Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-27 / 22. szám
m MaPROL ülAPHn NAPRÓL NAPRA IUPBOL NAPRÓL NAPRA IHAPRŰL NAPIM NAPRÓL NAPRA BÜK Egyesítelek dús kiinala Á Szemere Bertalan Közművelődési Egyesület megalakulása és — várható — eredményes működése adta az ötletet, hogy ezt a „hírfelsőrészt” megírjam Egyre több már az egyesület édes hazánkban, és ez jó kezdet a közéleti demokratizálódás erősítéséhez, a különböző nézetek megnyilvánulásának alkotmányos biztosításához. Azt hiszem, ez az egyik jó formája a pluralizmus szocialista keretek között való megnyilvánulásának. Valahogy azt visszhangozza számomra, amit éppen fél évszázada József Attila így fogalmazott meg: ,.a hozzáértő, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk”. — A lényeg csak az — szerintem —: érvényesüljön az alkotmányosan biztosított keretek között az önkéntesség. Ne a mennyiséget hajszolják végre, hanem a minőséget: nem baj, ha eleinte kevesen vannak egy-egy egyesületben, de akik ott vannak, önként jöjjenek és önként döntsenek arról, mit akarnak. Ha helyes, amit akarnak, később úgyis csatlakoznak hozzájuk mások is. És még egy: amit javasolnak. azt hallgassák meg az illetékesek végre, mert csak ez a valódi demokrácia. (mate) Ifjúsági parlamentek Január 25-én megkezdődtek a Lenin Kohászati Műveknél az ifjúsági parlamentek. A vállalat húsz egységénél-tartandó tanácskozásokon mintegy négyezer fiatal mondja el gondjait, javaslatait a vállalat vezetésének. Az egyes gyárrészlegek, igazgatóságok fiataljai száz küldöttet választanak, akik a március 26-án megrendezendő vállalati ifjúsági parlamenten képviselik társaik érdekeit. Gazdaság és ifjúságpolitika Meghívás népfrontiilésre A Hazafias Népfront Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága ma, január 27-én délelőtt 9 óra 30 perces kezdettel tartja soron következő ülését. Miskolcon, a Szénbányák Vállalat székházának tanácstermében (Kazinczy u. 19.) elsőként a megye gazdaságáról, az 1988. évi feladatokról tárgyal a bizottság, ezt követően a népfrontmozgalom ifjúságpolitikai feladatairól lesz szó, természetesen a megyei tennivalókat számba véve. A bizottsági ülés nyilvános! A már kialakult gyakorlatnak megfelelően, ezúttal is minden érdeklődőt hívnak és várnak a ma délelőtti napirendek megvitatására. Megkérdeztük: Hová tűnt a Rudotel nevű gyógyszer? Az elmúlt napokban, hetekben többen is érdeklődtek szerkesztőségünkben, mi az oka annak, hogy a patikákban nem kapható — az egyébként csak orvosi vény ellenében forgalmazható — Rudofel nevű gyógyszer? A kérdés megválaszolására Balogh Tibort, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Gyógyszertári Központ szakelőadóját kértük: — Az említett medicinát leginkább a depressziós hangulatok gyógyítására, pontosabban eluralkodásának megakadályozására írják fel az orvosok. Az egyébként NDK- ból importált készítményt mi is — a többi gyógyszertári központhoz hasonlóan — a budapesti Gyógyért-től (Gyógyáru Értékesítő Vállalat) szerezzük be. Sajnos az elmúlt esztendőben rendszerint kevesebbet kaptunk, az igényelt mennyiségnél. Legutóbb tavaly szeptemberében érkezett ebből szállítmány központunkba, amelyet természetesen már kiosztottunk a gyógyszertáraknak. Sajnos, a Rudofelböl már egyetlen darab sincs a raktárunkon. Feltehetően ez a helyzet a forgalmasabb patikákban is. Helyettesíteni azonban lehet a készítményt andaxinnal, eleniummal, grandaxinnal, trioxazinnal és szeduxennel, de kizárólag csak orvosi véleményezés után, jiiszen az említetteket is csupán receptre adják. S hogy mikor érkezik újabb szállítmány Budapestről? Február elejére ígérték, ám hogy lesz-e köztük Rudofel, azt előre nem tudjuk. Mi igényeltük. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsító postahivatalnált a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapclófizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900.. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár _______ 1 988. JANUAR 27. SZERDA A nap Kelte 7.18 — nyugta Ki.36 órakor A hold kelte 10.54 — nyugta 2.10 órakor Névnap: Angelika Száztíz éve született Budapesten, és Franciaországban halt meg Illés Artur (1878—1960) tisztviselő és újságíró, a munkásmozgalom harcosa. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Az eső csak lassan szűnik meg, legkésőbb északkeleten. Napközben mór az ország nagy részén csökken a felhőzet. Időnként megélénkülhető nyugati szél. A köd föloszlik. Enyhe lesz az idő. Napközben 5-10 fokig emelkedik a hőmérséklet. (MTI) B B Öregek napja Csütörtökön délután 4 órakor, a görömbölyi Művelődési Házban megrendezik a már hagyományosnak mondható öregek napját. Az idős nyugdíjasokat, a helyi állami és társadalmi szervezetek képviselőinek köszöntése után, az általános iskolások szórakoztatják műsorukkal. ® A magánerős lakásépítkezések és tervezések címmel tartottak rendezvényt tegnap délután Miskolcon, az MTESZ megyei székházéban. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége keretében működő megyei építőipari tudományos egyesület miskolci csoportja rendezésében megtartott eszmecserén az építési szakértői bizottságok működéséről volt szó. Mesterek és tanítványok Miskolci műanyag-mustra Némi bátorság is kell ahhoz, hogy a műanyaggyártás fellegvárának számító Borsodban a siker reményében mutatkozhasson Levonulóban... Szennyhullám a Sajón be egy „idegen” cég... Nos, a budapesti székhelyű (Debrecenben és Szombathelyen gyárat működtető) Hungária Műanyag- feldolgozó Vállalat miskolci rendezvénysorozatának premierjén a vendégek száma meghaladta a százat. Ez persze nem minősít, de jelez valamit. A termékkiállítás január 21-én nyilt, a BÁÉV miskolci székházának termében, s február 3-ig várja a látogatókat. Az öt rendező szerv, bevallott reklámcélokkal, műanyagból készült építőipari cikkeket (csövek, padlóburkolók, szigetelőanyagok) mutat be a tájékoztatás igényével, s a nagyobb kereskedelmi hasznosulás szándékával. A vállalat jogelődjét 1922-ben alapították, ám a hajdani gumigyár ma már csak műanyaggal foglalkozik, s termelési érféke tavaly meghaladta a négymilliárd forintot. A miskolci műanyag-mustra jó ötlet volt, de — műsoron kívül - megkérdezzük: miért kell még mindig „mü"-nek nevezni azt a valamit, amely egyenértékűvé és egyenrangúvá vált a természetes anyagokkal . . . ? B. I. Az elmúlt hét péntekje óta tartó Sajó-szennyezés a mindennapos feladatok mellett még mindig fokozott vízminőség-védelmi munkát követel az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság, szakembereitől. Mint ismeretes, ■a szlovák iái Rím a-patakon •keresztül magas fenolszeny- nyeződés érte a Sajót. A készültségről és a jelenlegi helyzetről Schmidt Sán- dorné, a vízminőség-védelmi osztály helyettes vezetője, a jelenlegi Sajó-szennyezés ügyében létrehozott csopoi t törzsvezetőbelyettese tájékoztatta lapunkat: Tíz-tizenöt cinke üldögél reggelenként az orgonabokrokon, lesve, mikor nyitom ki az .ablakot. A hidegtől felborzolt toll ruhájukba bújva, türelmesen várnak, míg sajtmaradékokból, szalonnabőrkékből, napraforgómagból ösz- .szeállított kosztjukat eli- bük szórom. De ma mintha hiányozna valamelyikőjük, kevesebbnek látom őket. Bánatos gubbasztásukkal is mintha ezt akarnák sejtetni velem. S amikor pár perc múlva kinyitom a külső ajtót, hirtelen fekete, fehér, barna, sárga tollak és parányi szürke pillék rebbennek szét a kinti lábtörlőről, s ott fekszik holtan egy kicsinyke cinke. Félrebillent feje vértől maszatos, szárnya, lába megmerevedve — kétCinkesirató ségtelen jelei a kimúlásnak. Ki tudja, hogyan történt . .. Szomorú látvány, s. erről a jeles római lírikus, Catullus híres verse jutott eszembe kedvesének, Les- biának a verebéről. „Passer mortuus est meae pu- ellae ... Passer deliciae msae puellae ... Meghalt az én szerelmes lánykám verebe Az én szerelmes lánykám kincse, gyönyörűsége . .. Mord, sötét utakon barangol immár, honnan nincs e világra visszatérés” — siratja a költő fájdalmasain az Or- cus alvilági birodalmába alászállott madarat. Nem mintha könnyeket hullatna egy szürke veréb halála miatt. Valójában csak szépséges kedvesének, Les- biának a vigasztalására íródtak ezek a verébsirató, zengő sorok. És ha ilyen szép, kecses madara lett volna Lesbiá- nak, mint egy cinke? — jut hirtelen eszembe ... Annak halála vajon milyen elégikus sorokra ihlette volna Gatullust.. .? Persze, tudom, a szürke veréb is madár. De azért egy pompázatos tollú, énekes torkú cinke ... <h. j.) — A pénteki jelzés, időben érkezett, s ezt követően, szombat reggelre már első fokú vízminőség-, kárelhárítási készültséget rendeltünk el a Sajó teljes magyarországi szakaszán. Fokozottan megfigyeljük a víz minőséi gét a folyó hét szakaszán a torkolatig, rendszeres vízminták vételével ellenőrizzük a szennyeződés mozgását. Az alacsony vízállás Következtében az átlagostól jobban fel tud talk dúsulnii a folyót szennyező komponensek, ezért levonulásuk tovább tart, mint ahogyan az normális vízállás esetében várható lenne. A szlovák oldalon már meg is szűnt a szennyeződés, elképzeléseink szerint egy-két napon belül nálunk is ez várható. A vízminőség-, kárelhárítási készültség beavatkozására nem volt szükség. Köztudott, hogy a Sajó vize emberi fogyasztásra alkalmatlan, ipari üzemek hasznosítják leginkább. Az érintett vállalatokat (Ózdi Kohászati Üzemek, Borsodi Vegyi Kombinát, Borsodi Hőerőmű, Lenin Kohászati Művek) időben értesítettük a szeny- nyeződés érkezéséről, de a jelenlegi szennyező anyagok nem zavarják tudomásunk szerint víztisztítási technológiájukat. C1 Farsangi családi találkozót rendez a Pataki Diákok Baráti Társaságának miskolci csoportja. A Diófa Vendéglátóház zöld termébe várják diáktársaikat — családtagjaikkal, és barátaikkal együtt — a szervezők január 29-én (pénteken) délután 17 órától.