Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-21 / 68. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Március 21-él ünnepeli nrszágszerle A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 69. év­fordulóját ünnepi megemlékezésekkel, koszorúzási ün­nepségekkel, nagygyűlésekkel, a dicsőséges 133 nap eseményeit felidéző történelmi játékokkal és más prog­ramokkal köszöntik hétfőn országszerte. A fiatalok egy­úttal megemlékeznek arról, hogy 31 esztendővel ez­előtt ezen a napon bontott zászlót a Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség. Az évforduló alkalmából az ország több városában, településén az új KISZ-tagok ünnepélyesen fogadalmat tesznek. Az ünnepet szinte mindenütt együtt köszöntik fiatalok és idősebbek, a párt-, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek, mozgalmak képviselői, a fegyveres erők és testületek tagjai, valamint a magyar történelem e kiemelkedő eseményének ma élő tanúi. A Tanácsköztársaság kiki­áltásának 69. évfordulója al­kalmából hétfőn reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren katonai tisztelet- adással felvonják az állami zászlót. Koszorúzási ünnepsé­get rendeznék Budapesten a tanácsköztársasági emlék­műnél. Itt az MSZMP Köz­ponti és Budapesti Bizottsá­ga, a Minisztertanács, a Szakszervezeték Országc.s Tanácsa, Budapest Főváros Tanácsa, valamint a fegyve­res erők és testületek kép­viselői róják le kegyeletüket. A központi ünnepséget Leninvárosban tartják meg. Az ünnepi díszt öltő város­ban az MSZMP Borsod Me­gyei Bizottsága, valamint a KISZ Központi és megyei Bizottsága szervezésében egész nap látványos, válto­zatos programokkal várják az érdeklődőket. Kora reg­gel diáksportversenyekre, sportbemutatókra hívják a fiatalokat, délután az ama­tőr művészeti csoportok be­mutatóját rendezik meg a Lenin téren. A 3. Számú Ál­talános Iskolában táncházat, videoklubot, számítógépes klubot és bábszínházát ren­deznek be, a Derkovits Gyu­la Művelődési Központban pedig popkoncerten vehetnek részt a műfaj kedvelői. A központi ünnepség nyi­tányaként koszorúzási ün­nepség lesz Lakai János em­léktáblájánál. Délután az If­júsági parkban, majd a Le­nin téren történelmi játékot láthatnak az ünnepség részt­vevői. Életképekben idézik fel a kisváros hangulatát, eseményeit a Tanácsköztár­saság idején. 1919 márciusát a Miskolci Nemzeti Színház művészei elevenítik fel, a Gereben együttes, a len in vá­rosi fúvószenekar és a Szin- vavölgyi Vasas Néptánc- együttes közreműködésével. Az ünnepi beszédei köve­tően fogadalmat tesznek az új KISZ-tagok, s Leninváros­ban adják át a KlSZ-díja- kal is. A fővárosban Csepelen — hagyományosan — ifjúsági nagygyűlést rendeznek a Szikra Távírónál. Másutt a kerületi emlékhelyeken róják le kegyeletüket a párt-, ál­lami, társadalmi és tömeg- szervezetek helyi képviselői, a fiatalok, a városrészek la­kói. Több helyütt kitünteté­seket adnak át, elismerve az ifjúsági szövetség legaktí­vabb tagjainak, illetve az if­júságért eredményesen mun­kálkodóknak a tevékenysé­gét. Balassagyarmaton ifjúsági nagygyűlést rendeznek, és ünnepélyes keretek között avatják fel az új KlSZ-tago- kat. Salgótarjánban és Pász- tón koszorúzási ünnepséget és megemlékezést tartanak, Bátonyterenyén pedig tele­püléstörténeti dckumentum- kiállítást nyitnak meg. Nyír­egyházán többek között me- netdal-versenyre és fáklyás felvonulásra invitálják a vá­ros apraját-nagyját. A Bor­sod megyei Edelényben ezen a napon kitüntetési ünnepsé­get, Encsen koszorúzással egybekötött ünnepi megem­lékezést tartanak. Miskolcon többek között megkoszorúz­zák a Szamuely-emléktáblát, a Munkásmozgalmi Emlék­művet, a KMP emléktáblá­ját, a Direktóriumi emlék­táblát és Kun Béla emlék­tábláját. Ezen a napon ren­dezik meg a Szemere Kupát, a középiskolás fiúk kézilab­datornáját, valamint politi­kai kaszinóba és ifjúsági bál­ra invitálják az érdeklődő­ket. Sátoraljaújhelyen ugyan­csak fáklyás felvonulást szer­veznek. (MTI) Sok mezőgazdasági üzem­ben túlvannak már a téli gépjavításon, a tavaszi gép­szemlén. Bevetésre, mert ve­tésre várnak a munkagépek. Legalábbis erről értesültünk a megye közös és állami gaz­daságaiból. Dr. Rudolf Imre, a Bod­rogközi Állami Gazdaság igazgatója: — Az őszi kalá­szosok jól telelték, de a vi­szonylag kevés téli csapadék és az enyhe időjárás miatt az elmúlt heteikben a mezei pocok elleni védekezés nagy munkát adott a földeken. A tavaszi munkák kezdésére egyébként a gépeik indulás­ra várnak. Szeretnénk mi­előbb elvetni 120 hektáron a tavaszi árpát, ám a jelenlegi talajállapot akadályozza a munkák végzését. Túlva­gyunk viszont az őszi búza és a legelő* fejtrágyázásán, s hamarosan befejeződik az 550 hektárnyi gyümölcsös metszése. Véleményünk sze­rint -ez ez évi gyümölcster­més kilátásai kedvezőbbek a tavalyinál. Az enyhe időjá­rás miatt az állattenyésztés­ben az áttelelés nem okozott gondot. A tejelő tehenészet tavalyi rekonstrukciója jól sikerült, hiszen javulnak a hozamok és az állategészség­ügyi helyzet. Elkészítettük az elmúlt év gazdálkodásának mérlegét, s meghatároztuk az ez évi feladatokat. Az 1987-es évben elért nyereség megfelelő alapokat teremtett az idei feladatok teljesítésé­hez. A gazdaságra háruló többletterhek ellenére ’88-ra 5,1 millió forint vállalati eredmény elérését tűztük ki célul. Sajnos, az ügyvitel fo­lyamatosságát hátráltatja, hogy a készletek átértékelé­sével kapcsolatos központi irányelvek még mind a mai napig nem állnak ren­delkezésünkre. A Dél-borsodi Állami Gaz­daságban a legtöbb gondot ma az alkatrész és a növény­védő szer hiánya okozza. Dr. Iraki rakéták Iránra Irak újabb rakétát lőtt ki Teheránra — jelentette a bagdadi rádió. A „városok háborújának” vasárnap tör­tént kiújulása óta ez volt a 24. iraki rakétatámadás iráni célpontok ellen. Irán péntekre virradóan támadást hajtott végre egy japán tulajdonban levő tar­tályhajó ellen, Dubai part­jaitól nyolc mérföldre, a Perzsa (Arab)-öbölben — vált ismeretessé hajózási for­rásokból. Az akció követ­keztében a panamai zászló alatt közlekedő hajó egyik matróza meghalt, kilencen megsebesüllek. Rizskov tárgyalásai a Deutsche Bank elnökével A gazdasági és tudomá­nyos-műszaki kapcsolatok elmélyítéséről, egyebek kö­zött a világűr békés hasz­nosításában kialakítandó, valamint a kultúra terén megvalósuló együttműködés­ről folytatott eszmecserét Nyikolaj Rizskov és Fried­rich Cristians. A szovjet kormányfő a hét. végén fo­gadta a Deutsche Bank el­nökét, a'ki a hét eleje óta tartózkodj k Moszkvában. A megbeszélésen Rizskov kormányfő megerősítette a Szovjetunió készségét a po­litikai párbeszéd kiszélesíté­sére a Német Szövetségi Köztársasággal. Kitért arra, hogy az átalakítás folyama­ta új távlatokat nyit az üz­leti kapcsolatok fejlesztésé­hez a szovjet vállalatok és a nyugatnémet cégek között, nemcsak a hagyományos együttműködés tekintetében, hanem annak új formái — egyebek között a termelési kooperáció és a vegyesvál­lalatok — kialakításaiban is. (MTI) Hegyi Lajos, termelési igaz­gatóhelyettes: — Igaz, a ta­vaszi feladatok elvégzésére időben felkészültünk, ám egyes alkatrészek és bizonyos növényvédő szerek hiánya kétségtelenül gondokat okoz. Ennek ellenére kedvező ha­tárképről adhatok számot. Az elmúlt évek csapadékhiányos időszaka után az esős ősz és tél kedvező feltételeket te­remtett a növénytermesztés­ben. Az őszi búza időben ki­kelt és kellően megerősödött. (Folytatás a 2. oldalon) Kihasználva a jó időt, metszettek a szőlőben, Eltörölték, mégis fizetni kell? Ismét a tehorol A településfejlesztési hozzájárulás mostanában ismét indula­tokat gerjeszt a miskolci közvéleményben;- A megyei városban ugyanis a közelmúltban húszezer levelet kézbesített a posta, amelyben a címzetteket az 1987-ben esedékes teho befizetésére kérik. Szerkesztőségünket többen telefonon hívták, mások levél­ben fogalmazták meg kérdésüket: ha már egyszer eltörölték a tehát, miért kell nekik mégis a zsebükbe nyúlni? Miért áldoz is­mét pénzt és energiát a tanács a teho befizettetésére? Megéri-e pár milliós bevétel reményében újra felkavarni a már csillapodó indulatokat? A kérdéseket dr. Sárvári Károlyhoz, a városi tanács pénzügyi osztályvezetőjéhez továbbítottuk. — A teho eltörléséről — hallottuk a választ — két lépcsőben döntött Miskolc Város Tanácsa. Az adó- és\ illetékhivatal, Valamint a szakhatóság, a pénzügyi osz­tály a testületi döntésnek en­gedelmeskedik, a tanácsülési határozat végrehajtása érde­kében munkálkodik. A ta­nácstagok a januári ülésen úgy döntöttek, hogy 1988. január 1-től eltörlik a mis­kolci tehót. A hozzájárulás befizetéséről alkotott rende­let tehát egy esztendeig — 1987-ben — volt érvényben. A testület ülésén éles polé­mia bontakozott ki arról, hogy milyen álláspontra he­lyezkedjünk azokkal szem­ben, akik nem fizették be 1987-re a hozzájárulást. A testület úgy döntött, hogy a tanács illetékes szerveinek mindent meg kell tenni az ■elmaradt befizetések utóla­gos pótlására. A tanácstagok — véleményem szerint — két ok miatt döntöttek ebben a szellemben. Ha lemondunk az elmaradt teho befizetésé­ről, akikor a kötelességtudó emberek becsapva érezték volna magukat, hiszen ők a megadott határidőn belül pontosan teljesítették köte­lezettségüket. Másrészt, ha 1987-ben érvényben volt a teho-rendelet, akkor végre kell hajtani az abban foglal­takat. A különböző fórumo­kon, a társadalmi és tömeg­szervezetek tanácskozásain gyakran elhangzik, hogy kö­vetkezetesen hajtsuk végre azt, amit egyszer elhatároz­tunk. Az elv a téhóra is vo­natkozik. — Az ön által említett ta­nácsülési vitában elhangzott: hiányos és korszerűtlen a miskolci ingatlan-nyilvántar­tás. Ezért fordulhatott elő, hogy voltak, akik két fel­szólítást kaptak, mások pe­dig egyet sem. Megtörtént, hogy valaki már befizette a tehót, de most ismét kapott a felszólításokból. Hogyan lehetséges ilyen tévedés? — A településfejlesztési hoz­zájárulás bevezetése számos tanulsággal szolgált az ál­lampolgárok, a tanács testü­leté, a szakhatóságok számá­ra egyaránt. E tanulságok mélyebb elemzése nem az én feladatom. Két dolgot azon­ban megemlíthetek. A tehó- val kapcsolatos ellenérzések elsősorban a városokban ala­kultak ki markánsabban. A kisebb településeken, a fal­vakban ugyanis viszonylag könnyen lehetett olyan célt találni, amellyel az állampol­gárok nagy többsége egyet­értett. A nagyobb városok­ban a lakosság különböző cso­portjainak érdekegyeztetése — a teho segítségével meg­valósítandó cél meghatározá­sa — lényegesen nehezebb feladatnak bizonyúlt, eseten­ként pedig lehetetlen volt. A másik: a számítógépek korá­ban mi még mindig 'karto­nokon, alkalmanként akta­táskában tartjuk a nyilván­tartásokat, Ezzel a módszer­rel már nagyon nehézkes Miskolcon nyomon követni a változásokat, nagyon magas az adminisztrációs tévedés lehetősége. A korszerűsítés természetesen pénzbe, de el­sősorban hosszabb időbe ke­rül, ám a nyilvántartások (Folytatás a 2. oldalon) Hétvége a miskolci főutcán Ilyennek látta a fotóriporter szombaton és vasárnap. Fotó: Balogh Imre

Next

/
Thumbnails
Contents