Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

1988. április 30., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

Heten ütnek ez asztaIkörűt

Ezt a rövid kis verset nem valamelyik nagy költőnk írta édesanyjának, hanem Szabó Tamás 12 esztendős kisfiú, a miskolci Szabó-család legidősebb tagja készülődött ezzel az idei anyák napjára. A 11 éves Gábor csak annyit árult el a meglepetésből, hogy só-gyurmából készített valami szépet, és a 9 éves Péter kosárkát és szivet hajtogatott papírból Szabó Józsefnének (Judit) a nagy ünnepre. A két iker, Zsolt és Kati két és fél évesek, még nem tudják ilyen módon anyjuk tudomására hozni szeretetüket de ragaszkodó csimpaszkodásukkal apró jeleit adják nap mint nap ennek.

Szabóék öt gyermeküket nevelik az avasi lakótelep 2 és fél szobás — most már kicsinek bizonyuló — lakásában. Velük beszélgettünk mindennapjaikról, életükről, a nagycsaládosok gondjairól, örömeiről.

— Sajnos a férjem nincs itthon — mentegetőzött Judit —, keveset van velünk, de mi már megszoktuk. A Miskolci Szimfonikus Zenekarban hegedül, s mellette Leninvárosban tanít, hogy könnyebb legyen a megélhetésünk. Az estéket és a hétvégeket általában hatosban töltöm a gyerekekkel, vagy szüleimmel, akik legalább kéthetente eljönnek Egerből az unokáikhoz, s hogy segítsenek kicsit.

A gyerekek, hallva, hogy róluk, s a nagyszülőkről folyik a szó. körénk telepedtek. Tamás kezében Búvár zsebkönyv volt. s a kis Kati boldogan majszol- gatta a tányérra kitett aprósüteményt, noha Gábor próbálta lebeszélni, hogy ebéd előtt ne egyen édességet. Zsolt édesanyja ölét választotta pihenőhelyül, s nagy nyugalommal hallgatott.

Fotónk vasárnap reggel készült, amikor együtt volt a család.

A beszélgetés u pénzre terelődött: — A gyermekeink nem követelőzőek, így mindig be tudjuk osztani a keresetünket. A családi pótlékkal és a férjem mellékállásával, valamint azzal, hogy én is vállalok hajnali ügyeletet a 33-as iskolában — ahol a gyermekgondozási szabadság előtt matematikát és kémiát tanítottam —, havonta 18—20 ezer forint a jövedelmünk. Ebből 5 ezer az OTP, 12 ezer a kosztpénz. és ami marad, abból ru- házkodunk. s vásárolunk apróbb dolgokat a lakásba. Ha valami nagyobb darab kell. édesanyáméin segítenek, eleinte kölcsönbe, mióta hétre szaporodott a család, ajándékba kapjuk tőlük. Egyébként nemsokára visszamegyek tanítani, a picik bölcsibe mennek, s akkor még könyn.yebb lesz a megélhetés. Persze, most sem panaszkodhatunk, nincsenek elérhetetlen nagy igényeink.

A Szabó-gyerekeket láthatóan nem érdekelte ez a téma, felkerekedtek és a két gyerekszobába vonultak játszani. Néhány perc múlva mese és önfeledt játék hangja szűrődött ál.

— Most már jóval egyszerűbb a dolgom, mint kezdetben — folytatta az édesanya —, hiszen jó másfél évig szinte ki sem mozdultam a lakásból, csak nyáron, amikor Egerbe a szüléimhez mentünk nyaralni. A nagyok sokai segítenek, a kisebbekre is vigyáznak, leviszik sétálni őket, önállóan készülnek, rendben tartják a szobájukat, bevásárolnak. Amikor összekerültünk a párommal, úgy terveztük: nagy családunk lesz. Megszületett a három fiú, én szerettem volna egy kislányt is. aztán ikrek lettek, egy fiú. egy lány. Furcsán nézlek ránk a rakonok, barátok, ismerősök, kollégáim, de látták, hogy milyen kiegyensúlyozottak, jók a gyerekek, és most már megértik, miért vállaltuk az apróbb nehézségeket. Nálunk nincs irigység, testvérféltékenység Igaz, nem dúskálnak játékokban, ruhakölteményekben, mint az egykék, de a szeretet, a sok közös kirándulás, túra, együttolva- sás, együttzenélés — Péter hegedül, Gábor furulyázik —, azt hiszem, sok olyan anyagi pluszt pótol, amelyet sem ők, sem mi nem cserélnénk fel semmiért.

