Észak-Magyarország, 1988. június (44. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-25 / 151. szám

1988. június 25., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

Városszépitők emléktáblája

Fa mű-mm,

Még friss, még tanuljuk a nevét, de már él a Környezetés Vízgazdálkodási Minisztérium, változások sorát hozva maga után. Ám van-e elegendő környezetvédelmi képzettségű, — és nem utolsósorban — szemléletű szakemberünk a környezetvédelmi munkákhoz? Az egy hónappal ezelőtt megrendezett országos .környezettudományi diákkonferencia után állítható, hogy van és lesz.

A cSanyiki Politikai Képzési Központ zöldellő fái közt a sétányokon, három napon át beszélgető, vitatkozó, útkereső szakemberek koptatták cipőiket, s építették gondolataikat. Biztató kép, hiszen megfelelő háttér nélkül talán félnünk kellene egy újabb Szársomlyótól, Esztramostól (az előbbinél embert, védett növényeket, őslénytani leleteket, az utóbbinál a hegyben kialakult barlangokat veszélyezteti a mészkőbánya), libatenyésztéstől pusztuló Hortobágy tói, főutakra szinte ráépített házaktól, s még sorolhatnánk tovább. Azonban a jövő bányamérnökeinek, mezőgazdászainak, biológusainak, építészeinek, s a konferencia egyik szekcióvezetőjének gondolatai aktuálisak, s féltő hevességük ezt a félelmet indokolatlannak mutatják.

*

— Az üléseken, az esti teázásokon, szinte már baráti beszélgetések alakultak ki a konferencia szekcióit vezető négy akadémikus és az egyetemet alig végzett pályázók közt.

— Bizony, én sem ezt vártam. Bevallom, kicsit szkeptikusan jöttem el ide. Hiszen az egész világ tele van környezetvédelmi problémákkal, és a tennivaló mindenütt pénz hiányában akad el — mondja Vida Gábor genetikus, akadémikus. Azonban ezen a konferencián rájöttem, hogy nemcsak a pénzzel, a neveléssel is csaknem aranyit lehet az ügy érdekében tenni, örülnék például annak, ha a szekcióüléseken meghallgatott pedagógusjelöltek kezébe kerülnének az unokáim, hiszen az itt megismert módszereik a környezettel való harmonikus együttélés mintapéldái lehetnének. Ha egy korosztály ilyen szemlélettel nő fel, akármilyen területen is dolgozik majd, nem fogja azokat a pusztításokat elkövetni, mint amik napjainkban tapasztalhatók. Sokszorosan megtérülő befektetés ez, azaz a környezetvédelem oktatásba való bevezetése.

*

Karsai Zoltán pályamunkájával az MTA főtitkárának a különdíját kapta meg:

— Azt tartom a legnagyobb gondnak, hogy a sajtó, a tömegkommunikáció a környezet- és természetvédelmi témákban csak az érzelmekre próbál hatni, erre alapoz. Nem, nem az a baj, hogy most az emberek a pandamaci kipusztulásáról hírt kapnak, hanem az, hogy csak erről! Lehet, hogy a megmentésére fordított pénzből több fajt is meg lehetne menteni, csak éppen nem közkedvelt állatokról van szó, és nem ez történik. Pedig a biológiai egyensúlyt csak a fajok sokféleségének fennmaradása biztosíthatja. A lelkesedésbe tehát több realitás kellene.

*

— Ha lehetséges, először is egy táborba szeretnék invitálni néhány borsodi természetszerető fiatalt — mondja Guti Gábor, az ELTE tavaly végzett biológusa. A július közepétől, augusztus közepéig tartó tábor feladata a Szigetköz jelenlegi állapotát vizsgáló felméréshez való gyűjtés. Halászás, vízi gerinctelenek gyűjtése, különböző mérések szerepelnek a programban, s a jelentkezők, a 06-27-45-023- as telefonszámon kereshetnek. Ez a munkahelyem, a Duna Kuíatóállomás száma is egyben, ahol a Duna halainak, de elsősorban a bős-nagymarosi vízlépcső építését követő hatásoknak a vizsgálata a munkám. Itt ugyanis várhatóan a jelenlegi állapotok megszűnnek, a mai mellékágrendszer folyóvízi jellege átalakul. Állóvizek növény-, és állattársu- iásai jelennek majd meg. Ha csak papíron is, tanulmányokban, de hátra kell hagynunk a jövő nemzedéknek az eredeti állapot dokumentumait. Ehhez kérek segítséget.

Nagy Zsuzsanna

A nemzetiségi jog emberi jog

Mx i&SMékmm kmi§ gorsdiozmf

a stmmz&tiségi

Dr. Kun László

Brogli Vendelné

Kánya Gusztáv

Riba Etelka

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a képviselők egyöntetű helyeslésével találkozott egy budapesti honatya javaslata; készítsék elő egy új nemzetiségi törvény tervezetét. Jól emlékszem; azokban a napokban, hetekben érkeztek az első áttelepülők Romániából, az ülések szünetében erről is kicserélték híreiket a képviselők és az újságírók.

Jászi Oszkár a század első harmadában könyvet írt A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés címmel. Ebben körüljárja a témát, felvázolja az ókori, középkori államfejlődések történetét, ír a modern nemzeti államok kialakulásáról is. Az államok kialakulásával cgyidő- ben megjelent a nemzetiségi kérdés és az asszimiláció problémája. Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy jellegzetesen kelet-európai jelenségről volna szó.

Milyen sérelmei vannak, lehetnek a nemzetiségeknek Jászi szerint? „1. A nép a közigazgatási és igazságszolgáltatási bajaira vonatkozók;

2. a népgazdasági bajaira vonatkozók; 3. a nép iskolai s egyéb kulturális bajaira vonatkozók.” Ez utóbbi ponttal érdemes talán foglalkoznunk manapság is, még egy fél mondat erejéig idézve Jászit: „Mindenkor ügyelni kell arra, hogy a nemzetiség el ne veszítse kulturális létminimumát.”

Mindezt azért írtam ide bevezetésképpen, mert csütörtökön délután dr. Kun László, a megyei pártbizottság titkára invitálására szűk körű, mondhatni baráti társaság gyűlt össze a megyei pártszékházban, beszélgetni a nemzetiségi kérdésről, a megyében élő idegen anyanyelvűek problémáiról.

Joggal vetette fel az egyik meghívott, Rapajkó Imre, bükkszentkereszti iskolaigazgató; miért most kerül sor erre a beszélgetésre, mennyi köze van ehhez a romániai eseményeknek, mennyire függvénye az ország nemzetiségi politikája a szomszédos országokban folyó, magyar nemzetiségeket érintő eseményeknek? Mert — folytatta az igazgató — az utóbbi években, évtizedekben attól függött, hogy törődtek-e velünk; csendesek-e a politikai viszonyok, vagy sem?

Mondom, jogos volt ez a kérdés, bár dr. Kun Lászlónak már a bevezető gondolatébresztő „vitaindítója” választ adott erre. Miért most beszélünk a témáról? A környezeti hatások kétségtelen irritáló-sürgető ösztönzése, az év végi nemzetiségi kongresszusok közeledte mellett elsősorban arra kell utalnunk, hogy a pártértekezleten (előtte és azóta is) az egyik legfontosabb kérdés a politikai intézményrendszer korszerűsítése volt. Ebbe a vonulatba tartozik a nemzetiségi szövetségek felépítésének korszerűsítése. Állandó téma a társadalmi demokrácia továbbfejlesztése is, ennek sarkalatos pontja az emberi jogok, a nemzetiségiek jogainak kérdése.

Ezzel kapcsolatos alapelveink szerint a nemzeti nyelvhez, kultúrához ragaszkodni alapvető emberi jog. Felismertük, hogy a nemzetiségi kultúrák virágzása a magyar nemzetet is gyarapítja, s belátjuk, a többségi nemzetnek mindent meg kell adni a nemzetiségeknek, még többet is, mint igényelnek. Végül azt reméljük,, hogy a nemzetiség híd szerepet tölt be országunk, s anyanemzete között.

A megyei pártbizottság titkára elmondta: nincsenek pontos adataink az országban élő nemzetiségek és nemzetiségi anyanyelvűek számáról. Politikánk formálásában nincs jelentősége a számoknak. Mégis a megyében élő szlovákok száma tíz év alatt a felére csökkent (saját bevallás alapján), míg a németeké megháromszorozódott. (Az anyanyelvi adatok nagyjából hasonlóak.) A valóságot torzítják az adatok. Csak arról van szó, hogy a háború utáni kitelepülések, telepítések okozta görcsök oldódtak, többen „merik” németnek vallani magukat, még több szlovák: vallja már magyarnak magát.

Az ideális a kétnyelvűség lenne; az, hogy éljenek sa- ' ját nemzeti kultúrájuk szerint. A politika feladata ennek lehetőségét biztosítani, de ápolni, gondozni nekik maguknak kell. Ideológiai, társadalmi, anyagi segítséget adhatunk csupán.

Milyen most a nemzetiségiek helyzete az országban? Az alkotmány szavatol bizonyos nemzetiségi jogokat, bár elismerjük, az ezzel való élés feltételeit nem mindig biztosítottuk, sokszor csak deklaráltak e jogok.

Melyek ezek? A nyelvi egyenjogúság. Ezen belül az oktatás feladatai. A nemzetiségi közművelődés biztosítása. (Anyanyelvi mozgalom, könyvkiadás, kulturális tradíciók ápolása.) Televízió, rádió, nemzetiségi adásai. Nemzetiségi szövetségek képviselete tagjaik érdekében.

A felsorolás is jelzi, menynyi a tennivaló. A nyelvoktatás legtöbb helyen fakultatív és kevés a nemzetiségi pedagógus, különösen a szakos tanár. A közművelődést anyagi pröblémák terhelik (tudják: nemcsak a nemzetiségi kisközségekben). Az ötvenes évek szisztémája szerint szerveződött szövetségek szervezeti felépitése korszerűtlen, akadályozza az érdemibb munkát. Hiányzanak a helyi (községi) szövetségek, egyesületek. És az is idetartozik, hogy a magyar közvélemény tájékoztatása nemzetiségeink életéről nem kielégítő.

A nemzetiségi politika része. hogy megfelelő kapcsolatokat tartsunk az anyaországgal. Csehszlovákiával baráti a viszony, ezen belül a megye és Kassa kerület között különösen az. A közigazgatási rendszerük felépítése olyan, hogy a területiek önállósága viszonylag kevés, így a vezetők között létrejött megállapodásokat nehézkesen, vagy nem hajtják végre. Az NDK készséges partner, amit kérünk, megad, ,de úgy tűnik, alapjában érdektelen a nemzetiségiekkel való kapcsolattartásban. Az NSZK és Ausztria jobban törődik velük, a nyelvoktatáshoz, a kultúra ápolásához anyagi segítséget is nyújtanak.

A rövid áttekintés után dr. Kun László vázolta, milyen céljaink vannak a nemzetiségi politika alakításában. Aktív kisebbségi politikát, tehát támogatóbb jellegű, hatékonyabb politikai gyakorlatot folytatunk majd. Mindenekelőtt rendezni kell a nemzetiségi lét jogi feltételrendszerét Magyarországon. Az alkotmány várható módosítása során ez is belekerül, s ahogy a bevezetőben is jeleztük, megalkotják a nemzetiségi törvényt, ennek irányelveit már ősszel társadalmi vitára bocsátják.

Valószínű az is, hogy az ügyek koordinálása a Művelődési Minisztérium hatásköréből kikerül, és erre a Minisztertanács szervezeti keretei között keresnek formát. Módosítani, korszerűsíteni kell a nemzetiségi szövetségek rendszerét, hogy tényleges érdekképviseleti szervek legyenek. Ehhez az államigazgatáson belül szükség van olyan helyi szervezetek létrehozására a településeken, melyek felvállalják a nemzetiségi lakosság képviseletét, partnerei lesznek a helyi tanácsoknak. Az majd a szövetségek feladata lesz, hogy ezek formáját, felépítését kidolgozza.

Ugrásszerű minőségi változásra van szükség az anyanyelvi oktatás terén. A kultúra ápolása, a nemzetiségi tudat erősítése olyan eszköz, amellyel elérhető, hogy a nemzetiségiek büszkén, bátran vallják majd magukat szlováknak, németnek.

A beszélgetés vendégei: Ződi Imre, a népfront megyei titkára és Kurta Mihály, a megyei pártbizottság munkatársa mellett Riba Etelka, a szlovák szövetség főmunkatársa, Brogli Vendelné, károlyfalvi pedagógus, Kánya Gusztáv, a népfront megyei nemzetiségi munka- bizottságának elnöke, a már említett Rapajkó Imre, bükkszentkereszti iskola- igazgató és Mátrai Károly, Répáshuta tanácselnöke voltak.

Véleményük egy részét már beleszőttem a fentiekbe. Néhány gondolatot olvashattunk a népfront megyei elnöksége szerdai üléséről szóló tudósításban, ezeket nem ismételném. így is sok fontos dologról szólni kell még- Feltétlen meg kell említeni, hogy többen is hangsúlyozták: megyénkben nemzetiségi probléma nincs. (Értve ez alatt, hogy minden településen megvannak azok a gondok, amelyek a magyarok lakta helyeken, de a víz, csatornázás stb. nem nemzetiségi ügy.)

Ma már legtöbb helyen nemcsak az anyanyelv oktatását, a kétnyelvű képzést is bevezették. Sok kárt okozott annak idején az iskolák körzetesítése, ami a nemzetiségi lét fenntartását is hátrányosan befolyásolta. Az anyaországgal inkább a magán- kapcsolatok alakultak megfelelően, hivatalosan nem segítik például a nyelvoktatást, kérték is, hogy segédanyagok, szemléltetőeszközök vásárlásához nyújtson a pártbizottság (nem anyagi — technikai, elvi) segítséget.

Megfizethető-e a pedagógusnak (hiszen jobbára rájuk hárul) a nemzetiségi politika „csinálása”. Volt, aki úgy vélte, ingyen nem várható el hosszabb távon. Volt, aki az ellenkezőjét állította, pénzért nem, lelkesedésből, szívből kell végezni ezt a munkát. Most fontos, hogy a kongresszusokon kapjanak a szövetségek politikai jogokat, s aztán olyan vertikális kiépítésre van szükség, amely lehetővé teszi ezeknek a jogoknak helyi gyakorlását is. Mert a napi feladatokat nem Budapesten, hanem Répáshután, Rátkán, a településeken kell megoldani.

Befejezésül hadd idézzem Brogli Vendelné szavait, aki arról beszélt, hogy egy ízben Szepsiben járva, büszke örömmel hallotta, milyen szépen felelt egy magyar gyerek magyar történelemből. Jó lenne, ha ilyen örömben és büszkeségben a mi nemzetiségieinknek is része lenne. Mi kell ehhez? Minden községbe, településre küldeni kell egy elhivatott embert, aki ápolja az emberek lelkében, gondozza a nemzetiségi érzést. Ha segítenek ápolni, megtartani, ami van, lesz jövője a magyarországi nemzetiségeknek.

A beszélgetés résztvevői megállapodtak abban, hogy rövid távon áttekintik az úgynevezett „kis ügyeket”, amelyeket helyi, megyei forrásból is meg lehet oldani. A beszélgetést, a párbeszédet ősszel szélesebb körben folytatják.

Szatmári Lajos