Észak-Magyarország, 1988. április (44. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-02 / 79. szám

1988. április 2., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 GALYÓ GÉZA Ablakok Napfénytől kigyulladok, ablakok, bízó épületek szemei, nappal is csillagot dobók, rátok látok, világosság hű hirdetői. Nyíljatok szelíd tavasztüzekre, teremtésvivő zöldre, szellőztessetek halk harmonikatüdőt, füstöszugú szívet, szárnyas tájak suhognak be, s az élet hajol át rajtatok, csendüljetek meg, lássatok a kéklő békére, ragyogtassátok szép szemeiteket! Ti őrzitek az életet világosság hü hirdetői, ablakok. CSEH KAROLY Küszöbön Félig nyílt üvegajtóban álltunk: kereszteztük egymás útjait megtorpanva a szeptemberi fény avarában hol sor kígyójáról lehámlott pikkelyként kéklett az ingem vakító blúzod elém felhősödött s hirtelen csókunkra pénztárgép csattogása rímelt Akkor hiába mondtam volna el neked: dühítenek a félig nyílt ajtók mivel a haldoklók szemére emlékeztetnek és dühítenek a félig nyílt beszédek is De éppen félig nyílt volt szemed S tudtam: kimondott szavaimból halotton született volna meg a mindent megtartó gyönyörű sejtelem HORVÁTH GYULA Szivemet kigombolva Síemetekböl kiótkoiom a könny-örvényeket, hogy ablokarcolokot ne függönyöite szomorúság, mert húsvét von: illatos zivatarról locsolkodik az ég is, szívemet kigombolva én is átkelek a gondok óceánján. Szemetekből kiátkozom a könny-örvényeket, hogy mosolyvirág fussa be omlodozó arcotok falót, mert húsvét van: virágos ruhát vett fel % a cigánylány-tavasr, szivfemet kigombolva én is átkelek a gondok óceánján. Húsvéti csendélet FÜZES LÁSZLÓ Labirintus Míg mi a szörnnyel viaskodtunk etrágták fonalunk a férgek. Páncélunk rozsdás, kardunk csorba, s elfogyó erőnk véges. Véges. Életünkből már gombolyítják hamis párkák oz üdvösséget. Magába zárt a labirintus. Mennénk, de merre? Merre? Fáradt híveid ne hagyd veszni, nyújts új fonalat Ariadne. Az immár kétezer éves európai kultúra egyik talp- köve a keresztény művé­szet. A számtalan evangéli­umi történés ábrázolása pa­píron, kőben és vásznon egyaránt jórészt az egyházi •mecénásra utal, de nem hagyhatók figyelmen kívül a hitéleti események gaz­dag lehetőségei sem, ame­lyek nagyszerű ihleteinek bizonyultak a művészvilág alkotókedvének .is. A keresztény önvallomás alfája és ómegája a Messi­ás szegénységében óriásivá terülő jászolától a feszület egekig emelkedő véres szín­foltjáig tart. Európa kis- és . nagynak elfogadott mű­vészéi szinte kivétel nélkül maguk elé vetítették a Szü­letés és a Halál e két meg­rendítő állomását a nagy próféta életének. S mint­hogy mindenki önmaga ko­rában vógzii dolgait, így a nagyszerű látomás szimfó­niájába belevegyül saját korszakának érzelem- és gondolatvilága i.s. Kálvária... Golgota... Keresztre!eszítés ... a mai embernek sok-kai inká'tíb a művészeték világából, mint az eredeti forrásból a négy evangélista által megírt Bibliából, illetve annak má­sodik részéből, az Üj.szövel- ségből ismert esemény. Az Evangéliumiban egy­öntetűen lezárt tény, hogy Jézus Krisztust a jer-uzsáie- mi zsiidó főtanács, a Sza-n- hedrin istenkáromlás vád­jával a római helytartónál, Poncius Pilátusnál bepana­szolta és a kor sajátos szo­kásai szerint — halálát kö­vetelte. A húsvéti ünnepe­ket megelőző három nap törvényikezői bonyodalmai után nagypénteken körülbe­lül reggel kilenc órákor a római katonákból álló ki­végzőosztag közrefogja a megkínzott Jézust és elin­dulnak a keresztrefeszítési hegy felé. A cs'ak néhány száz méternyi távolság a Via Dolorosán, a Fájdalom útján adja a kereszténység ismert tizennégy stációjából az első kilencet. Ezt a ké­pet a korai kereszténység óta annyiam és annyiszor, újra meg újra ábrázolták már. Aq-uiila János tizenne­gyedik században készített oltárképe csakúgy ismert, mint Lucas der Jüngere Krisztusa. A renaissance Michelangelo ja a test kul­tuszának csodálatában, ha­talmas izomzatú, erőteljes ácsmesterét később Remb­randt, Velasquez, Raffaello sötét háttér előtt, reményét vesztett, csüggeteg Jézusai követték. Gauguin a francia Bretagne verőfényes szőlős- kertjeinek színorgiájától hajtva festette meg előbb a zöld, majd a sárga Krisz­tusát. Az ábrázolások sugalma- zója Jacopo Da Todinak, a tizenharmadik századból is­mert Mária Himnuszának néhány sora: „Állt az Anya keservében, sírva a kereszt tövében, melyen függött szent Fia ...” Alapjában majdhogynem fényképszerű, a valóságot elhitető, történelmi tablót Munkácsy Mihály 1882-ben festett Golgotája nyújtja. A kép szemlélője ott áll az alig néhány méter magas sziklapadon, a latin mons Calvariae-n, vagy arámi nyelven a Gulgáltán, (Márk 15, 22), amit az arabok Er- ras-nak (fej), a zsidók pe­dig egyszerűen Golgotának neveznek, magyarra fordít­va pedig a Koponyák He­lyének mondunk. A festményen időlépték aligha kereshető, szemben Munkácsy Mihály hasonló húsvéti témáival. A Krisz­tus Pilátus előtt és az Ecce Homo utólagosan is ponto­san rögzíthető bibliai pilla­natokat rögzít, ecsettel jói kiválasztott nézőpontból a vászonra. A Golgota nem ilyen! Jézus az írások sze­rint körülbelül délelőtt tíz órától délután három óráig szenvedett a terebintusfából ácsolt feszületen. Két olda­lán, két másik kereszten a vele egyidejűleg megfeszí­tett Gesztasz a bal, illetve Düszmasz a jobb oldalon. Az ez idő alatti történések­ről a négy evangélista leírá­saiból szerezhetünk tudo­mást. Máté rendkívüli szűk­szavúsággal mondja el Jé­zus halálát (27,33—50). Márk sem ad több információt (15', 22—37). Lukács viszont is­merteti Jézus szavait a ke­reszten, A halálgyötrelem pillanataiban is bocsánatért imádkozik Istenhez. Gesz­tasznak örök boldogságot ígér, majd a lét végső lob- banásában felkiált: „Atyám, a te kezedbe teszem le az én leíkemet.” (23, 33—46). Ta­lán János evangélista közle­ménye az, ami Munkácsy Mihály alkotó fantáziáját leginkább megragadhatta. János részletesen bemutatja a feszület lábánál sírdogáló asszonyokat személy szerint: Ezek Mária, Jézus anyja és annak nőtestvére. Ezenkívül Mária, a Kleophás felesége, és Mária Magdaléna (19, 25). Előtérben a római hatalom megtestesítő rendezője a lé­gionárus, oldalt pedig lóhá­ton a tragédiát feilobbantó vallási gyűlölködés eszmei forrása, a zsidó főtanácsból Annas veje, a főpapi cint birtokosa Kajafás. Az ég­bolt vészjósló elsötétedése már a halált sejteti valami borzadályt ébresztő megér­zés kivetítődésével. Itt a kép visszautal Lukács evangé­liumára: „Vala pedig mint­egy hat óra, és sötétség lön az egész tartományban mind kilencz órakorig. És meg- homályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté' hasada”. (23, 44—45) Máté is ír a hirtelen beálló sötétségről, (27, 45) de ő to­vábbi csodákról is megem­lékezik, mint: „ ... és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének, ... és a sí­rok megnyitónak, és sok el- húnyt szentnek teste föltá- mada ... és kijővén a sírok­ból,...” (27, 51—52—53). Munkácsy kitűnő átfogal­mazásban tárja elénk ecse­tével e sorokat. A feszület előtti sziklapadozat sötét re­pedései is valószínűsítik a földrengés előjeleit. A mű­vész talán erre a végső pil­lanatra idözíttetve sűrítette az Evangélium mondaniva­lóját. Az alkotói lendület kitárulkozása saját ellentét­jébe csap át ragyogó meg­oldással. Már Jézus felkiál­tott: „Eli, Eli! Lama sabak- tani? (Én Istenem, én Iste­nem! miért hagyál el enge- met?) De a későbbem év­századok hittudósainak krisz- tológiai vitáit nem ismerő római százados még nem je­gyezte meg, hogy: „Bizony, Istennek Fia vala ez!” (Má­té, 27, 54), viszont a megfe­szítettnek feje már gyötrel­meinek utolsó végvonaglá- sában lehanyatlik, hogy ki­mondja: „Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátó lelkét”. (János, 19, 30) Igen! A Kálvária gyorsan pergő futószalagjának talán ez a néhány kockája bénul egyet­len látnoki mozzanatba. Munkácsy Mihály Golgotá­ján váratlan élességgel sza­kad meg a keleti bazárok nyüzsgő sokaságának zsi­bongó lármája. A „feszítsd meg Öt!” kiáltások és a gú­nyolódások, káromlások for­tissimója — mintha csak a karmester vezénylő pálcájá­nak egyetlen intésére — az „Elvégeztetett!” halk kiesen- dülésére, félelmetes néma­ságba fullad. Érdekes megemlíteni, hogy a közép- és újkori Golgota- ábrázolásokban mindvégig fellelhető valami ikoniszti- kus merevség, valami időt­len időkben befagyott állan­dósulás. A néző a festmény jelenében nem érez sem múltbeli előzményeket, sem majd várható fejleménye­ket. Később a legújabb ko­ri alkotásokban pedig az al­kotó a vele átellenben el­helyezkedő műélvezőre sa­játos szemrehányó nosztal­giát kényszerít. Gondoljunk például C. Molnár Pál Krisz­tus a kereszten című művé­re. Afféle bűnbánatra tér­depeltein nekrológot sugal­maz közönségére. -Munkácsy Mihály Golgotája ezzel szem­ben mint egy történelmi tény elfogulatlan vázolója, semleges nézőpontú ábrázo­lója az adott valósághely­zetnek. Egy korabeli francia kritikus szavaival élve, nincs tovább értelme a Golgota megfestésének. Ami ezzel kapcsolatosan egyáltalában elmondható volt, nos, azt Munkácsy Mihály Golgotája mind elmondta. Többet mon­dani róla aligha lehet. Ma­ga Munkácsy nem értékelte túl alkotását és nem is tar­totta a legsikeresebbre si­került művei közé. Megfestette, mert állandó rendelője már várta ezt tő­le. Megfestette és ezzel úgy érezte ő is, hogy: elvégezte­tett! Dr. Rcthly Gyula Elvégeztetett FECSKE CSABA Miért Mindegyre lótom: lenyoknzva hevernek mór ä rótták Ami titok volt, sejtelem, lett könyörtelen valóság Mint mikor kő hull a viibe, nagyot csobbant o lelkem Érettem, tudtom: valami Störnyö dologra leltem Fejemet párnába fúrva és por a csillagból, mién? Mért kell halállal lakolni egyetlen életért? Feledy Gyula rojia

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents