Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-29 / 306. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! ÉSZAK Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Gyarapodott a lakásállomány Az Építésügyi és Város- fejlesztési Minisztérium elő­zetes számítási anyaga sze­rint az ágazat túlteljesíti idei tervét. Az építés-szere­lési tevékenység az 1,2 szá­zalékos tervezeti növekedést meghaladva több mint 2 százalékkal bővül az év vé­gére az előző évihez viszo­nyítva. Ezen belül főleg a beruházás jellegű építkezések aránya nőtt mintegy 3 szá­zalékkal, a fenntartási mun­kák viszont némi — 0,6 szá­zalékos — visszaesést mutat­nak. Az idei terv országosan 60—61 ezer lakás felépítésé­vel számolt, s az előzetes adatok szerint várhatóan az előirányzat alsó határán tel­jesül a terv. Ezen belül el­készült és az év végéig át­adják az állami erőforrások­ból tervezett 6000 új lakást is. Javult az átadások üte­messége; a kivitelező válla­latok és szövetkezetek idei kötelezettségüknek mintegy 70 százalékát már október végéig teljesítették. Budapes­ten további vidéki vállalatok kapcsolódtak be a lakás- építkezésekbe és ezzel az egyenletesebb ütemű munkát és az idei előirányzat telje­sítését segítették. Az orszá­gos lakásállomány iidei gya­rapodásával tovább javult, a lakásellátottság: 100 lakásra most már csupán 273 lakos jut, harminccal kevesebb, mint 1080-ban. Az idén a tervezettnél másfélszer több, összesen 4400 gyermek ré­szére létesítettek óvodai he­lyet, továbbá 1200 általános iskolai és 600 középiskolai tantermet építettek a diá­koknak. A lakásállomány állaga is javult azzal, hogy a tanácsi lakóházfenntartási program­nak megfelelően az év végé­re várhatóan 29 ezer otthon felújítása és 13 ezer lakás korszerűsítése fejeződik be. Az építők összességében a nagy közintézmények re­konstrukciós munkáit is a tervezett ütem szerint végez­ték el. Egyebek között foly­tatták a Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem és a Sándor Palota helyre- állítását, megkezdték a Szép- művészeti Múzeum felújítá­sát, megfiatalítanak nagy ok­tatási és egészségügyi léte­sítményeket. Új első titkár Encsen Hétfőn délután ülést tar­tott az MSZMP Encs Váro­si Bizottsága. A tanácskozá­son — amelyen megjelent és felszólalt Juhász Péter, a me­gyei pártbizottság titkára — a testület tájékoztatót hall­gatott meg Encs város és vonzáskörzete politikai hely­zetéről, majd javaslatot fo­gadtak el a pártbizottság ál­lásfoglalására. A téma elő­adója dr. Lipusz György, a pártbizottság titkára volt. Ezután tájékoztató hangzott el a pártbizottság fegyelmi bi­zottsága munkájáról. A beszá­molót Beke Gusztáv, a fegyel­mi bizottság elnöke tartotta. A. testület végül személyi kérdésben döntött. Mint is­meretes, más, fontos megbí­zatása miatt december 16-án felmentették tisztségéből Sis­ka Andrást, az Encs Városi Pártbizottság eddigi első tit­kárát. A testület most Sima­házi Györgyöt, az Ináncsi Vörös Csillag Mgtsz elnökét, a megyei pártbizottság és végrehajtó bizottság tagját választotta meg az Encs Vá­rosi Pártbizottság első titká­rává. Új megközelítésben Csehszlovákia gazdasági reformja Üj megközelítésben, im­már a politikai oldalt hangsúlyozva foglalkoznak a reformmal Csehszlovákiában. Az év elején meghirdetett átalakításnak eddig jobbára a gazdasági vonatkozásait hangsúlyozták, s mint a csehszlovák pártlap, a Rudé Právo is utalt rá hétfői cik­kében, a gazdasági változá­sok kidolgozásában jutottak a legmesszebbre. A CSKP Központi Bizott­ságának alig tíz napja meg­tartott ülésén viszont Milos Jakes, újonnan megválasztott páitfőtitkár már elsősorban a reform gyorsítását, a köz­ponti irányítás és a párt­munka átalakítását jelölte meg a legsürgetőbb