Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-08 / 57. szám

mmmsmM NAPRÓL NAPRA IUHPROL NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Százezer forint a főnyeremény Borítékos sorsjegy Az Országos Takarékpénz­tár Sportfogadási és Lottó Igazgatósága a különböző sportcélok megvalósításának támogatására „Sport” elne­vezéssel borítékos sorsjegyet bocsát ki március 17-én. Újdonság, hogy az idén az eddigi 50 000 forint helyett 100 000 forint lesz a főnye­remény. A legkisebb nyere­mény öt forint, aki ennyit nyer, a sorsjegyekből újra húzhat. Új nyerési forma, — A család szerepének erősítésében, a népfrontmoz­galom szerepéről és felada- , tairól tanácskozott tegnapi ülésén, a Hazafias Népfront Miskolc Városi Elnöksége mellett működő rétegpoliti­kai munkabizottság. hogy a 3000 forint névértékű „szerencsejegyek'’ még kü­lön tárgynyeremény sorsolá­son is résztvesznek. Erre a tavaszi akció befejeztével, vagyis a 45 millió darab sorsjegy eladása után kerül sor. A sorsoláson keszthelyi üdülőlakás, külföldi utazá­sok és más értékes nyere­mények találnak majd gaz­dára. A sorsjegyek ára vál­tozatlanul 5 forint. KÖZLEMÉNY A miskolci 1. Sz. Ipari szak­középiskola (Miskolc, Rácz A. u. 54—58.) felvételt hirdet vasútfor- galmi levelező tagozatra. Jelent­kezhetnek azok a vasutas — for­galmi és kereskedelmi — dolgo­zók, akik szükségét érzik az ál­talános és szakmai ismereteik növelésének, s előrelépésükhöz szükséges a középiskolai érett­ségi. Jelentkezési határidő: 1988. június 15. Jelentkezés az iskola titkárságán. Lavotfia Géza kiállítása Patakon A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság rendezésében március 10-én, csütörtökön, délután négy órakor nyílik meg Lavotha Géza kiállítása, a Sárospata­ki Képtárban. "A sokoldalú képzőművész e kiállításon tizenhat festményét és har­minchat fafaragását mutatja be. A május 8-ig nyitva tar­tó tárlatot Czinke Fertnc grafikusművész nyitja rneg. Naptár________ 1988. MÁRCIUS 8., KEDD A nap kelte G.12, nyugta 17.39 órakor. A hold kelte 23.14, nyugta 7.37 órakor. Névnap: Zoltán Háromszázhetven évvel ez­előtt, 1618. március 8-án fogalmazta meg Johannes Kepler (1571—1630) prágai csillagász a bolygók kerin­gési idejére vonatkozó III. törvényét. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Változóan felhős lesz az ég, legfeljebb a nyugati megyék­ben fordulhat elő gyenge hó. esés, kedden erősen felhős vagy borult idő várható, többfelé esővel, nyugaton és a hegyekben kisebb hóesés­sel. A déli, délnygugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Fizikaverseny Megyei fizikaversenyt ren­deznek március 11-én és 12- én Kazincbarcikán, a Ság- vári Endre Gimnáziumban. A harmadik alkalommal megrendezésre kerülő viadalt az idei tanévtől kezdődően, dr. Nagy László fizika-em­Eltűnt tanulót keres a rendőrség A rendőrség a lakosság segítségét kéri Demeter Csa­ba 14 éves tanuló, somogy- vámosi lakos megtalálásához. A tanuló 1988. február 13-án távozott szülei lakásáról; azóta tartózkodási helye is­meretlen. Személyleírása: 165—170 centiméter magas, sportos testalkatú, haja egyenes, sö­tétbarna, vállig érő, középen elválasztott. Szeme barna, nyaka hosszú. Ruházata: kék farmernadrág, világosbarna kötött, norvégmintás puló­ver, négerbarna villámzáras (cipzáras) kardigán, félma­gas szárú, sárga-vajszínű sportcipő és villámzáras far­merdzseki. :. A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírás alapján felismeri a tanulót, értesít­se a legközelebbi rendőri szervet. (MTI) Kazincbarcikán lékversenynek nevezik, a verseny első, fiatalon el­hunyt zsűrielnökének tiszte­letére. A kétnapos rendezvé­nyen az elsős, illetve a má­sodikos gimnazisták írásbeli és szóbeli fordulón mérik össze tudásukat. Csepeli képzőművészek bemutatkozása Kiállítás a Vasasban Vöröskeresztes bál A Vöröskereszt Miskolc Városi Vezetősége március 12-én bált rendez a diósgyőri Hámor étteremben. A báli bevé­telt a rászorultak támogatására, segélyezésére fordítja. Közlekedési változások A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazókö­zönséget, hogy 1988. márci­us 9-én üzemkezdettől, elő­reláthatólag április 20-ig, — a Bacsó Béla utca lezárása miatt — az 1D, 21, 33, 36-ós jelzésű autóbuszokat a Tele­ki utca megálló helyett a Hoffman O. u. 11. sz. előtti ideiglenes, illetve a Szabad­ság tér megállóhelyeken lehet igénybe venni. A Csepeli Munkásotthon Képzőművészeti Körének tagjai mutatkoznak be már­cius 10-től a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Az 1974 óta működő csepeli képzőművészeti szakkör kü­lönösen az utóbbi tizenöt évben hívta fel magára a figyelmet, ez idő alatt két­szer kaptak nívódíjat, két­szer nyerték el a Kiváló Kör címet, s az elmúlt év novemberétől a_ Szocialista Kultúráért kitüntetésnek is birtokosai. A szakkör tagjai minden műfajban eredmé­nyesen dolgoznak, műhe­lyükből iparművészeti alko­tások, grafika, festészet, szobrászat egyaránt kikerül. A diósgyőri bemutatkozó kiállításukat március 10-én 16 órakor Kertészné Angyal Mária, az Országos Közmű­velődési Központ osztályve­zetője nyitja meg az érdek­lődő közönségnek. Megte­kinthető április 2-ig délutá­nonként 14 órától 19 óráig. Verseny Tavaly a „Környezeti kul­túra éve” alkalmából indítot­ták útnak Miskolcon a „Kul­turált városi környezetért” akciót. Azóta a nyertes ut­cák, üzemek, intézmények falain megjelent az az ízlé­ses kiállítású tábla, mely emblémájával három évig hirdeti az akcióban sikere­sen részt vett kollektívák eredményeit. Március végéig küldhetik be azok a közös­ségek jelentkezésüket, ame­lyek ebben az évben a ki­lenc kategória közül vala­melyikben nevezni kívánnak. A családiházas övezetek I—II—III. helyezést elért utcáinak az eredményhirde­tést követő évben a lakókö­zösség döntése alapján soron kívül 50 000 Ft — 45 000 Ft — 40 000 Ft összegű kerületi karbantartási munkát üte­mez be a Városgondnokság. A lakásszövetkezeti épületek és a társasházak kategóriá­jában a nyertes épületek közösségei 30- és 20 000 Ft közötti pénzjutalmat kap­nak, melyet közösségi célok­ra (klubszobák, közös helyi­ségek felszerelése, illetve épületek karbantartására) használhatnak fel. A Mis­kolci Ingatlankezelő Vállalat kezelésében lévő épületek külön pályázhatnak és 30— 20 000 Ft összegű épület­karbantartási munkát nyer­hetnek el, amit a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat üte­mez majd be soron kívül, az eredményhirdetést követő évben. Az 5—9 kategóriá­ban, illetve alkategóriában a művelődési, egészségügyi intézmények, kereskedelmi- és vendéglátóipari egységek, vállalatok és egyéb intézmé­nyek, valamint ipari-mező- gazdasági- és fogyasztási szövetkezetek helyezettjei „A kulturált városi környeze­tért” feliratú és emblémájú vándorserleg birtokosaivá válnak egy évre. A pályázatra jelentkezők­nek az- épületek külső és belső rendje, tisztántartása mellett a közvetlen környezet csinosítására, a külső eszté­tikai megjelenés javítására is ügyelniük kell. A családi­házas övezetek utcáinál a járdák, útmenti árkok, zöld­sáv tisztán tartására, az ud­varok, előkertek gondozott- ságára is figyelni kell. Ha mindezeknek a feltételeknek eleget tud tenni egy-egy kö­zösség, március 31-ig küld­heti be pályázatát a Miskolc Megyei Tanács V. B. Város- gondnoksága címére. Részle­tes tájékoztatást addig is az Építési és Közlekedési Osz­tály Városüzemeltetési Cso­portjától kaphatnak az ér­deklődők. A macska reggelije t Fotó: Fojtón László ESZIK' - Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zcmp­• lén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út“15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc. Pf.. 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc.Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213.^ Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizctési és Lapcllátási Irodánál (HELIR) Budapest V.. József nádor tér 1. - 1900.. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Omnibusz a Hősök terén A Volónbust Vállalat utalási irodája, ax Omnibus* vexetái ar Utalás ‘88 kiállítassál egy időben forgalomba állítják a fővárosban új, korhű emeletes társas gépkocsijukat, amelyet a városnéxő programokba vonnak be. Személyvonatnak ütközött Hidasnémetiben egy közúti kereszteződésben Tóth La­jos 72 éves nyugdíjas, mis­kolci lakos személygépkocsi­jával nekiütközött egy sze­mélyvonatnak. A férfi a kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygép­kocsi vezetője a fénysorom­pó tilos jelzése ellenére haj­tott a sínekre. Solt külterületén Tóth István 19 éves gépszerelő, dunatetétleni lakos személy- gépkocsijával nekiütközött egy előtte forgalmi ok mi­att lassító tehergépkocsinak, majd áttért az úttest bal ol­dalára, és az árokba borult. A személyautó utasai közül Gyalogh Terézia 17 éves ps Tóth József Attila 18 éves, lakatos, dunatetétleni lako­sok a helyszínen meghaltak, ketten súlyos, a személygép­kocsi vezetője és egy utasa könnyebben megsérült. A vizsgálat eddigi adatai sze­rint Tóth István nem az üt­és látási viszonyoknak meg­felelő sebességgel vezetett. A rendőrség gépjárműveze­tői engedélyét bevonta. (MTI) Miskolc csinosításáért

Next

/
Thumbnails
Contents