Észak-Magyarország, 1988. május (44. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
HAPROL HBPWA NAPRÓL NAPRA HHPROL NAPRÓL NAPRA HAPRÖL NAPRA NAPRÓL NAPRA Kérdezhetnek a nézők Dudla József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság első titkára lesz vendége a Miskolc Városi Televízió május 30-i, este 8 órakor kezdődő élő adásának. Az első titkárral Kecskés Sándor, a stúdió vezetője beszélget a pártkonferencián elhangzottakról, a kibontakozási programról, az ezzel kapcsolatos megyei feladatokról. A témával kapcsolatban várják a nézők kérdéseit is, amelyet a 63-859-es telefonszámon tehetnek fel május 30-án, reggel 8 és délután fél 3 között. zasi es A Statisztikai Kiadó gondozásában megjelent a KSH 1987. évi Beruházási, építőipari, lakásépítési zsebkönyve, amelynek adatsorai évtizedekre visszamenően követik nyomon az ország gyarapodását, épület- és állóeszköz-állományának alakulását. Az adatokból egyebek között kitűnik, hogy a népgazdaság beruházásainak értéke a nyolcvanas évek első felében csökkent, s bár 1986—1987-ben már emelkedett, de még nem érte el az előző szintet. Az utóbbi két évben a mezőgazdasági és a vízgazdálkodási befektetések növekedtek a legdinamikusabban, az iparban viszont még 1986-ban is folytatódott a beruházások csökkenése, és csak tavaly kezdődött el a kedvező, de egyelőre szerény mértékű változás. A népgazdaság tavalyi összes befektetésének 81 százaléka állami és szövetkezeti, 19 százaléka pedig lakossági beruházás volt. Magyarországon a nemzeti jövedelmen belüli felhalmozás aránya 1986-ban 19,1 százalék volt, ami a legkisebb az európai KGST- országok között. Ez az arány Csehszlovákiában és az NDK-ban majdnem 21, a Szovjetunióban 25,8, Lengyelországban és Bulgáriában pedig meghaladta a 26 százalékot. Az első 15 éves lakásépítési terv időszakában, 1961 és 1975 között 1 millió 47 ezer új otthon épült. A második 15 éves programból a múlt év végéig, tehát 12 év alatt 949 027 lakás készült el. Így várhatóan az idén felépül az egymillio- modik új otthon, s az 1990 végéig megvalósulókkal együtt a második 15 éves program eredménye meghaladja majd az előző másfél évtizedben elért teljesítményt. Az új tanácsi bérlakások építésének üteme azonban lényegesen csökkent: 1981 és 1985 között évente 9700 ilyen otthon épült, fele annyi, mint az előző öt évben átlagosan. Tavaly pedig már 5740-re mérséklődött a felépült tanácsi bérlakások száma. Közlemények Az ÉMASZ Miskolci Üzemigazgatósága értesíti a Dózsa György u. 14-től 34. számig. 17-től 35-ig, a László Jenő u. 1—5-ig, a Mátyás király u. 2—8-ig. valamint az Attila utcában lakó fogyasztóit. hogy 1988. május 30-tól június- 3-áig, 7-től 16 óráig, munkanapokon az áramszolgáltatást szüneteltetni fogja. Továbbá 1988. június 6—17-ig, 7-től 16 óráig munkanapokon, szakaszosan a Baross G. u.—József Attila u. és Szinva által bezárt területeken lesz áramszünet. A Miskolci Kertészeti Vállalat felhívja a lakosság figyelmét, hogy 1988. május 30-tól Miskolc város parkjaiban folyamatosan, növényvédelmi munkákat végez. A felhasznált növényvédő szerek munkaegészségügyi várakozási ideje 3 nap. Kérjük a lakosságot, hogy a fák. bokrok galy- lyainak letörésétől, levágásától tartózkodjanak. A permetezett területet „Vigyázat, mérgezve!” táblákkal látjuk cl. Tájékoztatjuk T. Fogyasztóin, kát, hogy a tervezett nyári karbantartási munkák miatt az alábbiakban közölt területeken és időszakokban