Észak-Magyarország, 1988. január (44. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-26 / 21. szám

1988. január 26., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Kinek kell rendet teremteni? Bonyodalmak a szén körül Az elmúlt években nem múlt el tél, hogy ne lett vol­na valamilyen probléma a szénértékesítéssel. Csak emlékeztetőül néhány gond, amelyekkel lapunk is foglalkozott: szénhiány, rossz minőség, szűk választék, árdrágítások, a maszek fuvarozók manipulációi, hogy csak a legnagyobb port felvert témákat említsük. A helyzet azonban jottányit sem változott az eltelt idő alatt, mert szinte valamennyi gond ma is létezik a Tü- zép-telepek környékén. A bajok azonban nem a Tüzépen kezdődnek, hanem a szénbányáknál, illetve a mélyművelésű bányák köz­ponti megítélésénél. A kép­let rendkívül egyszerű: csak az a bánya termelhet és fejleszthet, amelyik a köz­pontilag meghatározott (az olajárhoz viszonyított) költ­ségkereteken belül dolgozik. Húztak egy vonalat, ami még ma is 116 forint giga- joule, s amelyik bányának efölé kerül a termelési költsége, annak vagy visz- szafogják a termelését, vagy bezárják. A borsodi szén- medencében mindkettőre van példa, mert az iparági prog­ram szerint a Borsodi Szén­bányák Vállalatnak öt év alatt, 1990-ig, legalább 1 millió tonnával kell csök­kentenie termelését. Az —; úgy tűnik — senkit nem zavar, hogy eközben egyre nő a fogyasztói igény, tavaly például 150 ezer tonnával a korábbi évhez Képest. Az Állami Tervbizcttság dönté­se értelmében a kereslet és kínálat közötti különbséget az ország más bányáitól, il­letve külföldről hozott szén­nel kell kiegyenlíteni. A számításba azonban hiba csúszott, hiszen a dunántúli bányák manapság annak is örülnek, ha a környékbeli igényeket ki tudják elégíte­ni. A döntésnél azt sem vet­ték figyelembe, hegy a me­gyében évtizedek óta a bor­sodi bányákból kikerült szénnel tüzelnek, erre ren­dezkedett be a lakosság. A tüzelőberendezések legalább nyolcvan százaléka elolvad­na , a magas hőtartalmú im­portszéntől, de több mint a fele a brikettel való tüzelés­re sem alkalmas. Nem is be­szélve az említett két szén­féleség jóval magasabb árá­ról. Összefoglalva: minél több pénzt költöttek a borsodi bányák fejlesztésére, annál kevesebb szénhez jut a la­kosság. Ha ehhez még hoz­závesszük, hogy különböző okok miatt több bányaüzem termelése nem a tervezett­nek megfelelően alakult, ak­kor érthetővé válik az a szénhiány, ami különösen két évvel ezelőtt borzolta fel nagyon a kedélyeket, Ha valami hiányzik — különö­sen, ha az olyan termék, amelyre mindennap szüksé­günk van —, az visszaélé­seket, feketézési, árdrágítást. csalást szül. így volt ez a szén esetében is. Szénkiadó­kat és Tüzép-telepvezetőkeí váltottak le. néhány magán- fuvarozó engedélyét is visz- szavonlá'k. de — mint azt a mai helyzet is bizonyítja — kevés sikerrel. Újra hallani árdrágításról, seftelésről, korrupcióról. Per­sze, csak pletykaszinten, mert ki tanúskodna egy maszek, vagy állami fuva­rozó, esetleg egy telepveze­tő, netán egy szénkiadó el­len? Hallani a széncédulák felvásárlásáról, a tisztesség­telen fuvardíjakról, sőt a „gyufásdoboz-módszerről" is. A ..gyufás-módszer" föl­váltotta a kézfogások alkal­mával átadott pénzt, a zseb­be csúsztatott összegeket. Ma már a cédulákba, fuvarleve­lekbe rejtett ezresek sem járják, mert. ott a gyufás- doboz, amiben először a vesztegetési pénz indul út­nak, hogy visszafelé a szén­cédula jöjjön. Utána min­denki elégedetten fújja a füstöt. Az emberi találékonyság határtalan. A baj csak az, hegy ebben az esetben más emberek kárára történik. Voltak vizsgálatok, ellenőr­zések, rendőri akciók, és szép szómmal akadtak ho­rogra tettesek is, de a pénz nagy csáberő, s a meggaz­dagodás vágya erősebb a fé­lelemnél. Több akcióra, fo­lyamatos ellenőrzésekre, tet­tenérésre van szükség, mert a lakosság joggal kérdezi: kinek kell rendet teremteni? Fónagy István A Leninvárosi NEB-en Az ellenőrzések tapasztalatai Az elmúlt évi munkáról, az ellenőrzések tapasztala­tairól tárgyalt legutóbbi ülésén a Leninvárosi Népi Ellenőrzési Bizottság. Ki­lenc alapvizsgálatot, egy utóvizsgálatot, továbbá egy ellenőrzési tájékoztatást, il­letve tájékoztató jellegű ellenőrzést végeztek a le- ninvárcsi népi ellenőrök az év során, emellett 22 köz­érdekű bejelentéssel és pa­nasszal foglalkoztak. Alapvizsgálataik közül fi­gyelemre méltó volt a tár­sadalmi tulajdon védelmé­nek vizsgálata, mely során megállapították, hogy a vé­dekezés társadalmasítására született kezdeményezések ellenére növekedtek a lár- sadalmi tulajdonban oko­zott károk. A szándékos cselekmények többségében a morális tényezők a do­minánsak, de meghatározó szerépe van a gazdasági te­vékenység fogyatékosságai­tok is. A gyermek- és diákétkez­tetést vizsgálva, azt tapasz­talták, hogy az éttermek el­hanyagoltak, nem felelnek meg a higiénés követelmé­nyeknek. A gyerekek megfe­lelő mennyiségű ételt kap­nak ugyan, de a minőség nem megfelelő, a kevésbé munkaigényes ételeket főzik szívesebben a konyhák, a kalóriaszámítás nem vált gyakorlattá. A magánkereskedelem sze­repéről végzett vizsgálat megállapította, hogy a tevé­kenység javítja a lakossági ellátást, egyes településeken az alapellátást is. A magán- kereskedők egy csoportja 'azonban eltitkolja valós jö­vedelmét' amelynek adózási vonzata van. A zöldségtermelés és -fel­vásárlás folyamatában szer­vezési zavarokat tártak fel. A termelési láncban a leg­gyengébb elemnek, a piac­Szöknie 111' 1 ‘lett »ÉÉ Mezőkövesden él másfél szobás bérházi lakásban a kilencvenedik esztendejéhez közeledő dr. Engelman Vin­ce. — a megye igen kevés gyémántdiplomás orvosai­nak egyike, — és felesége, akit mindenki Panci néni­nek szólít. Nem volt nehéz megtalál­ni őket. A városban a leg­több fiatal és idős ismeri az immáron jó néhány éve nyugdíjba vonult fogorvost. Az egyik iskolásként, a másik felnőttként találko­zott vele és ma is őrzi em­lékezetében a magas, vé­kony. megnyerő modorú, fehér köpenyes orvos ké­pét, amint egy fog meg­mentésén fáradozik, vagy éppen előadást tart a rend­szeres fogápolásiéi, kezelés­ről. Ennek szentelte egész életét. Megbecsülésben és tiszteletben, amelyet ma is élvez. Dr. Engelman Vin­cét a szakmában a hazai gyermekfogászat egyik meg­alapítójaként tartják szá­mon. Hogyan is kezdődött? — Dél-Bácskában, a Dráva torkolatával szem­ben, egy kis településen jöttem a világra, 1899. ok­tóber 29-én. délután há­rom órakor. Azért mon­dom ezt ilyen részletesen, mert a dátum számomra kétszeresen nevezetes. Nyolcvannyolc évvel ké­sőbb pontosan ebben az időpontban szólítottak Bu­dapesten az orvosi egyete­men a gyémántdiploma átvételére. — Hosszú út vezetett odáig .. . — 'Bizony hosszú. És ha nem is volt mindenkor si­ma, azért én büszkén és elégedetten tekinthetek vissza rá. Még akkor is, ha valójában szökéssel kezdő­dött. — Honnan és miért kel­lett megszöknie? — Szülőfalumból, de nem valami elől, hanem ponto­san az ellenkezője miatt, valamiért: az orvosi diplo­r ma megszerzéséért. Apám korán meghalt. Nagyszüle- im neveltek fel. A gimná­ziumi érettségit Kalocsán szereztem meg. Tanulmá­nyaimban ugyan két évet elveszítettem, ám ezt az időszakot korántsem töltöt­tem haszontalanul. Községi orvosunk, aki a bajai ka­tonai kórházból került vi­dékünkre, egy alkalommal megkeresett és arra kért, segítsek neki az operációk­nál. ő majd mindenre be­tanít. Így is történt, amibe én lassan nem csupán be­leszoktam, hanem egyene­sen beleszerettem. Ékkor határoztam el, hogy orvos leszek. Budapestre. Zág­rábba és Belgrádba mehet­tem volna egyetemre, csak­hogy nem kaptam meg az útlevelet. Hosszú időn át hiába vártam rá. Nem ma­radt más választásom, mint a szökés. Kezdetben nagv- bátyáméknál, később albér­letben laktam. Pesten, a Horthy-korszak alatt. Sze­rencsém volt, mert felvet­tek az egyetemre. 1927. áp­rilis végén avattak orvos­sá. — Nem sokkal később pedig már megtartottuk az eljegyzésünket hétévi ud­varlás után — egészíti ki. az események sorát felesé­ge. Férjem az egyik roko­nunknál lakott, ott ismer­kedtünk meg. Csakhogy a házassággal, szüleim taná­csára. a szakma elsajátítá­sáig még várni kellett. Ez pedig a cselédkönyv meg­szerzése után volt. — Sebész vagy nőgyó­gyász szerettem volna len­ni. de ezekre a szakokra nagyon sokan jelentkeztek. A fogászat mellett döntöt­tem. Nem bántam meg, megtaláltam a szépségét. Mezőkövesden, ahol állást, majd később lakást kínál­tak fel. Házasságkötésünk előtt egy évvel, 1928-ban jöttünk ide. Ma már úgy érzem, mintha mindig is itt éltem volna. Itt nevel­tük fel Panci testvérének két fiát, ők meg a barátok a mi nagy családunk. — Hogy került kapcsolat­ba az iskolafogászattal? — Már a munkám kez­detén. Mezőkövesdet amo­lyan mintajárásnak nevez­ték ki a hazai iskolafogá­szat bevezetésekor, amely­nek magam is részese le­hettem. Valójában ez adott nekem kenyeret. Először évente csak egyszer vizsgál­tam meg a helyi és a kör­nyékbeli gyerekek fogait, később évente már kétszer, az egykori járás egész te­rületén. Én egyébként majdnem minden alkalom­mal szenteltem arra időt, hogy megértessem a kis páciensekkel, miként kell megőrizni fogaik épségét. Amikor befejeződött egy osztály vizsgálata, néhány percet még együtt marad­tunk. Ilyenkor elmondtam nekik, milyen nagy jelen­tősége van az esti fogmo­sásnak, napközben pedig a főétkezések után egy-egy alma elfogyasztásának. Idő­vel megfordult a rendelő­ben a páciensek aránya, egyre kevesebb lett a fog­húzásra érkezők száma és több azoké, akik hozzám rendszeres ellenőrzésre jöt­tek. Tudja, az olyan jó ér­zés, amikor találkozom va­lakivel az utcán és beszél­getés közben azt mondja: „Jaj, drága doktor úr, ma­gának én sokat köszönhe­tek, hisz’ annyi fogamat megmentette. . .” Vince bácsi csaknem öt­ven évi aktív munka után, 1976-ban ment nyugdíjba. Egészségügyi fogszakorvosi tevékenysége és az iskola­fogászat szervezése érdeké­ben kifejtett munkája elis­meréseként Kiváló Dolgozó kitüntetést kapott. És még valamit, amire nagyon büszke: a Pro Űrbe díjat és Mezőkövesd város dísz­polgára címét... Monos Márta Mentőöv nélkül A terv- és prognóziskészítők talán soha nem voltak • olyan nehéz helyzetben, mint manapság. Ha pusztán a jelenből hosszabbítják meg a jövő vonalát, nem biz­tos, hogy jó nyomot rajzolnak a fejlődésnek*Ezért az építő­ipar legközelebbi jövőjének felvázolásához is elegendő, ha azokat a követelményeket vesszük alapul, amelyek az egész népgazdaságot meghatározzák. Az első, hogy az egyensúly javításához gyors, operatív intézkedésekre van szükség, ame­lyekhez igazodni, alkalmazkodni nem lesz egyszerű a válla­latoknak. A másik, logikus feladat, hogy hosszabb távon is megalapozzuk egyensúlyi helyzetünket, mert ez a reform alapköve. Mindezek ismeretében arra számíthatnak az építők, hogy a vállalkozói szellem felértékelődik, ennek következtében a verseny is élesedik. Egyre fontosabb lesz a piaci információ, például arról, hogy az ország mely térségében van építési kereslet. Várhatóan tovább folytatódik az igények differen­ciálódása, és nem lehet arra számítani, hogy új nagyberuhá­zások indulnának. Emiatt kevesebb, kisebb értékű megbí­zással keresik meg majd az építővállalatokat. Az építőszervezeteknek át kell alakulniuk a piac megvál­tozott igényei szerint. A legdrasztikusabb változás a lakás­piacon várható, tekintve, hogy az állami lakások építésének aránya nem fog tíz százaléknál többre növekedni. Ennek következtében a hagyományosan lakást építő szervezeteknek is más megélhetési forrás után kell nézniük. Hasonló sorsra jutnak a kommunális építéssel, vagy csak mélyépítéssel foglalkozó vállalatok. Mivel minden feladatból kisebb lesz az igény, az tud jól felkészülni a jövőre, aki „több lábon áll’', vagyis kapacitásával, termelési szervezeté­vel készen áll arra. hogy bárhol, bármilyen kisebb értékű megbízást is elvállaljon. Ennek következtében az állóeszközpark is „mozgásnak in­dul". és oda rendeződik, ahol a legjobban hasznosul. A szak- munkási gárda is abba az irányba mozdul majd, ahol a leg­több szükség van rá, és ahol a legjobban megfizetik. A következő esztendőkben érdekes jelenségek tanúi le­szünk. Például annak, hogy egyszerre, egy időben megy vég­be a termelési kapacitások fejlesztése, máshol pedig azok leépítése. A kereslet változásai nyomán a termelésben és a fejlesztési politikában is az alkalmazkodóképesség lesz a vezérelv. Az évek óta szorgalmazott, de jövőre már élesben ta­pasztalható változások a magasépítőipar vállalatait hozzák a legsúlyosabb helyzetbe, amelyek már eddig is nehezen álltak meg a lábukon. Részben a nagy állami elvonások, részben pedig a vállalatok gazdálkodásának gyöngeségei okozzák, hogy a legnagyobb lakásépítő szervezetek tartósan „gyengélkednek”. Értük már senki nem nyújthat mentő­övet. Ha saját programot dolgoznak ki életben maradásukra, és azt sikerül is végrehajtani, akkor 1988-ban átviszik a „lécet”, és újból állhatnak a startvonalhoz. A minőségi munka egyébként is az a kulcsszó, amit min­den építőnek tanácsos a zászlajára írni. Az építési költsé­gek. és ennek következtében az árak növekedésével párhu­zamosan ugyanis ez lesz a választóvonal a megmaradók és az elhullók között. A Pro Űrbe dijat 1983-ban kaptam (B. I.) Eltitkolt kutató tevékenység és a ru­galmatlan felvásárlási mun­ka bizonyult. A testület a szakcscporti tevékenység új­ra szabályozását kérte a Dél-borsodi Áfésztől.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents