar Museum című folyóirat indulása Kassán. Ekkorra értek meg a feltételek, a történelmiek és a társadalmiak, s nem kevésbé az irodalmiak arra, hogy a felvilágosodás eszméitől föllelkesült humán értelmiségünk fórumot teremtsen, a közízlés és közvélemény formálására, pallérozására. A lap két főszerkesztője Kazinczy Ferenc és Batsányi János volt. Az indulás körülményeiről szól az alább közölt két előadás, amelyek május 21-én hangzottak el a CSEMADOK kassai kultúrházában. Szellemi műhely Kassán a felvilágosodás korában Az emlékülés számára semmiképpen sem találhattunk volna ennél a helynél alkalmasabb, megfelelőbb helyszínt. Ennek a környezetnek, a lépcsőháznak, ezeknek a termeknek a hangulata sok mindent elárul arról a korrói, amelyről szólnunk kell. Itt, ezek között a falak között határozták el kétszáz évvel ezelőtt, pontosabban 1787. november 13-án a Magyar Museum megindítását. Hol is szerveződtek az első írói csoportosulások, más néven tudós társaságok? Komáromban Péczeli József 1789-ben, Sopronban Kis János 1790-ben szervezte meg társaságát, 1793-ban Aranka György és Batthyány Ignác létrehozta az Erdélyi Nyelvmivelő Társaságot. Ezek megalapításához indítékot adott a maga példájával a Kassai Magyar Társaságnak nevezett szövetkezés: Batsányi, Kazinczy és Baráti Szabó társulása a Magyar Museum kiadása céljából. x+ x+ x+ x+ x+ x+ x+ x+ x+ I £+ c X* X* X* X* í+ X* X* x+ í+ x+ x+ x+ X* I x+ X* X+» MAGYAR U S E U M PESTEN, Trattner Mátyás’ betű i ive i +3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 +5 +3 +3 *3 +3 +3 +3 +3 +3->3 +3 +3 *3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 +3 ♦3 +3 +3 +3 +3 +3 y+ ______ A folyóirat-alapítás idején Baróti 49, Kazinczy 28, Batsányi 24 éves. Kazinczy szemléletesen jellemezte társait. Baróti Szabó Dávidról így ír: „Termete magas, egyenes, száraz, hajai igen lágyak, ritkák és félig őszek; orra hosszas és vékony, szája élességet mutat, fogai ritkák s csinatlanok, s ábrá- zatja csaknem szederjes ve- rességű. öltözete nem sokkal jobb, mint amilyennek Keresztelő Szent Jánosét festi az evangélium. Szobája csinatlan, rendetlen, s olajlámpája miatt, mely éjjel- nappal asztalán áll, s rigója húseledelétől büdös, könyve, ruhái, papirosai el vannak szórva, s verseit koper- tadarabocskákra, oly apró betűkkel írja, hogy azokon mesterség elmenni.” Batsányiról meg ezt olvashatjuk Kazinczynál: „Prof. Simay Kristóf úr, Batsányi János úrral együtt lépének be Szabóhoz, kevéssel azelőtt, hogy tőle eljöttem. Az elsőbb, amint tudod, mulatságos darabokat ír; a második Ossziánt fordítja, s in- kábbára rímes verseket ír. Én azt tartom, hogy Osszián jobb kézbe nem adhatott. Szava, járása, mozdulása s mindene egy régi rittert mutat, nincs rajta semmi francia sikló könnyűség, semmi megelőző, elfogadni kész ajánlóság; tiszta s velős magyarsággal szól és ír, noha akcentusa ' elárulja, hogy közelebb született a stíriai mint a moldvai hegyekhez, és csudálást érdemlő munkássággal s fáradhatatlansággal bír, azt, mit kiad, annak rendje szerint kikölteni.” A Kassán töltött évek mindhármuk számára meghatározóak voltak. Baróti Szabó Dávid 1777- ben jött Kassára, előzőleg 17 éven keresztül Székesfehérvárott, Egerben, Kolozsvárott, Nagyváradon, majd pedig Komáromban tanított. Bár írói munkássága korábban kibontakozott, „költői tudatosodásának kezdete” már Kassához fűződik. A zajosabb, nagyvárosiasabb Kassán fokozatosan az irodalmi élet zajlásába került. Itt ismerkedett meg az élő irodalommal, itt értette meg, hogy az irodalom a társadalmi-politikai élet szerves része, hogy a vers jóval szélesebb körben hathat, mint a névnapot és születésnapot ünneplő családi közösségek. Korábbi témáit többé-kevésbé elhagyta, s itt írt versei egyre inkább a nemesi