S hogy hogyan látják, tervezik a jövőt Szabóék, az, hiszem, példa lehet sokaknak.

— Én bízom abban, hogy a nehéz gazdasági helyzetnek. amelyben most él az ország, rövidesen vége lesz. Mindig azt tartottuk a férjemmel, aki dolgozni akar, szeret és tud, az mindig megélt, és megélhet ezután is. Nincsenek nagy terveink, apró lépésekkel is előre lehet jutni. Szeretnénk többet utazni a gyermekeinkkel — a MÁV kedvezményével a nagy- családosoknak most nagyon olcsó a vonatjegy —. hogy hazánk értékeiből a szűkebb pátriánkon kívül mást is lássanak. Terveink között egy szobával nagyobb lakás is szerepel, mivel ez OTP-értékesítésű, így nem lesz egyszerű a minőségi cserét anyagilag fedezni. Ezt már csak azért is meg kellene valósítanunk, mert a gyermekeinket nem fogjuk tudni megajándékozni egy-egy saját otthonnal — igaz. mindegyikükre kötöttünk Nagy Életbiztosítást és Ifjúsági takarékot is szeretnénk —. de az egyik szobában mindig lakhatna velünk, amelyikük már családot alapított. Ütravalóul tőlünk nem kaphatnak milliókat, csak azt a szeretetet, becsülést vihetik magukkal, amellyel mi neveljük őket — ez elan.vagiasodó világunkban nem is kevés —, s úgy érzem, ha jól lesz- szük dolgunk, eltéphetet- lenné válik a köldökzsinór ...

Orosz B. Erika

,,Nagy nap van ma, anyák napjo, Ajándékot kapnak majd ma, Ajándékot, sok kis verset Elűzzük a rosszkedvűket."

AKÁC ISTVÁN:

Gyermek-dicsén

A reggelek varáisói ai esték tűnődését mind-mind jókedvük adja, s stivük dalolva-néz szét...- Hű fény segítse őket; utcákon igyekvőket.,.

Esőben. Nyárban. Télben.

Napszakok erdejében.

Ha még szürke a hajnal - mosolyunk így vigasztal:

„Ébredjen mind, ki drága!"

S habtik a fény virága .

A villamos is kedves: - gyermek-szivüknek kedvez ...- S este majd ólom-párna csillagok virrasztó szárnya ...

... S reggel Napocska, $ béke száll sorsuk ujjhegyéreI

Anyaság

Réti Zoltán rajza

TAMÁSI ÁRON:

Köszöntő

ágacska

Valamikor, bölcsöm helyén a faluban, számomra Május csak tiszta örömet jelentett. Nem is egészen jól mondom, hogy tiszta örömet, mert a létezés vidámságát inkább. Aminek nem volt tartalma, mint ahogy a szivárványnak sincs. Még nem fűződött hozzá emberi szándék, s munka és harc kivált nem. Talán még gondolat sem. önzetlen ünneplő voltam egészen. Még a dongónál és a pillangónál is önzetlenebb, mert hiszen a dongók és a lepkék a virágok tápláló asztalára jártak, én pedig csak annak örvendeztem, hogy Május mindenkinek jó.

Falusi voltam, s gyermek.

Senkit és semmit nem ünnepeltem akkor, hanem mindenkit és mindent. Igen, mert még nem fedeztem fel, hogy rendetlen a világ, melyben rendet kell teremteni. Ahogy azonban múltak az esztendők, kezdtem én is megtanulni, hogy a virágot a fűvel együtt le kel] kaszálni, vagy a termő földeken ki kell szántani. Mert az értelem és a cél így rendeli. Rájöttem arra is, hogy kedves ugyan a zenélő darázs, de könnyen lehet, hogy megszúrja az embert. A gyümölcsösben is kárt tesz. vagy esetleg éppen akkor lábatlankodik az ebédnél, amikor nagyon sürgős a munka. A pillangó is alakoskodva pusztít; a gyümölcsfán a virág is néha bakvirág. Ellenben ami csap és áztat, áldás az eső; a villám pedig tisztítja a levegőt.

Keveredik a szép és a hasznos.

Ez nagy fordulat volt bennem, ez a felfedezés. Mert azt jelentette, hogy az emberi természet a szépet is a maga érdekei szerint. hasznosítani törekszik. Igen. mert nem tűr hasznavehetetlen értelmet és emberileg céltalan célt. Ez a rend. A virágból gyümölcsnek kell lennie mindenképpen. Ez csak úgy lehetséges, ha fenn a fán marad a virág. Mert akkor minden remény megvan arra, hogy a fán őszre gyümölcs lesz belőle. De ha letörve, májusi szokás szerint, a lányok kapujába kerül, akkor mi lesz a gyümölccsel? Hát az értelem akkor sem mond le a gyümölcsről, mert a remény útján a szívbe, s majd a szív alá költözteti.

Vagyis kezdtem már legény lenni. Mint a madár, kinek sorsa van: én is úgy repültem ki a fészekből, ahol az illat és a szag barátságban éltek, s ahol a verejték mindig váltotta a harmatot.

Múlt az idő.

S már csak vendég lettem ebben a külső körben is, mert elindultam a betűk világa felé. Amikor elindultam, virulásban és örömben hagytam ott a falusi Májust. A városban pedig egészen másképpen találtam meg. Kopott volt szegény és árva. mint egy suszterinas. S akik tartották benne a lelket, azok sem köszönthették hangos örömmel, nehogy a pénz és a társadalmi rend megszidja szegényt. De annyit megtettek, hogy gondosabb ruhában és illedelmes örömmel kísérték a városból kifelé, a szabad ég alá. a biztató zöldbe.

Abban az időben nagyon megsajnáltam ezt a szegény szép hónapot, és sorsát a szivembe fogadtam. S úgy láttam, hogy a barátságomat ő is szívesen vette. Nem is csak szívesen talán, hanem szerette volna, ha hívei közé állok magam is.

Hát én oda is álltam.

De ez már nem a hazában, hanem idegen földön történt, ahol éveket töltöttem Májussal együtt, igazán testvéri módon. Neki jobb sorsa volt, mint itthon. Nekem is jobb talán, ámbár borongósabb. Azokban az években ő sokat és hálásan emlegette nekem, hogy itthoni mostoha sorsában, annak idején,

megértettem öt; úgyszintén azt is, hogy a bizakodását, a jövőt illetőleg, nem vettem kicsibe. És a jót jóval vissza is fizette, mert amikor kifárasztott a gyárban a munka, vagy a szolgálat a változatos helyeken, olyankor mindig tört nekem a hitéből egy darabocskát, hogy azzal tápláljam magamban a jobb jövendőt.

Aztán hazajöttem.

De hát itthon, mintha el sem mentem volna, Május még mindig szegény és árva suszterinas volt. Üj és egyre újabb törvényeket hoztak, melyek az ő mostoha sorsát szilárdítani parancsolták.

Ha gyermekkoromban vidámságom volt Május, majd későbben hasznomra forduló szépség; ha a városban szegény és árva inas, és idegenben bizalmas jó barátom: akkor most bajtársa lettem tollal a kezemben.

Egyebet nem is tehettem.

De hát hogyan is tehettem volna: Hiszen most már mindent együtt láttam benne, ami a földi életet emberi életté teszi: a létezés vidámságát, a szépség hasznos voltát, a munka becsületét és az igazság mosolyát. Együtt küzdöttünk tehát és együtt bíztunk, elejétől fogva mostanáig.

És nem hiába!

De ne felejtsd el. Május, hogy az ellenségeid is boldogok voltak valamikor. Mihelyt azonban megsértették a munka becsületét és vétkeztek az igazság ellen. már a várakozó boldogtalanság útjára léptek. Éppen azért, te mindig és mindenkivel szemben védd meg a szellemi és a testi munka tisztességét, s őrködj az igazság fölött!

Én is megtartom intelmeidet, melyeket évről évre és oly szorgalmasan, emlékezetembe írtál. S mivel ez nem is lehet másképpen, most vidáman felemelem virágos ágamat, hogy jöttöd napján tisztelegjek előtted.