Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-08 / 289. szám
1987. december 8., kedd Hogyan alakul a család költségvetése ? Számol az ország, legalábbis nagy vonalakban minden család igyekszik felmérni a jövő évi bevételek és kiadások alakulását. Az előzetes magánköltségvetések deficitet jeleznek. Az 1988-ra várható 14—15 százalékos fogyasztói árszínvonal-növekedéssel szemben a munkajövedelmek átlagosan 3-4, a szociális juttatások - ugyancsak átlagosan - 7-8 százalékkal emelkedhetnek. A kétszámjegyű infláció és a szerény mértékű munkajövedelem-gyarapodás eredőjeként a reálbérek átlagosan 9-10 százalékkal csökkennek. A mintegy 400 ezer vgm- és szövetkezeti szakcsoport- tag közül például sok kerül kedvezőtlen alkupozícióba. Előfordulhat, hogy a jövedelmezőségi viszonyok nem teszik lehetővé a meglévő díjtételeknek a progresszív adóval arányos emelését. Gyakran egyébként is megoldható a feladat normál munkarendben — olcsóbban. A más módon el nem végezhető munkáknál viszont rákényszerülhet a vállalat a vgm-taksák emelésére. A dolgozó pedig minden esetben megteheti, hogy a régi áron nem vállalja a különmunkát, lemond a csökkenő többletjövedelemről. Mind a dolgozó, mind a munkaadó nagyobb nyomatékkai kérdezi majd: megéri-e? Nemcsak gmk- és vgm-tagok, hanem egyes nyugdíjasok is. A nyugdíjasok külön jövedelme ugyanis addig adómentes, amíg a nyugdíjjal összevont együttes összeg az évi 96 ezer forintot nem haladja meg. Csak az a magas nyugdíjat élvező dolgozó számíthat a progresszív adó levonása után változatlan summára, aki jól prosperáló cégnél, mások által olcsóbban el nem végezhető munkára vállalkozik. Különben kénytelen beérni a csökkenő névleges összegű különjövedelemmel, vagy egyszerűen arról is lemond, és a szabadidői részesíti előnyben. Amíg a különjövedelem nélkülözhetetlen elemi szükségletek kielégítését szolgálja, addig nincs valódi választási lehetőség. De ezzel a közteherviselés új rendje is számol. Az adókedvezmények és -mentségek, a progresszivitás alkalmazásánál szociálpolitikai megfontolások is érvényesülnek. Ezenkívül 11 milliárd forintot fordítanak jövőre a nyugdíjasok, 13 milliárd forintot a gyermekes családok növekvő megélhetési költségeinek ellensúlyozására. Főként a 80-as évek elejétől a családok mind nagyobb része úgy őrizte meg életszínvonalát, illetve teremtett fedezetet növekvő igényeinek kielégítéséhez, hogy a főállás mellett különmunkát végzett. Ez az út, úgy tűnik, egyre keskenye- dik, döntően azért, mert az emberi teherviselő-képesség s a munkanap egyaránt véges. A most kieső nominál- és reáljövedelmek pótlására ilyen extenzív módon, többletmunkával már kevesen vállalkozhatnak. Intenzív megoldások, a valódi kisvállalkozások persze segíthetnek, de az élet minősége alakulásában egyre inkább megtanuljuk értékelni az értelmesen, hasznosan eltöltött szabadidőt is. Az új adózás kapcsán gyakran találkozni azzal az aggodalommal, hogy a progresszivitással esetleg a forint ösztönző ereje csökken, és erősödik a teljesítmény- visszatartás. Kár volna tagadni e veszély realitását. A dinamikus életszínvonal- emelkedés mellett nyilvánvalóan hatásosabb ösztönzésre nyílik lehetőség, mint akkor — ahogyan ezt 1988-ra tervezik — a lakossági fogyasztás 1,5—2 százalékkal csökken. De nem hagyható figyelmen kívül, hogy a lakosság jövedelempozícióinak rovására valamelyest javul a vállalatok, a szövetkezetek helyzete és ösztönzési lehetősége. Eddig száz forint nyereségnek 60 forint volt az átlagos támogatástartalma, s különböző címeken a száz forint nyereségből 90-et elvont a költségvetés. A jövő évtől száz forint nyereségből 30 marad a vállalatoknál, a szövetkezeteknél átlagosan. Mérséklik a támogatást, s így a vállalatok és a szövetkezetek 20 százalékánál, az élenjáróknál száz forint nyereségből 40—50 forinttal szabadon gazdálkodhatnak. A középmezőny pozíciója, a vállalatok, szövetkezetek 40 százalékáé a jelenlegihez képest nem változik, a fennmaradó 20 százalékáé pedig romlik. A jelenlegi jövedelemátcsoportosítás a vállalati fejlesztések javára, a lakossági fogyasztás rovására a korábbi gyakorlat korrekciója. A napi és a távlati érdekek ütközéséből nem húzhatja tovább a jövő a -rövidebbet. Amennyi időt nyerünk a konfliktusok elodázásával, ugyannyit vesztünk a gazdasági bajok orvoslásával. Nem lehet már tovább hátrálni, a nagyobb rossz elkerülése, a mélyebb és tartósahb konfliktusok, a gazdasági csőd megelőzése sürgeti a cselekvést. A jövőre irányuló figyelem, gondjaink új szemléletű megközelítése kell, hogy jellemezze a lakosság reagálását az őt hátrányosan érintő intézkedésekre. Amennyiben például a családi költségvetés deficitje nem számolható fel új bevételek, jövedelemforrások feltárásával, úgy a kiadások lefaragása a járható út. A napi fogyasztás ésszerűsítése, a tervek, a holnapi beruházások újragondolása, az életvitel és -felfogás szükséges korrekciója a lehetséges megoldás. Az ösztönösség, a vakrepülés, amelyre olyan sokan hajlamosak vagyunk, megengedhetetlen. Utólag derül ki, ha másra kellene a könnyelműen elköltött pénz. Azt viszont előre tudjuk, hogy az ösztönös költekezésnek nagy a kockázata. Mint ahogyan az is közismert: szegénységre ítélt az az ország, az a társadalom, amelynek állampolgárai, tagjai pazarlóak, rö- vid'látóak, máról-holnapra élnek. Minden tömeges jelenségnek persze objektív okai, mélyen rejlő társadalmi-gaz- dasági-történelmi gyökerei vannak. Ösztönös költekező szokásainkat a múltbeli nélkülözések emleke, s az áruhiánytól való félelem táplálják. Amit megtakaríthatnánk, azt is feléljük, esetleg ingatlanba fektetjük. A lakosság által felhalmozott áru és vagyon holt tőke, miközben a gazdaság fejlődését az eleven, a működő tőke hiánya fékezi. Akiknek nincsenek megtakarításai, azokat az áruhiány különösen sújtja. Legyenek legalább rájuk tekintettel — mondhatnánk. De a hasztalan mo- ralizálás helyett célravezetőbb a reális érdekek tudatosítása. A lakossági megtakarításokat mind sokszínűbb befektetési lehetőségek - kötvények, vagyonjegyek, takarékprémiumok, kisvállalkozások — ösztönzik. Figyeljünk fel az új lehetőségekre. Társadalmi cél, és hovatovább egyéni érdek is, hogy a megta- karitható lakossági jövedelmek visszakerüljenek a gazdaság vérkeringésébe, szükség esetén a családok számára biztonságosabb, mozgósítható tartalékul szolgálva. K. .1. A halak a leg- 0 jobb indikátorok. Rögtön, s a legrafmáltabb műszernél is pontosabban jelzik, ha az életelem ii két jelentő víz minősége megváltozik. Az üzemvezető irodájában akváriumok sorjáznak. Gyufaszál nagyságú halacskák fickándoz- nak bennük, láthatóan jól érzik magukat. Persze máshol és másként is ügyelnek az éltető vízre a Bocs—Sajólád Víz- mütelepen. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Mint a hal... 3 SZ Ó R Ó dolog csak a karsztvízre alapozni. A hegyek megcsapolása kétségkívül a legjobb minőségű, s a legolcsóbb innivalót adja. Ám, a hidrometeorológiai viszonyok bizonytalansága és kiszámíthatatlansága önmaga is a hiány, vagy a korlátozás veszélyével jár. Ezt az A laboratóriumban folyamatos az ellenőrzés. Erről, és még sok minden másról cseréltünk eszmét az Észak-magyarországi Regionális Vízművek vezetőivel; dr. Vékony Ernő igazgatóval, Lendvai Sándor üzemigazgatóval, Orbán József műszaki vezetővel és Zádor Dénes üzemvezetővel. Az idén 25 éves ÉRV — novemberben ezt már nem nagy kunszt megjósolni — teljesíti, s egy kicsit talán túl is teljesíti termelési és szolgáltatói terveit. A bruttó árbevétel egymilliárd forint körül alakul. A viszonylag jól prosperáló cégnek egyik egysége csak a sajóládi mű, mintegy 25 000 köbméter vizet ad. Csak tájékoztatásképpen írjuk le, hogy a gesztelvi kutak 30 ezer köbméter kapacitásúak, a sajóecsegi és a zsol- cai víznyerőhelyek külön- külön 8—10 ezer köbméterre képesek. A Hernád és a Sajó között elhelyezkedő vízgyár a legkerszerűbbek közé tartozik, s ma is a változás, a fejlődés állapotában van. A beruházás végleges befejezése után napi 50 ezer köbméter lesz a kapacitása. Ez természetesen nemcsak a környező, s szomjazó községek szempontjából jelentős, hanem biztonságosabbá teszi Miskolc ellátását is. Az már ugyanis a hatvanas évek elején bebizonyosodott hogy egy kétszázezres város igényeinek maradéktalan kielégítését kockázatos Okos automaták segítik a munkát Laczó József felvételei ellentmondást van hivatva feloldani a regionális rendszer létrehozása, amelynek a kezdeti, kisegítő, vagy, ha úgy tetszik, tartalék szerepe egyre inkább egyenrangúvá válik az alapellátást biztosító miskolci vízmű feladatával. Mert volt, és van olyan időszak, amikor Miskolcnak nincs szüksége az ÉRV vizére. Ám, a csúcs- fogyasztás időszakában (tavasszal és nyáron) a bükki és tapolcai források hozama csökken, a vízigény viszont jóval meghaladja az évi átlagot. Kétségtelen, s ez is elhangzott az eszmecserén, a Miskolc számára nagyobb biztonságot adó többcsatornás vízbeszerzés nagyobb gonddal is jár. Eltérő a minőség és az ár, s az alkalmankénti betáplálás miatt nem kívánt anomáliák keletkeznek. Ha ugyanis változik az áramlás sebessége, akkor a víz érzékszervi tulajdonságai romlanak. A többnyire elavult csőhálózat lerakodott üledéke csak a folyamatosság, a stabilitás időszakában marad nyugodt. Ha például egyik napról a másikra Sajóládot nagyobb mértékben veszik igénybe, akkor a meglóduló áramlás magával ragadja és viszi — az egészségre ugyan ártalmatlan, de mindenképpen rontó — szennyet, s a műből mégoly tisztán is kikerülő víz sárgává, barnává válik. A fogyasztót — s ezzel a szakemberek is tisztában vannak — nem az érdekli elsősorban, hogy a Bükkből, vagy a Hernádból származni az innivaló. A fogyasztó nem kedveli a szárazon hörgő csapokat, a használhatatlan fürdőszobákat... Api, bennünket, fogyasztókat — tisztelet a kivételnek — az sem nagyon foglalkoztat, hogy mennyit hasz-| nálunk el, s mennyit pazar- j lünk az éltető vízből. . ! Mert a víznek nemcsak árs ’ van, hanem értéke is. Ma gyárán: a bérházi lakosok vizes összkomfortja — társadalmi, gazdasági mércévé mérve — deficites vállalkozás. Nemcsak az eleve kai- kulált ártámogatás, hanerr ; a pazarlás miatt is. Talár j az egyedi vízórák segítenének, talán a jobb propa-, ganda, s talán a józan fel- ismerés, hogy természet kincseinket jobban kellene kímélni. Brackó István ■w i t rr-
