Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-27 / 49. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1988. február 27., szombat Amíg a puska eldirdűf Valamikor a szarvast, őzt, vaddisznót, nyulat tartották a természet ajándékának. (Ma már csak a Traubiszódát) Ezeket az állatokat nem kelfett takarmányozni, félteni, óvni, csak lőni... Érthető egy bizonyos irigység sokunkban a puskás emberek láttán, hiszen megtehetik, amire nekünk nincs módunk Ennyi lenne a vadászat? Élmény, esetleges trófea, s pár kilogramm hús? Am, mint ahogy riportunkban kiderül, amíg a célgömbbe kerül egy-egy vad, addig sokat kell dolgozni. Hivatásos és amatőr vadásznak egyaránt. R észlet a hidegvölgyi hármas számú magasles beírófüzetéből. ..Tizenhatkor ki. Kan húsz tízkor alattam. Három lövés. Egy alája, egy feléje, egy isten tudja hova. Vaddisznó el. Gondolkodom, jó helyen van-e a puska tusa?” Kiss Lászlónak meglehetősen sok titulusa van. A Magyar Vadászok Országos Szövetségének megyei titkára, fővadász, de egyben a megy aszói Vörös Csillag Vadásztársaság elnöke is. — Szándék nélkül újságíró nem kérdez. Nos, ezt a bejegyzést is azért mutattam neki, mert válasz arra, hogy mi a véleményem a jó vadászról. Beismeri, hogy kiment, pontosan megjelöli, mire lőtt, kigúnyolja kudarcát- s közli lényegében azt is, hogy a vad nem sebesült meg. Ez a vadászbecsület, ilyen tagokkal könnyű irá- ryítani a társaságot. Jól tudom, a közvéleményben meglehetősen ellentmondásos a kép, néha rémhíreket hallunk vezető beosztásúak vadászatairól (lőnek mindenre, ami mozog), de ezek rosszindulatú pletykák, vagy eltúlzott történetek. Balesetek előfordulnak. De máshol is. Az építőiparban például száz dolgozóra vetítve jóval több. Itt különleges ízt azért kap, mert lőfegyver okoz sérülést. Ez pontosan azt jelenti, mint ahogyan rossz szakmunkások, úgy rossz vadászok is vannakElőször arra gondoltam, hogy Kiss László a mundért védi. (És ez természetes.) De hogy a vadászat, vagy vadász szó miért ingerel széles rétegeket, arra van természetes magyarázat. Megyénkben 640 ezer hektár vadászterület van. És mindössze háromezer-kétszáz embernek — köztük ötven nőnek — van lehetősége puskát elsütni. Mivel vadhúshoz szintén ők és családtagjaik juthatnak, nem nehéz rásütni a vadásztársaságokra, hogy „kiváltságosak” gyülekezete. Az elnök tiltakozik: — Hamis kép. Bizonyítani is tudom. A mi társaságunk kétharmada fizikai dolgozó. Nélkülük ösz- szeomlana minden. Mert ..hhoz, hogy patron eldur- ranjon, fácánok ezreit kell nevelnünk, vadászházakat építenünk, kukoricát termelnünk, vadorzókra figyelnünk, kóbor kutyákat, macskákat irtanunk. — Mérgesen legyint. — És ezek csak töredékei mindennapi feladatainknak. Ezek a szenvedély gyújtotta szavak. Kiss Lászlóról különben is azt tartják, hogy megszállott ember. Hatalmas botrány után került ennek a vadásztársaságnak az élére. A volt monoki társaság tagjai egykoron viharos jókedvükben egymást dobálták a tóba. A magas szeszállás, s az alacsony vízállás eredményeként sikerült mindenkinek épségbe partot érnie... A duhajkodás sokba került, összevonták a környék vadász- társaságait, s létrejött a Vörös Csillag, amely 15 ezer hektáron gazdálkodik. Nagyzam István a legöregebb vadász. — Kánaán volt akkoriban ez a vidék. Tele apró- vaddal, nyállal, fogollyal, fácánnal. Emlékszem, hogy Kiss Laci egy álltóhelyé- ben ötvenkét nyulat lőtt. De ahogy korszerűsödni kezdtek a szövetkezetek, úgy tűntek él a vadak a mezőről. A traktoros még ha akarta, sem tudta a fióknyulakat kikerülni, a foglyok meg egyszerűen nem tudták mivel nevelni apróságaikat, hiszen a kemikáliák megölték a puhatestű rovarokat. Lassan olyanná vált a helyzet, hogy az otthoni baromfi- udvaron lehetett csak szárnyast lőni. Ez meg egy vadásznak ugyancsak nevetséges ... Hogy mit lehetett tenni? A fővadász elmosolyodott: — Ma már talán nem