Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-03 / 285. szám
1987. december 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 (Folytatás az 1. oldalról) lehet a közös ügy érdekében mozgósítani. Mi a kibontakozási program szellemi célkitűzéseit kérjük számon — mondotta Grósz Károly —, s az a feladatunk, hogy az előrehaladás és a boldogulás társadalmi szintű feltételeit megteremtsük. Egy program természetesen nem egyenlő a valósággal. Ezért tenni, cselekedni kell. Nem ígérhetünk gyors és látványos változást, mert céljaink megvalósításához türelem és kitartás szükséges. így van ez, így lesz ez e sajátos adottságokkal rendelkező térségben is. Borsodban a gazdasági és politikai kérdések markánsabban fogalmazódnak meg, s az országban tapasztalható feszültségek itt jobban érezhetőek. Ám, ahol a tehetetlenség és a siránkozás jellemzőbb, mint a tettre készség, ott segíteni, a kibontakozást támogatni is nehezebb. Bízom abban — mondotta a kormányfő —, hogy e nagy hagyományú ipari megye dolgozói és kommunistái tettekkel támogatják majd a párt és a kormány az egész nép javát szolgáló programját. A vita korábban is folyt, s még mindig tart a nagyvállalatok és a kisüzemek megítéléséről, illetve azok egymáshoz való viszonyáról. A kormányfő álláspontja szerint a magyar gazdaság és ipar létét és sorsát a nagyüzemek határozzák meg, de pusztán a számszerű különbségek miatt nem differenci- álhatóak a különböző gazdasági kollektívák. Épp úgy van jó és rossz nagyüzem, mint ahogyan van jól és rosszul működő kisvállalat. Nem a méretek döntenek, a hatékonyság a mérce. Nem szabad és nem lehet szembeállítani egy tízezer embert foglalkoztató céget egy kisüzemmel. Grósz Károly elmondotta, hogy a napokban levelet kapott a Diósgyőri Gépgyárból. Az aláírók — szakmunkások, művezetők, diszpécserek, mérnökök, közgazdászok — aggódnak azért, mi lesz jövőre. Mi lesz az emberekkel? A gyárnak jövőre kevés a munkája, s milyen garancia kínálkozik arra, hogy nem lesz tétlen a kéz, s a diósgyőri gyárista jövőre is tisztes munkához, kenyérhez jut. A digépesek együttműködést, megértést és feszesebb munkát ajánlottak föl. Grósz Károly kimondva ígérte, hogy a levélre válaszol. Kimondatlanul, talán többet is. A gazdasági vezetők felszólalóinak sorát Drótos László, az LKM vezérigazgatója nyitotta meg. Leszögezte, hogy a kormány legutóbbi állásfoglalásával egyetértünk, nevezetesen azzal, hogy a magyar vaskohóipar a lehető leggyorsabban hagyja abba a kommersz minőségű tömegacél egyre veszteségesebb exportját. Ez a mi esetünkben a termelés meny- nyiségének egyharmados csökkentését jelenti. Az utóbbi hónapokban hozott kormányzati döntések szellemében, a nemzetközi és saját tapasztalatainkat ismét végiggondolva mi az LKM-ben eljutottunk oda, hogy felhagyunk a korábbi illúzióinkkal. Nem lehet alternatíva a túlélés, a kivárás, nem várható még egyszer a tömegacél piaci keresletének a ’70- es évekre jellemző konjunktúrája. Leszámolunk magunkban egyszer s mindenkorra a mennyiségi növekedés komplexusával is. A tartós gazdasági nehézségünket, a gyár mostani válságát és az ebből adódó változás szükségességét azonban nem tekintjük katasztrófának. Azzá válhat viszont, ha továbbra sem cselekszünk az eddigieknél határozottabban. A stabilizálási programunk első szakaszaként az idén jelentős belső racionalizálást indítottunk el, amely- lyel már eddig elértük, hogy — az idei az első olyan év — 107 esztendő után —, amikor Diósgyőrben már