feladat­ként. A Rudé Právo egyébként a pártszerveket és a sajtót felelőssé tette azért, hogy eddig nem teltek eleget a reform népszerűsítéséért. Mint a lap fogalmazott: nem elég meggyőzően mutattak rá arra, mennyire égetőek a feladatok. A reform lassú előkészítésének és bevezeté­sének magyarázataként Bo- huslav Chnoupek külügymi­niszter az elmúlt napokban egyébként azt fejtegette: Csehszlovákia kezdetben azért idegenkedett a reform­tól, mert a Szovjetunióban megkezdett átalakítási folya­mat elméletileg és gyakorla­tilag bizonyos mértékben felkészületlenül érte. Chnoupek kijelentéseiből kitűnt, hogy viták voltak Áll már az áruház Egy építkezés viszontagságai A miskolci Bükk Aruház tüstszinű ablakszemei pontosan a Bükk lábára néznek. Az „U" alakú épület a téli nap­sütésben monumentális drágakőként ragyog a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ súlyos, szürke betontömbje mellett. Mögötte és mellette korszerű, ötszintes, sátortetős ponelhárctk sorakoznak. Az áruház - Így, kívülről szemlél­ve - remekműnek tűnik, s ma tagadhatatlanul Miskolc egyik legelegánsabb épülete. Környezete szintén az igé­nyesebb városfejlesztés jegyeit mutatja. Napjainkban az áruházban már a belsőépítészek dolgoznak, s ha a követ­kező hánapokbon a terveknek megfelelően halad a munka, akkor 1988. márciusában az eladók megnyitják a kapu­kat, a vásártik átléphetik o bejáratok küszöbeit. Pezsgőspalackok durrogta- tására, híallélujázásra azon­ban semmi okunk. Ennek áz áruháznak az eredeti elkép­zelések szerint már 1987 nyarán készen kellett volna állnia, s a módosított szer­ződés is 1987 szeptemberét, illetve októberét jelölte meg a határidő dátumaként. A késés nemcsak a vásárlóik­nak okoz bosszúságot, ha­nem az építtetők feje is fő, hiszen minél később kezdő­dik meg az árusítás, annál lassabban térül meg a beru­házásba invesztált tőke. Ősszel bezárták, majd jó­formán pár nap alatt lebon­tották a Miskolci Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat Marx téri élelmiszerboltját. a A környéken két üzlet mű ködik — nyitva tartási ide jüket meghosszabbították, . kereskedőik létszámát meg emelték. Az első perctől fogva nyilvánvaló volt azon­ban, hogy a két szűk, el­avult boltocska nem győzi majd a vásárlók rohamát. Szombatonként, az ünnepek előtt állandósult bennük a zsúfoltság, s nemcsak a pultoknál, hanem a bejárati ajtók előtt, a kosarakért is sorba állt a közönség. A Miskolc Városi Pártbi­zottság 1987. szeptember 16-án sürgős célvizsgálattal bízta meg a Miskolci Népi Ellenőrzési Bizottságot. Cik­künkben e vizsgálati anyag­ra támaszkodva tekintjük ál akörül, egyáltalán megkez- dődjön-e a reform, s ha igen, milyen mértékű legyen. A külügyminiszter arra is utalt, hogy az egyes szocia­lista országok — így Cseh­szlovákia is — saját objek­tív és szubjektív feltételeik­nek megfelelően hajtják végre az átalakítást. Az el­múlt időszakban hasonló módon a sajátosságokat hangsúlyozta Gustáv Husák volt pártfőtitkár és Vasil Bilak, ideológiai kérdések­kel megbízott KB-titkár is. A bír miniszterelnök Moszkvában Franz Josef Strauss ba­jor miniszterelnök hétfőn Moszkvába érkezett. A Ke­resztényszociális Unió (CSU) elnökét a szovjet kormány állami külgazdasági bizott­sága hívta meg. Strauss a szovjet politikai vezetés különböző szintű képviselőivel folytat majd tárgyalásokat, egyebek kö­zött a szovjet—nyugatnémet viszony egyes kérdéseiről. Várhatólag fogadja őt Mihail Gorbacsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra is. Barátsági és együttműkö­dési szerződést írt alá Viet­nam és Afganisztán. Az egyezményt Nguyen Van Linh, a Vietnami Kommu­nista Párt KiB főtitkára és Nadzslbullah, az Afganisztá­ni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, köztársasági elnök látta el kézjegyével. iNadzsibullah hivatalos ba­ráti látogatása során Hanoi­ban több más vietnami—af­gán megállapodás is szüle­tett a gazdasági, a kulturá­lis és kereskedelmi együtt­működésről. Aláírták a ví­zumkényszer eltörléséről és a konzulátusok nyitásáról szóló egyezményt. a beruházás legfontosabb állomásait, s a bizottság ülésén elhangzottak alapján ismertetjük ' az egymásnak feszülő véleményeket, ellen­tétes álláspontokat. Már most meg kell jegyeznünk: az áruház építésének króni­kája egyedi történet, meg­fontolandó tanulságokkal. A munka elhúzódásának hát­terében viszont már általá­nosabb problémák érzékel­hetők, amelyek reflektor­fényt vetnek az építőipar mai gondjaira, beruházási gyakorlatunk gyenge pont­jaira. AMÍG EGY ÖTLETBŐL VALÓSÁG LESZ ... A gondolat még 1981 nya­rán fogant meg három, mis­kolci székhelyű kereskedel­mi vállalatnál. A Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi, a Borsodi Ruházati, vala­mint a Borsodi Iparcikk Ke­reskedelmi Vállalat elhatá­rozta egy közös, 4—5 ezer négyzetméter alapterületű áruház megépítését. Meg­kezdődtek a tárgyalások a (Folytatás az 5. oldalon) A magyar szolidaritási mozgalom idei eredményei, tapasztalatai A magyar szolidaritási mozgalom legnagyobb értéke a tár­sadalom széles rétegeinek bizalma. A Magyar Szolidaritási Bi­zottság az idei eredményekre alapozva ennek megtartásán, erő­sítésén fáradozik a jövőben is - hangsúlyozta az MTI-nek adott nyilatkozatában Jakab Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizott­ság elnöke. Az 1987-es esztendő sike­reit, tapasztalatait összegez­ve elmondta: a hazai társa­dalmi szervezetek szolidari­tási tevékenységét koordiná­ló Magyar Szolidaritási Bi­zottság — kifejezve népünk elkötelezettségét — erkölcsi és politikai támogatást nyúj­tott a függetlenségükért, szabadságukért küzdő, az el­nyomás ellen harcoló né­peknek és felszabad itási mozgalmaknak. Emellett — lehetőségeihez mérten — hu­manitárius segélyeket jut­tatott el a haladó erőkhöz. A hosszú távú segítségnyúj­tás részeként a többi között nicaraguai, etiópiai, angolai és mozambiki ösztöndíjasok folytathatták tanulmányaikat hazánkban. A Magyar Szolidaritási Bizottság munkájának az idén is kiemelkedő ese­ménye volt az antifasisz­ta világnaphoz kapcsolódó őszi szolidaritási akciósoro­zat. Csaknem ezer, a külön­féle érdeklődésű embereket egyaránt vonzó rendezvény, fórum járult hozzá a szo­lidaritás értékeinek terjesz­téséhez, a politikai véle­ménynyilvánítás formálásá­hoz, az elnyomás ellen küz­dőkkel vállalt cselekvő szo­lidaritás erősítéséhez. A rendezvények a ma­gyar közvélemény rokon- szenvéről és támogatásáról biztosították az Afrika déli részén uralkodó embertelen apartheid-rendszer ellen küz­dő, a demokratikus Dél-Afri­káért es a független Namí­biáért harcoló Afrikai Nem­zeti Kongresszus és -a Dél­nyugat-afrikai Népi Szerve­zet törekvéseit. A magyar szolidaritási mozgalom ünnepi eseménye volt a nicaraguai szakmun­kásképző intézet műszaki átadása az elmúlt napok­ban. A tanintézet a hazai társadalmi összefogás segít­ségével épült fel a közép­amerikai országban, s a jö­vő esztendőtől már több száz nicaraguai fiatal sajá­títhatja el az iskola pad­jaiban a különböző mező- gazdasági szakmákat. A fórumokon és a talál­kozókon hangot kapott az elkötelezett magyar állás­pont, amely szolidaritást vállal az önrendelkezési jo­gának gyakorlásától meg­fosztott, menekülttábori élet­re és a megszállt területe­ken másodrendű állampolgá­ri szerepre kényszerített pa­lesztin néppel. Alig múlt el a karácsony, készülődünk, vásárolunk az évbúcsúztatóra (Balogh Imre felv.) Afganisztáni-vietnami tárgyalások

Next

/
Thumbnails
Contents