Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-30 / 102. szám

1988. április 30., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3

Országos pártértekezletre készülve

Interjú Grósz Károly miniszterelnökkel

A széles közvélemény nagy várakozással tekint a május 20-án sorra kerülő országos pártértekezlet elé. Elmondhatjuk, hogy megyénk párttagsága felelősségteljes, alkotó vitákban fejtette ki véleményét a Központi Bizottság állásfoglalás-tervezetéről. Kritikusan, őszintén szóltak a gondokról, ugyanakkor az aggodalmak nyílt megfogalmazása mellett hitet tettek, bizalmukat mutatták ki a párt politikája, a kormány stabilizációs és kibontakozási programja iránt. Az elmúlt napokban, hetekben zajló pártviták gondolatait a társadalmi szervek vezető testületéi és a pártonkívüliek is számos észrevétellel, javaslattal gazdagították. Mint tudósítottunk róla: az állásfoglalás-tervezet borsodi vitájában két alkalommal részt vett Grósz Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke is, aki legutóbbi ittjártakor, a megyei pártbizottság múlt heti ülése után interjút adott Nagy Zoltánnak, az Észak-Magyarország főszerkesztőjének.

Első kérdésünk: Grósz elvtárs milyen benyomásokat szerzett ezeken a fórumokon, és mit vár ön az országos pártértekezlettől?

— Nagyon sikeresnek tartom a megyei pártbizottság mostani ülését. Mindenekelőtt azt bizonyította, hogy gazdag, igen kritikus, sokszínű, de egészében építő szellemű vita előzte meg az alapszervezetekben és a pártbizottságokon. Becsülnünk kell ezt az élénk politikai légkört, akkor is, ha történetesen a felső vezetés bírálata is benne van. A viták nagyon fontos tanulsága, hogy a társadalom döntő többsége a szocializmus megújulásáért emel szót, nem ellene. A párttagság a párt vezető szerepének eredményesebb érvényesüléséért vitázik, a bizonytalanság ellen szól, a rendet, a jobb munkát akarja.

Visszatérve a pártbizottság ülésére: nem volt könnyű dolguk az összegzőknek, hiszen több ezer javaslatot, véleményt kellett úgy szintetizálni, hogy a lényeges, jellemző vonulatok összeálljanak. Figyelemre méltó volt a felszólalóknak az a törekvése, hogy visszaadják környezetük véleményét. Ugyanakkor minősítették is azokat, vitatkozva, meditálva fogalmazódtak meg a különböző saját álláspontok. Dudla elvtárs találó megállapítása szerint a felszólalások azt bizonyítják, hogy nemcsak a szervezeteknek kell változni, de magunknak is, minden kommunistának.

Azt is természetesnek tartom, hogy ha egy ilyen kiemelkedő fontosságú eseményre készülünk, mint az országos pártértekezlet, a jogos és indokolt várakozás eltúlzott, megalapozatlan elemeket is tartalmaz. Ezek feloldása viszont majd a napi politikai munka megkerülhetetlen feladata lesz. Az látszott ugyanis, hogy a párttagság nem érti pontosan az országos párt- értekezlet helyét, szerepét a politikai életben. Némelyek többet várnak tőle, mint egy kongresszustól. Ennek is tudható be, hogy a vitákon életünk szinte minden szférájával foglalkoztak. Már a pártértekezletig is jobban figyelnünk kell erre, vagyis nem eseményekben, hanem folyamatokban kell gondolkodnunk.

Én személyesen azt várom a pártértekezlettől, hogy megerősíti a gazdaságban, a társadalomban, a pártban és a politika valamennyi intézményében zajló pozitív folyamatokat. Üj lendületet ad a megújuláshoz, és biztosítja, illetőleg áttekinthetővé teszi ennek politikai feltételrendszerét. Ezek már az eddigi előkészületek, viták során is körvonalazódtak. Gondolok itt azokra a tartalmas eszmecserékre, amelyek az állásfoglalás-tervezetet minősítő taggyűléseket megelőzően folytak a párt vezető szerepéről, az intézményrendszer korszerűsítéséről és az ideológiai élet időszerű kérdéseiről.

Mint miniszterelnök számítok arra, hogy — szintén az utóbbi hónapokban már érzékelhető nyomvonalon tovább haladva — markánsabb karaktere lesz a kormányzati munkának, növekszik önállósága és felelőssége. Ez más oldalról ugyanakkor feltételezi a helyi önkormányzatok erősödését, illetve az érdekképviseletek partneri szerepének érdemi kibontakozását. Egyszóval, pezsgőbb, színesebb és gazdagabb politikai közéletet remélek, ami méltó a szocializmushoz.

— A párt és a kormány kibontakozási programjának elfogadása óta igen rövid idő telt el, még korai a mérlegkészítés. Mégis, mi a véleménye az indulásról, a kezdetekről?

— Véleményem szerint a párt és a kormány kibontakozási programjának végrehajtását csakis a gazdálkodó egységek helyi cselekvési programjaival, azok megvalósulásával egységben lehet reálisan megítélni. Még valóban csak az indulásról, a kezdetekről lehet szólni, bár — hozzáteszem — a programok nem előzmény nélküliek. A magyar reformgondolat 1966 óta a megtorpanások ellenére is előrehaladt. A Központi Bizottság 1984-es, a gazdaságirányítás korszerűsítésével foglalkozó határozata például szintén fontos előzménye a jelenlegi stabilizációs és kibontakozási programnak.

Igaz, hogy a világgazdaságban ható tendenciák továbbra is nehezítik helyzetünket, de ezt húzóerőként is ki kell tudni használnunk. Különösen annak a széles körű rokonszenvnek a tükrében, ami törekvéseinket nemzetközi téren övezi. Kötelességünk élni ezzel a lehetőséggel.

Hiba volna nem látni: mára már piac- érzékenyebbek lettek vállalataink, ez jó, de még nem elég. Jó úton vagyunk, de gyorsítani kell az ütemet. A termékszerkezet átalakításában is vannak biztató lépéseink. Sokan azt mondják erről: a gyorsabb átalakításhoz több pénz kell. Megfogalmazták ezt — igaz, nagyon tapintatosan — egy korábbi, diósgyőri látogatásom alkalmával is, amikor a kormány tagjaival a borsodi ipari, mezőgazdasági nagyüzemek helyzetét vizsgáltuk. Hozzáteszem persze: a gyorsabb átalakításhoz valóban több pénz kellene, de hát szigorú realitás, hogy csak a jelenlegi erőforrásokból gazdálkodhatunk.

Ezért keresnünk kell más megoldásokat is: a hiányokat, a veszteséget csak saját munkánkkal lehet pótolni, megszüntetni. Ehhez nagyohb önbizalomra, vállalkozói bátorságra van szükség. Számomra az elmozdulást segítő fontos tényező: a kibontakozás szellemi hátterének, az egészséges vállalkozókedvnek az erősödése, a meglévő kételyekkel együtt is. Csak üdvözölni lehet azokat a vállalati törekvéseket, amelyek keresik a helyi lehetőségeit az eredményesebb szellemi teljesítmény elismerésének, mert ez az egész közösség érdekeit is szolgálja.

A stabilizációs és kibontakozási programból az ez évre esedékes feladatokat tekintve bízom abban, hogy a tervezett keretek között marad, azaz mérséklődik a külföldi adósság növekedése, miközben a belső költségvetési deficitet megközelítőleg a tavalyi szint harmadára szorítjuk vissza.

— Közérdek, hogy nagyobb teljesítményre szorítsuk magunkat, a közösségeket és az egyéneket egyaránt. Ez feltételezi egy új, az eddiginél jobban ösztönző követelmény- és feltételrendszer kidolgozását és működtetését, egyben az érdekek megjelenésének és ütközésének új nézőpontú kezelését, tkapcsolva mindezt a tulajdonformák rugalmasabb mozgásához is. Mikor és mit tervez c tekintetben a kormány?

— Feltétlenül egy igazságosabb, egyben a teljesítményre jobban ösztönző szisztémát kell kialakítanunk. Ennek munkálatai folyamatban vannak, a bérpolitikai mechanizmus új alapokra helyezése 1989- ben napirendre kerül. De legalább eny- nyire és ezért is fontos, sürgető feladat a veszteséges termelés csökkentése, illetve megszüntetése, mert az erre fordított jelentős támogatást is a jövedelmezően gazdálkodó vállalatok teljesítményének növelésére lehet felhasználni. Kétségtelen, hogy átmenetileg a fogyasztás visszafogását társadalmi szinten nem tudjuk elkerülni, ez azonban már ma sem zárja ki a nagyobb teljesítményt nyújtó egyének, kollektívák megfelelő anyagi elismerését.

Az érdekeltségi viszonyok mozgásterét hivatott szélesíteni a tulajdonformák rugalmasabb kezelése is. Sokat várunk a kidolgozás alatt álló társasági törvénytől. A kormány még ebben az évben lépéseket tervez az állami, a szövetkezeti és a magántulajdon változatosabb kombinációinak, hatékonyabb együttműködésének elősegítésére. Az érdekeltségi formákat gazdagítják a különböző kötvény- és részvénykibocsátások is.

— Ma sok ember úgy látja: mindinkább egyoldalúan a pénz körül forog minden. Mintha gyorsan devalválódnának olyan emberi értékek, mint a hűség, ia szolidaritás, a meggyőződés. Mi erről a véleménye?

— Nem vitatom, hogy az anyagi érdekeltség, a kezdeményezési, vállalkozási készség növekedésének vannak negatív hajtásai is. Ezeket vissza kell metszeni jobb szabályozással, adózással és — ne becsüljük le — a közvélemény, a közmorál erejével is. Mindemellett úgy gondolom: történetiségében kell vizsgálni ezt a témát is. Az eddigi szocializmus-képünknek alighanem egyik legkritikusabb pontja az anyagi érdekeltség nem kellő méltánylása és a tudati, erkölcsi hajtóerő túlbecsülése. Ma már világosan látjuk, hogy egy árutermelő gazdasághoz akkor is szervesen hozzátartoznak a piaci és a pénzviszonyok, ha az szocialista alapokon szerveződik. A pénz jelentőségét tehát nem tagadni és szégyellni kell, hanem a szocializmus érdekében minél teljesebben kibontakoztatni. A lényeg az, hogy a pénz is becsületes, tiszta, szocialista emberi, társadalmi viszonyok között töltse be szerepét. Meggyőződésem: ezzel nem gyengítjük, ellenkezőleg, természetes közegébe helyezzük az erkölcsi ösztönzőket is. A kérdésben érintett emberi értékeket ezért nem állítanám szembe a jó értelemben vett anyagi számítással, mert a kettő nem mond ellent egymásnak. Az említett és még tovább sorolható értékek nélkül viszont elképzelhetetlennek tartom szocialista rendszerünket.

— A miniszterelnöki székből hogyan látja szülőföldje, volt munkahelye. ,Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye helyzetét és a térségben a kibontakozás lehetőségét?

— Én a kettőt, a jelenlegi és a korábbi megyei munkakörömet nem tudom és nem is akarom szétválasztani. Az érzelmi megközelítést természetesen nem követhetem. De azt az előnyt mégis jelenti számomra ez a kötődés, hogy a múlttól a jelenig hosszabb távon érzékelem Borsod-Abaúj- Zemplén megye fejlődésének tendenciáit, annak zavaraival együtt. Jól emlékszem azokra az évekre, amelyekben az országos átlagot meghaladó dinamikával gazdagodott a terület, de utólag már az is látszik, hogy ez a fejlődés nem volt. komplex, arányos. Ma a megye gazdasága súlyos működési zavarokkal küzd. Sorolhatnám a kohászat, a bányászat, a mezőgazdaság nagy részének kemény problémáit. Ezzel együtt jelentkeznek a foglalkoztatási gondok. Tovább terheli az itt élő emberek életét az infrastrukturális ellátás viszonylagos elmaradása, a települési szerkezet hátránya.

