Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)

1987-11-04 / 260. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4

1987. november 4., szerda

Vagy másfél hónappal ezelőtt őszinte örömmel harangoztam be azt az ismeretterjesztő tévéfilmsorozatot, amelynek éppen a felén jutottunk túl a minap. Az Emlékek a magyar film történetéből című kilencré- szes sorozatról van szó, amely vasárnap délutánonként jelentkezik, nem éppen a legjobb adásidőben — ilyenkor szoktunk a vasárnapi ebéd után szundikálni, vagy ilyenkor sétálunk, megyünk konvencionális látogatásokra, legkevésbé tévézünk —, s amelyet magam nemcsak hivatásomból folyóan nézek őszinte érdeklődéssel. A magyar hangosfilm kezdeteire is jól emlékszem, a kortárs szemével nézem, amit a képernyő kínál, örömmel fedezem fel az ismerős filmkockákat, s bosszankodom, ha a karcos régi szalagokon élvezhetetlen a hang, a játék. Bosszant, hogy rossz a sorozat szerkezete, a keretjáték oktalan, Kovalik Károly, a kitűnő tévériporter is érezhető idegenkedéssel játssza felesleges figuráját, néha folytatásokra eltűnik, amiről persze ő tehet legkevésbé. Nem tudom pontosan, mikor készült ez a sorozat, mert filmen kívüli megszólalói közül is többen elhunytak már, a legtöbbször emlékező Kolozsvári Andor egykori forgatókönyvíró is régen kiköltözött véglegesen Rákoskeresztúrra, a záró kockákon az 1981-es kiállításra olvasható utalás.

Tudom, hogy nehéz élő tanúkat kamerák elé ültetni, hiszen a kortársak fogynak, ez az élet rendje. Aztán meg az az időszak, amelyhez mostanra elért a sorozat, nemcsak azért nem tartozik a magyar film legfényesebb időszakai közé, mert akkor igen kevés maradandó értékű mű született, s így egyik-másik mű az utókor előtt oktalanul felértékelődik, hanem mert ez volt a hazai filmművészet — és más művészeti ágak — mind erőteljesebb fasizálódá- sának, teljes jobbra tolódásának a kora is. Ekkor söpörték ki egyik napról a másikra színészek és- filmalkotók hosszú-hosszú sorát a filmgyártásból és kaptak műtermet nagyon gyatra vállalkozások. Azt is tudom, hogy nem ennek a filmnek a feladata a kései igazságszolgáltatás, nem feladata rásütni a bélyeget egyik-másik alkotóra, illetve filmvállalkozóra, hogy elsősorban a fasizálódó világ kurzuslovagja volt, de bizonyos tények elhallgatása dezinforrnál, hamis tényképet örökít. Bebecsúsznak árulkodó mozzanatok: a később nyílt fasisztává lett Bánky Viktor rendező feljelentette riválisát, báró Podmaniczky Fé- lixet — aki most a sorozat egyik fő emlékezője —, hogy származásával nincsen minden rendben, mert rosszul olvasta anyjának nevét.

Megtudható ebből a sorozatból, hogy az árjásítás után miként váltak kenyér- telenné sokan, s aki feketén, másnak a neve alatt dolgozott, előbb-utóbb lebukott, útja a munkaszolgálatba, majd a koncentrációs lágerekbe vezetett. S megtudható sok egyéb. Láthatunk értékes filmekből képsorokat és láthatunk értéktelenekből bőven, de azokon ott vannak színművészetünk örök nagyjai és néhány kevéssé ismert személyiség is. A szereplők nevét nem ártana minden alkalommal ismertetni, hiszen sokukat a mai néző már nem is ismerheti.

A legutolsó, az ötödik folytatás záró képsoraként, — talán éppen azért, mert a magyar film igen sötét esztendeiről esett szó a 75 percben, bár a legsötétebb dolgokról, az uszító filmekről nem tettek említést, — megjelent Gobbi Hilda, aki a Bajor Gizi Színészmúzeumban ülve nem a sorozat a részletében felvázolt korról szólt, hanem arról fejtette ki kicsit lazán fogalmazott véleményét, hogy a művész olyan lelki hatás alatt áll, amely mentesíti őt más emberekre kötelező magatartástól, neki többet szabad, meg egyébként is a politikától elválaszthatatlan, s ö nem híve semmiféle bosz- szúnak, ezért is van helye a Színészmúzeumban Kiss Ferencnek és Fedák Sárinak is. Ezt tudomásom szerint senki sem vonta kétségbe. Kiss Ferenc nagy színész volt és Fedák is az volt. De Kiss Ferenc volt a fasiszta Színészkamara mindenható elnöke, a nyilasuralom alatt a Nemzeti Színház igazgatója, a faji törvények kegyetlen végrehajtója, baloldali, vagy egyáltalán humánus magatartással kiálló művészek üldözője. (Például Jávor Pálé.) A felszabadulás után emiatt börtönbüntetést kapott, s azt letöltve visszatért a színpadra. Színészként megkapta a megillető megbecsülést, ott a helye a Színészmúzeumban. Hasonlóan jogosult erre Fedák is, ő is megkapta a Népbíróságtól, ami járt neki.

Miért érdemel mégis megjegyzést Gobbi Hilda nyilatkozata? Mert ő párhuzamba állította a Tímár József elleni oktalan kifogásokat, az ötvenes évek elején a pályáról való átmeneti eltiltását (ekkor jött Miskolcra játszani!), az egyetlen kiváló művészt méltatlanul sértő jogtalan intézkedést a százak sokesztendei kenyérte- lenségét, elhurcolását és igen sok esetben fizikai megsemmisítését eredményező rendelkezésekkel. Szerencsétlen összehasonlítás ez, még ha Gobbi jószándékkal tette is. Nem hiszem, hogy — ha élne — Tímár József felvállalná ezt az egyenlőségjelet. De szerintem még a megöregedett . Kiss Ferenc sem értene egyet vele.

Az Emlékek a magyar játékfilm történetéből című sorozat szót ejtett a fasisztoid intézkedésekről, de nem vádolt név szerint senkit (a jelentéktelen Bánky—Podrna- niczky-esetet kivéve), nem kiáltott bosszúért. Kár a személyi mentegetést — akár ilyen formában is beleerőszakolni.

Benedek Miklós

Sátoraljaújhelyen

Mohácsy Mátyás Kollégium

Több évig tartó építés után szép, új nevelési intézménnyel gazdagodott Sátoraljaújhely. Két hónappal ezelőtt, a tanévnyitóra még nem volt ugyan készen, de ezekben a napokban már otthonukká tehették a Mezőgazdasági Szakközépiskola tanulói a 150 személyes, minden kényelemmel ellátott diákotthont.

A háromszintes, impozáns

épület stílusában is méltó a műemlékekben, műemlék jellegű épületekben gazdag, nagy történelmi múltú városhoz, s kimondottan dísze a Kossuth utcának. A kollégiumot századunk jeles mezőgazdasági tudósáról, a felszabadulás utáni nagyüzemi gyümölcstermesztés „atyjáról”, Mohácsy Mátyás, Kossuth-díjas egyetemi tanárról nevezték el.

Műemlék...

Ma avatják

Holló László gömöri ballada! illusztrációi

A múzeumi és műemléki hónap alkalmából új, időszakos kiállítás nyílt meg a Gömöri Múzeumban. Holló László, Kossuth-díjas festőművész tizenhét balladai illusztrációját mutatják be.

Holló László 1887-ben született Kiskunfélegyházán. Századik születésnapján intézmények, múzeumok sokasága emlékezett a neves festőre, Hollósy Simon tanítványára. aki 1914-től kisebb megszakításokkal Debrecenben élt élete végéig, 197(1. augusztusáig.

Holló László szoros .kapcsolatban. közeli barátságban volt a héti származású Új.váry Zoltánnal, a debreceni egyetem neves néprajz- kutatójával. akit a szakma a gömöri tájak néphagyományainak fáradhatatlan kutatójaként ismer, s az itthoniak lelkes lokálpatriótaként tartanak számon. Egy-egy gyűjlőútja után hosszasan elbeszélgetett az idős baráttal, művésszel, beszámolt a terepmunka sikereiröl-ku- darcairól. Egy ilyen kutaló- útról való visszatérés, beszélgetés alkalmával .kérte meg a művészt, hogy készítsen illusztrációkat az általa gyűjtött népballadákhoz, összesen tizenhét illusztráció készült, s ezeknek az értékét — mint azt Űjváry

Zoltán a kiállítás megnyitásakor hangsúlyozta — különösen emeli, hogy ezt az ■esetet leszámítva, Holló László soha nem tett eleget ilyenfajta „megrendelésnek”, tehát ezek egyedüli olyan alkotásai, melyek felkérésre, adott témára készültek. Holló László 89 éves korában, élete utolsó évében vetette papírra könnyed mozdulatokkal, sok-sok kecsességgel ezeket a rajzokat. A Szállj fel fecskemadár címmel megjelent balladagyűjtemény megjelenését, melyet ezek a rajzok ékesítettek, már nem érhette meg. Az idén a művész születésének századik évfordulójára ismét megjelent a gyűjtemény a debreceni Kossuth Lajos Tu- d o má n y egy etem N ép ra j z i

Tanszékének kiadványsorozata. a Gömör Néprajza XI. köteteként.

Az illusztrációkat a kerek évfordulóra emlékezve más múzeumok is bemutatták, azok sikert arattak, az értő közönség örömmel fogadta a ■rajzokat. A sikeren felbuzdulva Hollóné Maksa Olga, a művész özvegye úgy döntött, hogy ezeket a közelmúltban létesített Gömöri Múzeumnak adományozza.

Bodnár Mónika

Borsodi szerzők az új Délszigetben

A Moldvay Győző egri kollégánk szerkesztésében és kiadásában Hatvanban megjelenő Délsziget című hely- történeti és művészeti folyóirat új számában több miskolci, illetve borsodi szerző is szerepel. Végvári Lajos művészettörténész az egykor miskolci színész Agárdy Gábor Hatvanban látható festményei — mert a színész a festést is műveli — nyomán az ikonfestés múltjába, ha- gyomónyvilágába avatja be az olvasót, Papp Lajos költő A világ körül, Cseh Károly költő pedig Napraforgók Eh- natonja című versével szerepel. Dolly Hatvanból címmel Mérei Adolfról olvashatunk megemlékezést a lapszámban. A hatvani születésű színházi személyiségről szóló \ méltatás alatt Kiss Gyula neve olvasható szerzőként. Lehet, hogy a Mezőkövesden élő íróval azonos? Más borsodi nevekkel is találkozunk a lapszámban: Losonci Miklós elemzi a Hatvani Galériában látható VI. országos portré-biennálét, s a kiemelt alkotók között olvashatjuk például Máger Agnes festőművész nevét.

Mindezeket a lokálpatrióta elfogultság mondatta el velem előre. A Délsziget új számának gazdag tartalmára nem a borsodiak ilyetén jelenléte a legjellemzőbb, hanem sok más értékes vonás, illetve közlemény a meghatározó. Hagyományaihoz híven folytatja a folyóirat a hídépítést Hódmezővásárhely és Hatvan között, több publikációja kötődik most is a lap hajdani szülővárosának kultúrájához. így például olvasható egy Vásárhellyel összefüggő Radnóti-motívum keletkezéstörténete Kőszegfalvi Ferenc tollából. Természetesen több más vásárhelyi vonatkozású publikáció olvasható a lapszámban, s méltó a hatvani jellegű írások sora is. Ebből kiemelendő Baráti Dezső írása Horváth Mihály Hatvannal kapcsolatos építőmunkájáról. Továbbra is ápolja Németh László emlékét a folyóirat, olvashatunk Sütő Andrásról és Sütő Andrástól, folytatódik a Sólyom-dosszié, Sólyom László naplójegyzeteinek publikálása, több képzőművészeti jellegű írás, mű- melléklet, recenzió színesíti a folyóirat e számának tartalmát, gazdagítja olvasóit, s igen jelentős a lapszám verskínálata.

<bm)

Leninvárosi Múzeum

Ez a nyitókép. A kerítéseken túl orosz és magyar katonák összebuknak, össze- borulnak.

Ez a nyitókép ma délutántól Leninvárosban fogadja a látogatókat, az érdeklődőiket: a Nógrádi Sándor u. 9—11. számú épülettömb földszintjén, ahol ez olvasható: Leninvárosi Múzeum.

Badonics Sándorné, a város közművelődési felügyelője:

— Tanácsunk hetedik ötéves tervében megfogalmazódott egy múzeumi kiállítóhely építése, illetve korábban meglévő helyiségekből történő kialakítása. A lehetőségek számbavétele után döntöttünk a fent említett lakóépület mellett. A kivitelezéssel a városi tanács végrehajtó bizottsága a Közmű- és Mélyépítő Vállalatot bízta meg. Az építkezés, illetve a múzeum kialakítása 1986. december 18-án kezdődött meg. A kiállítóhely építését megelőzően az volt a célunk, hogy egy munkásmozgalom-történeti kiállító- hellyel gazdagodva, a korábbi helytörténeti gyűjteméby- nyel, valamint a természet- védelmi bemutató parkkal szerves intézményi egységben hozzunk létre Leninvárosban múzeumot. A tematikus kiállítóhelyen, időszaki tárlatokon munkásmozgalom-történeti anyagokat kívánunk bemutatni. Mivel a városunk nem rendelkezik ilyen jellegű önálló gyűjteménnyel, segítséget kértünk, végül is a Borsod-Abaúj- Zcmplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, a Herman Ottó Múzeum vállalta ezt a feladatot: a kiállítás megrendezését és az anyagok ösz- szegyűjtését.

Dr. Dobrossy István, a Herman Ottó Múzeum történeti osztályának vezetője, a kiállítás főrendezője:

— A nyitóképből indultunk ki, itt szeretném folytatni az anyag bemutatását. Első világháborús dokumentumokat láthatunk, orosz hadifoglyok Magyar- országon, magyarok az orosz hadifogolytáborokban. Kiállítunk képes levelezőlapokat, üdvözlő lapokat. Azt szeretnénk megfogalmazni ezekkel a dokumentumokkal, hogy itt valójában senki nem tehetett arról, hogy hová kényszerítették. 1915— 16-os dokumentumokkal, vagyis az első világháborúval nyitunk, de azzal, hogy béke van, és mindenki örül annak, hogy béke van.

— A jelenleg látható kiállítás nyolc egységben mutatja be az első világháború befejezésétől a szovjet állam megalapításáig terjedő időszakot. Egy nagy egységben Lenin élete, munkássága, tevékenysége tárul a látogatók elé korabeli fotók, plakátok révén. Láthatók olyan írásai, amelyéket magyar kiadványokban eddig nemigen ismerhettünk. így például itt van az Állam és forradalom kézirata, itt láthatók a dekrétumok a földről, a békéről. És ez a bemutatott anyag nem „temeti el” Lenint. Ez a lényege a dolognak. Vagyis Lenin élő emberként marad meg. Egy következő blokkban azt fogalmaztuk meg, hogyan jelenítik meg Lenint a 'magyar művészetben. Rendkívül színes, változatos, széles skálájú anyag gyűlt össze. Miután ez időszakos kiállítás, meghagyjuk a leninvá- rosiaknak azt a lehetőséget, hogy 'később csinálhassanak egy bemutatót, amely a magyar szocialista városok fejlődését fogalmazza meg. Ezért tehát az utolsó blokkunk ott kezdődik, hogy Tiszapalkonya tábláját leemelik és azt a táblát teszik fel, amelyikre az van kiírva: Leninváros. Bemutatjuk, hogyan nézett ki a hagyományos település, honnan indultak és hová jutottak.