ellenállás eszméit visszhangozzák. Ekkor érik igazi íróvá. A jóval fiatalabb Batsányi tanácsára addig írt verseit is átdolgozza, i\7Í újakat pedig nagyobb műgonddal írja. Az Egy ledőlt diófához és a Ráday Gedeon úrhoz című versei tanúskodnak erről a fejlődésről. Baróti Szabó Dávid 1799-ig működött Kassán, de utolsó kassai éveiben a politikai megtorlásoktól megrettenve már egyre inkább a múlt és annak irodalma felé fordul. Batsányi János 24 évesen Orczy Lőrinc pártfogoltja- ként került Kassára, költőnk ugyanis Orczy Lőrinc korán elhunyt István fiának volt a tanulótársa és nevelője. 1787-ben Orczy Lőrinci a kassai Kamaránál juttatta állásba, a Kamara adminisztrátora ebben az időben Orczy veje, Vécsey Miklós volt. Batsányi hat évet töltött Kassán. Amikor ideérkezett, mindössze 7—8 vers és egy nagyobb prózai kísérlet állt mögötte. A kassai évek jelentik a* kiütő életében a legforradalmibb korszakot. Fokozatosan távolodott el a nemesi-nemzeti szemléletű költőelődöktől, többek között pártfogójának, Orczy Lőrincnek nézeteitől. Orczy még így fogalmaz: Ember sorsa rabság. Lásd mi helyt születik, Azonnal pólyákkal össze szőri tlatik, Ezzel szolgálatra korán szokattatik, Még a bölcsőjében jobbágynak tétetik. Batsányi továbblép, s azt írja: az ember rabságban született, de le tudja rázni a „gyászos koporsóba döntő vasigát!” Batsányi ekkor indul el a jakobinus mozgalomig vezető úton, s munkássága két vonatkozásban válik meghatározó jelentőségűvé: szerkesztőként irodalmi életünk egyik legjelentősebb szervezője, másrészt meg korának első magyar politikai költője. A 28 éves Kazinczy Ferenc mögött — Batsányival ellentétben — 1787-ben már jelentősnek mondható irodalmi múlt állt. Költemények sora születik (A tavasz, Fogy az élet...), Gess- nert fordít, megírja Bács- megyey öszveszedett leveleit, színdarabok fordításával (Hamlet) igyekszik a hazai játékszínt segíteni. Méltán írhatta Orczy Lőrincnek 1787. november 12én: „Mi Kassán nemigen heverünk. Az én Gessnerem sajtó alatt van; tegnap nyomtatták a 4-ik árkust belőle, — azonkívül pedig Hamletet bocsátom ki. Szabó Miltonnak Elveszett Paradicsomát fordítja deákbul magyar hexameterekre, Simay a Moliére Fösvényét, kit ő Szűkmarkosnak akart nevezni, de tanácslásomat követvén, Sugorinak. Batsányi Tassot igyekszik lefordítani, de nincs originálja. Eszerint a magyar literatúra munkáit tekintvén majd igen ráillik Kassára, amit a deák példabeszéd Afrikáról mond: Africa semper habet aliquid növi!” (Afrika mindig hoz valami újat.) S másnap Barátinál megtörténik a társáságkötés. Ez azonban már egy másik történet. Kováts Miklós Batsányi és Kazinczy mint szerkesztők A köszönet szavával kell kezdenem. Köszönet illeti a Csemadok kassai városi bizottságát, a város nemzeti bizottságánál iskolaügyi osztályát, hogy hozzásegített bennünket ehhez a mai együttléthez. Szép és fontos tény, hogy most és itt emlékezhetünk. 1988 pünkösdjén idézzük fel annak a folyóiratnak a jelentőségét, amelynek bevezetőjét 1788 pünkösd havában írta Batsányi János. Nem tekinthetjük véletlennek sem' az eseményt, sem a helyszínt, sem a szereplőket. Más-más indíttatásból talán, de mindhárman alapszükségletnek tekintették egy írói „tudós” társaság létrehozását, s időszerűnek az irodalom publikációs fórumának megteremtését. A kétszáz évvel ezelőtti, történelmi jelentőségű tettnek természetesen voltak előzményei. A bécsi írói társaságok — Alxinger, Gottlieb, Blumauer körül —, Joseph Sonnenfels felvilágosodott szellemű folyóiratai, a kritikai szellem erősödése, Wieland „Deutscher Merkur”-ja hatottak a legnyitottabb magyar literáto- rokra, s voltak hazai kezdeményezések is — Win- disch Károly, Kovachich Márton, Révai Miklós szervezői-szerkesztői munkájára gondolok —, sőt Szacsvay Sándor „Magyar Musa” című irodalmi melléklapjának szerzőiként együtt is megszólal Batsányi, Baróti, Földi, Kazinczy, Péczeli, Ráday Gedeon. Mind Kazinczy, mind Batsányi részéről hosszabb tervezgetés előzi meg a megvalósulást, ösztönzően hatott a ,Bessenyei György és Révai Miklós által kidolgozott program, a tudós társaság igénye, a nyelv művelésének szándéka, másfelől a morális hetilapokból kifejlődő német irodalmi folyóiratok mintája. (Az 1776-ban kiadott Deutsches Museum még címével is hatott.) A Kassai Magyar Társaság tagjai, s közülük elsősorban Kazinczy és Batsányi nemcsak alkotóként, hanem szervezőként is sokat vállaltak magukra. Megerősödött bennük a tudatosság igénye, a kritika szükségessége, felismerték, hogy kell egy olyan orgánum, amely — Kazinczy szavaival — „a nem legrosszabb fők birkózó piaca” lehet. A Kassán 1788 nyarán megjelenő „Magyar Museum” nagyon időszerű programot választott, bár a bevezetés szövegezése körüli vita a szerkesztők felfogásbeli különbségét az induláskor felszínre hozta. Batsányi fontosnak érezte, hogy politikai elnyomatásunkról is szóljon („egyszerre sza- badúltak volna fel kezeink a láncok alól”), s hogy a főrendek nemzetietlenségét is említse a gátló tényezők között. Tőle való a folyóirat címe, amely Ráday tetszését is elnyerte. Kazinczy is úgy látja, hogy „egyszerre ébredtünk fel mély álmunkból”, s a kései ébredés okaként a nemzet viszontagságait, a deáknyelv uralmát említi; hangsúlyt helyez a kritikai vizsgálódás szükségességére. Az ő címjavaslata „Magyar Parnassus” volt, de aztán elfogadta Batsányi ötletét. A folyóirat támogatókra talált mind az írómunkatársakat, mind az olvasóközönséget tekintve. A szerkesztést Pesten Ráday Gedeon segíti, korrektorul Földi Jánost, később Verseghy Ferencet sikerült megnyerni. Batsányi János szerkesztői érdemei közül ki kell emelnünk a Magyar Museum jó szellemi és technikai színvonalát, az írók toborzásában elért sikerét, a hazai és a külföldi irodalomban való tájékozottságát, az anyagi alapok megteremtését. Kazinczy is elismerően szólt ilyen vonatkozásban róla, noha — későbbi leveleiben is — többnyire ellenszenvvel nyilatkozik magatartásáról. írásainak- fő témái: a nyelv, a helyes magyarság, a jó ortográfia, a hagyományos és az új verselés, a hangmérséklés, a fordítás és eredetiség kérdésköre. Amikor főúri pártfogók hiányában 1791-ben előfizetést hirdet folyóiratára, ismét megfogalmazza programját. A Bessenyei-féle törekvések híve akkor is: a nemzeti nyelv művelését, tudós társaság előkészítését tartja a legfontosabbnak, de zenei, esztétikai, kritikai, filozófiai témákat is ígér. Felhívásának igen kedvező visszhangja volt, mintegy hatszáz előfizetőt gyűjtött, nyolcszáz példányban adhatta ki folyóiratát, ami a viszonyokhoz képest nagy sikert jelent. Továbbra is összekapcsolódik szerkesztői munkájában az irodalom és a politikum. Ma is időszerűek például ezek a szavai: „Nyilvánosság az állam alkotmányának első támasza; e nélkül a szabadság csak üres szó!. ..” Politikai felfogása váltja ki üldöztetését. Folyóirata második kötetének első számát (sorrendben az ötödik számot) 1790 májusában hagyatta jóvá Novák István kassai cenzorral, de technikai akadályok miatt 1792- ben tudta csak a kész számot szétküldeni. ,,A franciaországi változásokra” című verse miatt 1792. december 1-jén Eperjesen a Sáros megyei közgyűlésen Péchy József főszolgabíró megtette a feljelentésre szóló előterjesztését, s a megindult vizsgálatok, zaklatások végül _ a folyóirat megszűnéséhez vezettek. A szerkesztő meggyőződését jól szemlélteti a nádorhoz 1793. április 15-én beadott kérvénye. „Az egészséges felvilágosodás, a hazai nyelv és irodalom ügye, a sajtószabadságé ..., és végül a magam politikai létének ügye az, ami kockán forog.” „Az értelmet kell felvilágosítani, az észt meggyőzni, hogy az akaratot vezetni lehessen. Ezt nem lehet másképpen elérni, csak az ész és jószándék általános elveinek megfelelő és a társadalom célját szolgáló nevelés által, és sok jó fejjel és szívvel megáldott férfiú együttműködése által.” „.. .azt is tudom, hogy ügyem igazságos, hogy minden becsületes ember, minden jóhiszemű magyar ügye. Hazámnak akartam szolgálni. Felvilágosodásának előbbrevi- tele volt végcélom, tetszése dicsőségem; és annak tudata, hogy helyesen cselekedtem, egyetlen édes jutalmam.” Az abaúji megyegyűlésen egy nappal Batsányi ügyének megvizsgálása előtt (1793. június 11.) feliratot fogadtak el s küldtek Budára a sajtószabadság ügyében. Ez is jelzi, hogy Kassa alkalmas terep lehetett az első magyar irodalmi folyóiratok megszületésére. A hullámok csak rövid időre csitultak el, Szentjóbi Szabó Lászlóhoz intézett költői levele miatt — 1792 végén írhatta, s a cenzor szűrőjén akadt fel — újabb hajsza indult Batsányi ellen. Majd, mint tudjuk, Martinovics- csal való kapcsolata miatt bebörtönzik, s Kufsteinbe kerül, akár kassai szerkesztőtársa, Kazinczy. Kazinczy Ferenc akkori irodalomszervező tevékenysége nem kisebb jelentőségű. Németh László írja róla: „Ha az irodalom nemcsak egymás mellett feltűnő könyvek összessége, hanem inkább e könyvek közös élete, akkor Kazinczy előtt aligha lehet magyar irodalomról beszélni.” S úgy látja: „Kazinczy ereje épp az, hogy lenézi, ami megvan s túlbecsüli, ami nincs.” Valóban, Kis Jánosnak még a folyóirat-kísérletek után is ^(1793 nyarán) ezt írja: „Készületien minden: lexikonunk szűk, szegény; grammatikánk habzó, hiányos; stilisztikánk feszes; ügyetlen; s ami mindennél bajosabb, mi magunk, írók és olvasók készületlenek vagyunk, s egészen készületlenek.” Amikor — már a Magyar Museum első számának megjelenésekor — szakít Batsányival, bár továbbra is segíti írásaival azt a vállalkozást, rögtön hozzáfog saját folyóiratának előkészítéséhez. 1789 decemberében már nyomják is Kassán Orpheus című irodalmi folyóiratának első számát. Kazinczy folyóirata egyetemesebb tartalmú — havonkénti megjelenésre szánt, 1792 elejéig mindössze nyolc számmal megjelenő — szemle. A szépirodalom, a kritika, a nyelvművelés mellett az európai új eszmék közvetítését is feladatának érzi, s szól a hazai állapotokról. A „józan gondolkozás” állambölcseleti témákban, a lélek halhatatlanságáról, a gondolat- és sajtó- szabadságról, a vallási türelemről szóló írásokban jelenik meg. Sajátos műfajt képviselnek az úti levelek, a szerkesztői „literatúrai jegyzések”, az ízlésfejlesztést szolgáló közlemények. A társasági program elmarad 'célkitűzései közül, a nyelvi program felől közelít a szépirodalomhoz, az esztétikához. Megnyilatkozásai világnézetileg egyre radikálisabbak, témái között megjelennek a polgári szabadságjogok (Rousseau, Helvétius, Holbach), kiáll a véleményszabadság mellett. Sok írót, sokféle műfajt sikerült az Orpheus lapjain megszólaltatnia, de folyóirata korántsem volt olyan népszerű, mint Batsányié. A két szerkesztő, a két folyóirat irodalomtörténeti jelentőségű munkát végzett: sikerűt egy táborba gyűjteni az írókat és olvasókat, megteremteni az irodalmi közélet feltételeit. Igaz, a magyar jakobinus mozgalmat követő szellemi és politikai szigor egy időre visz- szaveti az irodalmi fejlődést, a 200 évvel ezelőtti kezdeményezés nélkül a későbbi pezsgés aligha következhetett volna be. Irodalomtörténeti szempontból igen emlékezetes pillanatot idéztünk hát fel, s megérezhetjük most, hogy ez a régi példa összeköt bennünket ma is. Elődeink fölvállalták a maguk kórá- nak kihívását, s vannak feladataink ma is a közös társadalmi és szellemi célok szolgálatában. Kováts Dániel
