Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-10 / 239. szám

1987. október 10., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 A Párduc kaszkadőrcso­port ma 16, holnap pedig 10 és 16 órai kezdettel nagy­szabású bemutatót tart Mis­kolcon, az Ifjúsági sporttele­pen. A diákok 50, a felnőt­tek pedig 80 forintért tekint­hetik meg a rendkívül érde­kesnek ígérkező programot. Tisztul a kép? Borsodi rangadót játszanak Szlifka felfutásaival gyakran okoz zavart az ellenfelek védelmé­ben. Vajon meg tudja-e keverni a barcikaiak hátsó alakzatát? A labdarúgás második vo­nalában vasárnap délután a 13. forduló mérkőzéseire ke­rül sor. Diósgyőrött borsodi rangadót játszanak, a Ka­zincbarcika vendégszerep­lésére bizonyára sokan lesz­nek kíváncsiak. Az érdeklő­dés persze elsősorban a ha­zaiaknak szól, akik jól és eredményesen rúgták mosta­nában a labdát, ennek kö­szönhetően az ötödik helyre jöttek fel. s ugyanannyi pont­tal rendelkeznek, mint a má­sodik. Az Ózdi Kohászra ne­héz 90 perc vár, a listaveze­tő Szolnok ellen idegenben komolynak ígérkezik a pró­batétel. Diósgyőrött elégedett, s nyugodt mostanság a han­gulat. A gárda egyenletes teljesítménnyel, felfelé ívelő formával rukkol elő, kicsit furcsa viszont, hogy nem akar szaporodni a nézőszám a hazai találkozókon. Szó- per György vezető edző is értetlenül tárta szét a karját, amikor erre terelődött be­szélgetésünk. — Nagyon bízom abban, hogy a csapat előbb-utóbb magával ragadja a szurkoló­kat is — jegyezte meg. — El­végre ott vagyunk a táblázat első negyedében, s reméljük, ott is maradunk. — Ismeri a Kazincbarci­kát, az együttes játékát? — Bajnoki mérkőzésen még nem találkoztunk, de láttam őket az osztályozott, s Egerben is volt megfigye­lőnk. Szeretném hangsúlyoz­ni, nem jó dolog abszolút esélyesnek lenni. A sportág történéseit figyelők, a szur­kolók hajlamosak arra, hogy a KVSE elleni összecsapá­sunkat egy kézlegyintéssel el­intézzék. Óva intek min­denkit az elbizakodottságtól! Tény, hogy nekünk nagy szükségünk van a két pont­ra, s megszerzése érdekében mindent elkövetünk. A bor­sodi rangadókon mindig ri­valizálnak egymással a csa­patok, s esetenként egészen váratlanul is alakulhatnak az események. A szakvezető azt is el­mondta, hogy Takács kisebb sérüléssel bajlódott, de való­színűleg játszhat, s Thury is leülhet a kispadra. Az együt­tes a szombati edzést köve­tően Sebesvízen hangolódik a vasárnapi 90 percre. * Kazincbarcikán eddig sem voltak szűkében a gondok­nak, most újabbakkal kell megbirkózniuk. — Sztahonra sérülés miatt ezúttal sem számíthatunk — mondta Balázs András veze­tő edző. — Sziklai a szerdai találkozón szenvedett sérü­lést az arcán, s Bartuska térde is rakoncátlankodik. Még szerencse, hogy Orlóczki eltiltása lejárt. — Milyen esélyt ad csapa­tának a borsodi rangadón? — Tisztában vagyunk az­zal, hogy a DVTK hazai kör­nyezetben még nem veszített bajnoki pontot. Azt is tud­juk, hogy a két legutóbbi mérkőzésen hétszer találtak a vasgyári csatárok az ellenfe­lek hálójába. Ezek a tények tiszteletet parancsolnak, de mi nem megyünk harcba előre feltartott kezekkel! Na­gyon szeretnénk egy pontot elcsípni, az biztos, hogy igyekszünk megnehezíteni a diósgyőriek dolgát. * Az Ózdi Kohász a listave­zető Szolnok otthonában igyekszik bebizonyítani, hogy bármelyik együttes számára kemény próbatétel a legyő­zése. Bánkúti László joggal lehet elégedett, mert csapa­ta jól helytállt a sűrített fordulókban is, már csak a pont hiányzik az i betűre. Ezt egy szolnoki döntetlen jelentené. A forduló mérkőzései va­sárnap délután 2 órakor kezdődnek. Diósgyőrött Ha­zafi, Szolnokon Divinyi bí­ráskodik. A további párosítás: Bp. Volán—Metripond, Csepel— Veszprém, Dunaújváros— Szekszárd, SBTC—III. kér. TTVE, Nagykanizsa—Nyír­egyháza, Eger SE—Komló, Ajka—Kecskemét, Szeged SC Ganz-MÁV AG. Fickándozó diósgyőri aranyhalak N evüket 1983-ban ismerte meg a világ. A moszkvai súlyeme­lő VB-n egyikük ezüst-, másikuk bronzéremmel -adta le névjegyét. Azóta szinte nem múlt el év, hogy valamilyen éremmel ne gazdagitották volna nemesfém-gyűjteményüket. Szep­temberben