a melegvíz-szolgáltatást szüneteltem fogjuk. Miskolcon: Marx tértől Ady útig terjedő belvárosi lakóterületeken, július 4—július 17-ig. Ava- si lakótelepen: július 6—július 19-ig. Diósgyőri városközpontban: július 18—július 21-ig. Bolgárföldi és killiáni lakótelepeken: július 18—július 21-lg. Futó utcai lakótelepen július 18—július 26-ig. Szentpéterl kapu 70. lakóépületben: július 21—július 2.9-ig. Sajőszentpéteren: Kossuth, Petőfi, Móra úti lakótelepen: július 27—július 29-ig. Kazincbarcikán: augusztus 1—augusztus 12-ig. Le- ninvárosban: augusztus 1— augusztus 12-ig. Özdon: augusztus 22—szeptember 3-ig. Sátoraljaújhelyen: Somogyi, Bacsó úti lakótelepen: augusztus 8— augusztus 12-ig. Károlyi, Vasvári úti lakótelepen: június 20—június 24-ig. Károlyi úti lakótömbben: augusztus 1—augusztus 3- ig. Kossuth úti lakótömbben július 25—július 27-ig. Dózsa György u. 12. épületben; július 11—július 15-ig. Sárospatakon: Felszabadulás téri lakótelepen: július 4—július 8-ig. Ady úti lakótömbben : július 18—július 21- ig. GELKA Comcnius út 9. épületben: június 6—június 7-ig. A melegvíz-szolgáltatás időszakos szüneteltetéséért kérjük T. Fogyasztóink szíves megértését. B.-A.-Z. Megyei Távhöszolgáltató Vállalat A Miskolci Postaigazgatóság Hálózatépítő Üzeme 1988. május 30-án távközlési hálózatépítési munkálatokat kezd, amellyel kapcsolatban a Hoffmann O. utat fél-fél szélességben lezárja. A közúti forgalmat a forgalom- technikai tervnek megfelelően jelzőtáblák irányítják. Kérjük szíves megértésüket és türelmüket. Miskolci Postaigazgatóság Kérem a Zalka Máté Gépipari Technikum IV/c. osztályában 1958-ban végzett osztálytársakat, hogy az érettségi találkozó megszervezésére az alábbi címen jelentkezzenek. Pelle György, Szirmabesenyö, Állomás út 7. 3711. ÍSSUá^lMWMMM réAzMszMpBora^á'Aábaukiiemp' len Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár __ 1 988. MÁJUS 28., SZOMBAT A nap kelte 4.54, nyugta 20.29 órakor A hold kelte 17.29, nyugta 2.54 órakor Névnap: Emil, Csanád Száztíz éve született Űjfe- hértón és Budapesten halt meg Lengyel Miklós (1878 —1952) irodalomtörténész, ismert ifjúsági író. 1988. MÁJUS 29., VASÁRNAP A nap kelte 4.53, nyugta 20.30 órakor A hold kelte 18.45, nyugta 3.12 órakor Névnap: Magdolna Harminc évvel ezelőtt halt meg Juan Rámán Jimenez (1881—1958) spanyol költő, akinek munkásságát 1956- ban Nobel-díjjal jutalmazták. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Délelőtt néhány helyen, délután egyre többfelé alakul ki zápor, zivatar. Fülledt, meleg marad az idő. A szél néha élénk, a zivatarok környezetében átmenetileg erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 24 és 28 fok között alakul. (MTI) Q Elekes Zsuzsa orgonaművész tart hangversenyt — a Földes Ferenc Gimnázium zártkörű rendezvényeként — május 30-án, hétfőn este 17 órától az avasi templomban. Közreműködik a gimnázium vegyeskara, vezényel Juhász Tibor karnagy. • Az Andres Segovia gitárklub rendezésében május 30-án, hétfőn este 7 órakor Sólya László és Kermiét Kamill gitárestjére várják az érdeklődőket a miskolci Ady Endre Művelődési Házba. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén 1988. május 27-én (pénteken) 15.30-tól 1988. május 30-án (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Wirtz Ferine körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc, Vörösmarty u. 52. sz. Telefon: 86-026. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. Telefonos lelkisegély szolgálat: 88-884. Hívható szombaton reggel 6 órától, hétfőn reggel 6 óráig, nappal is. Hétköznapokon este 6 órától másnap reggel 6 óráig. Abet műemléke (21.) A szalonnái református templom. A század elején szinte a teljes jellcgtelen- ségig átalakított épületet az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei 1973 —76 között restaurálták, állították helyre, s ma a legértékesebb műemlék épületeink közé sorolható. A templom legrégebbi része a keleti oldalon található, valószínűleg a XXI. század végén épült rotunda. A kör alakú első templom főteste és félkör alakú szentélye téglából épült, s homlokzatát téglaarchitektúra díszítette. E körtemplom nyugati oldalát a XIII. században áttörték és egy nagyobb gótikus hajóval toldották meg. E nagy értékkel bíró templomot több időszakban is kifestették, ennek ellenére jelentős részletek maradtak meg a XIII. század első feléből, így például a diadalív prófétasora, vagy az Antiochiai Szent Margit legendáját bemutató részlet. A legutolsó restaurálás során a szakemberek ezeket precízen megtisztították az átfestésektől, későbbi korok rétegeitől. (ha) Fotó: Fojtán László Hermin néni Mondják, Hermin néni már fiatal korában is öreg volt. Egyedül élt az öreg házban és buzgón locsolgatta a muskátlikat. Minden reggel tejes kávét ivott, s fonott kalácsot csipegetett hozzá. Haja ősz volt, a bőre fehér, teste pedig olyan törékenynek látszott, akár a mézeskalács. De a szeme még mindig szép volt, elevenen csillogott szemüvege alatt. Olyan színe volt, mint a lenvirágnak. A lenvirág volt a kedvenc virága, azzal hímezte tele számtalan kispárnáját, térítőit. Hetven diókoppanású év, Hermin néni élete. Macskáját Fintának hívta, aki vele együtt öregedett, öreg volt ő is, a bajusza fehér, s naphosszat Hermin néni lábához dörgölődzve dorombolt az asztal alatt. Aztán egyszercsak Finta is elhagyta: az árnyékvilágba költözött, ahol macska és egér békén megfér egymással. Egyedül maradt Hermin néni a havas évek ereszalján. Ült csöndesen és köiögetett. Kötögetett és emlékezett. Egész élete emlékidézés volt. Pókháló-szerű álom, amelynek ő volt a foglya. Az egér először egyedül jött és nagyon félénknek mutatkozott: csak arasznyira merészkedett az egérlyuktól. Szaglászót! kicsit, megbámulta Hermin nénit, majd visszasurrant. Hermin néni úgy tett, mintha semmit sem látna, de még aznap egy kis morzsát szórt szét az egérlyuk közelében. Az egér jóízűen csipegette föl. Nap mint nap bátrabb lett; egy hét múlva már Hermin néni székéig merészkedett, nemsokára magával hozta népes családját is. Lassan-lassan meghitt kapcsolatba kerültek Hermin nénivel: pamutbojtos papucsába bújtak, fölszaladtak lábszárán pamutgombolyagokkal teli ölébe, belekukkantottak kávéscsészéjébe, kanaláról lenyalogatták a cukrot. Hermin néni pedig mosolygott rájuk, becézte őket és nevet adott nekik. Szívesen látott vendégek voltak. Teltek-múltak az évek, semmi sem változott. Hermin néni csöndesen kötögetett, vagy a muskátlikat locsolgatta, az egerek pedig vidáman hancuroztak. És szaporodtak. Mondják, any- nyi az egér, hogy Hermin néni csak a legnagyobb óvatossággal tud végigtipegni a szobán, nehogy farkincájukra hágjon. De én tudom, ez sohasem fog bekövetkezni, mert Hermin néni inkább szárnyat növeszt, akár a lepkék, és akkor nem lesz gond ágytól az asztalig eljutnia ... Fecske Csaba Elszíneződött szondák Bevont jogosítványok Á rendőrség közleménye Az alábbiakban közöljük azok nevét, akik az utóbbi hetekben ittasan vezették járművüket, és vétettek a KRESZ 4. § 1. bekezdésének c) pontja ellen. Ezért a bíróság, illetve a szabálysértési hatóság pénzbüntetést szabott ki rájuk, és jogosítványukat a közölt időtartamra vonta be: Ujj Béla Sajókeresztúr, Rákóczi u. ,22. — 1 év és 7500 Fit; Szarka Károly Répáshuta, Lenin u. 35. — 1 év és 9000 Ft; Erdődi István Miskolc, Kőporos u. 1. — 1 év és 4500 Ft; Laborfalvi Sándor Miskolc, Vologda u. 14. — 4 hónap szabadságvesztés és 1 év 6 hónap vezetéstől eltiltás; Novák László Bodrogkeresztúr, Felső u. 18. — 10 hónap és 9000 Ft; Glonczi László Mező- zombor, Zrínyi u. 19. — 10 hónap és 8000 Ft; Osváth Béla Tokaj, Terebes u. 20. — 10 hónap és 8000 Ft; Bugyinké László Csobaj, Petőfi S. u. 10. — 10 hónap és 8000 Ft; Galuska András Bodrogszegi, Ady E. u. 8. — 11 hónap és 8000 Ft; Farkas László Tárcái, Ifjúság lakótelep 20/1. — 10 hónap és 6000 Ft; Orgona László Szerencs, Széchenyi u. 18. — 10 hónap és 6000 Ft; Kristóf Imre Tárcái, Könyves K. u. 80. — 1 év és 5600 Ft; Gre- ga Sándor Sárospatak, Április 4. u. 2. — 6 hónap és 5000 Ft; Takács Attila Telkibánya, Nagy u. 1. — 11 hónap és 5000 Ft; Halász József Kázsmárk, Kossuth u. 48. — 4 hónap szabadság- vesztés és 1 év vezetéstől eltiltás; Sebők Gyula Encs, József A. u. 71. — 1 év és 6300 Ft; Hornyák István Hernádcéce, Alkotmány u. 2. — 8 hónap és 6000 Ft; Guba Mátyás Mezőkövesd, Somogyi B. u. 15/a. — 1 év és 4000 Ft; Csató Sándor Bor- sodivánka, József A. u. 28. — 1 év és 5600 Ft; Kadlok Márton Szomolya, Lenin u. 64. — 1 év és 5000 Ft; Tóth László Mezőnyárád, Vörös Hadsereg u. 2. — 1 év és 4500 Ft; Lukács János Mezőkövesd, Alkotmány u. 91. — 8 hónap és 7000 Ft; Gyárfás Zsolt Mezőnyárád, Petőfi u. 10. — 8 hónap és 8000 Ft; Molnár József Cigánd, Dózsa Gy. u. 47. — 8 hónap és 6000 Ft; Boros András Kis- bozsva, Vörös Hadsereg u. 1. — 6 hónap és 6000 Ft; Deák Endre Riese, Toldi u. 15. — 1 év 6 hónap és 7700 Ft. 9 Jean-Pierre Jouvin francia lektor és neje lesz az előadója a miskolci Lé- vay Kör következő rendezvényének május 31-én, délután 5 órakor a Kossuth utca 17. sz. alatt. Közreműködik Vajnay Tibor és Regős Zsolt művésztanár, valamint Németh Zsolt tanuló. Franciául tanuló diákokat is szeretettel vár a kör vezetősége. Gyermeknapi meglepetés Május 29-én akácil- lafot áraszt majd magából a nemzetközi gyermeknap alkalmából a Vasárnapi Hírek. Az ünnepi szám, amely 16 oldalon, közel 400 ezer példányban kerül az olvasóhoz, négyoldalas, gyermekeknek szóló mellékletet is tartalmaz. A köszöntőt a világhírű feltaláló, Rubik Ernő írta. Olvashatnak majd a Süsüről, aki gabonapelyhet reggelizik, a jégkrémet kedvelő Panda maciról, a legújabb gyermeklemezekről és sok-sok hasznos információról. Mindez természetesen változatlan áron. Ajándékkal is szolgál majd a Vasárnapi Hírek: a keresztrejtvény megfejtői közül sorsolással kiválasztott 10 gyermeket lát vendégül a lap szerkesztősége. Másik 10 gyermeket gyárlátogatásra invitál a Buda Color vezetősége. Érdemes tehát nemcsak megvásárolni, a Vasárnapi Híreket, de a benne található keresztrejtvényt is megfejteni. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 5 találatos szelvényt nem találtak, a 4 találatosok 170 946 forintot, a 3 találatosok 952 forintot, a 2 találatosok 38 forintot érnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI)