Észak-Magyarország, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-11 / 111. szám
1988. május 11., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Fából faházat csinálnak Huszárvágás az íróasztalnak „Hol volt, hol nem volt...” — akár így is kezdhetne mondandóját Kriinszki György, a Sátoraljaújhelyi Faipari Kisszövetkezet elnöke. Mert már-már mesébe illő dolgokat sorol, azzal a megjegyzéssel, hogy a tények bizony tények, még akkor is, ha súrolják a hihetetlenség határait. De kezdjük elölről! Szóval, volt egy nagy szövetkezet Üjhelyen, ami négy kisebből jött össze. Foglalkoztak faipari, építőipari, asztalostevékenységgel, de volt kádárrészlegük is. Ösz- szejöttek vagy ötszázan és dolgoztak, pontosabban csak dolgozgattak. Mert keresni nem nagyon kerestek, s ennek természetes következményeként kezdett fogyni a dolgozók száma. Már ami a termelői részt illeti. Mert közben az íróasztalok azért szaporodtak. Tavaly év elején odáig fajult a helyzet, hogy már csak 120 ember maradt a cégnél. Még megdöbbentőbb, hogy a központi telepen csak kilencvenen forgatták a gyalut, a vésőt. Máris helyesbítek: közülük 32-en a tollat. — Ez a hatalmas adminisztrációs, nem termelői létszám vezetett odúig, hogy termékeinket 900 százalékos (!) rezsi terhelte — mosolyog az elnök —, nem csoda, hogy drágává, eladhatatlanná váltak. A faiparisok kálváriáját figyelte a városi pártbizottság, a megyei érdekvédelmi szerv, a Kiszöv. Akik a szövetkezet vezetésével egyetértettek abban: ez így nem mehet tovább, váltani, változtatni kell. Ezt mutatta 1987. első negyedének pénzügyi mérlege is, ami kétmillió forintos veszteséget mutatott ki. Többen keresték a megoldást. Szóba került, hogy egy magát életképesnek tartó mag kiválik a szövetkezetből, volt, aki mezőgazdasági tsz-hez való csatlakozásban látta a megoldást. Végül is úgy döntöttek: átalakulnak kisszövetkezetté. * Legalábbis, így határozott a szövetkezet közgyűlése. Maga az átalakulás természetesen nem ment zökkenők nélkül. Hogy csak egyet említsek: eladták három munkacsarnokukat az Elzett-Cer- tának. A cég becsülettel kifizette a négymillió forintot. Üröm az örömben, hogy a bank ebből azonnal leemelt hármat — a becsült kettővel ugyanis ennyire rúgott az első negyedéves veszteség. De ez csak egy gond volt a sok közül. — Viharos évet éltünk át, az biztos — szögezi le az elnök —, mert közben a létszámunk is lecsökkent, újra kellett kezdeni az életet. Ez a létszámcsökkentés külön izgalmas dolog lehetett. Köztudott ugyanis, hogy széles e hazában nehezen válnak meg az emberek az íróasztaltól. Az elnök somolyogva vallja be, hogy bizony, nem volt könnyű. De amolyan huszárvágással oldották meg a dolgot. Felajánlották a fölösleges irodistáknak a termelést — a többség nem fogadta el az íróasztal helyett a gyalupn- dot, így aztán szépen elváltak útjaik. Hasonlóképpen határozott a nem sok sikerrel működő vezetőség. Űj főkönyvelőnő, új műszaki vezető került a kisszövetkezetbe. Csak az elnök amolyan „régi bútordarab”, 1955- től dolgozik itt — megválasztásáig üzemvezetőként. Az átalakulás — mondhatni egy év után — sikerrel járt. Úgy tervezték, hogy az első évben nullára futnak ki, ehhez 30 millió forintos árbevétel szükségeltetett. A tény ezzel szemben, hogy tíz százalékkal több lett ez az összeg, s nyereségük is meghaladta a vártat. A régi működési formában a „faipari- sok keresték a városban a legkevesebbet, átlagosan havonta 2666 forintot. Tavaly fordult a kocka: az 54 dolgozó (fele tag) átlagkeresete a rossz első negyedévet beszámítva is elérte a 6800 forintot. * — Gazdasági csodáról szó sincs — mondja az elnök. Egyszerűen nekiláttak komolyan dolgozni. No és — teszi hozzá — szerencsés helyzetben is vannak. Termékeik, az Érdért és Tomaj típusú faházak, horgászházak kelendők. Az általános költségek visszaszorításával még az árakat is tudták csökkenteni úgy, hogy a 25 százalékos ÁFA ellenére csupán húsz százalékkal drágultak a házak. Rengeteget túlóráztak a múlt évben, és senkit nem kellett ennek szükség gességéről külön meggyőzni. A vastagabb boríték volt a legfőbb érv. A költségek csökkentését szolgálta, hogy kooperációs kapcsolatba léptek az ófehértói tsz-szel: ablakrámákat, más, kisebb faszerkezeteket gyártatnak vele — olcsóbban, mintha maguk csinálnák. Az Erdérten és saját értékesítésben az idén 20— 22 millió forintot kasszíroznak be a faházakból. Gyártanak eldobható raklapokat a VÁÉV—Bramacnak, almásládákat a Hungarofruct- nak ... van mit csinálniuk. És remélik, hogy végre megkapják azt a mintegy félmillió forintot, amivel egy szanálás alatt álló tsz tartozik nekik — átadott faüzemük fejében. Gazdálkodásukról szólva még annyit: elviselhető teherként vették tudomásul a bruttósítással járó kiadósokat, hitel nélkül élik mindennapjaikat, sőt: kölcsönt is adtak az egyik bajba jutott társszövetkezetnek. Megrendeléseik biztosítékot adnak rá, hogy adóikat képesek fizetni, s hogy dolgozóik is szépen visznek haza a borítékban. Bővítették tevékenységüket egy szerződésben üzemelő nyomdagéppel, és vannak más elképzeléseik is a pénzszerzésre. — Az egyik, hogy a régi üvegesboltunkat átalakítjuk, amolyan barkácsbolttá. Faipari hulladékot kínálunk benne az újhelyieknek. No és ott értékesítjük majd a fölöslegessé vált íróasztalokat is — mondja az elnök, majd hozzáteszi, hogy úgy tűnik, a váltás szerencsés volt, kikerültek a bajból. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy javulni kezdett a kisszövetkezet munkásállománya. Kezdenek visz- szajönni a jó szakemberek, létszámuk már eléri a hetvenet ... M. Szabó Zsuzsa Küldötteink a pártértekezletre Huszonhat éve vallja magát kohászati dolgozónak Farkas József, s bár nem a sárgás-vörösesen fortyogó vas birodalma a munkahelye, de otthon van az „acélország” minden pontján. Karbantartó, s ha valahol baj akad, ha nagyjavításra áll le egy üzemrész — munkája nélkülözhetetlen. A jövő hét végén azonban igazoltan llesz távol, két társával egyetemben a kohászat több, mint háromezer kommunistáját képviseli az MSZMP országos pártértékezletén. — Azért valahol az ösz- szes gyárista gondját, baját is viszem magammal Budapestre — mondja. — Itt, az LKM-ben — vélem — -párttag és pártonkívüli egyet akar: kilábalni a majd nyolc éve tartó vál- ságbóil. Sikerélményre vágyunk. Állítom, jelenleg valamennyien sokkal többet dolgozunk, mint mondjuk tíz évvel korábban, amikor a költségvetésbe milliárd forintokat fizettünk be, amikor igen jól ment a cégnek. Most irtózatos erőfeszítéseket kell csupán annak érdekében tennünk, hogy ne llegyünk veszteségesek. Kezdünk kívánatos, hogy jobb portékát tegyünk le az asztalira. Nem mi, egyszerű .munkások hibáztunk! Mi mindig azt csináltuk, amit előírtak számunkra. És nagyon szeretnénk, ha nem rajtunk csattanna az ostor! Mert azt elfogadjuk, hogy a kohászati ágazat nehézségekkel küzd — máshol is így van ez —, de, hogy hamarabb nem tudtunk kijönni a mélyből, azért valakik felelősek ... A negyvennégy éves művezető papírcetliket halász elő zsebéből, azt mondja; készül. Ha lehetőséget kapna a pártértekezleten a felszólalásra, a kohászat gondjairól beszélne, s arról, hogy helyére kellene tenni a nagyüzemi munkásság szerepét a szocializmus formálásában. — Ügy érezzük, mi, kohászok, hogy leértékelődött a nagyüzemek rangja. Ha gazdaságilag erős lenne egy nagyvállalat, akkor politikailag is a húzó ágazatok közé tartozhatna. Szeretnénk visszanyerni régi hírnevünket... (illésy) Nyolc éve lett művezető Farkas Józsefből, félszáz — ahogy ő mondja, komoly, értelmes, szorgalmas — ember munkáját felügyeli, irányítja. Első munkahelye a diósgyőri kohászat, nagyapját, édesapját. követte. — Erdész szerettem volna lenni, de a héttagú család nem bírta anyagiakkal a taníttatásomat, messze innen, Sopronban. Végül esztergályosnak tanultam, aztán később lettem technikus, majd mestervizsgát tettem. A mozgalomba apám vitt, voltam KISZ-titkár, huszonöt évesen lettem párttag, 1975-ben választottak ,a vállalati pártbizottság tagjává, tíz évre rá pedig a végrehajtó bizottság tagja lettem. Igaz. kaptam kitüntetéseket szép számmal, de az ember nem azért csinálja ... — magyarázza, s szemüvegét feltolva megjegyzi: — Borzasztó nehéz ma megértetni az emberekkel, hogy nem az a jó, ha többet dolgoznak — elmúlt már az az idő, amikor a tonnaszemlélet dominált —, hanem az a kifáradni, s bár a kormányzat kohászatot érintő döntései mindig adnak egy- egy lökést, de azért az lenne az igazi, ha a munkánk nemcsak arra lenne elég, hogy a veszteséget elkerüljük. (Folytatás az I. oldalról) Megnőtt az érdeklő• dés az egyedi megbízatás alapján tevékenykedő mezőgazdasági, élelmiszeripari éá erdészeti szakértők tevékenysége iránt. A MÉM adatai szerint — ezeket a közelmúltban tették közzé — számuk mintegy harmadával-felével nőtt. A szakértői munkára azért vállalkoznak az eddiginél többen, mivel az adózás feltételei számukra kedvezőbben alakultak; ugyanis a szakértői munkára az egyéb szellemi tevékenysé- gűek adózási feltételei vonatkoznak. Az engedélyeket egyébként öt évre adják meg, odaítélésükről szakértői bizottság dönt.' A szakértői névsorban a korábbinál több a vállalati gazdálkodással foglalkozók száma, jeléül annak: a mezőgazdasági nagyüzemek és az élelmiszeripari üzemek sajátos kérdéseik megválaszolására az eddiginél gyakrabban kérnek fel külső szakértőket. Egyebek között a matematikai módszerek alkalmazására van lehetőség ily módon, és a termelők segíthetik például üzem- és munkaszervezési gondjaik megoldását is a szakértők foglalkoztatásával. A vállalati szervezeti és működési .szabályozás elkészítésére, a termelési egységek munkaszervezetének racionalizálására, valamint a belső anyagi érdekeltségi rendszerek kialakítására szintén igénybe vehetik a nagy gyakorlattal rendelkező, másutt már többszörösen bizonyított szakértőket. Különösen kapósak manapság a jövedelem-, adó- és árkérdéseket vizsgáló szaktanácsadók, ez . a szakterület különösen felkeltette a termelők érdeklődését. Egyebek között a műszaki technika témaköreiben is föl kérhetők az új listán szereplő mérnökök, akik között az agrárszakemberek mellett vegyészmérnökök, építészmérnökök is vannak. (MTI) fűtőberendezéseket, olajszűrőket, tolórudakat. Magyar- országról mezőgazdasági gépekbe építhető kardántengelyeket, tengelykapcsolókat, nyergesvonta tó-szerkezeteket szállítunk partnereinknek. Ezenkívül közösen gyártjuk a 8,5 méteres autóbuszt. Ennek szereléséhez a Német Demokratikus Köztársaságból érkezik a motor, a sebesség- váltó az első és hátsó futómű. A KGST-n belül az NDK szakosodott az 5—6 tonna teherbírású teherautókra, Magyarország pedig az autó- buszgyártásra. 1986 és 1990 között hazánkból 800 millió rubel értékű közúti járművet és alkatrészt szállítunk az NDK-ba, míg az onnan hozzánk érkező járműipari export értéke 1,4 milliárd rubel. Tegnap a hosszadalmas és részletes tárgyalások szünetében Rainer Lenz és Balia Károly, az NDK-beli, valamint a magyar tárgyalócsoport vezetője válaszolt kérdéseinkre. Elmondották, hogy a megbeszélések első fordulójában már konkrét megállapodások születtek. Az IFA-gyár a Hódgéppel kialakítandó együttműködés keretében Magyarországról úgynevezett segédkereteket vásárol. A kooperáció során mezőgazdasági szállítójármű- vet készítenek, a prototípust a következő évi Budapesti Nemzetközi Vásáron már szeretnék bemutatni. A német fél az autóbuszokon kívül elsősorban a gépkocsik felépítményi részét, különböző tartályokat, szűrőket vásárolna a magyar ipartól. Rainer Lenz emlékeztetett rá, hogy három esztendővel ezelőtt a Budamobillal eredményes szerződést kötöttek. — Milyen piacnak tartják Magyarországot a Német Demokratikus Köztársaságban? — kérdeztük a német tárgyalócsoport vezetőjét. — Az együttműködés során — hangzott a válasz — a kölcsönös előnyök kihasználására törekszünk. Magyarország jó piaca az NDK járműipari termékeinek, s szeretnénk a kooperációt tovább bővíteni. — Hazánkban a személyautó-gyártás létrehozása napirendre került. A lapok nemrégiben adtak hirt arról, hogy a Wartburg gépkocsikba román gyártmányú Dd- cia-motorokat szerelnek, önök nem gondolkoztak még ilyen elképzelésen? — A német személygépkocsik, a Trabant és Wartburg korszerűsítése, a négyütemű változatok gyártásának előkészítése hosszabb ideje folyik hazánkban. A munkával a Wartburg esetében haladtunk előrébb. Lapjuk olvasói nyilván értesültek róla, mi a Volkswagennel működünk együtt. A Dacia-motorok gyári beszereléséről nem gondolkozunk. — A Trabant és a Wartburg — nemzetközi összehasonlításban — meglehetősen elavult konstrukció. Miért késett, késik a korszerűsítés? — Az NDK járműipara majdnem ugyanazokkal a gondokkal küzd, mint az önöké. Beruházási és kapacitásteremtési nehézségeink vannak, de mint említettem, a Wartburggal már jól haladunk. — Mikor találkozhatunk a négyütemű Wartburggal Magyarországon? — Konkrét időpontot nem mondhatok. A szállítás a gyártól, s a magyar hatóságoktól függ. (udvardy)