— Annyi anyagot sikerült összegyűjtenünk, hogy az három olyan teret töltene meg, mint ami rendelkezésünkre áll. Igyekeztünk eredeti anyagokat bemutatni, hadifogolynaplót, leveleket, vagyis főleg írásos dokumentumok láthatóak. A kiállítás jellegéből fakadóan viszohylag kevés tárgyi anyag lesz látható. Nagy hangsúlyt kap a fotóbeli bemutatás. A rendezőelv az volt: olyan anyagot mutassunk be, amelyet Magyar- országon nem vagy csak kevesen ismernek. Következésképpen főleg a Szovjetunióban megjelent kiadványokra építettünk. Technikailag Kamarás Jenő kollégám és stábja csinálta a kiállítást, mellátteftsjf pedig olyan emberek dolgoztak, akik filozófusok, orosz szakosok. Leningrádból és Moszkvából annyi anyagot kaptunk, amennyi éppen szükséges volt. A Munkás- mozgalmi Múzeum olyan plakátanyagot bocsájtott rendelkezésünkre, .. amely Magyarországon még szintén nem volt látható. Rendkívül nagy jelentőségű téma a kiállításon a Tanácsköztársaság időszaka. Az úgynevezett brosúragyűjtemény, amit bemutatunk, számában is igen jelentős.

— Külön szeretném megemlíteni Kiss Gyula őrnagy magángyűjteményét. Ö iel- vényekben, numizmatikai anyagban, brosúrákban,

plakátokban több százra tehető darabot adott át ennek a településnek, ennek a múzeumnak. Mondhatjuk azt. hogy a kiállítás törzsanyagát Kiss Gyula gyűjteménye jeleníti.

A múzeumi épületet, a lakótömb előtti teret Taba Benő, az Északterv építésze tervezte.

A Leninvárosi’ Múzeumot ma, szerdán délután 3 órakor ünnepélyesen avatják fel. A program szerint Pusztai Ferenc, művelődési miniszterhelyettes nyitja meg és adja át a nagyközönségnek.

(t. n. j.)

Szenzációs régészeti lelet Bulgáriában

(MTI) — A Fekete-tenger bolgár partvidékének déli részén, Kiten falu közelében, az ókori Jurdovica helyén a nyolc méter mély tengerfenéken a bolgár régészek — a víz alatti kutatás legkorszerűbb módszereit alkalmazva — olyan település maradványaira bukkantak, amely az időszámítás előtti hetedik évezredben volt lakott. Vagyis sok ezer évvel korábbi annál a társadalomnál, amelyről híres eposzaiban Homérosz beszámol, megelőzrve természetesen a trákokat is, akik az Iliászban Trója szövetségeseiként szerepelnek, s akiket eddig

a Balkán-félsziget legrégibb lakóiként tartottak számon.

A régészeknek a tengerfenékről sikerült egy megkövesedett állati csontvázat kiemelniük : erről szakemberek megállapították, hogy az Európában háziasított 'lófajta legelső példányai közül való. Gazdag a felszínre hozott kerámia leletanyag is. A bolgár archeológia ismert képviselői arra a következtetésre jutottak, hogy Jurdovica egyike volt azoknak a településeknek, amelyek az európai civilizáció alapjait — jóval a görögök és a trákok előtt — lefektették.

. . . Szendrő községben F. L. felvétele