Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-09 / 290. szám
1987. december 9., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Új üzemcsarnok, korszerűbb üzletek Ipari üzemek, szövetkezetek fejlesztéseiről A gazdasági helyzet nehezedése ellenére a fejlődés, az ütemes beruházás jellemezte Mezőkövesd gazdasági egységeit, az elmúlt időszakban. Miként sikerült mindezt megvalósítani? Egyebeik között erre a kérdésre kaptak választ a Mezőkövesd Városi Tanács V égreha jtó Bizottságéinak tagjai hétfői ülésükön, amelyen tájékoztató hangzottéi a nem tanácsi szervek középtávú fejlesztési tervének alakulásáról. E szervek sorába hét ipari, illetve élelmiszeripari üzem. öt ipari szövetkezet, három mezőgazdasági üzem, egy kereskedelmi szervezet, továbbá hat szolgáltató vállalat, üzem. intézmény tartozik. Ezeken a helyeken tekintették át a szakemberek a tervék időarányos megvalósítását, amelynek tapasztalatai szerint a fejlesztések és a beruházások szerkezete megfelelt a gazdaságpolitikai és a népgazdasági tervben foglaltaknak. Eszerint a rendelkezésükre álló pénz 40 százalékát a gépek, 3(1 százalékát az épületek korszerűsítésére, bővítésére fordították. 3 százalékot az energiaracionalizálásra, 2,2 százalékot pedig szociális- célok megvalósítására. Az Ipari üzemekben a géppark állapotának folyamatos karbantartása mellett jutott a fejlesztésekre, az. automatizálásra is. Ezzel egy időben javították a minőségi, exportképes termelés feltételeit. Minderre 1386— 87-ben több mint 180 millió forintot költöttek, döntően saját forrásból.. Üzemcsarnokot, galvanizáló üzemet építettek az Autóvillamossági Felszerelések Gyárában, szociális épületet a malomüzemben. Elkészült a kenyérgyár második kemencéje és a sajlüzem hűtötároló- ja is. Szűkösebb anyagi lehetőséggel bírtak az ipari üzemek. Az eltelt két évben beruházásra mindössze 18 millió forintot fordíthattak. Ebből épült meg a Matyó Népművészeti Háziipari Szövetkezet üzemi konyhája, az Asztalos Szövetkezet felületkezelő műhelye, raktára, továbbá az Építőipari Szövetkezet tanműhelye és pihenőháza. A kiadások nagyobb részét azonban a szövetkezetekben, — mintegy 15 millió forintot — gépek és szállítóeszközök beszerzése jelentette. Az ipari szövetkezetekhez hasonlóan, kevés pénzük van (volt) a szolgáltató vállalatoknak és intézményeknek. A posta automata telefonközpontjának, a Volán üzem csat1 nők árnak m eg ép íit é - sén és néhány gépjármű cseréjén kívül valamennyi beruházásukat a következő évekre tervezték. Az Émász kivételével, ahol csupán a közvilágítás korszerűsítése szerepelt a feladatok között. Erre évente kétmillió forintot biztosítottak. Utat és peront építettek a MÁV állomáson. az úgynevezett kiemelt peron építése azonban csupán 1988-ban fejeződik be. A vízművek 118 millió forintos, középtávra tervezett beruházásából csaknem 72 millióba kerül a medencéknek a lefedése — amelyet már megkezdték — és 20 millióba a fedett rész rekonstrukciója, a Zsóri-für- dőben. A mezőgazdasági üzemekben — a különféle támogatásokkal és hitelekkel együtt' öt esztendőre 336 millió forintos beruházást terveztek, amelyből 172 millió forint megvalósult értékről már számot adhattak. A kereskedelmi szférában, a Mezőkövesd és Vidéke Áfész, tervezett 60 millió forint értékű beruházásából eddig csaknem 17 millió forintot fordítottak a kereskedelmi egységek megépítésére, gépek beszerzésére, a húsüzem rekonstrukciójára. (monos) Karácsonyra... Vágják már a karácsonyi pecsenyepulykákat Zalaegerszegen, a Zala Megyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalatnál. A 3—6 kilós baromfiból mintegy 50 tonnát rendelt a hazai kereskedelem. Jelentős tételeket értékesítenek határainkon túl is: a Szovjetunióba egészben, Ausztriába darabolva jut el az ünnepi vacsorának való. Nyugati szomszédaink egész évben folyamatosan vásárolnak pulykamellet és -combot a zalaiaktól, az év utolsó hónapjában viszont a szokásos havi mennyiség többszörösét igényelték. „Milyen munka ei?l A kenyeret délután hozzák, kedves...” Fekete Jánosné: „Minden apró dologra büszkék vagyunk." Fegyveres Balázs: „Ez is a településfejlesztő munkánkra emlékeztet." Kiépülne, lelépíilne, megszépülne Mintha hosszú út után ideheve# redetl volna a Bükk ölébe. Elnyújtózik, s pipál a permetező ködben-esőben. így jogad ez a 2760 lelkes település — Súly. A főutcán ritkán tűnik elő ember, mígnem többeket együtt találunk. Tán utazni készülnek? Hiszen itt nincs is buszmegálló. Nem utaznak biz", csak erősen várakoznak; házikenyeret hozó kocsira. A nagy bolt itt van, alig százötven méterre tőlünk. S a polcokon kenyér is... — Méghogy kenyér!? — lobbannak a szavak. — Azt csak hívják annak, kedves — világosít fel egy idős asszony, — azzal a „kenyérrel” embert agyon lehet ütni. Délelőtt ide sose szállítanak friss kenyerei — vésik újra emlékezetünkbe az egyre indulatosabb mondatok. A bolt. Nagy és „mindenes". Ha az itt féllelhető áruféleségekről cikklistát kéne bemutatni, aligha győznénk oldallal. Csemegeszalámitól cérnáig, vasfűnktől csillárig ... És van kenyérből is (mint fotónk tanúsítja). Mai? — kérdezem az eladótól. Rázza a fejét, nem, nem mai; tegnap délután hozták. — Azért; nagyon jó bolt ez — szólít meg egy néni a vásárlótérben, látva, hogy idegenként lábatlankoduntk itt. És, miért vigyen az idegen rossz hírt? Az élelmiszer- és iparcikkből! vezetőnője nem ilyen szemérmes. Elmondja, volt, hogy negyven darab kenyerei is vissza akart küldeni (Mezőkövesdről kapják a szállítmányt), mert ehetetlen volt. A központból azt kérték, ne tegye, majd leírják. Csakhogy: „Ezzel jóllaknak az itt élők, a vásárlóink?” A bolt vezetőnője — ha már ellátásról beszélünk — még keservesebb mondatokat ad útravalóul. Hűtőszekrényről, tűzhelyekről... — „Nekem nincs gusztusom hozzá, hogy a vásárlóimtól kérjek pénzt kétszáz forintos konyakra! Énélkül meg nem megy... ebben a csúszópénzes világban lehetetlenné vagyunk téve. Hiába rendelek, megyek személyesen is a miskolci Vasvillhez, nem adnak és nem küldenek! Menjenek a vásárlóink Mezőkövesdre? De kérdem, hol jogos az, hogy azért, mert Sályban él valaki, egy háromezer forintos árut négyezerért tudjon az otthonában (szállítás, időtöltés és a többi .. .)?” Ha Sályban „a kályhától” (meg a kenyértől) indulunk el, bizony mondom, nagyon keserves szavakkal van kikövezve az út. Mi sem természetesebb, hogy ezek a mindennapos gondok rátelepszenek az itt élők hangulatára. Pedig találkozhatnánk sok-sok jó kedélyű, bizakodó sályi lakossal. Ma is, amikor’ sok a jövővárás „bizonytalan- sági tényezője”. Az itt élőknek okuk van rá, hogy szeressék ezt a helyet, a falujukat. Ennek egészen röviden így fogalmazza meg lényegét a tanács elnökasszonya, Fekete Jánosné: — „A felszabadulást követő három és fél évtizedben nem kapott annyit Sály, nem épült annyi létesítmény — mint az utóbbi években.” Számba vesszük a legfrissebb eseményeket: megépült hat általános iskolád tanterem, tornateremmel. Régebben, bérelt családi házban is tanultak gyerekek, ingáztak szerte a faluban a pedagógusok. A régi iskola- épületet átalakították, ma itt gyönyörű házasságkötő terem van, itt kapott helyet a könyvtár is. Építettek négy szolgálati lakást a faluban. A korábbi, korszerűtlen orvosi rendelő helyett ma már újat mutathatnak az idegennek. (A körzeti orvosi rendelőhöz is építettek lakást.) „Minden apró dologra, ami Sály gazdagodását jelenti, büszikék vagyunk!” — az elnökasszony szavait osztja a tanács végrehajtó bizottságának titkára, Fegyveres Balázs is. És nem titkolt büszkeséggel emlegeti fel a településen élők áldozatos hozzájárulását a falu szépítéséhez, gyarapodásához. A lakóhelyért végzett társadalmi munka értéke évek óta a legjobbak közé emeli Sályt. Két éve kiérdemelték a „Nemzeti Zászlót”, s a megyei tanács által meghirdetett versenyben is mindig kapnak valamilyen elismerést, pénzjutalmat. Így sokszorozzák azt áz anyagi javat, amit újabb és újabb feladatok megoldására tudnak „mozgósítani”. Az már — a dolog természetéből adódóan — itt is csak úgy van, hogy az igények kielégítése újabb igényeket szül. És ha ezek — mondják a tanács vezetői — a realitás talaján sarjadnak ki, altkor előhb-utóbb láthatóvá és használhatóvá lesz az, amit a szavak megfogalmaztak. És — gondolom — az is igaz lehet, amikor a megyei „pénzeket” osztják el, azért foghatott vastagabban a sályiaknak „író ceruza”, mert az a gondolat vezette: „Érdemes figyelni a kéréseikre, érdemes támogatni őket. Nem téhetetlenkedik el a kapott pénzt.” A falut építő lendület, minden jel szerint, itt sem lesz az elmúlt évekéhez mérhető. A tenni akarás, a cselekvő szándék azonban marad a régi. „Vannak szép elképzeléseink”. Az utak karbantartását majd csinálják maguk. Az idős embereknek (Borsodgeszten, a társközségben is) napközi otthon kell. A „beruházást” mint gyakorlati tevékenységet megtanulták az évek során. És meg akarnak csinálni egy szép, főleg pedig többcélú szabadidőközpontot. Pályázati és saját pénzből. Parkokat fognak kialakítani Sályban. És a tisztasági mozgalmat erősíteni kívánják. „A patakmedret már kitisztítottuk, beálltunk gumicsizmásán mi is a felső végen és csináltuk. A környezet megóvására szeretnénk nevelni az itt élőket, gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Mindenkinek partnerei vagyunk, akik vallják: az a cél, hogy kiépüljön, felépüljön, megszépüljön Sály!” — ezt olyan szenvedéllyel és lendülettel mondja Fekete Jánosné tanácselnök, hogy szemernyi kétség nem marad bennünk: Sályban jövőre is meglesz az esély arra, büszkék legyenek lakóhelyet építő tevékenységükre. Mintha hosszú út után leheveredetl volna a Bükk ölébe. S mozdulni nem is akar innen ez a 2760 lakosú település — Sály. Évente 35—40 fiatal pár mondja itt ki a boldogító igent. Néhány hete az új, menyasszonyhoz, vőlegényhez illően szép házasságkötő teremben. T. Nagy József ■ MM Járja az ország útjait. Ha a feladat úgy kívánja, több napon át is a volán mögött ül. természetesen soha sem feledkezve meg a kötelezően előirt pihenésről. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétele a biztonságnak, a kiegyensúlyozott munkának. Amiből van bőven, hiszen egy olyan nagy gyárban, mint a Borsodi Vegyi Kombinát, az anyagellátásban nem lehet fennakadás. Merthogy Megyesi Károly előadó az anyagosztá- lyon, s egyben gépkocsivezető és rakodó is. — A közút veszélyes üzem — hangsúlyozza meggyőződéssel. Egy rossz mozdulat, egy figyelmetlenségből eredő manőver a kocsi vezetésében, s már kész a baj. Ha valaki, akkor Megyesi Károly jól tudja ezt, hiszen a hét majd’ minden napján anyag, alkatrész után gyakran úton van. Bejárta már az egész országot, úgy ismeri az utakat, az útjába eső városokat, falvakat, településeket, mint a tenyerét. Ha valaki álmából felébresztené, gondolkodás nélkül (udna válaszolni arra. mi. hol, merre Tizenkétszer a föld körül Ötszázezer kilométer baleset nélkül van. hogyan lehet oda eljutni, méghozzá a legrövidebb úton, biztonságosan. Rövidesen jubilál. Két év híján negyedszázada annak, hogy jogosítványt szerzett. A Volán elődjéhez, az Autó- közlekedési Vállalathoz ment dolgozni, ahol teherautót bíztak rá, s mini mondja: jó iskola volt az az időszak, amit itt eltöltött. Mindent megtanult. Nemcsak a kocsivezetésben szerzett gyakorlatot, a motorszerelési tudnivalók titkaiba is beavatták. Az egyszerű olajcserétől kezdve olyan „üzemzavaros" hibákat is elhárított, amihez hivatásos szerelőre lett volna szüksége. Mindezt igencsak jól tudta hasznosítani, amikor útközben. senki másra, csak önmagára volt utalva. — Minden „apróság” miatt nem hívhattam az autómentőt — mondja. Teltek-múltak az évek. Karcsi (a munkahelyén és a gyárban ez a megszólítás járja) nem számlálta a megtett kilométereket. De a ..hivatal" — a menetlevelek alapján — számon tartotta a teljesítményt. Így 1983-ban jött a meghívó: itt és itt jelenjen meg. Megjelent és átvette a kitüntetést. amit a baleset- mentesen megtett 250 ezer kilométer után kapott... S jöttek a dolgos hétköznapok. hónapok, órák. Megyesi Károly tette a dolgát, hűséges társával, a kis Barkasszal együtt. Arra mindig ügyelt, hogy a jármű — ahogy mondja — műszakilag mindig kifogástalan legyen. Ahogy múltak a napok, gyarapodtak a kilométerek, s ezzel együtt • a tapasztalatok, az élmények, az autózással együtt járó történetek. Ezeket csak az emlékezet jegyzi, nem készül róla naptár, írás, pedig .egyik-másik eset igencsak tanulságos. — Egy alkalommal — meséli — Eger és Mezőkövesd között arra lett figyelmes, hogy egy Lada az árokban „pihen”. Az íratlan autóstörvény szerint, óvatosan fékezett (merthogy az úttest olyan volt, mint a jégpáncél), s megállt. Egy fiatal srác állt a Lada mellett kétségbeesetten, .gyámoltalanul. Amikor újra az úttesten állt az autó, a gyerek hálásan köszönve a segítséget azt is elárulta: Jogosítványa van, de a kocsit az édesapja tudta és engedélye nélkül hozta el. — Hogy ebből mi lesz? — kesergett. — Az lesz, hogy tanulsz az esetből, s máskor nem csinálsz „feketefuvart” ... Csak egy emlék bukkanjon elő, a többi már magától jön. szélesre nyitva az emlékezés ajtaját, amelynek küszöbén a következő történet egy kisgyermek, akit sürgősen kórházba vitt. De nem felejti el azt sem, amikor egy stopost felvéve kiderült: újdonsült utasa tizenöt éve nem látta szüleit, s nem is mutatott nagy hajlandóságot, hogy felkeresse őket. Útközben végig ez volt aztán a beszélgetés témája. Karcsi meggyőzte utasát: most, azonnal a szülői házhoz mennek ... — De!?... — tiltakozott volna az utas. — Nincs de... Meglátod nem lesz semmi baj. Volt nagy öröm, amikor .rányitották a szülőkre az ajtót. Megyesi Károly, most ötszázezer kilométeres baleset- mentes közlekedésért vehette át újabb kitüntetését. Nagyobbik fia, aki Autó- közlekedési Szakközépiskolába jár, édesapja nyomdokát követi. A család és a munkatársak büszkék Karcsira, aki — ha jól számolom — tizenkétszer járhatta volna körül a földet. Tóth Ferenc