Észak-Magyarország, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-20 / 43. szám
1988. február 20., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 A diáksport nagy kérdése: Hogyan lehet pénzt „csinálni"? A napokban a társadalmi aktivák részére értékelö-jutai- mazó tanácskozást szervezett a megyei tanács vb ifjúsági és sportosztálya. A rendezvényen ott volt Horváth József, a 42-es Számú Általános Iskola igazgatója, a Megyei Diáksport Tanács elnöke (aki egyben tagja a legfelsőbb fórum, a Magyar Diáksport Szövetség intézőbizottságának is). Az egyébként testnevelő tanár — intézményében vezetője az ott alakult diáksport-egyesületnek — nem kis büszkeséggel számolt be arról, hogy jelentős sikereket értek cl a „pénz- csinálás” területén. Ez a bejelentés késztetett arra, hogy beszélgetésre kérjem. — Először azt vegyük számba, hogy hivatalosan mennyi pénzzel rendelkeznek? — A hivatalost módosítsuk inkább biztos forrásnak, hiszen a tanulónkénti 60 forintos kvótára, állami támogatásra minden évben számíthatunk. Kétezer diákunk van, vagyis e rovatban rögtön „akad” 120 ezrünk. A DSE tagjai 10—20 forintos havi díjat fizetnek, ez újabb 120 ezret jelent, összesen pedig mintegy negyedmilliót. — Elegendő-e a felszerelésekre, edzői bérekre, utaztatásra, étkeztetésre, hogy a versenyeztetéssel kapcsolatos egyéb kiadásokról ne is beszéljünk! — Ha semmit nem tennénk, ha megelégednénk a háziversenyekkel, akkor kijönnénk belőle. De komolyabb dolgokhoz „alamizsna”. — Akkor nézzük a konkrét példákat. Hogyan jut a 42-es DSE pluszpénzekhez? — Vállalkozással, ötletekkel, szerződésekkel és még sok mindennel! — Azt hiszem, legjobb lesz, ha pontokba foglaljuk a tényeket! — Rendben. 1. Az iskola szerződést kötött az egyesületével — erre a rendelkezések lehetőséget adnak —, melynek értelmében térítés- mentes használatra átadja létesítményeit, felszereléseit, sportszereit. — Elnézést, közbe kell szólnom, két dologra rá kell kérdeznem. Azt sorolja, hogy szerződést kötött az iskola és az egyesület. Mivel mindkettőnek Ön az első számú vezetője, papíron ez azt jelenti, hogy — tréfálkozás nélkül — Horváth József kezet fogott Horváth Józseffel ... A másik: megéri az iskolának, hogy egyesületi tagjai elkoptatják drága felszereléseit? — Mindkettőre nagyon könnyen felelhetek. Annak nincs jelentősége, hogy én vezetem az iskolát és a DSE-t. A szerződést valamelyik fél részéről aláírhatja a második számú vezető, az igazgatóhelyettes, vagy a DSE elnökhelyettese is. Továbbá: az iskola nem „Róbert bácsi”, cserébe azt kéri, hogy a nyári — a DSE által szervezett — táborokban ingyenesen üdüljenek a tanulói. Tehát nem csupán kiadás, hanem bevétel — ebben az esetben költségmegtakarítás — is van, a kettő pedig nagyjából kiegészíti egymást. — Kanyarodjunk vissza a pontokhoz. — 2. Az iskola számos forrásból bevételhez juttathatja egyesületét. A 42-es például nyaranta — saját udvarán — mozit üzemeltet, illetve létesítményét erre a célra átengedi a moziüzemi vállalatnak, magától értetődően, térítés ellenében. A padokat, székeket a DSE tagjai helyezik el, rakják ösz- sze, az iskola pedig ezért a szolgáltatásért a tiszta bevétel 20 százalékát átengedi az egyesületnek. Azt hiszem, hogy ez korrekt, becsületes üzlet. 3. A DSE igazolt tagjai az iskolai rendezvényeken, kiállításokon, kulturális programokon ügyeletet biztosítanak. Mivel ez nem kötelességük, a DSE-t pénz illeti meg. 4. A DSE és az úttörő csapatvezetőség közös táborozást hirdet, az iskola ezt is díjazza. 5. Nekem, mint az iskola igazgatójának, jól felfogott egyéni érdekem, hogy a falainkon belül üzemelő DSE jól működjön, eredményesen szerepeljen. Az útmutató úgy rendelkezik, hogy „a DSE jogi tagja lehet minden önálló jogi személyként működő magyar intézmény, gazdálkodó és egyéb szervezet”. Ennek szellemében a közelmúltban 28 vállalatnak küldtem levelet, és támogatásukat kértem. Hivatkoztam a Politikai Bizottság határozatára, meg az új adótörvényre is, mely ezekben az esetekben teljes kedvezményt biztosít. — Visszaírtak már? — Tizenhármán feleltek eddig, és ötén kedvezően. Tíz-, ötvenezret ajánlottak évente. Ezek a számok a mi esetünkben csillagászatiak! — Iskolájukba 2 ezren járnak, a gyerekek egy részének szülei nyilván vezető állásban tevékenykednek. Biztos vagyok abban, hogy va- lamennyiüket „megcélozta”! — Miért is tagadnám, sőt természetesnek veszem. — Igen ám, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy a szülök és az iskola között bizonyos fokú elkötelezettség alakul ki, számítóvá válhat az iskola és a szülői ház is... — Köszönöm, hogy felhozta ezt! A látszat kétségtelenül ez. Mi azonban a kizárólag ilyen esetekben behívattuk a „szponzorapukákat” és közöltük velük, hogy semmiféle személyes ellenszolgáltatást ne várjanak és ne reméljenek. Csodálkoztak és tiltakoztak, mert — mint leszögezték — nem is számítottak semmire, sőt nagyobb szigorúságra hívták fel a figyelmünket. — Csak azért adtak pénzt, mert tehették? Cserébe sem-: mit nem kértek? — Még mielőtt kértek volna, mi ajánlottunk együttműködési szerződést, ingyen ugyanis egy fillérre sem pályázunk. A pénzért termet adunk, vállalati sportnapot rendezünk, melyért aztán a „cég” közlekedési eszközt „folyósít”, utaztat, felújítja pályánkat, szakipari munkát végez. Később megint mi jövünk, testnevelőink segítik mondjuk az éves tömegsportnaptáruk kialakítását, közreműködnek rendezvényeiken. Olyan ez, mintha egy vég nélküli spirál lenne! — Ezekkel a „sakkhúzá- sokkal” mennyire tudnak szert tenni? — Több százezer forintra. A mai „pénztelen” időszakban ... — Tudom, hogy nem nyugszanak a ,.bőrükben”. Mire készülnek, mit találnak ki az elkövetkezendő hetekben, hónapokban? — A DSE tagjai kommunista műszakot vállalnak, a munkabér egy részéről lemondanak, másik részéből pedig sportszereket vesznek. Aztán ajánlatot teszünk a DVTiK Baráti Körének. A javasolt üzletünk egyszerű: ha jogi tagként belépnek hozzánk, munkánkat anyagiakkal segítik, a legtehetségesebb gyerekeinket' — a nevelési díjról lemondva — a piros-fehérekhez irányítjuk. Állítom, hogy ezzel a módszerrel forradalmasíthatjuk az utánpótlás-nevelést! Íme a „pénzcsinálás” a 42- es DSE módjára. Lehet követni, utánozni, továbbfejleszteni. Kolodzey Tamás Együtt a Fotó: Mák 1998: VB-döntő Franciaországban ? sport Az olimpiát nem lehet meghosszabbítani! A versenyszámok halasztása miatt Calgaryban már azt rebesgetik, hogy a téli játékok zárásának időpontját el kell majd tolni. — Erre egyelőre nincs szükség, de nem is tartok élik épizelhetőneík egy ilyen megoldást — nyilatkozta Walther Tröger, a NOB nyugatnémet sportigazgatója. — Szervezésiig ez megoldhatatlan. Adott esetben még az is ki- vitelezhetőbbnek látszik, hogy egy-két versenyszámot egyáltalán nem rendezünk meg. Most azonban még azt mondom: van még idő, nem kell pánikba esni! Jacques Chirac francia miniszterelnök egy dijoni választási gyűlésen váratlanul bejelentette, hogy Franciaország fogja megrendezni az 1998-as labdarúgó világ- bajnokság döntőit. „Már megtárgyaltam Havelange elnökkel a dolgot és mi fogjuk rendezni az 1998-as VB-t. Egyébként már készítgetem a kellő beruházásokat is, hogy legyen hozzá méltó stadionunk. Zöld, környezetbarát stadiont fogok építtetni, olyan méretűt, amely megfelel egy VB-döntőnek és olyant, amilyent még nem látott a világ”. Chirac bejelentése érthető meglepetést keltett, elvégre a FIFA még az 1994-es VB- döntő rendezési jogát sem ítélte oda. Pillanatnyilag Brazília, az Egyesült Államok és Marokkó verseng az eseményért és a FIFA Végrehajtó Bizottsága várhatóan június végén dönt. Eddig nem érkezett hír arról, hogy a rákövetkező' VB megrendezésére bármely ország bejelentette volna igényét, még kevésbé arról, hogy mellékelte volna rendezési tervét, berendezéseit. Chiracot, aki egyben Párizs polgármestere, becsvágyában eléggé bántotta, hogy nem tudta megszerezni a francia fővárosnak az 1992-es nyári olimpiai játékok rendezését, így érthető az a törekvése, hogy valamilyen hasonlóan grandiózus más sportrendezvénnyel kívánja kárpótolni magát és városát. Ami az új és soha nem látott párizsi stadiont illeti, ha Franciaország történetesen tényleg megkapná az 1998-as VB-döntő rendezését, valóban szüksége lesz Párizsnak új, nagy stadionra. Jelenleg a válogatott mérkőzések színhelye a szép, modern, fedett lelátójú Pare des Princes, ahol azonban alig 70 000 néző fér el. Ugyanitt játssza bajnoki mérkőzéseit Párizs két élcsapata, a Mátra Racing és a Paris SG, mert nekik sincs saját stadionjuk. Érzelem és értelem Mielőtt a magyar küldöttség elutazott Calgary- ba, az ÁISH-ban szóvivői tájékoztatót tartottak. Ezen a megjelentek értesülést szerezhetlek arról, hogy az északi síszámokat képviselő két versenyző — Mayer Gábor és Kovács Zsolt — nem érték el a célkitűzéseket, a síszövetség kérésére mégis hozzájárultak indulásukhoz. Az indoklásban elhangzott: azért esett erre a szakágra, pontosabban a szakág legjobb versenyzőire a választás, mert hazánk gazdasági, földrajzi és anyagi adottságai mellett itt lehet relatíve a legjobb eredményt elérni, itt adottak az előrelépés feltételei, s mindez együtt jól szolgálhatja a szakág további népszerűsítését. Célt is megjelöltek, a mezőny közepére várták őket. A 30 kilométeres sífutásban Mayer Gábor adta le a névjegyét. Nyolcvannál többen indultak, a magyar sportoló a 63. helyen érkezett célba. Nxji- latkozott is rögvest utána! „— Jó lett volna legalább tíz hellyel előrébb végezni.” Mintha akkor megfelelt volna a várakozásnak ... De nem lehet, nem is szabad öt hibáztatni. Azt nyújtotta, amit várni lehetett tőle, amire jelenleg képes. Nem ö jelölte ki az utazó keretet, külön szerencséje, hogy bekerült a kiválasztottak közé, s gazdagabb lehet azzal az élménnyel, hogy közelről nézője, szereplője a téli olimpiának. (Ez sem kevés.) A NOB a 11 fős magyar küldöttségből négy személynek fedezi az összes költségét (utazás, étkezés, szállás), a többiekét az ÁISH biztosítja. Talán nem véletlenül merül fel sokakban a kérdés: érdemes-e egyáltalán ilyen áldozatot, ha úgy tetszik, terhet vállalni a szinte kilátástalan távolságra levő tisztes helyezés elérése érdekében? Nos, véleményem szerint ebben az esetben ' az érzelem kerekedett az értelem fölé. Megértem a síszövetség irányítóit, hogy kéz- zel-lábbal hadakoztak embereik beválogatúsa mellett, de az indoklás roppant ingatag alapon áll. Nehezen hihető, hogy a Calgaryban elért 63. helyezés jól szolgálja a szakág további népszerűsítését. Ennek egyébként is határt, gátat szab a szűkös hazai létesítményellátottság (kevés a hivatalos pálya, de a sífutást bárhol a hegyekben, dombos vidékeken is űzhetik), valamint a teljesen kiszámíthatatlan hóviszonyok. Az ÁISH-ban nem rangsorolták túlságosan előkelő helyre egyik téli sportágat sem, ezért furcsa, hogy Calgaryban ennek ellenére olyanok is rajthoz állhatnak az ötkarikás versenyeken, akiknek halvány esélyük sincs a helytállásra. Jól tudom, fenti soraim aligha nyerik el a sífutás, síelés barátainak tetszését, de szeretném hangsúlyozni: nem ellenük emelek szót, hanem az értelmetlen pazarlás miatt perlekedem. * Az MLSZ vezérkara képtelen kibújni a bőréből... (Sajnos, ezt az egy- esztendös működés során jó néhányszor igazolta.) Szinte nem múlik el nap, hogy valamilyen ügy, huzakodás, vita ne borzolná a kedélyeket. Javában tart a kötélhúzás az NB Il-es klubokkal, akik sorozatban, egyöntetűen emelik fel szavukat a második vonal átszervezése ellen. A szövetség álláspontja világos és egyértelmű: az egyesületek képviselői (is) ott voltak azon a tanácskozáson, amelyen megszavazták a formai átalakítást. Miért nem akkor álltak elő kifogásaikkal? A döntés megszületett, azon nem változtatnak. Indulatokat korbácsolt a sportlápban megjelent elnöki nyilatkozat, amelynek értékelése nem feladatunk. Mégis úgy tűnt: az MLSZ vezetője nem vesz tudomást a körülötte zajló, forrongó napi életről. Az elefántcsonttoronyból pedig minden egészen másképpen látszik ... De hogy ne múljon el nap „csemege" nélkül, előkerült a Fazekas-ügy. A lényeg: az újpestiek 92- szeres válogatottja nyolcadik éve Belgiumban keresi a kenyerét. Előbb játékosként aratott szép sikereket, majd újabban edzőként sem vall szégyent. Csapata a feljutásra pályázik, könnyen lehet: az ősszel a legjobbak között vág neki a pontvadászatnak az Alost. Nos, Fazekasnak az elmúlt évben lejárt a munkavállalási engedélye, amit az AlSH hosszabbíthat meg. A napvilágot látott hírek szerint a szakvezető megfeledkezett kérelmének benyújtásáról, így pillanatnyilag jogellenesen tartózkodik és dolgozik külföldön. Nincs okom kételkedni az állítás igazában. Valóban elképzelhető a szituáció, végtére Fazekas is ember, bármennyire sokat tapasztalt, követhet el hibát. Még akkor is, ha ö az egyetlen külföldre szerződött futballistánk, aki derekasan megállta helyét a könyörtelen profivilágban. Nyolcadik évét tapossa Belgiumban, s aki ismeri a belga labdarúgás jellemzőit, elismeréssel adózik teljesítményének. Számomra azonban egyáltalán nem perdöntő, melyik félnek van igaza a vitában, előbb-utóbb úgyis eldöntik, s mivel az MLSZ precízen ügyel a formaságokra, túl sok kétség senkiben nem merülhet fel. Jóval érdekesebb az információ megjelentetésének az időzítése! Közismert, hogy Fazekast, Bálint felkérésére, a válogatott mellé szerették volna szerződtetni, pályacdzönck. Fazekas azonban nemet mondott, s ezzel a „meggondolatlan” cselekedetével kihívta maga ellen a sorsot. Eltelt néhány hét, s lám. máris van ügy. Ráadásul alaposan felfújva, tupíroz- va, vigyázva arra, hogy csipdcssék az egykori újpesti csatárt. Le a kalappal a szövetség vezetőinek memóriája előtt! Nem felejtették el, mivel tartoznak annak a sportembernek, aki tett valamit a magyar labdarúgás hírnevének (csak félve merem megkérdezni: van még ilyen?) öregbítése érdekében. Ismét egy eset. amikor az érzelem az értelem fölé kerekedhet. . . Barcs Sándor írta a minap: tapasztalatai szerint Európában megszűnt tényező lenni a magyar labdarúgás. Neki elhihetjük. De akkor mi szükség van az efféle kreált ügyekre? Doros László