Ügy tapasztalom, hogy az ország közvéleménye jól ismeri a borsodi emberek gondjait, és függetlenül attól, hogy a miniszterelnök diósgyőri-e avagy dunántúli, a kormánynak megkülönböztetett figyelemmel kell segítenie a megye sajátos nehézségeinek mérséklését, majd megoldását.

Hangsúlyozom, hogy itt nem valamiféle kivételezésről van szó, hanem arról, hogy a kormányzati mun ka országosan érvényes alapelveinek megvalósítása során kapjanak teret a legindokoltabb, sajátos területi gondok. Az az idő megszűnt, amikor központi forrásból lehetett remélni a helyi, nemegyszer túlméretezett igények kielégítését. De az az út sem járható, hogy teljesen magukra hagyjuk az átlagosnál nagyobb nehézségekkel küzdő területeket. A kettő közötti józan, korrekt kompromisszumokra van szükség, és mindenekelőtt az együttműködés minőségi megújítására. konstruktív szemléletre a területi és a központi szervek kapcsolatában.

Nekünk kormányzati szinten ez azért is időszerű lecke, mert meg kell oldanunk, hogy a térségi problémákat is az alapkérdés, a szerkezetátalakítás oldaláról kezeljük. Ezért a területfejlesztési és ágazati problémák megoldása közben tudatosan számolunk azzal, hogy bár ezek gyakran szembekerülhetnek egymással, nincs más megoldás, mint a két érdek körültekintő egyeztetése.

Ennek már eddig ‘ is vannak ígéretes eredményei. Partnerek voltunk és vagyunk például a foglalkoztatási problémáik folyamatos kezeléséhez. Azt azonban szeretném hozzátenni: a munkaerő-kereslet és -kínálat, kivált egy adott térségen belül, várhatóan a jövőben sem lesz mindig összhangban. Mindjobban meg kell tehát barátkozni a szakmaváltás, az átképzés gondolatával, sokak számára a munkahely, sőt nem kizárt, hogy a lakóhely is változni fog.

A Minisztertanács Tervgazdasági Bizottsága ezen a héten hozott döntést a kohászat fejlesztési koncepciójáról, májusban pedig hasonló céllal tűzi napirendre a szénbányászatot. Ezek a döntések közvetlenül érintik a megyét, és úgy gondolom, hogy megfelelő támpontokat adnak a jövő tervezéséhez.

— Megyei tanácsunk végrehajtó bizottsága a közelmúltban számolt be a kormány előtt tevékenységéről, az északi országrész társadalmi és gazdasági életéről. A megyei tanács elnöke erről lapunk hasábjain tájékoztatta a közvéleményt. Korábban 1978-ban volt hasonló beszámolás. Akkor is elismerték a terület több vonatkozásban hátrányos helyzetét, az ígért segitségtöbblet azonban elmaradt. Mi a garancia arra, hogy ezúttal gyakorlati lépések is követik problémáink megértését és a jó szándékú segítőkészséget?

— Igen, a megyei tanács végrehajtó bizottsága a Minisztertanács 1988. március 25-i ülésén beszámolt munkájáról, különös tekintettel a településpolitika irányítására és Miskolc fejlesztésére. A beszámolót a kormány igen aktív vita után elfogadta. Ami az ígért segítség elmaradását illeti, ez szinte kizárólag azzal függ össze, hogy időközben jelentősen romlottak hazánk gazdasági és a költségvetés egyensúlyi pozíciói. A másik okot abban látom, hogy a kormányzati munkában sem sikerült kialakítani az ilyen specifikus helyzetek kezelési módját. Ezért a Minisztertanács mostani ülésén abban állapodtunk meg, hogy sokkal nyugodtabb, a realitásoknak, az objektív adottságoknak megfelelő tervezésre van szükség a térségi problémák kezelésében. A kormány felhívta az érintett tárcák, főhatóságok figyelmét, hogy a konkrét problémák megoldását keresve ' legyenek tekintettel a térség sajátos helyzetére, konfliktusaira.

Az a döntés született, hogy az Országos Tervhivatal elnöke, az' ipari, a mezőgazdasági, a pénzügyminiszter, valamint a megyei tanács elnökének bevonásával 1989 első felében köteles a kormány elé terjeszteni egy, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari, mezőgazdasági és infrastrukturális fejlesztésének kérdéseit tartalmazó javaslatot a megyében felhalmozódott gondok megoldására, a kibontakozás előkészítésére. Ezt a döntést azóta úgy módosítottuk, éppen a márciusi ülés tapasztalatait átgondolva, hogy Nógrád és Sza- bolcs-Szatmár megyével együtt kell a komplex fejlesztési programot kidolgozni. Olyan programot rendeltünk tehát meg, amely e térségek struktúráját perspektivikusan végiggondolja, következtetéseit már a VIII. ötéves tervidőszakban lehet érvényesíteni, kitekint a kissé távolabbi jövőbe is, egyúttal a kormány számára modell-értékü lehet az ország más, hasonló gondokkal küszködő térségeinek kezelésében. Egy biztos; a megye felemelkedésének legfőbb garanciája az, hogy az egész országnak sikerüljön az előttünk álló feladatokat megoldani. Meggyőződésem, hogyha mindez párosul azzal a szellemi potenciállal, munkakultúrával, lokálpatriotizmussal, ami erre a megyére jellemző, a jövőt bizakodva várhatjuk.

— Ha szabad emlékeztetnem: 1957-ben ön felelős szerkesztője volt lapunknak. Más munkaköre révén is évekig szoros kapcsolatban állt a tömegkommunikációval. A mai helyzetben milyen üzenete van a sajtó számára?

— Az Észak-Magyarország szerkesztőségében, a rádiónál, a televíziónál eltöltött éveim talán azt bizonyítják, hogy mindig is szívügyem volt a tömegkommunikáció. Elképzelhetetlennek tartom a politikai célkitűzések megvalósulását a tájékoztatási eszközök hathatós közreműködése nélkül. Üdvözlöm azokat a törekvéseket is, hogy már a döntéshozatal előkészítésében vállaljon felelős szerepet a sajtó. A szocialista demokrácia, a nyilvánosság erősítésének egyértelmű következménye, hogy nagymértékben megnő a sajtó szerepe, tegyem hozzá, felelőssége is. A magyar tájékoztatáspolitika fejlődésében nagy előrelépésnek tartom, .hogy a párt, a kormány mind fontosabb partnernek tekinti a sajtót feladataink megoldásában. Kívánom, hogy a szerkesztőségek jól sáfárkodjanak a megnövekedett szerepkörrel, igényes, tárgyilagos, hiteles és egészségesen türelmetlen újságírói munkával mozgósítsák a közvéleményt a kibontakozási program, a közeljövőben pedig az országos pártértekezlet állásfoglalásának m egv a lósítására.

— Tudjuk, hogy szereti szülővárosát, itt, Borsod-Abaúj-Zemplénben edződött pártmunkássá, majd vezetővé. Grósz Károly elvtársat sokan tisztelik, szeretik megyénkben. Sok elfoglaltsága közepette egyáltalán marad-e ideje a régi szálak, a kötődés ápolására?

— Az elfoglaltságom kétségtelenül sok, de ezt mai helyzetünkben különösen természetesnek tartom. Gondolom, a miniszterelnökök sehol sem rendelkeznek sok szabadidővel. Ebből egyenesen következik, hogy a régi szálak ápolására már régóta kevesebb időt tudok szakítani, mint amennyit szeretnék. Mindez azért nem zárhatja ki. hogy találkozhassam szülővárosomban élő édesanyámmal, testvéreimmel, rokonaimmal, gyermekkori barátaimmal, sok régi, kedves munkatársammal. Ezekre a találkozókra emberileg is, politikusként is nagy szükségem van. Az ilyen látogatások, találkozások — gondolom — mindenkinek erősítik valóságismeretét. Megfríssülök, szellemileg, politikailag feltöltődöm egy-egy baráti, elvtársi eszmecsere során. Erre pedig a valóságismeretem karbantartása miatt is igen nagy szükségem van.

Köszönjük a beszélgetést!