Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-07 / 288. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. december 7., hétfő Rejtvények — Encsről Alighanem el fogom veszíteni azt a fo­gadást, amelyet a minap kötöttünk Kiss Józseffel (Encsen), a H. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ előadójával. Kaptam egy fél táskányi rejtvényt, s azt ígértem, hogy két hét múlva — megfejtve — visz- szaküldöm. Szeretek rejtvényt fejteni, mert pihentető szórakozás. Hallottam már olyanokról is, akik így akarják megsze­rezni, megalapozni, mások egyszerűen csupán ellenőrizni a műveltségüket. Ez utóbbit, a „keresztrejtvény-műveltséget” pedig gunyorosan, pejorativen is szokták emlegetni. Nos, nem lennék ilyen szigorú. A műveltséget, helyesebben a művelődést olyan folyamatnak tekintem, amely nem záródik le az ilyen-olyan bizonyítvány megszerzésével (nem is garantál a papír önmagában semmit...), s lényegében ad­dig tart, amíg él az ember. Sehol nincs az előírva, hogy a művelődés, az isme­retszerzés csak nyögvenyelős, unalmas, száraz és gyötrelmes lehet. Az ember nemcsak homo sapiens (bölcs), de homo ludens, azaz játékos is, aki szereti kipró­bálni az erejét, vagy ha úgy tetszik, a tudását, s erre kiválóan megfelel a ke­resztrejtvény. S ezen a ponton módosíta­nom is kell, amit a bevezetőmben a rejt­vényfejtésről mondtam, mert igenis ko­moly szellemi munkát adnak Kiss József feladványai. Jó lexikonok, kézikönyvek, térképek nélkül nem is érdemes hozzá­kezdeni. ízelítőül kiírtam néhány megha­tározást. Nézzük előbb az irodalmat: Gar- gantua és Pantagruel írója; Traven ere­deti neve, Jósika Miklós műve; Kipling fekete párduca; Német drámaíró, költő, a Sturm und Drang képviselője; szovjet-lett regényíró; Petőfi ismert verse; Doszto­jevszkij műve; Zene: Svéd zeneszerző; Pol- dini Ede operája; Cluny-i bencés apát, nagy­nevű zeneteoretikus; spanyol zeneteore­tikus (Bartolomé 1440—91); és így tovább a politikai, történelmi, földrajzi stb. fo­galmak. Szóval ember legyen az, aki mindezeket „kapásból”, „fejből” be tudja írni a megfelelő kockába. Márpedig van­nak ilyenek, s nem is akárhogyan, hanem időre, szigorú versenyszabályokhoz alkal­mazkodva ! Ezzel máris a téma közepén vagyunk, azaz az encsi művelődési intézmény, il­letve Kiss József specialitásánál. De ha­ladjunk sorban. Ki is Kiss József? A mű­velődési központ előadója, agyafúrt rejt­vények kitalálója, szerkesztője, a helyi rejtvényfejtőklub vezetője, az országos rejtvényfejtő versenyek szervezője, leve­zetője, egyszóval lelke, motorja. Története van ennek is, ezért arra kértem, hogy mondja el az életét, hol szerezte ezt a hatalmas lexikális tudást, ezt a képessé­gét. — Itt, Encsen születtem. Szüleim mun­kásemberek voltak, kilencen vagyunk testvérek. Itt jártam általános iskolába, majd esztergályostanuló lettem Miskol­con. Tizenöt éves koromban baleset ért: a vonat levágta az egyik lábam. Egy évig feküdtem kórházban, majd 1964—68 közt elvégeztem a gimnáziumot. Közben fel­építettem a házam. (Két szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba.) Ebben a testvéreim is segítettek. Több helyen is dolgoztam: a Füszértnél, a halmaji művelőldési házban, s 1976-tól itt, a művelődési központban. Mindig szerettem ide járni, mert jó tár­saság volt. 1969-től Tarczy Gyula (az igaz­gató) rám bízta az ifjúsági klubot. 1973- ban elnyertük a Kiváló Klub címet. Most a rejtvényfej tők klubját és a sakk-kört vezetem. Kéthetenként tartunk foglalko­zásokat. Igen különböző emberek a tagok a di­áktól az orvosig. Előbb a jelesebb évfor­dulókon rendeztünk vetélkedőket, a me­gyei döntőket itt rendeztük meg. Kiad­ványokkal segítjük a klubvezetőket. Be­kapcsolódtunk az Űj Tükör, a Füles és más képeslapok rejtvényfejtő versenyébe. A feladványokat én csinálom, bírálom el. Legutóbb tizennégyezer megfejtés érke­zett! Az ország legtávolabbi pontjairól is jönnek a versenyekre. Ezeket általában a hétvégeken tartjuk. Kétnaposak. A részt­vevőket elvisszük kirándulni, megmutat­juk a környéket: kulturális programokat is szervezünk. Jól érzik itt magukat, rend­szeresen visszajárnak. Az igazgató szobájában ott sorakoznak a díszes serlegek, amelyeket az encsi kör nyert. Tarczy Gyula, az intézet igazgató­ja elmondja, hogy Kiss József, noha még nincs népművelő diplomája, (s emiatt meg is szorongatták az intézmény vezetőjét...), igen kiválóan, profi módon teszi a dolgát. Nemcsak a klubvezetést, a versenyek szer­vezését, lebonyolítását. Bent él a házban, s — ez nem szójáték — a házért él. Idő­közben hatalmas és sokoldalú házi könyv­tárat gyűjtött össze, s így nem csoda, hogy maga is élő lexikon. A fogadást te­hát biztosan nem nyerhetem meg vele szemben, de ez talán nem is olyan nagy baj. Sportszerűen kell tudni veszíteni is. 1-0 oda. Horpácsl Sándor Rádió mellett Az értelmiség utánpótlá­sa, színvonala, közérzete, ak­tivitása korunk egyik kulcs­kérdése. Korántsem mindegy a „merítési arány”, azaz, hogy milyen tömegből, mi­lyen módszerrel válogatják ki a leendő egyetemi polgá­rokat, hogyan is készítik föl őket a pályára. A téma nem csupán a nevezetes felvételi botrány óta foglalkoztatja a közvéleményt. Azokat is, akiknek (vagy a gyerekének) sikerült a vizsga, s még in­kább azokat, aikik(é).nek nem. A Korkóstoló legutób­bi műsorában ezt a kérdést feszegette Simkó János. Egy­általán miért lehet téma maga a fölvételi vizsga? A tavaly kipattant fölvételi botrányt lassan betemeti az idő. Hallottam annál zafto­sabb történeteket is elkese­redett szülőktől, öt számje­gyű összegekről szól a le­genda, „csak tudni kell, hogy kinek a zsebébe juttassák el”. Nos, a jogerős bírósági ítélet után már nem lehet a témát lesöpörni az asztalról, mondván, hogy ilyen nincs, „nem jellemző”. A kulcskér­dés azonban nem ez. A hi­ánygazdálkodás (egyik) jel­lemzője a korrupció, a kijá­rásos módszer. Maguk a szakemberek is vitatkoznak a felvételi vizsgákról, mert ez a szisztéma, ami ma él, senkit nem elégít ki. Van, aki igazságtalannak tartja a pontrendszert, mivel a kö­zépiskola 3. és 4. osztályában összegyűjthető pontok sorso­kat dönthetnek el. Semmi garancia nincs arra, hogy abból lesz a jó szakember, aki harmadikban jelest kap — mondjuk matematikából. Mások a fölvételi vizsga ob­jektivitását vitatják. Csak a pillanatnyi formát mérheti föl, s ez eleve a jól vizs­gázó típusnak kedvez, vagy a magolóknak, akik a „tesz­teknek tanultak”. Sem idő, sem kidolgozott módszer nincs arra, hogy a képessé­geket, az alkalmasságot, vagy legalább az alkalmat­lanságot fölmérjék. Csak utalok itt a sok beszédhibás színészre, pedig őket három — állítólag szigorú — szűrő­vizsgán válogatják ki. El­avult néhány megkülönböz­tető kategória is, mint pél­dául az „érmes”, vagy „fi­zikai dolgozók” gyermeke. Kétségtelen, hogy ez hát­rányt jelent, de ezt koráb­ban, már az általános és a középiskolában kellene ki­egyenlíteni, mert senki se jutalmazható vagy sújtható csak azért, mert a szüleje az, aki, vagy ami. Simkó János egyik riportalanya úgy fo­galmazta meg, hogy a jó fel­vételi rendszer nyilvános, egyértelmű és védhető, azaz demokratikus és csak a tel­jesítményt, a tudást és a ké­pességet veszi figyelembe. Van más megoldás is. Me­hessen mindenki egyetemre, aki meg tudja fizetni, s ott derüljön ki, hogy ki meny­nyit ér. A szorgalmasak és tehetségesek kapjanak ösz­töndíjat, a buta gazdagok pedig fizessenek. Ez utóbbi azonban még csupán elmé­leti lehetőség. Rokonszenves volt az, amit a Marx Károly Közgazdaság- tudományi Egyetemről hall­hattunk. Az egyetemi tanács tagjainak egyharmada hall­gató, azaz beleszólási joguk van az egyetem munkájába, az oktatók minősítésébe. Mindenki azt várná, hogy a hallgatók a könnyítés, a ló­gás mellett szavaznak, de ez nem így van. A fiatalok igenis igényesek, imponál nekik az, aki tud, aki kö­vetel, aki komolyan veszi a szakmáját és a tanítványait. Döntésképes értelmiségit nem is lehet másképpen ké­pezni. Mert korántsem mind­egy, hogy milyen személyi­ség-jegyeket szerezhet meg a holnap értelmiségije. Legyen nyitott, toleráns, érdeklődő, kreatív, tudjon kapcsolatot teremteni, legyen véleménye a világról, akarjon is tenni a világgal valamit. Erről már ifj. Marosán György beszélt, aki összeha­sonlította a mi lehetőségein­ket a kapitalista országoké­val. Van mit tanulni tőlük — mondotta —, hiszen a ka­pitalista — s egyáltalán nem „jószívűségből", humánum­ból — rájött, hogy az értel­miségit érdekeltté kell tenni a munkájában. Érezze jól magát, szeresse a munkáját, s érezze magáénak a céget is, ahol dolgozik. Nálunk sem lehet más a jövő, mint a vállalkozás. Kibontakozás csak tudatos, lelkes, dinami­kus emberekkel lehetséges, akik tudnak és mernek is kockáztatni. Ez bizalmat fel­tételez, azt, hogy komolyan is veszik az értelmiségit, nem csupán egy csavarnak a gépezetben, amelyet ráadásul nem is érez a magáénak. horpácsi Szakmai továbbképzés barlangi idegenvezetőknek A barlangokban kalauzoló idegenvezetőknek más típu­sú gondokkal kell megküz­deniük, mint a föld felszí­nén tevékenykedő munka­társaiknak. A föld alatt nem várt problémák adódhatnak, a látogatók pszichikai felké­születlensége, vagy a kör­nyezet idegensége miatt. Ek­kor nem árt, ha a túrave­zető ismeri a megfelelő — talán nem túlzás a kifeje­zés — pszichiáteri fogásokat, a feszültségek feloldására. Természetesen ilyen esetek ritkán fordulnak elő. Az ide­genvezetők lexikális tudá­suk alapján mérettetnek meg. Minél több informáci­ót kell közölniük látogatóik­kal. Ám ezek az informáci­ók szoros kapcsolatban áll­nak bizonyos tudományágak­kal, ebben az esetben a geológiával, hidrogeológiával. Ezért látta szükségesnek a Magyar Karszt- és Barlang- kutató Társulat és az Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal Bar­langtani Intézete, hogy kö­zös szervezésben, a színvo­nalemelés érdekében, to­vábbképzést szervezzen. A november II. és 14. között megtartott első tanfolyamon öt aggteleki, két miskolci és két budapesti idegenvezető vett részt. Felkészítésükben Lénárt László adjunktus és Hazslinszky Tamás mellett, egy 150 oldalas jegyzet se­gített, amit e célból adtak ki az érdekeltek. Az első résztvevők sikeresen vizs­gáztak, így megszerezték jo­gosultságukat barlangi ide­genvezetői igazolvány és jel­vény viselésére. A további­akban egységes munkaruhát is szeretnének biztosítani a föld alatti világ kalauzai számára. A tanfolyamot az elkövet­kezendő időkben rendszere­sen fogják szervezni, hiszen hazánk bővelkedik. az ide­genforgalom számára nem elhanyagol ható barlangi ér­tékekben, és az ott dolgozó munkatársak színvonalasabb munkája hozzájárulhat ah­hoz, hogy minél többen lá­togassanak el ezen értékek megtekintésére. N. Zs. II Miskolci Siifonikosok hangversenye A „Téli bénlét”-sorozatban Kovács János vezényelte a Miskolci Szimfonikusokat. Közreműködött Szenthelyi Miklós (hegedű), Sudlik Má­ria, Bokor Jutta, Fülöp At­tila, Szüle Tamás (ének) és a Magyar Állami Énekkar (karigazgaitó: Pászti Miklós). Szenthelyi Miklós Sibelius ritkán játszott d-moll hege­dűversenyét adta elő. A mű népszerűtlenségének egyik oka a hegedűszólam rendkí­vüli nehézsége. A másik (fő?) Óik meglátásom szerint a kompozíció aránytalansá­ga. A legragyogóbban fölké­szült karmestereknek is ál­landó egyensúly-problémák­kal kell foglalkozniuk. En­nek csaknem mindig az a következménye, hogy a kísé­rőszólamok veszítenek ere­jükből, a harmóniák pedig tömörségükből. A hajme­resztőén nehéz feladatoktól ez alkalommal Szenthelyi Miklós is visszariadt. Az el­ső és második tételben cso­dálatos olasz mesterhegedű­je kiegyenlítetlenül szólt. A két szélső húr átütő fényét és erejét nem sikerült átvin­nie a középső húrokra. Zak­latottságának lehetett a kö­vetkezménye, hogy a lírai szakaszokban hideg és józan maradt. A tónus hiányossá­gait némiképp feledtette a harmadik tétel bravúros megoldása. Ebben a tételben a zenekar kifejezetten jó tel­jesítményt nyújtott. Kovács János vezénylése ritmikus kíséretet biztosított. A har­móniák gondos kiibontogatá- sával pedig a túl sűrített szakaszoknak is tagoltságot adott. A koncert második részé­ben Schubert: Asz-dúr mi­séje szólalt meg. Kovács Já­nos művészi karmesteri munkája Schubert ars poe­ticáját a maga lírikus sűrí- tettségében tudta közölni. A szövegtartalmat szimbolizáló képek megtartották szimbó­lumjellegüket, így a tételek megőrizhették alaphangula­tukat. Kovács János igen jó tempókat vett, nem befolyá­solták a zenekari előadások virtuóz tempóvéteilei. Min­dent az ének oldaláról szá­mított ki, mindent az éne­kesi mondanivalónak rendelt alá. Ez a magasrendű kon­cepció magasrendű együtt­működést eredményezett. A Magyar Állami Énekkar ki­magasló teljesítményt nyúj­tott. Lebilincselően hatottak drámai crescendói, illetve decrescendói. Egységes ének­kari hangzásuk egyik bizto­sítéka volt a tökéletes szö­vegtudás. Minden szólam so- norusan és plasztikusan énekelt. Nagyon jól bánnak hangi adottságaikkal. Forté­juk sosem vaskos és durva, kiváló stílusérzékkel rendel­keznek. A legegyszerűbb karmesteri mozdulatra érzé­kenyen reagáltak, így képe­sek voltaik a hirtelen fölbuk­kanó ellentéteket is kifejez­ni, ez a kifejezés azonban sosem vetette el schuberti korlátáit. A szólisták: Sudlik Mária, Bokor Jutta, Fülöp Attila és Szüle Tamás a szerzőhöz méltó magatartással készül­tek föl feladatukra. Szóla­maikat biztosan tudták, tisz­tán, áhítatosan énekeltek. A legörömtelibb perceket Szü­le Tamás nyújtotta számom­ra. Teljes mértékben képes volt uralkodni a hangján, ugyanakkor hűen kifejezte Schubert érzelmeit és mon­danivalóját. Gergely Péter Uj kiadvány a Levéltárból Tompa Mihály halálának 120. évfordulójára válogatást adtak ki, Népregék címmel. A kötetet Csorba Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Levéltár igazgatója vá­logatta. Tompa Mihály a Népregéket 1844 és 60 kö­zött írta. Az akkor uralkodó népies irányzat jellegzetes, ma már kissé elfeledett al­kotásai ezek. Tompa a nép­től hallott mondáikat, törté­neteket dolgozta fel. Ezek között szerepel a kötetben például a Csörsz árka, A karcsai templom, Diós-Győr története. A karcsú kötetet a megye irodalombarátainak örömére hatszáz példányban adta ki a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tagozata és a Megyei Levéltár. Az ér­deklődők ez utóbbi helyen meg is vásárolhatják. Sportpálya a Kossuth Gimnáziumnak Mind idáig mostoha körül­mények között zajlottak a miskolci Kossuth Gimnázium növendékei számára a test­nevelő órák. A Dayka Gábor utcában a gimnázium épüle­tével szemben levő oldalon hajdanán sorakozó öreg há­zak helyére, most társadal­mi összefogással egy sport­pálya épül, társadalmi mun­kában. Ugyan a generálkivi­telező a KÉV-Metró Válla­lat, de a társadalmi munká­ban itt dolgozó vállalatok, a Digép, Lyukói Bányaüzem, na és az iskola tanulói, meg a 100. Számú Szakmunkás- képző Iskola tanulói által végzett munka meghozta gyümölcsét. Miskolcon a Dayka Gábor utcában a közeli napokban vehetik birtokukba a gimná­zium diákjai a két kezük munkája által megteremtett sportpályát. F. L.

Next

/
Thumbnails
Contents