legetikusabb az az eljárás, amit akkor alkalmaztunk. Egyszerűen átcsalogattuk hozzánk a nagyvadakat a közeli Zemplénből. Megműveltünk tíz hektár földet, bevetettük kukoricával, így évente három- négyszáz mázsa abrakot szórhatunk az etetőkbe. A nagyvad — elsősorban az őz és vaddisznó — természetesen oda megy, ahol a legnagyobb télben is táplálékot szerezhet. — Gondolom, a környék szövetkezetei ennek nem nagyon örültek. Hiszen köztudott, a vad nem nézi, hol legel. Évről évre hatalmas károkat jelentenek be a mezőgazdasági üzemek. — Mit mondjak erre? Találnak pár vadcsapást a lábon álló terményben, így még azt a kárt is a vadászat nyakába akarják varrni, amit az időjárás, avagy saját hanyagságuk okozott. Mint szakértő, bejártam néhány ilyen vidéket. Merem állítani, hogy ezek a kárigények ugyancsak túlzottak. A legutóbbi példa: egy vadásztársaságunk felkért egy termelőszövetkezeti elnököt, hogy az önhatalmúlag felépített, összetákolt magaslesét bontássá el. Addig békésen megfértek egymás mellett. Ahogy az ingyenhús lehetősége eltűnt, a szövetkezet rögtön kétszázezer forintos vadkárigénnyel lépett fel a társasággal szemben. Nem furcsa véletlen7 Nos, ennyit a vadkárokról, amiben tényleg nehéz igazat tenni. A mezőgazdaság szerint túlméretezett a vadállomány, annyira elszaporodtak, hogy gabonatáblák nélkül éhen halnának. A vadászok természetesen az ellenkezőjét állítják. Az egészben az a legfurcsább, hogy a vad jogilag állami tulajdon. (A vadgazdálkodás jogát csak bérletként kapja a vadásztársaság.) így, ha egy őz az állami gazdaság kukoricájában tör és zúz, akkor az állami vad állami tulajdont rongál. De visszatérve az eredeti témához, egyáltalán tudják, mi a terület vadfenntartó képessége, s hogy mennyi vadat kell egyáltalán évente kilőni? Kiss László szeme teljesen elkerekedett. — Hát eddig nem erről beszéltem? — Vissza- olvasva jegyzeteimet, neki van igaza. — Három hivatásos vadászunk van. Adok egy látcsövet ahhoz, hogy meg tudja maga is állapítani, öt százalék különbséggel megmondják, egy- egy csapán mi lőhető. És nem tévednek. Vigyázunk arra, hogy a környék mezőgazdasági üzemeivel jó legyen a kapcsolatunk. Ha panaszkodnak, hogy sok a varjú, akkor egy százholdas területre akár 3500 mérgezett tojást is kirakunk. Utána $epre- getni lehet a '„cigány fácánt”. így elnézik nekünk, ha egy-egy őz, vaddisznó esetleg a kukoricába téved. Amiről ez a vadásztársaság híres, az a fácánnevelő telepei. Szinte úttörőként kezdték meg a mesterséges neveltetést a gyorsan fogyó állomány pótlására. A két telep „főnöke” Györfi Károly, akit ebben a szakmában profinak tartanak. — Ma már. Kezdetben ugyancsak meggyűlt velük a bajom. A hencidai gazdaságból hozzuk a naposcsibéket, melyeket több héten keresztül nevelünk, s végül visszavadítjuk ahhoz, hogy a mezőkön is megéljenek. A fácán nagyon kényes szárnyas, de szinte az egyetlen, ami mesterséges körülmények között is nevelhető. Hálókkal óvjuk a telepeket, hogy ne repülhessenek ki. Visszavadításuk megint nem könnyű. Csak példaként: mit szólna egy vadász olyan madárhoz, amelyik azért jön a puskacső elé, mert ólom helyett magot vár? Meg kell tanítani, hogy elfusson... Itt sikerült. Napjainkban 25—26 ezer fácánt nevelnek fel évente. Ennek csak egy része szolgálja a közvetlen utánpótlást, a többit tenyészállatként, vagy vérfrissítő „vonalként” adják az ország társaságainak tovább. Kétmillió-hétszázezer forintos évi árbevételük kétharmada fácánnevelésből szár- mazik! Apropó ... Nagy Béla hivatásos vadász már folytatja is: — Mindenki megkérdezi, milyen érzés olyan vadra lőni, amelyik bölcsőjének melegét elektromos áram biztosította? Én így is, úgy is szeretem a fácán levest, különbséget a kettő között nem fedeztem fel. A sporthorgásztól is meg lehetne ilyen alapon kérdezni, hogy a pisztrángja hol született? Mondjam tovább ? A kacsareptetők sem újdonságok. Ül a külföldi vadász a tó egyik partján — kényelmes leshelyen —, amíg a másik oldalon az erdő takarásában reptetőre hajtják fel a kukoricán nevelt vadkacsákat, hogy kényelmesen leilövöldözgesse. Egyszóval ez sem az igazi. Mint ahogy nyulaink sem, amelyek vérfrissítésként nyugatra érkeznek. Alig várják, hogy kicsomagolják őket kutricáikból, máris emelkednek a puskák . .. Most jön, ds inkább oson a rapsic. Magyarul az orvvadász. Vékony hurokkal dolgozik leginkább, de hallottak olyan puska- dördülést is, amelyet vadászpuska nem okozhatott. Itt Goloptóí Alsódobszáig „kézjegyeik" - alapján húszra becsülik a számukat. Ami a legmegdöbbentőbb, sejtik, hogy kik azok. — De a gyanú még nem bizonyíték. Tudnak vigyázni magukra. Állítottunk már fel csapdát, őriztük a kivezető ösvényeket, de valahogy mindig megne- szelik. Ha kapunk egy-egy fülest, akkor tudunk igazán lépni. A múltkor hét őzbőrt sikerült „véletlenül” megtalálnunk egy kútban. Gazdája 136 ezer forintot fizet. De sajnos a hurokban fennakadt, megfulladt őzek tudnának igazán vallani. Ifjabb Nagy Béla nem volt tizenhárom éves, amikor az első rókáját lőtte. Mára ő is hivatásos vadász. (Meg tudnék fojtaVuk többé már nem oson ni minden orvvadászt, aki kínlódni hagy állatot. A drót alattomos eszköz. Az őz meg buta állat, köny- nyű kiismerni a mozgását, így az orvvadász nem kockáztat semmit. Ha embert lát, csapdája közelébe sem megy.) Az utóbbi pár évben vadgazdálkodásának köszönhetően ez a társaság „meggazdagodott”. Ez a kijelentés természetesen relatív, de hatalmas társadalmi munkával felépítettek egy igazán impozáns vadászházat, vettek két terepjárót, CB-rádiókat, s alkalmazni tudnak öt vadászt. Hogy mennyiért? — Alig több mint négyezerért. De azért megélünk. Egy rókát ha elejtünk, annak gereznájáért szép pénzt kapunk. És itt vannak a kóbor macskák, kutyák, a varjakkal, -szarkákkal. Kíméletlenül irtani kell ezeket. Csak sajnos a vérdíj különös trófeákba kerül. Egy Amikor Erdőbénye határában elejtették - több mint egy évtizede hazánkban még nem volt védett álla: :i kárpáti hiúz. Azóta farkast sem, hiúzt sem, sőt medvét sem lehet elejtem - ez utóbbi is felbukkant a gömöri hegyekben -, a vadásznak a puskájába, sőt nagyon sok pénzébe kerülne, szarkalábat tizenötért még levágok, de hogy azt is bizonyítsam, hogy kutyát, macskát lőttem le, ahhoz az orrukat kell levágni. Hát nem egy kellemes művelet, mondhatom. Ami még kimaradt, hogy miért érdemes vadásztársaságba belépni? Áfra Antal egyike az utolsó jelentkezőknek. — Autóbuszvezető vagyok, heti nyolcvanórás pilótáskodás után, valami másra vágyom. Ami megmozgatja izmaimat. Nem könnyű bekerülni. -Négy évig a puskákkal ellentétes oldalon voltam főszereplő, hiszen hajtottam. Hat hónapra beosztottak egy vadász mellé, hogy megismerjem a tudományt. Tiz-tizenöt kilométereket gyaloglunk egyszerre. Ez a szenvedély hasonló a futballhoz, játszunk kilencven percet, de utána hetekig beszélünk róla. Az élmény köt össze mindenkit, a közös siker, a közös kudarc. * H ogy végül mi is a vadászat? Szenvedély, sport, státusszimbólum? Nehéz válaszolni. Egy-egy lövés, nem kerül sokba, hiszen közepes puskát tizenötezerért — mint egyszeri beruházást — meg lehet venni, a patronok ára hat forint, a pár száz forintos tagsági díj is inkább csábítja, mint elriasztja a jelentkezőket. Ahol a vadásztársaság jól működik, ott a gazdálkodás nagyobb terhet ró a tagokra, de érdekes módon ezekben a vadászok fegyelmezettebbek. Kiss László kifakad: — Sajnos a társaságoknak kevesebb mint fele az, amely elfogadhatóan, vagy jól dolgozik. És ez nagyon rossz arány. Figyelmeztető az utóbbi vadászbaleset. Egy figyelmetlenségből be nem biztosított puska tragédiát okozott. Százszor- ezerszer felhívtuk már a figyelmet, hogy mire kell vigyázni. Mit mondjak erre? — kérdezi magától ugyancsak keserűen. Kármán István Fotó: Balogh Imre
