Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

1988. április 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 sport Az afrikai országok töret­lenül folytatják felkészülé­süket a szöuli nyári olim­piai játékokra, de abban a szilárd meggyőződésükben, hogy a dél-afrikai születésű, de 1984 óta brit útlevéllel rendelkező Zola Budd nem utazik a játékokra — jelen­tette be Sam Ramsamy, Dél- Afrika nem-fajüldöző olim­piai bizottságának (SANROC) főtitkára. Példa a helytállásról N em vitás, akadt jó néhány nagyobb név, érmekben dús­káló, számos sikert elért sportoló az idei súlyemelő Európa-bajnokságon, mint Pátrovics Géza. Amit azon­ban ez az apró ember művelt, az csaknem felért egy kisebb csodával! Számomra a kazinobarcikaiak büszkeségének helytállása jelentett üdítő oázist az izomkolosszusok csete­patéjában. Megpróbálom elmagyarázni, miért éppen ő tett rám mély benyomást. Pátrovics nem tartozik a mai srácok közé, 34. esztendejét tapossa. Aki figyelemmel kíséri a súlyemelés történéseit, az pontosan tudja: nem a harmincon felüliek játsszák a vezető szerepet egyik súlycsoportban sem. Szin­te évről évre új és új fiúk robbannak be az élvonalba, a bolgárok és a szovjetek valósággal „futószalagon termelik” az utánpótlást. Maga az a tény, hogy 34 évesen valaki ké­pes versenyre kelni a legjohbakkal — elismerést érdemel. Különösen akkor, ha azt is hozzáteszem: Pátrovics szerep­lése az utolsó pillanatig bizonytalan volt. Eredetileg Karczag indult volna, de megbetegedett, s jöhetett a tartalékként számításba vett barcikai emelő. Persze, ahhoz, hogy figyel­jenek rá, igen keményen kellett munkálkodnia. Nem tarto­zott a született, istenadta tehetségek sorába, szorgos gya­korlással jutott a válogatottságig. A címeres mezt hat éve viselhette utoljára, mert a korábbi szakvezetés leírta ..._ Pátrovics nem adta fel, nem szegte kedvét a mellőzés, továbbra is készült, s remélte, eljön még számára a bizo­nyítás ideje. Karczag kidőlése után Ambrus László jó lapot húzott a pakliból! Pátrovics szárnyakat kapott, mindez még­sem lett volna elegendő az összetettben kiharcolt előke­lő 4. hely megszerzéséhez. Folyamatos, egyenletes teljesít­mény és szorgos munka szükségeltetett a sikerhez. Neki ak­kor is becsületesen készülni kellett, amikor már adott volt az utazó csapat összeállítása, s az ő neve nem szerepelt a névsorban... Csakhogy a kisördög jóvoltából (társa bal- szerencséjéből adódóan) mégis dobogóra léphetett Cardiff- ban! Tudta, hogy nincs sok lehetősége, ha „elszáll”, talán so­ha többet nem veszik figyelembe. Szakításban két, lökés­ben három érvényes gyakorlatot mutatott be, s ez utóbbi fogásnemben 2,5 kilót javított egyéni rekordján. Ugye, ért­hető, miért simogatta meg a súlyzót, amelyet a legszíve­sebben magához ölelt volna. A válogatott vezetői előzete­sen a 6. helyre várták (jó esetben!) ezt a célt sikerült ala­posan túlteljesítenie. Helytállásának értékét az is növeli, hogy a 21 esztendős Lukács megsérült, a verseny feladására kényszerült, s így Pátrovicsra hárult a tisztes szereplés. A súlycsoportban indulóktól 3 olimpiai pontra számított Amb­rus László, ezt Pátrovics egyedül hozta. Olyanokat előzött meg, akik az elmúlt esztendők világ- versenyein emeltek már tőle 20—30 kilóval többet is. Miért