Észak-Magyarország, 1987. december (43. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-17 / 297. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. december 17., csütörtök Az Ásztól öt személyre című amerikai film egyik kockája. Bal A korszerűsített Vihar egyik kockája, szélen a főszereplő John Voight. Nézőtéri meditáció Könnyfakasztó luxusutazás Zsigmond Vilmos Amerikában élő magyar filmoperatőr, Illés György egykori tanítványa változatlanul kitűnő mester, nagy művész. Ezt nem először kell megállapítani. Most is eszembe jut ez. amíg nézem az általa remekbe fotografált amerikai filmet, amelyet Robert Lie- b'erman rendezett, s amely Asztal öt személyre címmel fogja a következő napokban a miskolci premiermozik látogatóit várni. Pereg előttem a film, s mert nem nagyon köt le, sok minden eszembe jut. Például az, hogy karácsony közeledtekor a legtöbb helyen tömör, zsíros tésztát sütnek, amit tekercsbe hajlítva mákkal, vagy dióval töltenek és bejglinek neveznek. Bejglit vár ilyenkor az ember és nem rétest, ami tudvalévőén nyúlik a végtelenségig, olykor szakadozik is. Tartalma lehet nagyon finom, de ha elsősorban könnyel töltik, ami tudvalévőén sós is, nem a legélvezetesebb. Ez a film megkívánja, hogy az érzékenyebb lelkű néző vigyen magával sok-sok papírzsebkendőt, mert a történetben úgy torlódnak egymásra a Karcsú verskötet fog megjelenni a napákban a könyvesboltokban, Fecske Csaba: Vakfolt című könyve. Egy lassan, de feltartóztathatatlanul gyarapodó sorozat újabb sikere ez, a megyei tanács és a Magyar Írók Szövetsége Észak-magvaror- szági Csoportjának könyvkiadásáé. Fecske Csabát már régóta ismerem. Hatkszavú, szerény ember, s egyszerű is, mint a többi munkás, akivel együtt él. dolgozik a gyárban (LKM). Egyszóval semmi külső jele nincs, hogy „költői alkat". De vetítem már részt vele — gyerekekkel — író-olvasó találkozón, s akkor, ott, mintha kicserélték volna, nem ugyanazt a Fecske Csabát láttam, akit az utcán, vagy itt, a szerkesztőségben, ahová eljött, hogy beszélgessünk a kötetéről. pályájáról. A kicsi — óvodás, a'lsó tagozatos — gyerekek kitűnő kritikusok. Nem hiszem, hogy minden verset rögtön megértettek, de azt megérezték, hogy ez „egy jó bácsi", azaz jó emberrel van dolguk. Tudom, ez nem esztétikai kategória, de aki kapcsolatot tud teremteni a kicsikkel, az csak őszinte lehet, mert nincs őszintébb kritikus a kisgyerekeknél, Ha tetszik nekik valaki, valami, az rögtön látszik is az arcukon, ahogy mocorognak a kis székjeiken. Más a helyzet a felnőtt, a kritikus bácsikkal. MorózuÉrtesíljük lisztéit fogyasztóinkat, hogy a KÉV-METRÖ Miskolci Építési Igazgatósága a Vas utcai ú,j átemelő gépházban ágbeiktatási munkálatokat végez 1987. december 17-én, 8—18 óráig. A munkálatok végzése miatt a Győri kapui lakótelepen á magasabb pontokon nyomáscsökkenés, illetve időszakos vízhiány várható. Kérjük fogyasztóink szíves megértését. KÉV-METRÖ j Miskolci Építési Igazgatóság j Miskolci Vízmüvek, Fürdők és Csatornázási Vállalat giccses, érzelgős fordulatok, mozzanatok, hogy talán még a szék sem marad szárazon, nem a szem. Mi az, ami ebben a filmben mégis érdekes a már említett operatőri munkán kívül? A látnivaló. Ugyanis a vetítés teljes két órája alatt nem lehet szabadulni attól a gondolattól, hogy most tulajdonképpen egy amerikai utazási iroda reklám filmjét látom, amelyen bemutatják, hogy a nagyon jómódú polgárok milyen társasutat tehetnek meg New Yorkból kiindulva egy valóban csodásnak látszó luxushajón. (Lehet, hogy valódi hajót láttunk, lehet, hogy makettet, mindegy.) Ez a csodahajó elhozza utasait a Földközi-tengerre, kirándulás Róma műemlékei közé, majd Athénben teszünk a sabbak, talán nem is mindig jó emberek, mindeneseire „kötekednek" a költővel. Előző köteleit már recenzál- tam. most viszont készület- lenül ültem le beszélgetni Fecske Csabával, hisz ezt az új. nyomdaszagú kötetét még nem ismerem. — Kezdjük a beszélgetést a gyermekkorral! Hol nőttél föl? Hogyan találkoztál az irodalommal, a verssel? — Szögligeten születtem, a kis határ,menti faluban. Az utaknak itt vége, nem visz tovább. A következő falut: Deren'ket. még Horthy telepítette'át. medvéket telepített a parasztok helyébe. Szögliget kicsi, zárt. de ősi: Árpád-kori település. Föld- je kötött, agyagos, ezért a lakosság máshol is keres munkát. Szüleim földművesek voltak, később édesapám — kőművesként — a diósgyőri vár restauráláséinál dolgozott. Édesanyám sokat olvas, de a versre Tóth Margit tanító néni hívta fel a figyelmem. Gyermekkoromtól írok verseket. Ezeket Margit néni megmutatta az igazgató úrnak, aki nagyon szigorú volt. Egyszer — hetedikben — számtanórán verset kellett írnom a márciusi hóesésről. Híre ment ennek faluszerte, s a kislányok jöttek, hogy az emlékkönyvükbe írjak verset. Később aztán, kamaszkoromban a lányok fontosabbak lettek, mint a vers. Az . ÉMASZ Vállalat Sárospa taki Üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy a sátoraljaújhelyi Határőrlaktanya villa- mosenergia-ellátását biztosító 20 kV-os vezetéket és transzformátorállomást 1987. december 2i-én feszültség alá helyezi. A vezeték és tartószerkezet érintése életveszélyes és tilos! szereplőkkel nagy sétát, Hellász csodásán kék ege alatt ér utói egy tragédia híre, aztán elmegyünk Egyiptomba, a kairói bazárba és a piramisokhoz, majd tovább Tunisz piacára, végül Genovában veszünk búcsút a főszereplőktől, két felnőtt férfitól, három gyerek elvált és nevelőapjától, akik sírnak. Pedig a sírásra ingerlő filmet nem is ők nézik. Magából a tölténetből csak keveset. Talán ha húsz percre futotta volna, de kétórányira nyújtották. Az elvált apa viszi el az említett társas- utazásra három gyermekét és míg távol vannak, a mama utcai baleset áldozata lesz, s a két férfi egyformán magáénak akarja a gyermekeket. Kész. Közben a hajó megy, szól a zene, az ég kék Apám biztos kenyeret a'kart adni a kezembe, ezért a kohóipariba kerültem. Műszaki pályára szántak, pedig tanítani szerettem volna. Gondjaim voltak a felvételivel, így maradtam a szakmában. A Kohászati G .várépítőn él vagyok műszaki előadó. — Viszonylag korán jelentek meg versejm a Pajtásban. Szabad Földben. Weöres Sándor verseit szereltem, szívesen olvasom Aranyt, Petőfit, Tompát. Kamaszkorom nagy szerelme volt József Attila, később ismertem meg Pilinszky.t, Nagy Lászlót, Illyést. — Miért írsz verset? — Hiszek az írott szó erejében. Tudom, hogy ma kevesen olvasnak verset, de talán hatással van az emberekre. Nem véletlenül írok szívesen gyerekverseket (a fiam is írt, meg is jelent a Pajtásban). A gyerek még magáévá tudja tenni a verset, a szépét. Valami biztosan megmarad benne későbbre is. Az emberek ma kevesebb időt szánnak a lelkűkre, s ez nem jó. Szívesen megyek olvasótáborba is, ha hívnak. Irodalmi életet nem élek. mert nincs is a városban. De hiányzik a szellemi műhely, mondjuk egy szerkesztőség, ahová bejárhatnánk, szakmabeliekkel elbeszélgethetnék. így a saját életem élem, a családban, a két gyerekemmel. (hs) Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1987. XII. 18-án, pénteken 7.30— 18 óráig a vízszolgáltatás szünetel az alábbi helyeken: Patak u., Kossuth u.. Avas Szálló, Palotás étterem, ÉAÉV-ágbcik- talús miatt. ÉAÉV, Miskolci Vízmüvek és az Akropolisz, meg a Szfinx fenségesen szép. Az is eszembe jutott, hogy vannak hetek, amikor a mozik csak kegyetlen filmeket kínálnak, amikor a durvaság uralja el a vásznakat. Most itt az ellenkező véglet. (Nem a durvaságot hiányolom.) Igaz, bemutatásra vár még három más film is. Ezek is .láthatók. Az egyik a Yesterday, amely angol címe ellenére lengyel, az’ alkotója Radoslaiv Piwowarski, s egy diákokból álló zenei együttes húsz-huszonöt év előtti életéből kínál érdekes epizódokat. Ugyancsak mától látható az Ász című olasz vígjáték, amelyet Castellano és Pipolö rendezett — ők alkották hajdan az Örült római vakációt —, a főszereplője pedig Adriano Celenta- no. Gondolom, ez eléggé ígéretes a könnyed szórakozások kedvelőinek. Az igényesebb nézők is kapnak valamit: Shakespeare drámája, a Vihar nyomán Paul Mazursky rendezte a modern hangvételű filmet azonos címmel, amelynek egyik főszerepében John Cassavetes látható. (benedek) Kiállítások megyénkben A december hosszú idő óta kulturális programokat tekintve is jeles hónap, szinte mindannyiunk számára. Nézzük, mit is kínál e téren az idei december. A megyeszékhelyen a Gárdonyi Géza Művelődési és Alkotóház ünnepi képzőművészeti kiállítása január 3-ig vasárnap és ünnepnap kivételével, valamint 23. és 31. kivételével naponta várja a látogatókat délelőtt 10 és délután G óra között. Az Eötvös József Ipari Szakmunkásképző^ Intézetben Egri Dezső bőrdíszműves és Szabó Lajos keramikus „Négy évszak” című kiállítása nyílt meg december 15-én. A 101. Számú Szemere Bertalan Ipari Szakmunkásképző Intézetben december 16- tól a Tungsram Képzőművészeti Kör tagjai mutatkoznak be jubileumi kiállításon. Tájak, hangulatok címmel a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban december 17-től láthatjuk Varga János festőművész képeit. Szőnyi István tanítványának alkotásait január 13-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Végül hírt adunk egy nem miskolci programról is. A szendrői Pedagógus Galériába Juhász László festőrajztanár hozta el munkáit. A december 11-én megnyílt kiállítás még látható a Szendrői Oktatástörténeti Gyűjteményben, a Lenin út Ifi. szám alatt. A MÉM Mérnök- és Vezető- továbbképző Intézet, valamint a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Módszertani Központ rendezésében 90 órás gombaszakcllenöri tanfolyam indul Miskolcon, 1988. év január—november között. A tanfolyamra a B.-A.-Z. Megyei Közművelődési Módszertani Központban, Miskolc, Széchenyi út 35. (tel.: 88-844) lehet jelentkezni, 1987. december 18-ig. Részletesebb tájékoztató és jelentkezési lap a fenti címen igényelhető. Fecske Csaba Két gyerek, három verskötet Közlemények MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: .ló reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. —8.15: Mai programok. — 8.20: .Jegyzet. — 8.30: Varázsos hangok — varázsos dallamok. — 9.15: Balázs Árpád kőrusmü veiből. — 9.30: Prizma. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Labirintus. — 10.50: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. — 11.21: Géczy Dorottya énekel. — 11.34: Almáskert. — 11.54: Reklám. 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Intermikrofon. — 13.00: Klasszikusok délidöben. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: Kopré József versei. — 14.23: Zenei Tükör.— 14.58: Dokumentumműsor Sal- lai Imréről. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Olvasókor. — 17.30: Nóták. — 17.40: Kritikusok fóruma. — 17.50: Hol volt, hol nem volt... — 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Esti Magazin. — 19.24: Az Ifjúsági’ Rádió bemutatója. — 20.30: A „Nemzet csalogánya” és az opera. — 21.00: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 21.30 : Korkóstoló. — 22.00: Hírék. Időjárás. Lottó. Sport. — 22.30: A Rádió lemezalbuma. — 23.45: Bódy József operaáriákat énekel. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Tárogatómuzsika. — 8.20: A Szabó család... — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Nino Rota filmzenéiből a szerző zenekara játszik. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: „Énekeltem én: Balogh Antal”. — 12.42: Archívumunkból. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Találkozás Tábori Nórával. — 14.40: A Disco Light Orchestra felvételeiből. — 15.05: Tudományos könyvespolc. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Magyar könnyűzene 1986-ból. — 16.30: Francia sanzonparádé. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.05: Ipargazdák. — 17.10: Tomas Stanko dzsesszfelvételeiböl. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Kesergő, palotás és friss. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: A Rádió Dalszínháza. — 20.15: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Nagy nevettetők — Salamon Béla. — 22.00: Lajta Kálmánnak hívják. Foglalkozása: rádiós. — 22.20: Hangképek a Zakopanéi nemzetközi folklór- fesztiválról. — 23.00: Hírek. Időjárás. Lottó. — 23.10: Sport. — 23.15: Prince nagylemezei. — 0.04: Az Eastmen rézfúvós együttes régizene-felvételeiből. — 0.15: Éjfél után... BARTÓK: 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.08: Időszaki kiállítások. — 8.13: Zenekari muzsika. — 9.32: Opera. — Közben: 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Az operaközvetítés folytatása. — 12.06: Magyar zeneszerzők. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Magyarán szólva. — 13.20: A Marie- Galante rejtélye. — 14.00: Zenekari muzsika. — 15.00: Pophullám. — 15.53: Az Amadeus- vonósnégyes felvételeiből. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: Vezényel: Trevor Pinnock. — 18.00: Zenekari részletek Wolf— Ferrari operáiból. — 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: Rádióhangversenyekről. — 19.35: Az Amadinda ütőegyüttes hangversenye. Közben: 20.20: A mi Szemerénk. — 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 21.40: Szimfonikus miniatűrök. — 22.03: A Drezdai Kreuchor énekel. — 22.32: Rendezte: Magos György. MISKOLCI STÚDIÓ (a 268,8 m-cs közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, információk, szolgáltalások Borsod. Heves és Nógrád megyéből. 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Diunáig. Zenés magazin. Közben 18.00—18.15: Észak-magyarországi Krónika. — 18.25—18.30: Lap- és músorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévélorna. — 9.00: Váltó. — c.45: Zenés kaleidoszkóp. — 10.00: Az Országházból jelentjük ... — 12.00: Képújság. — 16.50: Hírek. — 16.55: Reklám. — 17.00: Majom- sziget. Kanadai rövidfilm. — 17.30: Tévébörze. — 17.40: Tele- spon. — 18.25: Képújság. — 18.30: Reklám. — 18.40: Miki és Donald. Amerikai rajzfilmsorozat. — 19.0-5: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 16.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.10: Reklám. — 20.15: Az Országházból jelentjük ... — 21.00: Van öt perce? — 21.05: Szomszédok. Teleregény. — 21.35: Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Pallas Athene kezéből időnként ellopják a lándzsát. — 22.15: Nézze meg az ember! — 22.30: Táncfesztivál ’86. Svájci film. — 22.55: Híradó 3. 2. MŰSOR: 16.25: Képújság. — 16.30: Digit-alk. — 17.00: Zenebutik. — 17.50: Tévétorna. — 17.55: Betüreklám. — 1D.00: Pannon Krónika. — 19.00: Szomszédok. Teleregény. — 19.30: Vy- sehrad. Csehszlovák kisfilm. — 19.45: Ravel: Gaspard de la Nuit. Angol film. — 20.10: Rézhajó. Belga tévéfilm. — 21.15: Híradó 2- — 21.30: Női kézilabda B-világbajnokság. — 22.35: Képújság. mozi BÉKE: A Sárkány közbelép. Szí. hongkongi kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: nlO és f 12 órakor. — Asztal, öt személyre. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f3. f5. f7 és f9 órakor. — BÉKE. KAMARA: Szamárköhögés. Szí. magyar társadalmi dráma. 14 év! Kezdés: ll órakor. — Erotikus képregény. Szí. japán film. 18 év! Felemelt helyár! Kezdés: 9 és f8 órakor. — KOSSUTH: Asztal, öt személyre. Mb. szí. amerikai dráma. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 9 és II órakor. — Vissza, a jövőbe! Mb. szí. amerikai tudományos-fantasztikus kalandfilm. Kiemelt 1. hel.v- ár! Kezdés: f3 órakor. — Asz. Mb. szí. olasz vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: hn5 és 7 órakor. — Krokodil Dundee. Szí. ausztrál vígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 9 órakor. — HEVESY IVÁN FILMKLUB: Autóversenyzők. Szí. magyar film. Kezdés: 10 és f3 órakor. — Vihar I—II. Szí. amerikai film. Dupla helyár! Kezdés: 5 és 8 órakor. — TÁNCSICS: Pat Garrett ésj;Billys a köldök. Szí. amerikai westernfilnv 14 év! Kiemelt 1. heíyár! kezdés: f4. f6 és fO 'órakor TÁNCSICS. KAMARA: Yesterday. Szí. lengyel társadalmi dráma. Kezdés: f3 órakor. — Casanova I—II. Szí. olasz film. 18 év! Dupla felemelt helyár.! Kezdés: f5 órakor. — 'Vaskos tréfa. Mb. szí. olasz filmvígjáték. Felemelt helyár!* Kezdésit f9 órákor. — TÁNCSICS. VIDEO: Tomboló ököl. Szí. hongkongi film. Kezr dés: f3, f5 és f7 órakor. — SZIKRA: Az álarcos lovas legendája. Mb. szí. amerikai wcsternfilm. Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — A Saolin templom szent köntöse. Szí. kínai-hongkongi film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA: A halott Ember levelei. Szí. szovjet tudományos-fantasztikus film. 14 év! Kezdés: 3 órakor. — Mackenna aranya. Szí. amerikai westernfilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FAKLYA, KAMARA ^ Árvácska. Szí. magyar film. Kezdés: 10 órakor. — Csók. Anyu! Színes magyar film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — A lovakat lelövik, ugye? Szí. amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f3 és f8 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: V ezeklés 1—II. Szí. szovjet film. Dupla helyár! 14 év! Kezdés: 5 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM : A Beverly Hills-i zsaru. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — HÁMOR, BÜKK: Defekt. Szí. magyar film. 16 év! Kezdés: f6 órakor. — PERECES. BÁNYÁSZ: Rigócsör királyfi. Mb. szí. csehszlovák film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Banánhéj keringő. Szí. magyar film. 14 év! Felemelt hely ár! Kezdés: 1 órakor. — Férfiak. Mb. szí. NSZK filmvígjáték. 14 cv! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. RÓNAI VIDEOMOZI MEGLEPETÉS, A KÖZÖNSÉG SZAVAZATAI ALAPJÁN Kezdés: 15. 17 A 19 órakor színházterem! színház 17., csütörök Nincs előadás KISTERMELŐK, FIGYELEM! A SAJÓVÁMOSI ARANYKALÁSZ MGTSZ FELAJÁNLJA MEGVÉTELRE 50" „ OS ÁRON az alábbi göngyölegeket: export 10 cm-es rekesz 5000 db KH láda 2000 db KF szedöláda 1000 db Nagyobb tétel vásárlása esetén * a göngyölegeket díjmentesen elszállítjuk. LEVÉLCÍM: Aranykalász Mgtsz. 3712 Sajóvámos, Rákóczi u. 13.