Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-07 / 263. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. november 7., szombat Mozart-hangverseny a színházban (Mottó) „Zenei védőszentemről, Wolfgang Amadeus Mozartról szeretnék szólni. Szeretetemet, amellyel hosszú évek óta ragaszkodom hozzá, ezerszeresen viszonozta. Üjra meg újra bátorított hivatásom nehéz óráiban is, ha kétségek gyötörtek. Ö az a gyógyforrás, amelyből mindig erőt meríthetek új tettekre.” (Kari Böhm) erői működtek közre. A mű Ajkai kristály Megújulás előtti kérdőjelek a miskolci Vörösmarty Művelődési Házban November 2-án este a Népszerű Zenei Esték sorozatban Mozart C-dúr (Jupiter) szimfóniája és a Requiem szólalt meg a Miskolci Szimfonikusok előadásában. Vezényelt Kovács László, közreműködött a Miskolci Bartók Kórus (karigazgató Szűcs Sándor és Balás István), a szólókat Pászti Júlia, Pán- czél Éva, Hormai József és Fried Péter énekelte. Ezekben a művekben Mozart a hangszíneík és formák legmagasabb rendű tisztaságát tárja elénk. Éppen ezért az előadásban semmiféle torzulást és mesterkéltséget nem szenvedhetnek, „önmagáktól kell, hogy megvilágosodjanak”. A Miskolci Szimfonikus Zenekar ezen a koncerten az európai-humanista kultúra legmagasabb csúcsát törekedett meghódítani. Az első tételben sikerült megteremteni a sajátos légkört, amelyben ez az intonáció egyáltalán létezni tud. A hangzásminőség azonban nem volt egyenértékű a tétel fajsúlyával a kevésbé érzékeny és differenciált összjáték miatt. A második tételben túlzott elfogódottságot tapasztaltam, kivéve a finom és telt basszust és a hajlékony fafúvókat. Sokkal életszerűbben szólt a Menüett. A negyedik tétel virtuozitása alaposan próbára tette a zenekart és karmesterét. Kovács László itt elsősorban az egység megvalósítására törekedett, jól akcentus! tan vezényelt. A kidolgozási részben „mélyen szellemes játékot” produkált. Apróbb elakadások csak a fölfejlődés vonatkozásában mutatkoztak, amikor is a fúgális elemék ritmikai bizonytalansága összemosódásokat okozott. A szimfóniát •hallgatva az volt az érzésem, hogy a zenekar csak pillanatokra merte elhagyni a „megszokások terét”, ezzel pedig itöbbé-íkevésbé megfosztotta önmagát az újraalkotás örömétől, ezáltal a katartikus folyamatok cseréje zenekar és közönség kapcsolatában most elmaradt. 1801-ben zajlott le Pest- Budán a kor legnagyobb zenei eseménye; Mozart Requi- emjének magyarországi bemutató előadása, a kritika szerint „tökéletes pontossággal”. A koncerten Pest-Buda legjobb énekesei és zenei a mi hangversenylátogató közönségünk körében is nagy becsben él. Az előadás első élménye a megragadóan szépen sikerült fagott-kürt állás volt, amely nemes melankóliával készítette elő az Introitust intonáló énekkar belépését. Altételben csak az„Exaudi”- résznél zavart a ritmikai pontatlanság. A kórus teljes átszellemültséggel énekelt. A „Kyrie”-tétel imponáló biztonsággal szólalt meg. Csak a „regisztrációval” nem tudtam egyetérteni. Sajnos, egész terjedelmében forténak hatott, pedig ezt a hang- színbeli „egysíkúságot” a Dies irae-tétel első részére tartogatta Mozart. A „Tuba mirum” harsonaszólója és a basszust éneklő Fried Péter duettje az előadás egyik legszebb momentuma volt. Ezzel szemben nem volt meggyőző Hormai József szereplése, aki korlátozott magassága miatt ezúttal mereven, erőltetetten énekelt. Pászti Júlia és Pánczél Éva viszont könnyedén és jó technikával látta el feladatát. A Miskolci Bartók Kórus teljesítménye a „Rex tremendae”-, a „Sanctus”- és „Agnus”-té- telékben kiemelten dicsérendő. Biztos anyagtudásukkal meglátásom szerint az előadás tartóoszlopai voltak. Feladatukat igen komolyan vették. A Nelson mise után ez a bemutatkozásuk fejlődésükben újabb előrelépést jelent. A szólisták a „Recor- dare”-tételben nyújtották azt, amit közönségük elvárt tőlük. Bensőséges lírával, mély hittel énekelték Mozart talán legszebb megbékélésdallamait. / Kovács László a Miskolci Szimfonikusok vézető karmestere, Lukács Ervin helyett vállalkozott erre az igen nehéz beugrásra. Kiváló technikájú karmester lévén nem okozott számára nehézséget a koncert biztos kézzel való irányítása. Hiányérzetem amiatt volt, hogy ezúttal a „tartalmi szférák” zenei eszközökkel való kivetítése nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Interpretációja nem hangsúlyozta olyan mértékben a darab atmoszféráját, hogy kiolvashattam volna belőle a karmester legtisztább önkifejeződését. Gergely Péter Az elmúlt évek gond- @ jai után újra bővülő piacra számíthatnak az Ajkai Üveggyár dolgozói. Korábban ugyanis a gépi, a tömeggyártású 'termékek iránt volt nagyobb igény, most fordult a írnoka, ismét A napi- és hetilapok — közöttük lapunk — postájában gyakran találhatók olyan olvasói levelek, amelyek írói — kedvezőtlen szociális helyzetükre hivatkozva — a szerkesztőségekhez fordulnak segítségért. Nem pénzbeli támogatásról van szó — hiszen ilyenre nincs lehetőség —, hanem azt írják: adják közre kéréseiket, hogy akik tehetik, küldjenek nekik vagy családjuknak olyan használható holmikat (kinőtt gyermekruhákat, cipőket, játékokat, könyveket avagy szükségtelenné vált egészségügyi fölszereléseket, már félretett, de még működő rádiót, televíziót, lemezjátszót, használt lemezeket, magnószalagokat stb.), amelyeknek beszerzése számukra. — anyagi helyzetük miatt — nem lehetséges vagy nagy megterheléssel járna. Másfelől pedig olyan levelek is érkeznek, amelyeknek írói éppen ilyen, használatiból kikerült tárgyakat ajánlanak föl azoknak, akik anyagi helyzetük, magányosságba kényszerültségü'k miatt örömmel fogadnák el termékek iránt nagyobb a világpiaci érdeklődés. Ez kedvez az ajkaiáknak, és az idén ötmillió dollár feletti értékben exportálnák kézi kidolgozású ólomkristály és káliüveget tőkés piacokra. A képen: Karácsony Ildikó üvegcsiszoló munka közben. ajándékul azökat. összességükben — közismerten — igen-igen nagy értékű, immáron „elfekvő” és csupán a helyet foglaló dolgok halmozódnak föl családoknál. Ezeket a jóérzésű felajánlókat és a jelentkező szükség- igényeket — szívességszolgálati alapon — össze lehetne hangolni. A kéthavon- ként megjelenő Szabadidő Magazin adott teret és lehetőséget ennek. A lap közli a beérkezett és beérkező kéréseket, felajánlásokat (amelyeknek írói azt is kérhetik, hogy nevüket és címüket ne tegyék közzé). Ezután levélbeli tájékoztatás révén a megnevezett Szívességszolgá- Iat egyezteti ezeket és ösz- szekapcsolja az ugyancsak beérkező szívességi felajánlásokkal. Azaz: a Szívességszolgálat közvetlen, mintegy személyes kapcsolatot teremt az ajándékozók és a megajándékozottak között. (A kérést tartalmazó levelekre a Szabadidő Magazinban található szívességszolgálati szelvényt kell majd felragasztani. A Szívességszolgálat címe: 1077. Budapest, Izabella u. 31.) A Vörösmarty Művelődési Házban október 28-án tartották a társadalmi vezetőséget megújító közgyűlést. Szabóné Nagy Júlia mb. igazgató a vasutaskultúra megalapozói, önzetlen élharcosai, a több ezer tagot számláló baráti kör iránti tisztelettől áthatva számolt be az elmúlt öt évben végzett munkáról. A lepergett években — beszélhetünk évtizedekről, hiszen a társadalmi vezetőség tagjainak többsége sok éven át munkálkodott szinte erején felül — a közművelődés útja korántsem volt sima. 102 évvel ezelőtt alakult meg Miskolcon az első vasutas-önképzőkör. Ezt sorban követte a többi. Az összetartozást fejezte ki, hogy saját erőből vették, vagy építették meg a kultúra otthonait. Az utóbbi években — elavultsága miatt —, előbb az egyik, majd a másik épületet le kellett bontahi. Ma már csak a harmadik, a kétszintes művelődési ház áll, amelyet a vasútigazgatóság segítségével, önkéntes munkával felújítottak, korszerűsítettek. A vasutaskultúra utolsó „vára” 17 000 kötet könyv otthona. Ezekből itt, s a 12 letéti könyvtárban lehet válogatni. Hét művészeti csoport van. Kettő pénz- s helyhiány miatt megszűnt. Valamennyi közül legnépszerűbb a MÁV-fúvószene- kar, amelyet a Kiváló Együttes címmel is kitüntettek. E nélkül nincs nemzetközi, nemzeti és vasutas ünnepség. A jövőt illetően vannak baljós jelek. Több felszólaló azért is hangsúlyozta a művelődési ház fenntartásának, sőt megújulásának szükségességét, mivel közel 5 ezer (!) vasutas havonta adományoz forintokat elsősorban a zenekar léte érdekében. Ide tartozik, hogy sikeresen szerepel az 1981- ben megalakult Főnix tánccsoport, szép eredményekkel dicsekedhet a Ficzere képzőművészeti kör. A művelődési ház a különböző szolgálati helyeken, munkás-, vasutasszállásokon, s a szülők számára az előadások egész sorát rendezi meg. Egyre nagyobb figyelmet fordít rá, hogy az ismeretterjesztő kitűnően felkészült ember legyen. Az intézmény létéhez nyomaték még: több száz nyugdíjas — közte a vasutas veterán klub — második otthona. Radványi Géza, a MÁV miskolci pártbizottságának titkára nagy elismeréssel szólt a művelődési ház munkájáról. E közösség igyekezett, s igyekszik alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, igényekhez, keresi az új és új utakat. Ezt több kezdeményezés — így például a gyerekek nyári foglalkoztatása, a város általános iskolásainak pótvizsgára való felkészítése, nők számára szervezett hasznos tanfolyamok — fémjelzik. Hangsúlyozta, hogy a művelődési házat — tevékenységét a jelen és a jövő igényeihez hangolva — mindenképpen fenn kell tartani. E szellemben szólt Hernádi István, a MÁV Miskolci Igazgatóság vezetője. Figyelmeztetett: a munkás- mozgalom, a vasutasság örökségét kötelességünk megtartani, továbbfejleszteni. A művelődési háznak politikai küzdőtérré kell válnia, hiszen a tudat, a szellemi és technikai ismeretek gyarapítása, művelődés nélkül a jövő elképzelhetetlen. Polik Andrásné, a Vasutasok Szakszervezete Területi Intézőbizottságának titkára is azt a közakaratot fejezte ki: a Vörösmarty Művelődési Házat meg kell mentenünk. Ez a kulturális intézmény hihetetlen nagy küzdelemmel, sok ezer vasutas áldozatkészsége, és anyagi támogatása eredményeként juthatott el a mai fejlődési szintig. Ez a biztosíték rá, hogy megújulva most és a jövőben is eleget tesz a fokozódó követelményeknek. A küldöttértekezleten megválasztották az új, a 15 főből álló társadalmi vezetőséget. Bőven van tennivalója, hiszen öntevékenyen kell kitapogatnia, megtalálni a vasutas kultúráiét új útjait, a sikeres munkát segítő módszereket. (csorba) a kézi csiszolású és drágább Szívességszolgálat Nők az iskolában Világjelenség, hogy a pedagógusi pályákon túlsúlyban vannak a nők a férfi- alkkal szemben, a nevelői munkakör mindinkább elnőiesedik. Az okokat keresve, Ph. H. Coombs nevezetes könyvében, Az oktatás világválságában már 20 évvel ezelőtt arra a következtetésre jutott, hogy az oktatás jelentős hátrányban van a gazdaság egyéb ágazataival szemben, amikor szeretné visszanyerni „saját legjobb minőségű termékeit”, mert nem tud olyan béreket fizetni, amelyek vonzó hatást gyakorolnának a fiatalokra. Vagyis a nevelői pálya fokozatos elnőiesedése félreérthetetlenül a nem kielégítő anyagi és erkölcsi megbecsülés következménye. Űjabb szociológiai és statisztikai vizsgálatok adatai szerint persze nemcsak a pedagógusi állásokban vannak nagy többségben a nők, hanem más értelmiségi foglalkozási ágakban is erőteljes a térhódításuk. Igen lendületesen növekszik az arányuk a kereskedelmi, az orvosi, a jogi, a közgazdasági és a művészeti diplomások körében. Ez derül ki a következő adatpárból is: 1938- ban a magyar felsőoktatási intézmények hallgatóinak csupán 14 százaléka volt nő, mára ez az arány 53 százalék fölé szökött fel. Ügy látszik, hogy a ,mos- tanában elmélyülő értékválság, az eltorzult bér- és státusviszonyok következtében társadalmunkban leginkább az értelmiségi munka tekintélye csappant meg, olyannyira, hogy a férfiak számára kevésbé vonzó értelmiségi foglalkozást választani, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Pedagógusok mondják, hogy már 14—15 éves korban, vagyis az első pályaválasztási döntéshozatalnál megtörténik az elfordulás: a fiúk választása zömmel a szakközépiskolákra esik, és az elsősorban egyetemi-főiskolai tanulmányokra fölkészítő gimnáziumokba jóval több lány jelentkezik, mint fiú. Ebből aztán logikusan következik, hogy a felsőfokú tanulmányokra — egy-két egyetem kivételével — megint csak leánytanulók jelentkeznek többen: a végzett diplomásokat tekintve ezért változnak meg javukra a statisztikai mutatók. Lássuk csak, mit jelent az elnőiesedés a számok tükrében! Iskolatípusok szerint a következő adatok érdékesek: A női oktatók aránya a tudományegyetemeken 32 százalék, a tanárképző főiskolákon 43, a tanítóképzőkben 50 százalék. A gimnáziumi tanárok 64 százaléka nő, a szakközépiskolaiaknak 68, az általános iskolában pedig már 83 százalék fölött áll a mutató. Közhely már, hogy nevelési szempontból sokféle hátránnyal jár a nők aránytalan térnyerése az iskolákban, időnként mégis fölbukkan az az érvelés, hogy aggodalomra nincsen dk, mert az elnőiesedés — és nemcsak az iskolákban, hanem más foglalkozási ágakban is — a diplomások számának növekedésével, illetve a női egyenjogúság fokozatos érvényesülésével függ össze. A szociológusok azonban óva intenek attól, hogy ennek a látszatra tetszetős magyarázatnák helyt adjunk. Íme, ellenérvként itt a következő adatsor az általános iskolákból: A pedagógusnők aránya ugyan túljutott a 83 százalékon, de az igazgatóhelyetteseknek már csák 69, az igazgatóknak pedig 36 százaléka kerül ki a nők közül. Vagyis, ha egy iskolai munkakör minél nagyobb képzettséget, felelősséget igényel, és minél jobb keresetet kínál, akkor annál inkább találunk ott férfiakat. Vajon miért ez a megkülönböztetés? Miért kap oly kevés pedagógusnő vezetői megbízatást? Csupán szemléleti okai volnának az egyenjogúság sérelmének? Koránt sincs így, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a pedagógusnők zöme a legkevésbé sem töri magát, hogy vezető lehessen a munkahelyén. Ugyanis oly mértékben köti le őket a család, az otthoni elfoglaltság, hogy a vezetői ambíció talán még álmukban sem jelentkezik. Egy kiterjedt társadalmi vizsgálat tanúsága szerint a pedagógusnők 54 százaléka mindig egymaga mos, segítség nélkül, 47 százaléka egyedül főz, 40 százaléka maga vásárol be, 37 százaléka egyedül takarít, ráadásul minden második megkérdezettnek ellátatlan gyermeke volt az adatgyűjtés idején. Nem csoda, ha kevésbé érdeklődnék a szőkébb és tágabb közéleti érvényesülés iránt. Bármennyire furcsán hangzik is, a nők teljes iskolai — általában munkahelyi — egyenjogúságának megteremtése a családban kezdődik, például a mostaninál igazságosabb háztartási munkamegosztással. Persze az egyenjogúság még ebben az esetben sem lehet teljes, a hátrány bizonyos mértékig továbbra is megmarad, mert a szülést, a csecsemő táplálását a nők nem tudják megosztani a férfiakkal. Természetesen a felsoroltaikon kívül sok más tényezője is van a pedagóguspálya elnőiesedésének, például a települések nagysága szerint, vagy a házasságkötési lehetőségek szempontjából. Aztán arról is érdemes volna szólni, hogy az elnőiesedés folyamata az idevágó magas szintű határozatok és fontos szociálpolitikai intézkedések ellenére napjainkban is szélesedik. Hogy mikor tudjuk megállítani, megfordítani, ezt a tendenciát? Majd csak akkor, ha sikerül fölszámolnunk a kiváltó és erősítő okokat mind a gazdaságban, mind az emberék szemléletében. P. K. I.