kerültek most mégis mögé, a vert mezőnybe? Ennek elem­zése nem feladatom, de az cáfolhatatlan, hogy Pátrovics töretlen küzdőszelleme, jó értelemben vett agresszivitása je­lentős mértékben belejátszott értékes helyezésébe. Nem ijedt meg az ellenfelektől, nem rogyott össze a rá háruló felelősség súlya alatt és ezúttal a vastárcsák sem fogtak ki rajta. Akadtak, akik csalódottan vették tudomásul a dön­tést: Pátrovics utazását. Azt hangoztatták, öreg, nincs ben­ne ambíció, fölösleges rajthoz állítani. Osattanós választ kaptak, s azon már csak jómagam morfondírozok csendesen: lesz-e bennük kellő adag önkritika, hogy belássák tévedésü­ket, hangot adnak-e időközben nagyot változó véleményük­nek? A barcikai miniember egyébként józanságot tükröző nyilatkozatot adott: „— Nagyon szerettem volna bizonyíta­ni, hogy a kor nem számít. Ma is ugyanolyan intenzitással edzek, mint régen, s úgy érzem, a gyorsaságom sem kopott meg. Utoljára 1982-ben voltam válogatott, a korábbi vezető edző nem számított rám. Nagyon jólesett Ambrus Lászlóék bizalma." Semmi cicoma, semmi udvariaskodás, póztalan, egyszerű szavak. Aki nem ismeri személyesen, az következtethet a jellemére, emberi tartására, sportolói hitvallására. Mindig a munkában hitt, nem a különféle varázsszerekben, azt tar­totta: mindennap többet kell dolgoznia, mint korábban, mert csak így érhető el fejlődés. Egy súlyemelő esetében ez nem egyszerű, hiszen ha valaki egyszer elérte a csúcsot, oda új­ra visszakapaszkodni roppant erőfeszítést igénylő feladat. A teljesítőképessége minden embernek behatárolt, azon kér>- telenség változtatni. Ám ha valaki soha nem lazít, rendsze­res edzésmunkát végez, akkor éveken keresztül csúcsközei­ben tartózkodhat. Kisebb-nagyobb ingadozások természe­tesen előfordulhatnak, végtére mindenkivel történhetnek előre ki nem számítható dolgok, de a huzamos élvonalbeli, nemzetközi színtéren való fellépés másként nem (képzelhető el. Biztos vagyok abban, hogy Pátrovics Gézának nincsenek illúziói. Vágyai, tervei annál inkább, de ezek reálisak, tel­jesíthetőek, ő ugyanis soha nem rugaszkodik el a valóság­tól, földön járó sportemberként gondolkozik, tervezi a jö­vőt, a következő lépést. Lehet, hogy Cardifíban átfutott raj­ta: milyen jó is lenne indulni Szöulban az olimpián?! Eset­leg megállt egy pillanatra, míg játszott a kecsegtető gondo­lattal, aztán elhessentette magától. Nem, nem véglegesen, mert bizonyára bizsergett a vére, de azzal is pontosan tisz­tában van,, hogy az idő nem neki dolgozik, meg szeptembe­rig egyébként is sok minden történhet. Akár az is, hogy olimpiai formaruhát kell csináltatnia... T alán a fentiek olvasása közben mások is megérezték, miért éppen a barcikai súlyemelő példája, helytállása volt számomra a leginkább emlékezetes mozzanata az idei kontinensvetélkedőnek. Ma játszanak Ózdon és Kazincbarcikán Rangadó Veszprémben A hétvégen újabb fordulóra kerül sor a labdarúgás máso­dik vonalában. A mérkőzések már ma megkezdődnek, ugyanis özdon és Kazincbarcikán szombaton bonyolítják le a soron következő összecsapást. Az ÓKSE a Nagykanizsát, a KVSE a Szegedet fogadja. Vasárnap a DVTK rangadót játszik Veszprémben, s ez a 90 perc sorsdöntő módon befo­lyásolhatja a bajnokság végkimenetelét. Diósgyőrött kiderült az ég. vezetők