Észak-Magyarország, 1987. november (43. évfolyam, 258-282. szám)
1987-11-14 / 269. szám
1987. november 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 13 Veszélyeztetettek veszélyeztetett gyermekei Ki fizeti a számlát? Ezek oz elsősök is állami gondozottak. A pedagógusok vigyáznak arra, hogy az osztályokon belül ne legyen feszültség a gyerekek között. Subert Andrásné: „Ha segítjük a gyermekeket, várjunk is tőlük valamit cserébe." Készülődés a télre Majd ha fagy, s hó lesz nagy... Az utóbbi hónapokban, években több cikk is született Szalaszendről, illetve az itteniek még háború előtt kialakult gyakorlatáról, az állami gondozott gyerekek befogadásáról, neveléséről. Kollégáim olyan nevelőszülőket szólaltattak meg, akik félszáznál is több gyereket fogadtak házukba, adtak ételt a szájukba, kenyeret a kezükbe. Bizony, egyikük sem gazdagodott meg belőle. Nem ezeknek a cikkeknek a számát akarom gyarapítani. Subert Andrásné, a Szalaszendi Általános Iskola igazgatója egyben megyei tanácstag is. A legutóbbi tanácsülésen, mikor szociálpolitikai gondjainkról esett sok keserű és szenvedélyes szó, ő is felszólalt. Akkor nem tudtam idézni, a tanácsülés tudósításába csak az előadók „fértek bele”. Ezért látogattuk meg munkahelyén, ahol megfontoltabb, árnyaltabb mondatokban fogalmazta meg ugyanazt a véleményét, az állami gondozottak körüli problémákról. — A két szomszédos község közül Szalaszenden 9íi állami gondozott gyerek él, 73 jár általános iskolába közülük. Szemerén, a 91 állami gondozottból, 53-an általános iskolás korúak. Több gond van velük, mint a cigánygyerekekkel, hiszen azoknak legalább vannak szüleik, családjukkal élnek. Míg ezek a gyerekek sérültek, magányosak, többségük szülője börtönben ül, vagy ült. Az állam, a társadalom kiemelte őket ezekből a családokból, de az az igazság, hogy néha nem sokkal jobb családba kerülnek bele. Igaz, legalább nem intézetben élnek. Az igazgatónő mellett Kovács Endréné igazgatóhelyettes (egyben gyermek- és ifjúságvédelmi megbízott) és tulajdonképpen a tanári kar minden tagja törődik ezekkel a gyermekekkel. A nevelőszülőknek külön értekezleteket tartanak, rendszeres a családlátogatás (hiszen van, aki négy-öt gyermeket is vállal egyszerre), ellenőrzik, figyelmeztetik őket, ha a gyerekeknek járó zsebpénzt elfelejtik odaadni nekik. Mégis — sok a kifogás a nevelőszülők ellen. — A nevelőszülők többségével jó együtt dolgozni. De van közöttük olyan, akihez nem lenne szabad gyermeket elhelyezni. Sajnos az új nevelőszülőknél készített környezettanulmány nem tartalmazza az iskola véleményét ... Akik vállalják ezeket a gyermekeket, elsősorban azért teszik, mert kevés a munkalehetőség, s ez is a keresetkiegészítés egyik formája. (Bizonyára így van, de csak zárójelben írom ide, hogy jártunk egy családnál, s Boros Lászlóné, aki 3 saját gyermeke mellett 4 állami gondozottat is nevel, elmondta, hogy a családi pótlék mellett, a 10 év alatti gyermekek után 580, a 10 év alattiak után 630 forintot kap havonta. Ez, mint „keresetkiegészítés”, alig jöhet szóba, még akkor sem, ha tudjuk, hogy ingyen napközis ellátásban részesülnek ezek a gyerekek. Hiszen egy jó étvágyú, ruhát- cipőt szaggató gyerek, ha nem is kap annyit, mint szerencsésebb csillagzatú sorstársa, jövedelmet aligha jelent nevelőjének Nem beszélve arról, hogy a törvény eleve nem feltételezi róluk, hogy továbbtanulnak, hiszen a középiskolás állami gondozott után nem kap a nevelőszülő egy fillért sem, a családi pótlékon kívül, s ha kollégiumban lakik is, hétvégén „haza” jár, ami útiköltséget, s hétfőre mindig csomagkészítést jelent, a hétvégi ellátáson túl.) — Régen, még a háború előtt, munkavégzésre hozták a gyerekeket, kisegítő családtagnak, állatot őrizni, mezei munkában segíteni. Ma már, ahogy a saját gyerek is leszokik az otthoni munkáról, az állami gondozottakat sem dolgoztatják. Még nekünk kell rászólni a szülőkre, hogy tanítsák meg dolgozni ezeket a gyerekeket. Mire nőnek fel különben? És itt van a megoldatlan probléma: ezekre a gyerekekre sok pénzt költünk, milyen eredménnyel vajon? — Ha segítjük a gyerekeket, várjunk is tőlük valamit. Nem elég pénzt adni, és a lelkűkre beszélni. Fogalmazza meg törvény, hogy kötelezettségeik is vannak. Mert most nem becsülik ezek az emberek, amit adunk nekik. A segélyeket megkapja a gyerek, megkapja a szülő, nevelőszülő, ha rá van szorulva, de nem biztos, hogy jóra használják, jó irányba haladnak. — Van néhány gyerek, aki továbbtanul, szakközépiskolába megy, legtöbbjük szakmunkásképzőbe. De nagyon sok közöttük a gyenge képességű, aki még szakmát is nehezen, vagy egyáltalán nem szerez. Ezek aztán, akiket, mint állami gondozottakat, veszélyeztetett gyerekként tartunk nyilván, felnőve, milyen családot alapítanak? így „termelődnek” újból, a veszélyeztetettek veszélyeztetett gyermekei. — Természetesen, nagyon sokan vannak olyanok, akik továbbtanulva, szakmát szerezve, kikerülnek ebből a csoportból. Sokan itt maradnak a faluban, nálunk senki sem félti a gyerekét az állami gondozottaktól, sokan nősülnek, mennek férjhez helyben. Családot alapítanak, házat építenek. De ha el is kerülnek, többen visszajárnak, meglátogatni a nevelőszülőt, éppúgy, mint az édest... Szatmári Lajos Ha Hatalmam lenne az időjárás felett, a következőképpen rendelkeznék. Már ezen a héten nyíljanak meg az ég csatornái, és napestig tartó esőzések áztassák az ismét vizre áhítozó földeket. November végén, december elején köszöntsön be a hideg, de mínusz öt-tiz foknál ne süllyedjen alacsonyabbra a hőmérséklet. Mikulásra essék hó, c karácsony legyen fehér. A hó magassága azonban ne haladja meg a 1E centimétert, s a legzordabb téli napon se legyen mínusz húsz foknál hidegebb. Március idusát pedig, tavasszal, kiskabát- ban köszönthessük. Nos, így festene a következő hónapok meteorológiája, ha szabályozhatnám az időjárást. Feltételezem, ez sem tetszene mindenkinek, ám valószínű, hogy a téli utakért, a közlekedésért felelős szakemberek örömmel fogadnák működésemet. Ilyen, optimális időjárás mellett ugyanis semmi gondjuk sem lenne, hiszen a rendelkezésükre álló erők könnyen megbirkóznának a téli viszontagságokkal. Ám az időjárás ilyen prognózisa a szappanbuboréknál is könnyebben el pukkan. Nincs ember a földön, aki nemhogy szabályozná, de százszázalékos biztonsággal megjósolná, hogy 1987 és 1988 telén mi vár ránk. Enyhe napokban lesz-e részünk, vagy a tél — mint az idén januárban — újra próbára teszi-e felkészültségünket, alkalmazkodóképességünket. KÉSZÜLŐDÉS, NEM FELKÉSZÜLÉS A közelítő tél csalhatatlan jele: a közlekedésért felelős hatóságok, vállalatok sorra beszámolnak arról, hogy megtették az ilyenkor szükséges intézkedéseket, készülődnek a télre. Szándékosan írtunk készülődést a felkészülés helyett. Emlékezzenek csak rá olvasóink: az idén januárban, az év második és harmadik hetében igazi, kemény tél volt az országban. Huszonnégy óra alatt szokatlanul sok hó hullott, s a következő napokban rendkívüli hideg zúdult ránk. Szibériától messze vagyunk, a rendkívüli időjárás, egy szűk hétig tartott csupán. A fagyos hótömbök mégis településeket zártak el a külvilágtól. „Válságstábok”, operatív bizottságok azonnali létrehozására volt szükség, rendkívüli intézkedések bevezetését rendelték el a szállítás, az élet fenntartására. Az utakon, az elzárt falvakban újra megmutatkozott, hogy a közös baj igazi közösségeket forrnál az egyébként talán közömbös emberekből. Gépek és emberek próbájától volt hangos a rádió, a televízió, a sajtó. Jómagam mégsem a téli hősök arcára emlékszem a legjobban, hanem egy közlekedési ember néhány csendes mondatára: — Valóban rendkívülinek mondható az időjárás, hiszen a mínusz 28—30 fok, s a harminc centiméternyi hó nem mindennapos Magyar- országon. Igaz viszont az is, hogy az utóbbi években elöregedett a közúti igazgatóságok gépparkja, jóformán az összes berendezés nullára íródott. Ha a hóeltalkarító- gépek, kotrók műszaki állapota megfelelt volna a kor követelményeinek, ha nem ósdi masinák dolgoztak volna a hó eltakarításán, akkor .nem lett volna szükség a hősiességre, a magyar és a szovjet katonák segítségére. KEVESEBB SÓ, ERŐSEBB GÉPEK Ismerősömnek alighanem igaza volt. „Emlékezzetek januárra” — így fogalmazható meg a mostani készülődés mottója, amelynek során elsősorban az év eleji tapasztalatokra támaszkodnak. A Miskolci Közúti Igazgatóságon is megkezdődtek a gépszemlék. Az ellenőrző jellegű szemlékre — valamennyi üzemmérnökségen — az összes autónak, gépkocsinak, célgépnek üzemképes, előkészített állapotban kell 'kiállnia. Mint a megyei szállítási bizottság legutóbbi ülésén elhangzott, a közúti igazgatóság 1987- ben saját alapjából lényeges fejlesztést hajtott végre. Hat új Tátra gépkocsit vásároltak. Ezekre az autókra két- szárnyú ekéket szerelhetnek fel, amelyek segítségével a fő közlekedési utak gyorsabban és eredményesebben 'tisztíthatok. A Tátrák felszerelésének bővítésére egyszárnyú homlok- és oldalekéket rendeltek a gyártóktól. Alkalmazásukkal lehetővé válik, hogy egy gép hét méter széles sávot takarítson meg a hótól. Ugyancsak a korszerűsítést szolgálja a modernebb sószórók beszerzése. Ezeket az eszközöket szintén az autókra lehet szerelni, s kevesebb só felhasználásával, eredményesebben tisztítják az úttestet, olvasztják a jeget. Egyáltalában: a közúti igazgatóság egyik legfontosabb célja az idén a kősó felhasználásának csökkentése. Ezt a szándékot környezetvédelmi és a takarékossági indokok motiválják. Lényegében hasonló célokkal jelöltek ki a 3-as számú fő közlekedési útvonalon, valamint MályS és Kis- tokaj között kísérleti szakaszokat. Ezeken az útvonalakon a többi úttól eltérő anyagokkal védekeznek a hó és a jég ellen. A kísérletekkel tapasztalatokat kívánnak szerezni arról, hogy milyen időjárási körülmények között lehetséges a hagyományos anyagokkal megfelelő eredményt elérni, s milyen körülmények között szükséges a vegyszeres beavatkozás. A kísérleti eredmények elemzése után — tartják a közúti igazgatóságon — kidolgozható az úgynevezett „vegyes védekezés” stratégiája, a hagyományos anyagok — közöttük a homok és a fűrészpor —, valamint a vegyszerek időjárástól függő, egymást váltó technológiája. Ml LESZ A CSIZMÁKKAL, BAKANCSOKKAL? A só természetesen nemcsak a közutakon, hanem a ■községi, városi járdákon is szennyezi a környezetet Erről elsősorban a városokban élő olvasóink szerezhettek közvetlen tapasztalatokat, hiszen a cipőibe ivódott só gyakran eltávolíthatatlan, s a fehér- foltok nemcsak csúnyák, hanem használhatatlanná teszik az ugyancsak drága lábbelit. Nos, ezzel kapcsolatban is van jó hírünk. A helyi tanácsok szintén úgy akarják megoldani a té- i; li utcák és terek takarítását, hogy az minél kisebb költséget emésszen föl. Ennek fényében úgy tűnik, a hó eltakarítására még mindig a lapát és a seprű a legalkalmasabb eszköz. Miskolc teljes belterületi úthálózatán — több mint öt- ! száz kilométerről van szó — a közterület-fenntartó válla- | lat gondoskodik a jegesedés megszüntetéséről, a hó eltakarításáról. Most választ kaphat az olvasó, miért pont 15 centiméteres havat kívántam erre a télre. A rendelkezésre álló gépek, s a munkába bevonható embereik ugyanis ennél a hómagasságnál minden gond és fennakadás nélkül eltüntetik a havat. Ha több érkezik az égi áldásból, akkor lassabban haladhatnak, s ismét kénytelenek leszünk a vizes, helyenként sáros, kormos havat taposni. Ezért valószínűleg ismét elismerő szemekkel tékimtünk majd a „közmunkásokra”, akik télen a hóeltaikarításban is részt vesznek. Bevetésükkel valószínűleg szervezettebb, eredményesebb lesz a takarítás, mint az alkalmi hómunkásokkal. A puding próbája, hogy megeszik, a téli készülődés próbaköve a zord időjárás. Hogy az érintettek milyen munkát végeztek most, az ősz végén, arról téli tudósításainkban aduak számot. Remélem, minél kevesebb zökkenőről, panaszról közlünk majd cikket lapunkban. Udvardy József Help! Olvashatjuk a pulóveren. Segitség! Mondják a pedagógusok, a gyerekek. (Az iskolának egyébként 9 számítógépe van, a tanács, a tsz gazdálkodta ki. Más iskolák ingyen is kaptak 1-2 gépet, itt, ahol ennyi állami gondozott gyerek van, elvárták volna a segítséget.) (Fojtán László felvételei) t
