Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
1987. november 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 j . .........................................,.............................. N em olvadó „hópehely” — Franciaországba egyedül fog utazni — mondták Vera Merzt jalkovánalk, a Népek Barátsága Házéiban. Ügy tűnik, hogy semmilyen delegációt nem szerveztek. A vologdai csipkeverőnő megérkezett a kis francia városba, Dune-be. Az orosz népi mesterségek kiállítása mérsékelt sikert aratott. Persze csak addig, amíg a város lakói nem értesültek arról, hogy megérkezett egy orosz csipkeverő, aki nemcsak beszél a kiállításról, hanem meg is mutatja a mesterségét. A látogatóknak a száma csaknem megkétszereződött, amikor a helyi újságok és a folyóiratok közzétették a mosolygó lány fényiképeit, s a kis városkáiba utazni kezdtek a francia csipkeverőnők, meg akarták érteni, hogy mi is az orosz csipke titka. Legtöbbjük azon csodálkozik — mondja Vera —, hogy a kiállításon abroszok, pannótk voltak. „Hát ez meg hogy lehet?” — kérdezgették a franciák, hiszen a hagyományos munkamódszerrel sohasem készülhetne el egy terítő. Meg kellett magyarázni, hogy a nagyobb darabokat részenként készítik, nem egy emtjer csinálja őket. Általában a francia csipke szép, rendkívül érdekes, tekergő, szövevényes mintázata, a miénk mégis mindenben megelőzi, mert gazdagabb, készítésekor felhasználhatunk színes cérnákat ... Amikor Vera dolgozott, tömeg gyűlt köréje, néhányon csak azért voltak ott, nem mozdultak, hogy hallják a csipkeverő cséve hangját. A szakértőik tanulmányozták a berendezést, egy asszony megpróbálta lerajzolni a csipkeverő csévét, hogy ugyanolyat vágjon ki magának (később Vera adott neki egyet a magáéból). • Gyerekek is jöttek a kiállításra a plasztikus művészetek iskolájából, és még Vera csodálkozott, hogy mi mindent fedeztek fel csipkéinkben. A 15-ös számú szakközépiskola múzeumában a „Hópehely” csipkeegyesületben, amelyet három éve fejezett be Vera Merzlja- kova, s amelyben most is dolgozik, értettem meg, hogy valójában a minták változatosságának nincs határa. Sokáig szemlélhetjük a futó cérnát és mindig újabb, újabb szépséget fedezünk fel. Vera sikerének a francia kiállításon nem csupán a csipke egzotikus szépsége volt az egyedüli oka. Az emberele nemcsak a Pablo Picasso Galériában kiállított tárgyakat jöttek el megnézni. Érdekelte őket az orosz lány is. — Ha csak egy hétig nem verek csipkét, nem találom a helyem. — A csipkeverő lánynak erről a tulajdonságáról említést tett Anna Veszia- minovna Szmirnova, az iskola igazgatónője is. — Szerintem ez a legjobb foglalkozás nő számára, — mondta az igazgatónő. — Ezután már valami mással foglalkozni nehéz. — Együttműködünk városunk valamennyi alkotó szervezetével — mondja A. V’. Szmirnova —, többek közölt a képgalériával, a tájmúzeummal. Nem mulasztunk el egyetlen kiállítást sem, szakembereket hívunk meg művészettörténeti előadásokra. Összegyűjtöttünk már jelentős tájjellegű anyagot vidékünk népi iparának tanulmányozása céljából. A „Hópehely” egyesülés művésznője Galiba Nyikitydcsna Mamroszkaja szerkesztés- tanból szakkört vezet a III. évfolyam tanulóinak. Versenyeket rendezünk a legjobb csipkeminták címmel. Az iskola minden évbén résztvevője a VDNH-nak. (A Népgazdaság Eredményeinek Kiállítása.) Állandóan kapunk kitüntetéseket, diplomákat. Munkáinkat elküldjük külföldi kiállításokra is. íme. Vera Merzljakova utazása Franciaországba sem volt véletlen. Nem volt véletlen az orosz csipkeművészet iránti érdeklődés sem. E. Mclnyikova Az első tapasztalatok Az ország egyik nagy vasúti csomópontja, Vologda. Itt találkoznak a Moszkvába, Leningrádba, az észáiki városokba, az Uraiba és a Szibériába tartó szerelvényék. Ezeket a helyi vontatási főnökség szolgálja ki. Január 1-től itt is, mint minden más vasútvonalon új feltételek közepette dolgoznak. — Ennek az a lényege, — magyarázta J. Grigorjev, az északi vasútvonal vologdai igazgatóságának helyet, tes vezetője —, hogy bővültek jogaink a fő feladat, a személy- és áruszállításban. Egyidejűleg nőtt a felelősségünk a terv teljesítéséért. Ezt szolgálja például, hogy kevesebb mutatót szabnak meg „föntről” sőt, maguk a mutatók is változtak. A teherforgalom helyébe a vasút és a szállíttatok viszonyát jobban kifejező útnak indított áruk mennyisége lépett. A teherfuvarozásban kiemelt helyet kapnák a legfontosabb vállalati szállítmányok és mindegyikre szigorú tervet dolgozunk ki. Az anyagi ösztönzési alap most attól függ, hogy a lista szerint továbbítandó áruikat miként indítjuk útnak és mennyi idő alatt érnek célba. A főnökség kollektívája erre az évre azt vállalta, hogy 10,8 százalékkal növeli a munka termelékenységét. Igyekszünk bővíteni a szolgáltatásokat, szorgalmazzuk, hogy dolgozóink több szakmát sajátítsanak el, javítjuk a vezetés színvonalát. A termelékenyebb munkát természetesen ösztönözni kell — folytatja Grigor. jev. — Nálunk most növekszik a prémium, a pótlék és pótdíj szerepe. Ezek a végső eredménytől függenek. A munkabér elsősorban azoknál emelkedik, akik kiegészítő munkakört, munkát vállalnak. Ma még nehéz az új feltételek között végzett munka első hónapjainak mérlegét megvonni. A vologdai vasutasok számára az év rendkívüli körülmények között kezdődött. Januárban több mint 40 fokos fagyok voltaik, sőt időnként megközelítette a hőmérséklet a mínusz 50 fokot. Többször előfordult, hogy lefagytak a mozdonyok automata fékjei, rendszerei, berendezései. A fő figyelmet a javításokra kelleti fordítani, máshonnan átcsoportosított emberekkel is megerősítve ezt a szolgálatot. Az óv közepére az is kiderült, hogy a fejlettebb munkamódszerek nem érvényesülnek egyszerűen maguktól. Jelentkeznek az új gazdálkodásra való áttérést lassító szubjektív tényezők. Így vélekedik erről V. Korolajev mozdony- vezető, a városi pártbizottság tagja. — Munkatársaim többsége lelkiismeretes ember, aki igyekszik hozzájárulni munkánk átalakításához. De vannak olyanok is, akik például a legapróbb hibánál is inkább mozdony- cserét kémek, mintsem maguk javítsák ki azt. Közben pedig áll a szerelvény. Sok feladat vár még a forgalomszervezőkre is. Nemegyszer hosszas várakozásra kényszerülünk, ilyen vagy olyan okból álldogálunk. Hibák vannak a mozdonyvezető brigádok munka-, és pihenési beosztásában. Mindez a munkaszervezés különböző szintjein elkövetett tévedések eredménye. Ma azt mondjuk, hogy az átalakítást mindenkinek magában kell megvalósítania, hiszen ez érinti a dolgozó tudatát, pszichológiáját. De azt hiszem, hogy az embereknek segíteni kéül tanácsokkal is, s ebben rendkívül nagy a pártszervezetele, a kommunisták szerepe. G. Akinykov Vologda vasúti pályaudvaránál Hangulatos látványt nyújt a vologdai városközpont. Mindegyik század hagyott itt egy-egy méltóságteljes épületet: székesegyházat, templomot, palotát. A város műemlék-övezete a turisták és a festőművészek paradicsoma. Az ősi Vologdában sok fiatal él Vologda... Nem sok • orosz városnak van ilyen tiszteletre méltó kora. Egyidős Moszkvával, néhány évszázad folyamán fontos szerepet játszott az orosz állam történelmében, lévén támaszpont északon a külföldi hódítóik ellen vívott harcban. A vologdai harcosok Alekszandr Nyevszkij és Dmitrij Donszkoj harci d rúzs inéiba (csapataiba) özönlöttek, félrevert harangok hívták őket Dmitrij PozsarsZkij zászlai alá, mint népföl,kelőket. Nem egy ütközetben öregbítették az. orosz fegyver és az orosz bátorság dicsőségét a vologdaiak ... Vologda partján gondolataiba merülve, püspöki pásztorbotjára támaszkodva állt Ivan Gróznij cár. Nem kíváncsiságból és puszta időtöltésből látogatta ő az északi várost. Valamennyi gondolata Vologda védelmének megerősítésére irányult. Itt kezdődött el 1566-ban a kőerődítmény építése, földsáncokat ástak ki, hadihajók épültek. A tüzérségi arzenál háromszáz ágyúból állt. Az őrtornyokon és az erődítmény falain álló lövészek esténként átkiabáltak egymásnak versenyezve. — Dicső város Moszkva! — kiáltotta az egyik. — Dicső város Vologda! — felelte a sötétségből egy másik. Vologda a régi időktől fogva hatalmas kereskedelmi központ volt. Az egész északról szállították ide a prémárut. viaszt, halat, sót, szalonnát, Oroszország központjából érkezett ide a gabona, a vas, a fémkészít- mények, szövetek... A Moszkvából Arhangelszkbe tartó útvonalon végtelen sorban húzódtak a szekér- karavánok. Innen, Vologdá- ból indultak a kereskedői útvonalak a külföldi országokba, amelyek elősegítették a város felvirágoztatását. Nem csoda, hogy Ivan Groznij (Rettegett Iván) 1565-ben kelt utasítására Vologdát a cár közvetlen irányítása alá tartozó városokhoz sorolták. Az ilyen városok külön privilégiumokkal rendelkeztek, és hatalmas kereskedelmi-ipari központokká váltak. Innen tovább északra a Fehér-tenger felé nemegyszer kelt távoli útra Nagy Péter cár. A vologdai parasztokat és iparosokat Péter cár erődítmények, csatornák, hajógyárak, dokkok építésére toborozta az új fővárosba, Szentpétervárra. Dicsőséget hoztak a vologdai vidéknek a sólepárló üzemek, a lakásépítőipar, a földművelés. A vologdai föld felnevelt számos felfedezőt, tudóst, írót, és festőt, fegyverkészítő mestert és építészt — a régi orosz építészet nagyszerű emlékműveinek alkotóit. Ebben a csillagképben fénylepek Sz. Gyezsnov és E. Habarov, K. Batyuskov és P. Zaszodimszkij, V. Verescsagin és N. Viedinsz- kij és mások, a tudomány és a kultúra területén úttörő munkát végzett emberek nevei. A mi vidékünk ma is jelentősen hozzájárul az ország gazdaságához és kultúrájához. Mi vologdaiak büszkék vagyunk országunk egyik legrégibb drámai színházára, amely elnyerte a „Díszszínház” kitüntetést. Az országban és külföldön egyaránt jól ismert a Vologdában működő írószervezet és a Művészek Szövetségének tagozata. Szeretettel és tisztelettel név szerint is megemlítjük a Szovjetunió Állami Díjával kitüntetett írót, Vaszilij Belovot, az RSZFSZR állami, a Gorkij, díjas Olga Fokinát, az RSZFSZR érdemes művészeit, Alekszandra Pantyele- jevat, Vlagyimir Korbaiko- vot, Dzsanna Tuturdzsani... Megjegyezzük, hogy a vologdai művészek szoros baráti kapcsolatokat ápolnak a testvéri Borsod megye képzőművészeivel, gyakran találkoznak, közös alkotói kiállításokat rendeznek. Városunkban a jelenkor szomszédságában ott él az ezüstös csillogású régmúlt. Minden évben turisták százezrei látogatnak el hozzánk, hogy gyönyörködjenek a fönséges és szigorú Szofijszkij székesegyházban, a díszített homlokzatú házakban, a régi templomokban. Mintegy 40 uni. kális, kőből készült orosz építészeti emlékművet vettek Vologdában állami megőrzés alá. Ebben a vonatkozásban kevés orosz város versengh et Vologdá- val. Városunk monumentális történelmi-forradalmi emlékművek városa, múzeumok városa. Évről évre nőni fog, egyre feljebb emelkedik, fiatalodik és megsokszorozza dicsőségét. L. Vasziljcv Számok és tények i . I • I) I? Vologda a Szovjetunió észak-európai részén, az azonos nevű folyó partján épült. Erről, a Moszkvához hasonlóan ősi városról 1147-ben tesznek először említést az írásos emlékek. Napjainkra 273 ezer lakosú nagyváros lett. A nagy októberi forradalom előtt a város a politikai' száműzetés helye volt. A szovjethatalom 1917-ben alakult meg Vologdában. Az 1918—20-as években a külföldi intervenció elleni harc fontos központja lett. A mlai Vologda gépgyártásáról és fémfeldolgozásáról, valamint élelmiszer- iparáról és textiliparáról nevezetes. Felszereléseket, berendezéseket gyártanak itt az erdőgazdaság- és a fafeldolgozó ipar, a hús- és tejipar számára, ezenkívül hatalmas göngős- csapágy-gyára is van. A vologdai terület Cse- repovec városában található a Szovjetunió északeurópai részének alapvető kohászlati bázisa, bár termékeinek egy részét az ország más vidékeire és exportra is szállítják. A vologdai terület az egyik vezető helyet foglalja el az ország fakitermelésében, a terület kétharmad részét borítja erdő. A kitermelt fa jelentős részét helyben dolgozzák fel. Északról délre a vologdai területet a Lenin nevét viselő volga—balti víziút szeli át, amely összeköti a Volgát a Balti-tengerrel. A Szovjetunióban és annak határain túl is igen népszerű az egyedülálló vologdai csipkeverés művészete. A vologdai csipkekészítők munkáit a leheletfinom és kifejező minták jellemzik. Termékeik számos nemzetközi kiállításon kaptak komoly elismerést. 1968-ban emlékmúzeum nyílt meg Vologdában Lenin nővére, M. I. Uljanova emlékére, aki száműzetése éveit töltötte itt 1912—14 között.