Siemens— Martin acélt nem gyártunk. — Nyolcvanezer tonna gazdaságtalan termék gyártását állítottuk le úgy, hogy Párbeszéd a kormánnyal eddig nem okoztunk ellátási gondot a hazai felhasználóknál, és teljesítettük exportkötelezettségünket is. — 3 százalékkal növeljük az idén az ötvözött és 18 százalékkal a tovább feldolgozott termékek arányát, 32 új, korszerű terméket vezettünk be a piacon. — Csak a kokszfelhasználás ez évi csökkenéséből 180 M Ft energiamegtakarítást érünk el. Ez is több, mint amit célul tűztünk. — Év végéig mintegy 20— 25 százalékkal, kereken 1 M Ft-tal csökkentjük készletünket. A stabilizáció — jövő évtől kezdődő — második szakaszában azt tervezzük: — hogy a költségvetési támogatást 1990-ig fokozatosan leépítjük és ezzel együtt a vállalati gazdálkodást szerény nyereséggel zárjuk. 1988-ra is elvileg két terv- változat alakulhat ki. Az általunk ajánlott rendkívül feszített, de fokozatos és ezáltal gazdaságilag és emberileg még kezelhető alternatíva — a saját belső erőfeszítéseinken túl — igényelne átmeneti kormányzati intézkedéseket is. Ezekre javaslatainkat pontosan kidolgoztuk, ügyelve arra, hogy a költségvetés terhe összességében ne növekedjen, hanem csökkenjen. Azt is tapasztaljuk, hogy az irányító apparátusban kezd az eddigieknél termékenyebb munka- kapcsolat kialakulni. Ez arra ad reményt, hogy ha a kormány hamarosan dönt például a diósgyőri kohászat nyitott kérdéseiben — úgy ift felgyorsulhat egy konstruktív, valóságos stabilizációt hozó gyakorlati munka, javul a gazdálkodási biztonság, valamint az irányítás kiszámíthatóságának lehetősége. Enélkül írott malaszt marad minden program! Kiss Dezső, a Borsodi Szénbányák vezérigazgatója hasonlóképpen fejezte be mondandóját: A sorsunk nem azon dől el, hogy mit mondunk, hanem azon, hogy mit teszünk. Arra törekszünk, hogy a borsodi bányászat ne a gondjairól, hanem az eredményeiről legyen ismert. Mert eredményeket, gondokat is fölmutathat a borsodi bányászkodás. Innen származik a mélyművelésű széntermelés egynegyede, s a lakossági ellátás egyharma- dát a borsodi medence biztosítja. A termelési előirányzatait ebben az évben is jelentősen túlszárnyalja a vállalat, és várhatóan talpon marad a cég. Ennek azonban nagy ára van, mert a feszített munka — noha a környező megyékben szénellátási gondok vannak —, az erőszakosan hajtott termelés, a vállalat anyagi tartalékainak felélése a jövő reményeit kérdőjelezi meg. A vezérigazgató elmondotta azt is, hogy sokszor és sok helyen jogos volt az averzió a bányászati invesztitú- ció ellen. Jó lenne, ha Borsodra nem vonatkozna ez az ellenérzés. Huszár Andor, a Tiszai Vegyi Kombinát vezérigazgatója tiszteletkörök nélkül, a nyíltság és az őszinteség jegyében érdekes megjegyzéseket tett a kivitellel, s a külföldre vitt áruk hazai elszámolásának visszahúzó gyakorlatával kapcsolatban. Pedig a világszínvonalú le- ninvárosi nagyüzem első embere, akár dicsekedhetett is volna, hiszen a TVK idei termelése meghaladja a 20 milliárd forintot, tisztes nyereséget kasszíroz, s biztos piacai vannak itthon és külföldön. Ám a vállalat „vigyázó szemét” a jövőre és a jövő lehetőségeire veti. A mostani eredmények nem kényelmesíthetnek el. Hatásosabb és következetesebb vezetésre van szükség minden szinten. Vállalni kell azokat a feladatokat is, amelyek ugyan népszerűtlenek, de a stabilizálódást és a kibontakozást szolgálják. Berecz Frigyes, a kormány elnökhelyettese az előző felszólalásokra hivatkozva elismerte, hogy a jövő év elejétől várható gazdasági átrendeződés sok vállalatot nehéz helyzetbe hoz, ám megkérdezte, hogy a termelő kollektívákat alkotó dolgozók, a lakosság, kellően érzékeli-e a pillanatnyi veszélyállapotot. Mint mondotta, réndkívüli helyzetből csak rendkívüli erőfeszítésekkel lehet kijutni. Fontos, hogy az emberek érzékeljék ezt a szituációt, s egy pillanatig sem lehet elfelejteni azt, hogy a társadalom gazdasága és gazdagodása a forrásoktól, a termeléstől függ. A megoldáshoz tehát a termelés és nem a fogyasztás oldaláról kell közelíteni. A felszólaló, aki jól ismeri a borsodi helyzetet, nem véletlenül hivatkozott a hazai vaskohászatot karakteresen képviselő Diósgyőrre és Ózdra. A stratégia formálása miatt ugyanis 180 fokos fordulatra van szükség. Eddig többnyire egy-két évre szóló megoldást kínáltak az intézkedések. Nem a rövid távú érdekekből kell kiindulni, hanem a jövőnek kell tervezni és építkezni. Az a vízválasztó, hogy mi a fontos a népgazdaságnak öt, tíz, vagy húsz év múlva. Az már most bizonyos, hogy az ezredfordulóig jelentősen megváltozik a vasipari vállalatok termékszerkezetének összetétele. A kérdés csak az, hogy mit gyártsunk, s mi az, amit praktikusabb importálni. A primér kohászati termékek gyártásáról át kell térni a magasabban megmunkált produktumokra. Fel kell készülni a versenyre a hazai piacon is. A kormány a jövőben nem engedhet meg életben tartani életképtelen vállalatokat, vállalkozásokat, és termékeket. A kormány jelenlévő tagjai közül senki sem vonta kétségbe, hogy Borsod — sajátos iparszerkezete miatt — nehéz helyzetben van, bar — ahogy Dudla József a későbbiekben zárszavában említette —, lehet, mi, itt élő emberek ezeket a problémákat nagyobbnak véljük a valósnál. Ettől függetlenül — s ezt már Csehák Judit jegyezte meg — a megye mutatott már jó példát abból, hogy önerőből hogy lehet kilábalni bizonyos nehézségekből. A miniszterelnök-helyettes az alkoholizmus témaköréből hozta a példát: — Pár évvel ezelőtt Borsod — mondotta '— az első helyen állt az alkoholfogyasztás, az alkoholos állapotban elkövetett bűncselekmények tekintetében, ám ezzel a gonddal következetesen megbirkóztak, imponáló eredményeket értek el az alkoholizmus megfékezésében. Hiszem — tette hozzá — a mostani bajokon is úrrá lesznek. Csehák Judit ezt követően a társadalombiztosításról, foglalkoztatáspolitikánkról, a szociális ellátásról. a nyugdíjrendszerről beszélt. Mondandójából — persze a teljesség igénye nélkül — kiemelésre kívánkozik, hogy a kormány széles körű társadalmi alapokra helyezve kívánja megvitatni a nyugdíjrendszer korszerűsítését, s intézkedések várhatók, amelyek az elhelyezkedési feszültségeken enyhítenének. Több olyan — rehabilitációs, foglalkoztatáspolitikai, szociálpolitikai, ifjúságvédelmi — alap létezik, amelyet a megye jól átgondolt pályázatok által elnyerhet, s ezeket — Csehák Judit szavaival élve — a modellkísérleteket a kormány finanszírozza, csak élni kell vele. Búr szűkebb pátriánkra nem elsősorban a mezőgazdaság jellemző, de a tegnapi összejövetelen ott volt öt mezőgazdasági nagyüzem és termelőszövetkezet vezetője, közülük dr. Megay Oktáv karcsai és Botya Péter borsodsziráki tsz-elnök, valamint dr. Rudolf Imre állami gazdasági igazgató mondta el térségük gondját- baját, s ismertették elképzeléseiket. A karcsai tsz-elnök annak adott hangot, hogy a Bodrogköz megtartó erejét növelni kellene. Míg korábban — mondotta — a térség 60 ezer embernek biztosított megélhetést, ma ennek fele sem talál itt biztos jövőt. A búza, a kukorica és a takarmánynövények kivételével jóformán semmi sem terem meg gazdaságosan, az infrastruktúra szegényes — egy pár cipő, az utazások miatt 100—120 forinttal kerül többe, mint a megye- székhelyen —, az itt prosperáló gazdasági egységek inkább a visszafejlesztés, semmint a munkahelyteremtés gondolatával foglalkoznak. Hasonlókat emlegetett fel dr. Rudolf Imre is: a jövőre tervezett nyereséget alaposan leredukálták a különböző szabályozók miatt, s — a pénzügyminiszter felé fordulva megjegyezte — az is hátrány, hogy 1988-ban általános forgalmi adót kell fizetni a komplex meliorációs program után, pedig gazdasága — a bodrogközi — a megye legkedvezőtlenebb térségében gazdálkodik. Bo- tya Péter lakonikus egyszerűséggel, köntörfalazás nélkül fogalmazott, amikor azt mondotta, hogy: a mező- gazdaságot az ipar nem fogja kihúzni a bajból, s hiába gazdálkodnak minden évben nyereségesen, de évente váltaniuk kell, mert ezt kívánja a talpon maradás kényszere. JÉs még valami: a mezőgazdaság tevékenységét 2300 jogszabály szabályozza, ezek a paragrafusok azonban bikkfanyelven íródnak. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter reflektálta felszólalásokra, de inkább a mezőgazdaság előtt álló feladatokra összpontosított, és visszautalt múlt heti megyei látogatására. Váncsa Jenő arról is beszélt, hogy ebben a térségben bonyolult, más megyékhez nem hasonlítható az élelmiszer-gazdálkodás, s hogy minden húron játszani kell — drasztikusan szólva — az életben maradásért. Ennek ellenére 5—10 szövetkezet a jelenlegi formájában nemigen marad meg a megyében, s további 20—30 érdekeltségi viszonyát kell megváltoztatni, ha funkcionálni szeretnének tovább. Az adósságátütémezés programja folytatódik, ám elgondolkodtató, hogy miért tud két, egymás mellett gazdálkodó téesz egymástól merőben eltérő eredményeket elérni. Nemcsak objektív, hanem szubjektív okok is közrejátszanak ebben. Egyébiránt Borsod hazai importra szorul húsból és tejből, s az lenne a kívánatos, hogy a megye szükségleteit itt, helyből biztosítsák. Nyilvánvalóan a helyi gazdaságoknak, szövetkezeteknek címezte apellációját Váncsa Jenő, amikor azt fejtegette: erre is kellene figyelni. Az építőipar képviselője is szót kapott a konzultáción: Bánhegyi Árpád, a BÁÉV vezérigazgatója a korszerűsítés eddigi sikereiről és további lehetőségeiről szólt. Ez elsősorban azt bizonyítja, hogy a beruházásínséges időszakban is meg tudták találni a helyes utat a talpon maradás érdekében. — Több lábon állunk — mondotta az építőipari vállalat vezetője —, a stratégiai tervünket négy évvel ezelőtt dolgoztuk ki. Mivel a házgyár kihasználtsága gyér, más építőelemeket — duri- sol — gyártunk, s vegyesvállalatok megalapítása van napirenden. A piac diktál, nekünk azt kell csinálnunk, amire igény van. Például díszkövet. Ez a megye hallatlanul gazdag ásványokban. Ki kell aknázni... A termékszerkezet-váltás számunkra azt is jelenti, hogy nem föltétlenül és mindenáron házat kell építenünk. Mást is csinálhatunk, ami jól fizet. .. Az Ózdi Kohászati Üzemek vezérigazgatója, dr. Lotz Ernő is beszólta piacról. Kijelentette, hogy Ózd és Diósgyőr nem egymás kárán, hanem egymás mellett szeretne meggazdagodni. A szerkezet- átalakítás programját három lépcsőben valósítják meg, a gazdaságtalanul dolgozó berendezéseket már leállították, jelenleg a stabilizációs szakaszban tartanak, s idekívánkozik, hogy ezt az évet A