Észak-Magyarország, 1988. március (44. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-16 / 64. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ISZA ra XLIV, évfolyam, 64. szám 1988. március 16. Szerda Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja A nemzeti összefogás jegyében Megyei ünnepség Miskolcon és Monokon Szél szaladt ide-oda tegnap a Bükktöl a Tiszáig, zászlókat lobogtató, ködöket tovarö- pitö fuvallat. Március 15-e napjának délelőttjén a felhőkön olykor-olykor már átmosolygó nap párát leheltetve melengette a hantok sorát szerte a megyében. A légben, a fényben, a szélben egyaránt jelen volt a kertek alatt bujkáló tavasz érkezését hirdető üzenet. Tegnap Zemplénagárdtól Mezőkövesdig, Szanticskától Miskolcig megyeszerte zászlókat lobogtatott a szél, szív fölé tűzött kokárdákat, nemzetiszin szalagokat fényesített a nap. Tegnap voltak, akik ünneplőbe öltözve, főhajtással, voltak akik szerszámmal, tollal a kézben, ám egyazon gondolattal tisztelegtek és emlékeztek 1848 magyar tetteire. A különböző társadalmi szervek rendezésében méltón és tisztelgőn adózott megyénk lakossága a 140 évvel ezelőtti felejthetetlen forradalom emlékének. Már fél órával a meghirdetett időpont előtt gyülekezni kezdtek azok a fiatalok, akik Miskolc ifjúságát képviselték a magyar polgári forradalom és szabadságharc 140. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen. (Ezt megelőzően nyitották meg a Rónai Sándor Művelődési Központban a Borsod Megyei Levéltár anyagából összeállított kiállítást.) Délután fél hatra szinte már zsúfolásig megtelt a sportcsarnok előtti lér, s a szabadságharc egykori zászlaját a fiatalok sorfala között vitték be a színpadra. ' Az Excelsior együttes és a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek rövid zenés műsora után Gúr Nándor, a KISZ Miskolc Városi Bizottságának első titkára mondott ünnepi beszédet. Felidézte a 140 évvel ezelőtti márciusi forradalom és szabadságharc szellemiségét, s kiemelte, hogy értékeink őrzése, hagyományaink ápolása mindnyájunk feladata. A régi utak mellett új utakat is kell taposnunk, ehhez viszont a múlt ismerete elengedhetetlen. „Mi a következetes megújulás hívei vagyunk” — mondotta a KISZ városi bizottságának első titkára. Gúr Nándor beszédét követően a miskolci színészek és az Excelsior együttes zenés irodalmi emlékműsorára került sor, majd a középiskolás diákok meggyújtott fáklyákkal megindulták, hogy felkeressék és megkoszorúzzák 1848—49-es hőseink emlékhelyeit. gel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” Veres Margit szavait követően a szerencsi Bocskai István Gimnázium tanulói foglalták el a színpadot, s idézték fel a ’48-as eseményeket a szép számban ösz- szegyű'lt ünneplő közönség előtt. A következő mozzanat — Azt tartják — kezdte megemlékezését a főtitkár—, hogy az ünnepek a hétköznapok kikristályosodási pontjai, a megállapodás, a körültekintés alkalmai, s itt most egy 140 esztendővel ezelőtti eseményre emlékezünk, megállunk egy pillanatra, eltűnődünk: mi közünk van azokhoz, akik egy világraszóló tettet hajtottak végre. Éppen a nemzet jellege mutatja, hogy népünk erre az ünnepre emlékezik a legbensőségesebben, hogy nagyon is sok közünk van a másfél századdal ezelőtti harcosokhoz, kezdeményezőkhöz, vállalkozókhoz. A magyar történelem viszontagságos évszázadai után először nyílt meg a lehetőség 1848. március 15-én arra, hogy ismét belépjünk Európába, önrendelkezésünk birtokában, szaa Kossuth-szobor megkoszorúzása volt. Az innen néhány méterre lévő Kossuth- háznál folytatódott az ünnepség. E nevezetes ház falán — melyet szinte már a világ minden részéből fölkeresték —, a monokiak helyezték el az emlékezés virágait. A Szózat után sokan megtekintették >a szülőházban található Kossuth-relikviákat, a kiállított tárgyakat, emlékeket. Az 1848-as magyar polgári forradalom és szabadságharc 140. évfordulójára rendezett monoki megyei emlékű ninepség a fiatalok fáklyás felvonulásával zárult. bad népként, emelkedő nemzetként vegyünk részt a népek közösségében. És hogy ez mennyire személyes ügye volt Magyarország minden lakójának, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy iszonyatos túlerővel, ránk zúduló dühvei és akarattal szemben is ez a kis ország több mint ötszáz napon át tudta megélni a szabadság élményét, az újrateremtés élményét. Mondhatnánk azt is, s nem hiszem, hogy tévednénk, hogy 1848. március 15-e, majd az utána következő küzdelmek és szabadságharc, a honfoglalás és az államalapítás után a legna- gj’obb fordulata történelmünknek. Mert események voltak — nem volt unalmas ez a történelem, sajnos —, ám olyasmi, ami 1848-ban történt, ezer éven át nem történt meg ezen a földön. Óriási társadalmi fordulat következett be, s a nép nemzet alá nyomott többsége, mintegy háromnegyed része pillanatok alatt a nemzetbe, az alkotmány sáncai közé emelkedett. És ez a társadalmi fordulat és vállalkozás volt a garanciája annak, hogy a szabadságharc is oly hosszú időn át sikeres, diadalmas tudott lenni. Nem máról holnapra jött ez a március 15-e. Közel fél évszázados küzdelem előzte meg, csak legújabb kori, illetve újkori történelmünkben is. Hiszen a XVIII. századvégi eszmélkedés a nemzeti újjászületés gondolatának niegfoganása ezen a tájon, majd egy reformkorszak reformnemzedékének akarata készítette elő azt a békés fordulatot, amely — mondom — a honfoglaláséhoz és az államalapításéhoz hasonló történelmi Jett volt ebben a hazában. Ezért van az, hogy a nép emlékezetébe ilyenolyan történelmi korszakok ellenére ez az esztendő, és ez az évforduló változatlan elevenséggel és az elkötelezettség a nemzetfelemelkedés tudatóval párosul. Itt, ezen a helyen, Felsőzsolcán már csak a végjátékát láthatták a szabadságharcnak. Mégis — jól tudom, s tudják e hazában mindenhol — ez a nép büszkén emlékezik a szabadságharcnak erre a szakaszára is, hiszen a történelem úgy adta. hogy az iszonyú túlerővel ezen a tájon a cári hadsereg hatalmas nyomásával szemben itt tudtak utoljára győzelmet aratni a magyar szabadságharc csapatai. Győzelem volt, de keserű ébredéssel, mert hiszen csak arra szolgálhatott ekkor már ’49 júliusának végén, hogy utat teremtsen, utat vágjon a legszörnyűbb és legtragikusabbhoz, a világosi fegyverletételhez. Mégis: azok, akik itt élnek, s azok, akik az országból ide eljöhetnek, s pillantást vethetnek erre a tájra, a dicsőségre, a tettre emlékeznek ezen a napon is és a történés napján is. Ügy vélem, mi. akik itt, e kedves, meghitt ünnepség körében a gyerekek hazafiságát is kifejező, gondolatébresztő műsor keretében együtt lehetünk, elmondhatjuk, hogy így vagy amúgy számot vethetünk önmagunkkal, mai hazánkra gondolunk, és a példára, amelyet 1848. március 15-e, amelyet az. 1848—49-es forradalom és szabadságharc üzen, kínál föl a mai nemzedéknek is. És bár naponta gyötrődünk, bajlódunk ilyen-amolyan bajokkal, küszködünk és néha egymásnak acsarkodunk. Ezen a napon a magyarság önvizsgálatot tart. s ebből az önvizsgálatból tetterő és önbecsülés következik. Pozsgay Imre beszéde után Felsőzsolca népe, öregek, fiatalok elhelyezték a kegyelet és hála virágait a szabadságharc hőseinek emlékművénél. A Hazafias Népfront főtitkára a felsőzsolcai ünnepséget követően a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre látogatott, ahol az egyetemisták színvonalas irodalmi műsora után ünnepi beszédet mondott. Méltatva 1848 történelmi szerepét és jelentőségét. mindenekelőtt napjaink, társadalmunk legégetőbb, legaktuálisabb kérdéseiről szólt, a társadalmi és politikai stabilitás és kibontakozás lehetőségeit, esélyeit, irányait elemezte. Pozsgay Imre az esti órákban találkozott Dudla Józseffel, a megyei pártbizottság első titkárával. Beszélgetésük során áttekintették a megye társadalmi, gazdasági, politikai helyzetét. (Folytatás a 2. oldalon) Pozsgay Imre beszédét tartja a íelsözsolcai '48- as emlékműnél Megemlékezés Felsőzsolcán - Pozsgay Imre beszéde A forradalom ünnepén megyénkben tartózkodó Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára a kora délutáni órákban Fclsőzsolcára látogatott, ahol előbb a nagyközség párt-, állami és társadalmi szervezeteinek vezetőivel folytatott megbeszélést, majd ezt követően részt vett, lés beszédet mondott az 1848 49-es szabadságharc zsol- cai ütközetében elesett magyar hősök tiszteletére emelt emlékműnél rendezett ünnepségen. Kossuth Lajos szülőházánál Monokon a nevezetes dátum, március 15. előtt sokan készülődtek. A helybéliek, a szerencsi KISZ-esekkel együtt szerveztek, időpontot egyeztettek, színpadot állítottak föl, s a hangosílóbe- rendezéssel bíbelődtek, próbáltak. Délután két órakor a helybeli Kossuth Lajos Általános Iskola úttörőcsapata adott műsort. Ezt nevezhetjük előzetesnek is, hiszen a fő program három órakor kezdődött. Még tartott az iskolások emlékező irodalmi ösz- szeállítása, amikor befutott a „Kossuth-váltó” első helyezettje. Szerencsről indultak a környékbeli általános iskolák legjobb futói, s a Kossuth-szobor előtti útszakaszon volt a cél. (Első lett a szerencsi ,'1-as számú, második a szintén szerencsi 1es számú, míg harmadik a békecsi iskola váltója.) Pontban három órakor felcsendült ia Himnusz, majd Veres Margit, megyei úttörőelnök mondott ünnepi beszédet a Kossuth-szobornál. Szólt a ’48-as eszmékről, Kossuth Lajosról, aki — mint mondotta —, utolsó írásainak egyikében szerepét az óramutatóéhoz hasonlította: „Jelzi az időt, mely jőni, melynek jőni kell... Szabad haza, Magyarország, szabad polgárainak!” Ezután a mai fiatalokhoz szólt, emlékeztetve arra, hogy hasonlóan a 140 évvel ezelőtti forradalom eszméihez, ma is nemzeti összefogásra van szükség. Ünnepi megemlékezését szintén Kossuthot idézve fejezte be, mely így hangzott: „A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelesség-
