Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja A szakszervezeti mozgalom nem függetlenítheti magát az ország helyzetétől A SZOT elnökségének ülése Pénteken ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A testület áttekintette a szakszervezeti mozgalom idő­szerű kérdéseit, s ezzel kap­csolatban összegezte az el­nökség február 26-i állásfog­lalása fogadtatásának tapasz­talatait. Ügy értékelte, hogy az állásfoglalást a szakszer­vezeti tagság és a széles közvélemény egyaránt idő­szerűnek tartotta. A mozga­lom aktivistái szerint a do­kumentum segített néhány napirenden levő kérdés egy­értelmű megítélésében, és határvonalat húzott a szak- szervezeti tevékenység javí­tását szolgáló törekvések, bírálatok, valamint a szél­sőséges megnyilvánulások, szándékok között. Az elnökség néhány, a szakszervezeti mozgalom to­vábbi tennivalóit meghatá­rozó következtetést is levont a dokumentum fogadtatásá­ból. A testület rámutatott, hogy tapasztalható az a hely­telen felfogás a szakszerve­zeti tagság körében, amely a szakszervezeti munka le­egyszerűsítéséből fakad. So­kak véleménye szerint a szakszervezeti mozgalom ne legyen tekintettel a kormány lehetőségeire, hanem csak nyújtsa be a követeléseit, s azok kielégítése a kormány feladata. Ez helytelen felfo­gás, mert a szakszervezeti mozgalom sem függetlenít­heti magát az ország hely­zetétől. Vannak olyan vélemények is, hogy a jelenlegi szerve­zeti struktúra nem alkalmas valamennyi érdek feltárásá­ra. Amennyiben a tagság ezt valóban így érzi, akkor eb­ben a szakszervezetek veze­tő testületéi is hibásak — mondták az elnökség ülésén. Azt is hozzátették azonban, hogy a szakszervezeti moz­galom tisztában van az egyes rétegek érdekeivel, pontosan ismeri igényeiket. A szakszervezeteknek kö­telességük figyelemmel kí­sérni az országban zajló ese­ményeket, s határozottan ki­állni elveink védelmében — hangzott el az ülésen. Az elnökség megelégedés­sel vette tudomásul, hogy a SZOT legutóbbi plénumának állásfoglalására a kormány gyorsan és kedvezően rea­gált. Mint ismeretes, ia SZOT legutóbbi, február 19-i ülésén megfogalmazó­dott, hogy a szakszerveze­tek — a lakosság tehervise­lő képességét figyelembe vé­ve — a fogyasztói árszínvo­nal 15 százalékos emelését felső határnak tekintik, s ugyanitt szóvá tették a cse­csemő- és gyermekruházati cikkek árának indokolatla­nul nagy mértékű emelését is. E kérdésekben a szak- szervezetek álláspontjának következetes képviselete azt eredményezte, hogy a kor­mány jelezte: jogosnak tart­ja a szakszervezeti mozga­lom igényét, intézkedéseket készít elő a csecsemő- és gyermekruházati cikkek ár­emelése okozta problémák mérséklésére. Az elnökség ezzel kapcsolatban azt is megfogalmazta, hogy a szak- szervezeti mozgalomnak ilyen, és ehhez hasonló kér­désekben azonnal a nyilvá­nosság elé kell lépnie. A továbbiakat! az elnök­ség áttekintette a szakszer­vezeti tagság politikai tö­megoktatásának helyzetét és tájékozódott a magyar szak- szervezetek nemzetközi te­vékenységéről is. Az elnökség javaslatot vi­tatott meg a SZOT 1982 au­gusztusi, szervezeti kérdé­sekkel foglalkozó irányelvé­nek módosításáról. Ennek keretében foglalkozott a szakszervezeti tagság szak­mai, foglalkozási rétegeit érintő kérdésekkel, felada­tokkal is. Megerősítette a február 26-i állásfoglalásá­ban megfogalmazottakat, amelyek szerint támogatja a tagozatok, egyesülések, szö­vetségek alapítását a szak- szervezetek keretén belül, mindenütt, ahol ezt a tag­ság igényli. Fontosnak tart­ja azonban, hogy a szakmai rétegszervezetek a mozga­lom keretében önszervező­déssel, illetve az iparági ágazati szakszervezetek kez­deményezésére jöjjenek lét­re. A testület végezetül átte­kintette az évkezdettel, az adó- és árreform bevezeté­sével kapcsolatos egyes ta­pasztalatokat. Hangsúlyozta: változatlanul nagy figyelmet kell szentelni mind a kor­mányzati munkában, mind a szakszervezetek tevékenysé­gében az árszínvonal terve­zett keretek között tartásá­nak. Ennek érdekében vizs­gálni kell, hogy miként le­hetne szélesíteni a bérklub­ban részt vevő gazdálkodó szervezetek körét. Azzal a feltétellel, hogy amennyi­ben lemondanak áremelési szándékukról, szabadabb bérgazdálkodási lehetősége­ket biztosít számukra a sza­bályozás. Az elnökség fontosnak ítélte, hogy a bérek bruttó­sításával összefüggésben még egyes helyeken tapasztalható problémákat az illetékes ál­lami, gazdasági szervek mi­előbb rendezzék. Hasonló­képpen fontosnak ítélte a testület az adóelőleg-levonás szabályainak további vizs­gálatát, mind a lehetséges egyszerűsítések, mind ' pe­dig iaz indokolatlan előleg­túlfizetések elkerülése érde­kében. (MTI) Pravda-értékelés Éles viták a NATO-csócson Kétségtelenül előrelépés­nek számít a NATO-tagál- lamoknak az a véleménye, hogy az európai biztonság megőrzése céljából a hagyo­mányos fegyverek számát a lehető legalacsonyabb szint­re kell szállítani — írja a Pravda a csütörtökön véget ért brüsszeli NATO-csúcsot értékelő pénteki tudósításá­ban. A szovjet pártlap brüssze­li tudósítója ugyanakkor rá­mutat, hogy az Észak-atlanti Szövetség állam- és kor­mányfőinek tanácskozásán elfogadott dokumentumok jórészt propagandajellegű- ek, és nem adnak a való­ságnak megfelelő értékelést. Így a NATO tagállamai to­vábbra is úgy tartják, hogy a Varsói Szerződés Szerve­zete a hagyományos fegyve­rek területén fölényben van a legnagyobb nyugati kato­nai tömbbel szemben, hol­ott ezt már számos nyugati szakértő is vitatja. A brüsszeli csúcson elfo­gadott nyilatkozat ellent­mondásosságára jellemző, hogy egyrészről üdvözli a közepes és rövidebb hatótá­volságú atomeszközök lesze­reléséről kötött szovjet— amerikai szerződést, vala­mint a hadászati támadó fegyverek 50 százalékos csökkentésére vonatkozó ter­veket, másrészről viszont aláhúzza: az elrettentést nem lehet csupán a hagyományos fegyverekre alapozni A Pravda tudósítása a zárt ajtók mögötti tanácskozásról kiszivárogtatott értesülések alapján rámutat, hogy az észak-atlanti szövetségesek legmagasabb szintű vezetői között éles viták folytak a leszerelési folyamat távlata­it illetően. Margaret That­cher brit kormányfő a nuk­leáris fegyverek korszerűsí­tése mellett szállt síkra, Görögország képviselője vi­szont ellenezte a nukleáris elrettentés politikáját, és helyeselte azt az indítványt, hogy 2000-ig számolják fel a világon meglevő atom­fegyvereket. ...és újra pattog a labda A hét végén megkezdő­dik a labdarúgó nagyüzem, startol az NB l-es és az NB ll-es bajnokság, folyta­tódik az MNK megyei se­lejtező sorozata, valamint a „célegyenesbe" ér az NB lll-as és a megyei együtte­sek felkészülése. A csapa­tok terveiről, céljairól a 8— 9. oldalon található össze­állításunkban írunk. Ké­pünk a DVTK-Borsodi Bá­nyász előkészületi találko­zón készült. Alkotónap... 0 Három esztendeje ad otthont a Molnár Béla Ifjúsági Ház Miskolcon, a városi pedagógus rajzstúdiónak. A rajzot tanító tanároknak ugyanis szükségük van a rendszeres „tréningre”, hogy erejüket mint alkotóművészek is próbára tegyék. A stú­dió egyik foglalkozásán jártak munkatársaink, tapasztalataikról szól riportjuk, lapunk 7. oldalán. Köszöntjük a negyvenéves MHSZ-t N egyven esztendeje - az 1848/49-es sza­badságharc 100. év­fordulójának tiszteletére 1948-ban a Magyar Parti­zán Szövetség és a Ma­gyar Partizánbarátok Szö­vetségének egyesülésével megalakult a Magyar Sza­badságharcos Szövetség, az MHSZ jogelődje. Ez lehetőséget teremtett arra, hogy elsősorban a fiatalok önkéntes alapon készüljenek a munkáshata­lom megőrzésére. A Ma­gyar Szabadságharcos Szö­vetség ma is nélkülözhetet­len alapját rakta le a ha­zafias honvédelmi nevelő-, felkészítő és sportmunká­nak. A szervezet 1967 óta Magyar Honvédelmi Szö­vetség elnevezéssel műkö­dik, s végzi a tőle elvárt nevelő-, képző és sport­munkát. A szövetség megalakulá­sának 40. évfordulóján mindenképpen szólni kell arról, hogy az MSZMP Po­litikai Bizottsága az elmúlt év őszén értékelte az MHSZ munkáját. A Politi­kai Bizottság elismerte, eredményesnek tartotta azt a tevékenységet, amely a szövetségben évtizedek óta folyik. A határozatban a PB kiemelte, hogy az MHSZ hatékonyan végzi a lakosság - elsősorban a fiatalok - szocialista szel­lemű, hazafias-honvédelmi, internacionalista nevelését. A honvédelmi elő- és utó­képzés területén hozzájá­rult o katonai feladatok átgondolt, korszerű végre­hajtásához. Sokat tett a szövetség a honvédelmi tö­meg- és versenysport érde­kében is. Am a jelentés - az ered­mények mellett - tükrözte azokat a gondokat, fe­szültségeket is, amelyek az évek során felhalmozódtak. Ezek megoldására a PB határozata sok új, jelentős feladatot szabott meg az MHSZ részére. Az MHSZ megyei szer­vezete ma tartja ünnepi megemlékezését. Felidézik az elmúlt évtizedek esemé­nyeit, eredményeit, emlé­keznek az alapító tagokra, köztük azokra, akik már nem lehetnek jelen ezen a szép ünnepen. Köszöntik a munkában, sportolásban el­sőket, és beszélnek majd a további feladatokról is. Mi is sok szeretettel, tisztelettel köszöntjük a ju­biláns szövetséget. Soraink­kal kívánunk további sike­reket a hazafias-honvédel­mi nevelésben, a munká­jukban rájuk háruló felada­tok maradéktalan teljesíté­sében.

Next

/
Thumbnails
Contents