képen balról jobbra: dr. Kapolyi László, Grósz Károly és Berecz Frigyes — most úgy látják — veszteség és alaphiány nélkül zárják. Növelték a korszerű termékek arányát, csökkentették az önköltséget. Egy kisebb létszámmal működő, de gazdaságos kohászatot kívánnak létrehozni Ózdon, ami azt jelenti, hogy összességében több, mint hatezer munkással csökken a foglalkoztatottak száma, de a produktumok versenyképesebbé válnak. Természetesen a felszabaduló munkaerő foglalkoztatása a vállalatnak is ügye, ám nyilvánvalóan a városra, a megyére és az országra is számítanak gondjaik orvoslásában. Kapolyi László olyan tervekről beszélt, amelyek a teremben ülők többségének újdonságot jelentettek. Sokféle szóbeszéd járt már a hazai gépkocsigyártásról, -összeszerelésről, s erről mondotta az ipari miniszter: — A Skodával előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy gépkocsi-összesze- . relő, részegységgyártó üzem legyen nálunk. Nos, ennek az üzemnek Észak-Ma- gyarország térsége adna otthont, a motorok gyártásában pedig a Rába gyár ven- ’ ne részt. A jelenleg gyártott, de még nem lefutott Skodák összeszerelésére is itt kínálkozhat alkalom. Kapolyi László — mint említette — sokat vár Ózd és Diósgyőr együttműködésétől. elsősorban a minőségi acélgyártás területén, amely acél jól fizet külpiacokon is, valamint nagy jelentőséget tulajdonított az ipari miniszter az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) működésének is, amely a megye üzemeinek, s a miskolci egyetem szellemi tőkéjének bázisa lehet. A környezetvédelemről szólva a miniszter azt mondotta, hogy a hőerőművek és a kohászatok kéményeire elektrofiltereket szerelnek fel, s megoldódik a veszélyes hulladékok megsemmisítésének problémája is. Beck Tamás annak a véleményének adott hangot, hogy a vállalatok horizontális szervezése nem hozta meg a kívánt eredményeket, s így kívánatosabb lenne, ha a jövőben, a vertikális szervezettség kerülne előtérbe. Az államnak nem sikerült a tulajdonosi funkciót teljes mértékben átadni sem a tanácsoknak, sem pedig a vállalatoknak, a jövőben ennek is érvényt kellene szerezni, mint ahogy jobban érvényesíteni kellene az érdekeltségi szempontúkat is. Sokan várták a pénzügy- miniszter felszólalását is, aki nemcsak a kohászoknak tett gesztust, amikor azt mondotta, hogy el kell felejteni azt a megfogalmazást, hogy válságágazat. Egy technológia, egy termék lehet válságban, de egy ágazat nem. A vaskohászat pedig nincs válságban! Kijelentette. ,hogv a kormány szigorú következetességgel hajtja végre programját, s koncepciót kíván kidolgozni a támogatások felszámolására. A szanálás szó a jövőben azt is jelentheti, hogy megszűnik az adott vállalat. A cége'k életébe akkor avatkozik be a kormány, ha az érdekek azt diktálják. A kora esti órákban mondotta a miniszterelnök, hogy ez az eszmecsere igényes volt, elérte célját, s a korábbi két konzultációval — Budapest és Győr — együtt leszűrik a tapasztalatokat, intézkedési tervet dolgoznak ki a hogyan tovább-ra. Jó látni — mondotta Grósz Károly —, hogy megvan az országban a tenni akarás, a cselekvési készség a kibontakozásra, ugyanakkor a tegnapi és a mai teljesítmény nem elég erre, többet, jobbat kell még tenni. * A konzultációt követően a kormány tagjai a Tiszai pályaudvarról különvonattal visszatértek a fővárosba, míg Grósz Károly a megyei pártbizottság székházában Dudla Józseffel és dr. Ladányi Józseffel a megye előtt álló feladatokat vitatta meg. !* u u 9 n j j