és játékosok elége­detten nyugtázták az Ózd elleni győzelmet és a mu­tatott játékot. Száger György vezető edző is jóleső érzé­sekkel tért vissza együttesé­hez a balul sikerült olim­piai selejtezőt követően. — A bajnoki sorozat egyik legnehezebb összecsapása vár ránk — fejtegette az edző. — A listavezető ott­honában pályára lépni nem leányálom, de amelyik gár­da merész terveket akar el­érni, annak mindenhol a helytállásra kell törekednie. A szakvezető elmondta, hogy Leskó eltiltása lejárt, így visszafoglalja helyét a védelem tengelyében, s Hú­szak egy sorral előrébb ke­rül. Jelenleg Dózsa, Thury, Molnár és Kölln bajlódik sérüléssel, rájuk még nem számíthat. Ügy tervezi, hogy Veszprémben a Veréb _ K uttor, Leskó, Szűcs, Ta­kács — Farkas, Kiss, Hu­szák, Breznai — Kvaszta, Lengyel összetételű tizen­egy kezd, s a cél: pontszer­zés! * Kazincbarcikán ma dél­után bizonyára szépszámú közönség előtt játsszák le a KVSE—Szeged SC találko­zót. A vendégek az élvonal­ba alkarnak kerülni, a ve­gyészek az osztályozó rémé­től menekülnek, az ellenté­tes célok fokozott erőkifej­tésre sarkallhatják a labda­rúgókat. Balázs András ve­zető edző azért bosszanko­dott, mert Nagykanizsán és Ajkán biztosnak tűnő ponto­kat engedtek ki a kezükből, hazai környezetben ugyan­akkor rendre elmaradnak a joggal várt teljesítménytől. — Egész héten nagy oda­adással készültek a játéko­sok, fűti őket a bizonyítani akarás — jegyezte meg az edző. — A szegediek ellen teljes cröbedobással harcol­nak majd, remélhetőleg nem maradunk pont nélkül. A tervezett kezdőcsapat: Májer — Babus (Szabó), Sztahon, Kerekes, Budai — Orlóczki, Szamosi, Asszony, Búza — Zsiga, Csipke (Bar- tuska). * Papíron az ózdiaknak van a legkönnyebb dolguk, ők ma a Nagykanizsai Olajbá­nyászt fogadják. Az ÓKSE az összecsapás esélyese, de csak akkor, ha javul a tá­madójáték. Amit Diósgyőrött mutattak, az nagyon kevés, sokkal hatékonyabban kell ostromolniuk az ellenfelek kapuját, máskülönben el­szállnak a ma még kedvező esélyek. — Nekünk csak a győze­lem számit elfogadható ered­ménynek — mondta Bánkúti László vezető edző. Az ÓKSE várhatóan így kezd: Fekete — Tokár, Ker­tész. Fodor, Stanev — Ko­vács, Osváth, U tossy. Tiba — Munkácsi, Bém. Kazincbarcikán és Ózdon ma délután 5 órakor kez­dődnek a mérkőzések Varga Óidon Osváth mozgatja az együttest, ha ma jól „vezé­nyel", nyerhetnek a fekete-fe­hérek. S., illetve Kiss B. irányítása mellett. Veszprémben vasár­nap játszanak, a játékveze­tő Segovits lesz. A forduló további mérkő­zései: Szolnok—Bp. Volán, Csepel—Dunaújváros, Metri. pond—Salgótarján, Szét­szórd—Eger SE, III. kér. TTVE—Ajka, Nyíregyháza— Építők SC, Komló—Kecske­mét. * A labdarúgás élvonalában ma rendezik meg a 24. for­duló mérkőzéseit. A párosí­tás: Haladás VSE—Újpesti Dózsa, Rába ETO—MTK- VM, Váci Izzó—Ferencvá­ros, Rákóczi FC—Tatabá­nya, Békéscsaba—Videoton, Pécsi MSC—Debrecen, Va­sas—Siófok, Bp. Honvéd— Zalaegerszegi TE. Akik érdeklődnek a di­áksport iránt, és figyelem­mel kísérik az átszervezés óta zajló folyamatokat, ta­pasztalhatták: lapunkban je­lentős terjedelmet biztosí­tottunk a már elért ered­mények felsorolására, a DSK-k és DSE-k munká­jának bemutatására, a kö­vetésre méltó kezdeménye­zések ismertetésére. Meg­szólaltattunk igazgatókat, testnevelőket, tanulókat, ki­fejtették véleményüket a Megyei Diáksport Tanács, valamint a Miskolc Városi Diáksport Bizottság veze­tői, többször közöltük a Magyar Diáksport Szövet­ség irányítóinak elképzelé­seit, állásfoglalásait. Jár­tunk az alsó- és középfo­kú, valamint a felsőfokú oktatási intézményekben, tájékozódtunk és kíváncsis­kodtunk. Látogatásaink eredményeképpen sok írás jelept meg a diáksport szűkebb pátriánkban ta­pasztalható örömeiről és gondjairól egyaránt. Az 1987/88-as tanévből gyakor­latilag (bő) egy hónap van hátra, érdemes tehát össze­foglalót készíteni, benyo­másainkat összegezni. Az alapszabályzat teljes önállóságot biztosított az intézeteknek, mindenhol vá­laszthattak a diáksportkör és -egyesület közül, vagyis úgy dönthettek, ahogy csak akartak, ahogy azt jónak látták. Szerencsére ezek a döntések vitákban edződ­tek, miközben érvek és el­lenérvek csaptak össze. A végeredmény ismert: a leg­több helyen a sportkör mel­lett voksoltak és lényege­sen kevesebb intézményben vágtak bele az önálló jogi személyként funkcionáló egyesület megalakításába. Pedig az utóbbi kecsegte­tő lehetőségeket kínált! Működésük ugyanis bizo­nyos mértékben függetle­níthető az iskoláktól, az igazgatók hangulatától, vagy éppen a sportot nem kedvelő beállítottságától. Bátraké a szerencse, tartja a mondás, bátor iskola mégis kevés akadt. Ahol DSE-t szerveztek (például Perkupa, Szín és Szögliget ., kézfogásával"; Miskolcon a Kohóipariban és a 42-es- ben; Leninvárosban több is­kolában) rendre leszögez­ték: a korábbi formához képest csak ez adhat újat, többet, jobbat. Természe­tesen több munkát, felada­tot is, de azt vállalni kell — a diákok érdekében, az egészséges ifjúság megte­remtéséért. A DSK-t „elő­állítók” álláspontja sem el­hanyagolható, lebecsülendő. Ügy fogalmaztak, hogy a mai viszonyok közepette az oktató-nevelő munkából nem lehet kiszakítani a sportot, mert az szerves ré­sze az iskolában folyó élet­nek, tevékenységnek, ennek következtében „összenőt­tek”. Az igazi döntőbíró a gyakorlat lesz, mégis le­szögezhetjük: majd' minden „fronton” az önállóság, a személyi-anyagi független­ség kivívásáért folyik a harc. A diáksportban pe­dig alig kaptak a tálcán felkínált lehetőség után. (Megtámadhatatlanul csak a Nehézipari Műszaki Egyete­men tudták bebizonyítani azt, hogy miért döntöttek a DSK javára.) Az előkészítés idején — az alapszabályt megalkotók — jól fogták meg a lénye­get. Ha azt akarjuk, hogy a diáksport dolgai zökkenő- mentesen menjenek, akkor az irányításba, végrehajtás­ba, a döntések előkészíté­sébe az érdekelteket — a fiatalokat — be kell von­ni! így kerültek a megyei tanácsba, a városi-körzeti bizottságokba, az MDSZ- be, a DSK-k és DSE-k ve­zérkarába a tanulók. Igen- ám, de beszélgetéseink köz­ben fény derült rá: jelen­létük sok helyen formális, akaratukat nem tudják ér­vényre juttatni, egy szó mint száz: súlyuk, befo­lyásuk meg sem közelíti a felnőttekét. Mindenképpen arra van tehát szükség, hogy konkrét feladatokkal bízzák meg őket, kérjék ki a véleményüket, sőt, adják meg számukra azt is. hogy saját maguk alakíthassák, formálhassák a sportkörö­ket és -egyesületeket. (Jó volt hallani, hogy a Kohó­ipariban az elnökségi több­séget a tanulók alkotják, így az egyszerű szavazás­kor is célba érhetnek.) Az sem tűnik szerencsésnek, ha a „hatalom” egy kézben összpontosul. Az igazgatók legyenek elnökségi tagok (az ellenkezője szinte el­képzelhetetlen), de DSK— DSE-főnöki megbízatást már ne vállaljanak, hiszen önmagukkal kerülhetnek szembe... (Szerencsés a testnevelő-elnöki megoldás, vagy éppen egy külső — nem iskolai — alkalmazott megbízása. Az utóbbira Le­ninvárosban találtunk pél­dát.) Valamennyi partnerünk hangsúlyozta az egyéni fe­lelősségvállalást, a kezde­ményezőkészséget. Az „öt­letgyárosok”. a széles körű ismeretséggel. személyi kapcsolatokkal rendelkezők (pl. a 42-es iskolában) te­hetős szponzorokat keres­tek és találtak, együttmű­ködési szerződéseket kötöt­tek intézményekkel, válla­latokkal, üzemekkel, társa­dalmi egyesületekkel, hazai és külföldi támogatókra, ba­rátokra tettek szert. Kupa­versenyeket szerveztek és rendeztek, valamint (mert tehetősek) beneveztek a di­ákolimpia csaknem vala­mennyi számába. Az ilyen és ehhez hasonló iskolák kétségtelenül vonzóak a diákok számára. A diáksport újjászerve­zését követően javult a lé­tesítmények kihasználtsága. A sportcsoportokba (szak­osztályokba) igazoltak a hét­köznapokon és a hétvégé­ken is megtöltötték a sza­badtéri létesítményeket, tor­na termeket, a rendszeres testmozgásba a korábbinál többen kapcsolódtak bele. Ami a minőséget illeti: tíz sportágban írták ki a di­ákolimpiát (ezzel egyidejű­leg megszüntették az úttö­rő-olimpiát, a középiskolás bajnoki és kuparendszert, valamint minden bizonnyal ugyanerre a sorsra jut az egyetemi és főiskolai ver­senyrendszer is), melynek műsorára az asztalitenisz, az atlétika, a birkózás, a táj­futás, a torna, az úszás, a kézi-, kosár- és röplab­da, valamint a labdarúgás került. Ezt mindenki keve­sellte, és újabb sportágak bekapcsolását szorgalmazta. A programhoz már csatla­kozott a kispályás gyors­korcsolya, az ökölvívás, a súlyemelés, lesz sakk, csel­gáncs és kajak-kenu. A vá­laszték bővülésének min­den bizonnyal diák és ta­nár egyaránt örül. Itt kell megjegyeznünk: a hat kor­csoport kialakítását egyet­értés övezte, a versenyrend­szert azonban sokat, bírál­ták. (Különösen azok, akik­nek csapatai — sportolói — már a selejtezőkben elbuk­tak, így korán elveszítet­ték versenyzési lehetőségei­ket.) A Magyar Diáksport Szö­vetség tavaly alakult meg (miként a Megyei Diáksport Tanács, valamint a városi­körzeti diáksportbizottságok és a DSK-k, DSE-k döntő többsége is). Az 1987 88-as tanévet és a pár hónapos diákolimpia versenyrend­szerét tehát tanulóesztendő­nek is nevezhetjük. Senki nem mondta, nem jelentet­te ki, hogy az új forma tö­kéletes, nincs szükség a csiszolására. Júniusban vé­get ér az oktatás, minden szinten megkezdődik az összegzés, a tapasztalatok levonása. A jogos kritikát, bírálatot megszívleli az MDSZ, az MDT, a Borsod­ban működő tíz városi-kör­zeti DSB és valamennyi di­áksportkör, továbbá -egye­sület is. Szeptemberig re­mélhetőleg elvégzik a nél­külözhetetlen finomításokat, ésszerűsítik munkájukat, át­dolgozzák a versenyrend­szer gyenge lábakon álló pontjait. . .. hogy’ megteremthessék a hatékonyabb, eredménye­sebb diáksportéletet! Kolodzey Tamás Tanulóév, bőséges tapasztalattal Doros László Mérlegeli az átszervezett diáksport

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents