Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-28 / 153. szám
/ ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. június 28., kedd A képernyő előtt Az elmúlt héten az ország tévénézői még láthattak néha nyat azok közül ia művek közül, amelyeket a XVlll. veszprémi tévétalálkozó alkalmából tűzött újra műsorára a Magyar Televízió. E művek — a június 10-e óta tartó sorozat folytatásaként — képezték a Veszprém megyében működött társadalmi zsűrik ítéletének alapját; eze'k között volt a Mihályfi Imre rendezte Elveszett paradicsom, amelyet Sarkadi Imre művéből készítettek, és az egyik főszereplő — Páger Antal — váratlan halála miatt annak idején csak töredékként került képernyőre. Töredéknek jelezte alkotója. de valójában teljes értékű művet teremtett. Erről bemutatása idején részletesen szóltam, s aki most ismétlésben is láthatta e művet, örömmel nyugtázhatja a veszprémi társadalmi zsűri döntését. Csakúgy, mint az opera kategóriában a Rigolettó című opera, Horváth Ádám rendezése hasonló díjazását, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztivál díjának az lllatszertár című tévéjátéknak történt odaítélését. Ezt június 19-én láthattuk újra. Úgy érzem, e három díjazás a legszélesebb nézörétegck egyetértésével találkozhatott. A veszprémi közösségekben alakult zsűrik álláspontja alighanem országos véleményt tükrözött. Más a helyzet a premier filmekkel, amelyek hétfőtől péntek estig peregtek Veszprémben, a tévétalálkozó résztvevői előtt, a Georgi Dimitrov Művelődési Központban. Bizonyára tévénéző olvasóink nagyobb hányada látta szombaton este a XVIII. veszprémi tévétalálkozó záróünnepségét, illetve a díjkiosztást, meg az utána bemutatott, Veszprém város díjával — amelyet csak mai magyar szerző kaphat! — kitüntetett Mami Blue című, Garaczi László és Pajer Róbert írta és az utóbbi rendezte filmet. Éppen ezért a zsűri döntését itt elismételni szükségtelen, nem kell felsorolnom a különdíjas teljesítményeket és nyerteseket, de az talán kíván némi magyarázatot, hogy miért a Miami Blue került díjkiosztás után a _képernyőre és miért nem a drámai kategóriában fődíjat nyert és Borsos Miklós Balatoni szél című szobrának egy -példányával honorált A varázsló álma, vagy a hasonló módon elismert opera, a Falstaff. A magyarázat tulajdonképpen igen kézenfekvő; a műsorszerkesztőség szombat estére nem rétegműsort akart sugározni, hanem a legszélesebb tömegeknek értékes szórakozást biztosító művel kívánt hozzájárulni a családi otthonok szombat esti jó hangulatához. A Falst'aff már ismerős lehet a tévénéző operabarátoknak, hiszen ez is az ismétlési programban került képernyőre — opera •ugyanis csak kétévenként szerepel a veszprémi versenyprogramban —. de minden bizonnyal még látható lesz. A drámai kategóriában a Balatoni szél új gazdája, a Csáth Géza novelláiból Molnár György rendezésében készült A varázsló álma rendkívül igényes alkotás, igen nagy szellemi együttműködést kívánó mű, amelyben egymásba torlódó idősíkokban villannak fel töredékesen Csáth Géza önkeresésének tükörcserepei, és áll össze azokból a valóság és álom, a jelen, és a múlt emlékezésekkel és szorongásokkal gazdag szőve-' déke, s mint ilyen, más adásidőt kíván. Így került sor — egyébként megérdemelten! — a már említett Mami Blue sugárzására, amely minden bizonnyal igen .sok nézőnek adott kellemes egy órát. Mint már említettem, Veszprém város díja odaítélésénél kikötés, hogy mai magyar szerző műve legyen. Nos, itt fiatal televíziósok munkájáról van szó, elsőfilmes alkotók bizonyítják, hogy érdemes volt bízni bennük azoknak, akik pénzt, technikai eszközöket, színészeket bíztak rájuk. Szó sincs arról, hogy a Mami Blue remekmű lenne, de minden ízében mai. még ha mindennapjainkat meglehetősen görbe tükörben. is láttatja. Mondhatjuk ellenvetésként, hogy ma életünk nem pusztán ilyesmiből áll, hogy életünkre nem az underground világ a jellemző, de ebben a komédiában igen sok igazság is rejtőzik, egymás sarkára hágnak a jobbnál jobb ötletek, szinte egymást oltják ki a nagyszerű poének a nagysodrú történetben, hogy folyamatos derűt, sőt kacagást váltsanak ki a nézőkben, és egyben napjaink életének néhány olyan bugyrába is betekintést engedjenek, amelyek akár tetszik, akár néni, vannak. Kitűnő szereplehetőségek — nem véletlenül kapott a három vagányt alakító három főszereplő (Bán János, Gáspár Sándor, Dörner György) színészi különdíjat —, amelyeket nagyszerűen használtak ki a színészek, remek fényképezés — B. Marton Frigyes operatőr is különdíjat kapott — segítették a rendezői elképzelések megvalósulását, és tették e filmet díjra érdemessé. Nem remekmű, mondtem, de a mai magyar versenyművek közül tagadhatatlanul ez volt a legjobb. Ez viszont már olyan kérdés, ami a veszprémi találkozó egészének témakörébe tartozik, s amiről legközelebb szeretnék szólni. Először díjazta különzsűri a Fiatal Művészek Stúdiójában készült különböző alkotások legjobbját, Fazekas Bence riportfilmjét, a Magány-ügyeket. Érdemes lenne mielőbb be ih mutatni.. . Benedek Miklós ÉRTESÍTJÜK FOGYASZTÓINKAT, hogy 1988. június 28-án, kedden 7 órától 22 óráig a Vízügyi Építő Vállalat munkálatai miatt a vízszolgáltatás szünetel az alábbi utcákban: # Kun Béla út, • Martinovics út és Vörös Hadsereg útja között 0 Nárcisz út, • Műhely út, # írisz utcákban. A fenti időszak alatt a belváros területén nyomáscsökkenésre lehet számítani. MISKOLCI VÍZMÜVEK VÍZÜGYI ÉPÍTŐ VÁLLALAT A magyar műszaki felsőoktatás indulásának 250, évfordulójára alapította a Signum Aureum Universitatis kitüntetést a Nehézipari Műszaki Egyetem Tanácsa. Az alapitó határozat értelmében ezzel a kitüntetésseí ismerik el a több évtizedes, kiemelkedő oktató-nevelő és tudományos munkát, s értékelik az egyetemközi kapcsolatok gyarapításáért kifejtett eredményes tevékenységet. Ezt a megtisztelő kitüntetést vehette át prof. Ing. Jan Puzder, a Kassai Műszaki Főiskola Bányamérnöki Karának dékánja. Az egyetem kitüntetettje: Jan — Professzor úr, engedje meg, hogy gratuláljunk a kitüntetéséhez, és megkérdezzük, miben látja ön az együttműködés alapját? — Mindenekelőtt a közös múltban, Selmecbányában, amely a Nehézipari Műszaki Egyetem jogelődje. A miskolci egyetemnek nagyon sok olyan professzora volt. és van, hogy csak Zambo, Jánost, vagy Szilas A. Pált említsem, akik személy szerint is kötődtek ahhoz a vidékhez, s akik szorgalmazták a kapcsolatok felvételét. A mi karunkat 1950-ben alapították Pozsonyban, 52- ben költöztünk Kassára. Ezzel helyileg is közel kerültünk egymáshoz, s ez is indokolta a közeledést, a közös tevékenységet, S ha már neveket említek, nem hagyhatom ki Gyulai professzort, döntően az ő itteni erőfeszítései eredményeként engedtek fel azok a rugók, amelyek akadályozták a közös munkát. De folytathatnám a sort, h,iszen Takács Ernő, most pedig Szamosvári Zsolt is nagyon sokat tett e téren dékánként, — ön 1964-ben dékánja volt a kassai főiskola bá- nyamérnöki karának, amikor az intenzívebb együttműködés megkezdődött. Csak a múlt tisztelete vezette? —- Korántsem. Közép-európai jelenségnek tartom, ami ma a bányászat körül kialakult. Mondhatnám úgy is, egy cipőben járunk. Ma sokkal nehezebb bányásznak lenni, sokkal1 több tudást és tökéletesebb gépeket kíván meg a munka. Nos, a nehéz körülmények között is helytállni, fellendíteni a bányászatot, ez úgy gondolom, nagyon szép feladat. És sokat tanulhatunk egymástól, segíthetünk egymásnak. — Mondana magáról is valamit? Hogyan lett bányász például? — Esztergomban voltam ipari iskolai növendék, a háború idején Miskolcon, a Dimávagban dolgoztam művezetőként. A gyár bombázása után visszamaradtam Kassán. Amikor vége volt a háborúnak, jelentkeztem az ottani állami szerveknél, hogy dolgozni szeretnék. Nagytoronyára kerültem, az ottani szénbányához. Onnan pedig iskolára, Ostravában fejeztem be tanulmányaimat, majd asszisztensnek kerültem a főiskolára. Harminchat éve dolgozom a főiskolán, különböző posztokon is. — Kutatási területe? — A repesztési munkálatok és a külszíni fejtések. Az előbbi azért fontos, mert olcsóbbá teheti a bányászkodást, az utóbbi pedig, mert humanizálhatja a bányaművelést. (cs. a.) Weöres Sándor 75 éves Nehéz erről a varázslatos versről, regényről, verses re7 gényről — de fontos a műfaj? — írni, mert könyvet lehetne, kellene. Weöres Sándor, akit most köszöntének 75. születésnapja alkalmából, valami olyasmit alkotott (tudjuk, minden hasonlat sántít), mint annak idején Arany János a Buda halálával. Köztudott, hogy Arany a „hiányzó hun—magyar őseposzt” kívánta megalkotni, mintegy pótolni. Weöres szándéka játékosabb, talányosabb, s ha lehet, még bravúrosabb, mint Arany Jánosé volt. Ezzel nem a két zseniális költő teljesítményét kívánom összemérni, csupán a nagyságrendjüket jelezni. Weöres Sándor az a költőnk, akiről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindent tud, amit a lírában, líráról tudni lehet. Az, hogy a gyermekek kedvence, minősíti, de meg is téveszthet. Való igaz, hogy a táncoló Bóbita, és más „gyermekversei” nyelvi bravúrjai, játékossága már a beszélni tanuló kisgyereket is magukkal ragadják, ám ez csak a költőnk sokoldalúságának a bizonysága, korántsem azt jelenti, hogy gondolatai gyermekdedek. A zsonglőr- ködés sokszor hatalmas mélységeket takar, a létét. Ezzel ki is mondtam Weöres lírájáról a lényeget: lét — költő, aki — látszólag — nem kapcsolódik a napi (mondjuk politikai) aktualitásokhoz, mert a jelenség- világ mögötti lényeget ragadja meg. . Erre példa a már említett Psyché is, amelyet Csernus Mariann előadásában — monodrámaként — szerda este (Kossuth, 19.15—20.15) hallhattunk. Minden interpretálás egy kicsit leegyszerűsítés, átértelmezés is. A kitűnő tolmácsolás a „sztorira” koncentrált: Lónyay Erzsébet sorsára. Hogyan alkotta, teremtette meg ezt a nőalakot Weöres? Ez az ő titka. A hatalmas verskompozíciónak több olvasata is van. Az ínyenc nyilván felfedezi azt a stílusbravúrt, amellyel feleleveníti a 18.—19. század versízlését, gondolkodásmódját, de úgy, hogy összhatásában mindez modern verskompozícióként hat. A másik bravúr az, ahogyan belülről ábrázolja az eleven eszű, a „maga korában” talán „szabadosán” gondolkodó arisztokrata nő lelkivilágát, magán- és szerelmi életét, egyszóval egy modern emberét, aki a maga módján harcolja meg a szabadságharcát. a személyiség jogaiért, kiteljesedéséért. Ettől érezzük oly modernnek, kortársunknak Lónyay Erzsébetet, anélkül, hogy Weöres egy percig is anakronisztikus lenne, erőszakot tenne a választott és ábrázolt koron és figuráin. Lónyay Erzsébet kicsit „megelőlegezi” Kaffka Margit, vagy a kortárs Szabó Magda asszonyalakjait, azaz Weöres zsenialitása alkot az övékéhez hasonló, de sokkal sugárzóbb, teljesebb nőalakot. Olyan magyar verset, amelyet Aranyéhoz hasonlóan csak mi, magyarok tudunk igazán élvezni, megérteni, mert szinte lefordíthatatlan. Legyünk erre büszkék? Igen, örüljünk neki, s olvassuk, élvezzük minél gyakrabban. h. s. KOSSUTH: 8.20: Hogy tetszik lenni? — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 8.00: Napközben. — 11.00: Népdalok. —• 11.32: A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatásokban. — 12.45: Intermikrofon. — 13.00: Klasz- szikusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.00: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. Dokumentumműsor Lévay Józsefről. — 15.20: Puttony. Tudnivalók utazóknak. — 16.05: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Tűnődés a tünetekről. — 17.30: Az Állami Orosz Énekkar Csaj- kovszkij-felvételeiböl. — 18.45: A Szabó család. — 19.30: A Rádiószínház bemutatója. A;z istennő fia. — 20.30: Sokszemközt az egészségről. — 21.00: Operabérlet. Szöktetés a szeréiből. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: A Rádió lemezalbuma. — 23.35: Jascha Heifetz hegedül. PETŐFI: 8.05: Napraforgó. — 9.05: Nóták. — 9.30: Sportvilág. — 9.40: Rivaldafényben. Régesrégi slágerek. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és úlrava- ló. — 11.30: Balatoh-rádió. — 12.10: Magyar zeneszerzők népdalfeldolgozásaiból. — 13.05: Szinusz kapitány és Lconida néni. Fantasztikus rádiójáték. — 13.35: Edmondo De Amicis: Szív. — 7. — 14.00: örökzöld dallamok. — 15.05: Könyvről — könyvért. — 15.15: Csúcsforgalom. — 17.30: Táncházi muzsika. — 17.45: Közvetítés a vízilabdabajnokság döntőjéről. — 18.00: Hely kereső. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Kérted — hallgathatod! — 20.25: A Rádió Dalszínháza. Pajzán históriák. — 21.05: A kápolna titka. Galgóczi Erzsébet regényének rádióváltozata. — 21.23: A Loco- motív GT 1971 és 1986 között készült felvételei. — 22.20: Messze, messze . . . Régi magyar világutazók nyomában. — 23.10: Bemutatjuk a Dán Rádió Big- bandjét. — 23.50: Régi fúvósmuzsika. BARTÖK: 9.08: Andrea Lucche- sini hangversenye. — 10.44: Pa- taky Kálmán operafelvételeiből. — 11.00: Zengjen a muzsika! — '11.30: Zenekari muzsika. — 12,13: Cseh kamarazene. — 13.05: Rockzene CD-n. — 14.00: Rádió- szinház. Éljük túl Miéit! — 15.00: Bach: János-passió. — 16.54: Magyar zeneszerzők. — 17.39: Tedd, hogy szeressen! Szilágyi Domokos versei. — 17.47: A bibliás ember. Operarészlc- tek. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 20.40: Francia muzsika. — 21.25: Rádiószínház. Intenzív tanfolyam. — 22.07: Operakettősök. — 22.30: Hangminta ’88. MISKOLCI STÜDIÖ (a 268,8 m-cs kö?ép-. a 66,8, a 72,11. valamint a 72,77 URH-n) 0.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Núgrád megyéből. Reklám. — 17.30: Műsorismertetés. Hírek. Időjárás. — 17.35: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő Zakar János. 18.00—18.15: Eszak-magyarországi krónika. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. — Reklám. 18.25—18.30: Lap- és müsorelőzetcs. televízió 1. MŰSOR: Kb. 7.30: Az SZKP pártértekezletén. Mihail Gorbacsov főtitkár beszámolója.. — Kb. 10.30: Tévétorna. — Kb. 10.40: Mindent tudni akarok. — Kb. 10.50: Időlabirintus. — 11.15: Jókai Mór: Az utolsó budai pasa. — 12.10: Régi mesterségek. — 12.35: Mozgató. — 12.40: Képújság. — 1G.25: Hírek. — 46.30: Tízen Túliak Társasága. Vakáció. — 17.10: Alpok-Adria Magazin. — 17.40: Három nap tévéműsora. — 17.45: Nyelvi fejtörőjáték. — 18.25: Reklám. — 18.35: Tévétorna. — 18.40: Nils Holgersscn. Rajzfilm. — 19.05: Esti mese. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Mindenki tanköteles. 13. rész. — 21.00: Régi magyar táncmuzsika. — 21.05: Az SZKP országos pártértekezletéröl. — 21.35: Stúdió ’88. — 22.20 : Képes nóták. — 22.35: Híradó. 2. MŰSOR: 16.45: Képújság. — 16.50: Román nyelvű hírek. — 17.00: Vízilabda-bajnoki mérkőzés. — 18.00: Paganini: Etűdök. — 18.20: Portréfilm Kondor Béláról. — 19.00: Képújság. — 19.05: Mindenki tanköteles. 12. rész. — 20.05: Zenebutik. — 21.05: Csali. — 21.15: Híradó. — 21.30: Bctűreklám. — 21.35: Krimileckék: Tony halála. — Egy kis mementó. — A következő reggel. — Kalapok és dobozok. — 22.35: Bartók: Egynemű karok. — 22.45: Képújság. SZLOVÁK televízió 1. MŰSOR: 9.00: Tévéjáték. Ismétlés. — 10.15: Sportvisszhan-’ gok. — 11.20: A Híradó sajtó- konferenciája. — 16.10: Objektív. Magazin. — 1G.40: Dokumentumfilm a mezőgazdaságról. — 17.10: A nap percei. — 17.20: A felfedezett szépség. — Sorozat. — 17.40: Publicisztikai műsor — katonákról. — 18.20: Esti mese. — 18.30: önöké a szó ... — 19.30: Híradó. — 20.00: Európai történet. Szovjet film. — 21.30: Fás. Dokumcntumíilm. — 22.15: Zenei nokturno. — Komoly zene. mozi BÉKE: A Sárkány közbelép. Színes hongkongi kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: nlO és f 12 órakor. — Szárnyas fejvadász. Mb. színes amerikai tudományos-fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: í3, Í5, f7 és f9 órakor. — BÉKE KAMARA: Emlékek, emlékek. Színes francia zenés film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: Í4 és f6 órakor. — BÉKE VIDEO: Méreggel. Színes szinkronizált NSZK krimi. Kezdés: 9, U és f8 órakor. — KOSSUTH; Szárnyas fejvadász. Mb. színes amerikai tudományos-fantasztikus film. 16' év! Kiemelt 2. helyér! Kezdés: 9. 11, hn5, 7 és 9 órakor. — Kobra. Színes amerikai krimi. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f3 órakor. — HE VÉS Y: Életben maradni. Színes amerikai zenés film. Kiemelt l. helyár! Kezdés: f3 órakor. — Hol volt, hol nem volt. Magyar film. Kezdés: f5 órakor. — Kétségbeesve keresem Susant. Színes amerikai filmvigjáték. Felemelt helyér! Kezdés; f7 órakor. — Vissza a jövőbe. Mb. színes amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f9 órakor. — HE- VESY VIDEO: Sátáni ötlet. Színes feliratos francia krimi. Kezdés: flO és fl2 órakor. — TÁNCSICS: Ritz fürdöház. Mb. színes angol filmvigjáték. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Bűnös férjem. Színes csehszlovák film. Kezdés: f5 órakor. — A cápa 2. Színes amerikai kalandfilm. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Halálos erő. Színes szinkronizált hongkongi film. Kezdés; fr>. f7 és n9 órakor. — FÁKLYA: Smaragderdő. Mb. színes angol kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Lövöldözés. Színes japán krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA .KAMARA VIDEO; Kalandorok. Színes amerikai szinkronizált film. Kezdés: f3 és f7 órakor. — AVAS. KERTMOZI: Leszámolás Hongkongban. Mb. amerikai krimi. Kiemelt helyár! Kezdés: 9 órakor. — TAPOLCA. ADY: Lidérces órák. Mb. színes amerikai tragikomédia. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — VASAS PARKMOZI: A halálosztó. Színes amerikai fantasztikus film. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 9 órakor. — SZIRMA, RADNÓTI: Érints meg és menj! Mb. színes amerikai vígjáték. Felemelt helyár !* Kezdés: f6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: 48 óra. Színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helvár! Kezdés: a és 6 órakor. — MEZŐKÖVESDI PETŐFI: Érints meg és menj! Mb. színes amerikai filmvigjáték. Felemelt helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — ZSÓRI VIDEO- MOZI (Videomüsor Barco-kive- títövel): Asterix és Kleopátra. Színes francia rajz-meseíilm. Kezdés; 10 órakor. — Bombajó bokszoló. Mb. színes olasz filmvígjáték. Kezdés: 3 és 5 órakor. — A legyőzhetetlen kard. Színes hongkongi karalefilm. 16 év! Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Támadás a Krull bolygó ellen. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt i. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Vong asszony kincsei. Mb. színes szovjet kalandfilm. Kezdés: r> órakor. — A Nílus gyöngye. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 7 órakor. RÖNAI VIDEOMOZI Halálodra magad maradsz Színes, mb. NSZK film Fsz.: Hildegard Knef, Carl Raddatz, Sylvia Manas Kezdés: 15, 17 és 19 órakor a klubhelyiségben TARGONCAÜZEMELTETÖK, , FIGYELEM! Rövid határidővel tudunk szállítani, új targoncaakkumulátorokat. Kívánságukra üzembe helyezzük! Továbbá vállaljuk használt akkumulátoraiknak felújítását, cellacseréjét. AKKUVILL KISSZÖVETKEZET Nyíregyháza, Moszkva út 9. Telefon: 11-643