a csehszlovákiai Ostravában rendezték meg az idei világbajnokságot. Barsi László feljutott a csúcsra, Jacsó József a második helyet szerezte meg. Feltűnésüket edzőjük igy kommentálta: „Pecáztunk és kifog­tunk két aranyhalat”. Juhász István megállapítása tökéletesen fedi a valóságot, hiszen a DVTK két kiemelkedő nemzetközi klasszisa immár esztendők óta szállítja az eredményeket, s öreg­bíti a klub-, illetve a magyar súlyemelösport hírnevét. Edzőtá­bor, verseny, utazás, gyürkőzés a vastárcsákkal - ez tölti ki életük, idejük jelentős részét. S hogy egyáltalán nem haszonta­lanul fickándoznak a diósgyőri aranyhalak - azt „mutatványaik” tanúsítják. „A súlyt nem lehet becsapni!” Natáliát ezekben a pillanatokban senki és semmi nem érdekli, kizáró­lag az édesapja. Érthető, hiszen az esztendő jelentős részében egyébként is nélkülözi (hej, azok az edzőtábo­rok!), ilyenkor igyekszik bepótolni a mulasztottakat. Barsi László nem mondhatja, hogy unalmasan telnek a napjai. Ostrava után egymást érték a különböző fogadások, hívták a tele­vízióba is. majd Szöulba utazott a válogatottal. Tizennégyezer kilométeres utazás, harminc óra a levegőben, érthető, hogy fáradtnak tűnik. — Mindig megrémít a repülés — mondja. — Képtelen vagyok megszok­ni. Nem szeretem a kiszolgáltatottsá­got, akkor vagyok nyugodt, ha biztos talajt érzek a lábam alatt. Ostravá- ba például vonattal mentünk. Engem megnyugtatott a zakatolás. — Mii tapasztalt Szöulban? — Sajnos, a tervezett előolimpiai súlyemelőverseny elmaradt, igy vi­szont lehetőségünk nyílott edzőtábor jellegű gyakorlásra. A csarnok telje­sen készen áll, szép és elegáns, az olimpiát követően koncertteremmé alakítják át. Az idén egyébként ott rendezik a Világ Kupa gálát. — Menjünk vissza az időben bő egy hónapot! Ha .a csehszlovákiai világ- bajnokságon, a 82.5 kilós súlycsoport küzdelmeit megelőzően valaki Barsi László elé tesz egy átvételi elismer­vényt a biztos bronzéremről, aláírta volna? — Igen, mindenképpen. Puff neki! Nem erre a válaszra szá­mítottam. Borsiról ugyanis tudni kell, hogy soha nem volt híján az önbiza­lomnak, áradt belőle a magabiztos­ság, s Juhász István edző nem kevés erőfeszítésébe került, hogy egy-egv jelentős viadalt megelőzően vissza­fogja. De hogy most beérte volna Ostra­vában az összetett bronzzal? — Bizony be — magyarázza. — A bolgár Zlaiev a súlycsoport kiemelke­dő egyénisége, a világcsúcsot 405 ki­lóval tartja. Az, én legjobb eredmé­nyem a VB előtt 385 kiló volt. Zlatev verhetetlennek tűnt, s ott volt még a Borsi László szovjet Li is, aki egyáltalán- nem is­meretlenként lépett dobogóra. — Tehát „papíron" a harmadik hely volt reális? — Igen. mert a mi sportágunkban soha nem szabad illúziót kergetni. Az ellenfél túlságosan objektív. A súlyt ugyanis nem lehet becsapni. Ha az edzéseken csak nyavalyog az ember, egészen biztosan behatárolódnak a le­hetőségei. A teremben dolgozni kell. mégpedig nagyon komolyan, fegyelme­zetten és céltudatosan. — Mikor érezte meg, hogy lehat keresnivalója a végelszámolásnál? — A szakítás után a legszíveseb­ben abbahagytam volna az egészet. Eljátszották a Himnuszt, a nyakam­ban lógott az aranyérem, mi jöhetett még? Komolyra fordítva a szót. 7,5, illetve 10 kiló előnyt szereztem a ve- télytársakkal szemben. Ez nem kevés. Ráadásul arról sem szabad megfeled­kezni. hogy Zlatev formája kívánni­valót hagyott maga után. Az idén ki­hagyta a közös felkészülést, klubjában gyakorolt, s deréksérülés is zavarta. Abadzsiev mester1 el is árulta a ver­seny után. hogy tartott tőlem. — A lökésben ezek szerint már nem volt túl nagy szerepe a taktiká­zásnak? — Nem, mert nekem mindössze annyit kellett emelnem, amit abban a pillanatban tudtam. A 210 teljesí­tése olyan súlyokra szorította Zlate- vet és Lit, amelyet már nem tudtak megcsinálni. A bemelegítéskor egyéb­ként már észrevettem olyan árulkodó jeleket, amelyek azt mutatták, nincs ok .a túlzott ijedtségre. Az ilyesmire egy 140-es szakításból is lehet követ­keztetni. — Az eddigi két világbajnoki bronz és Európa-bajnoki ezüst után van már VB-arany is a gyűjteményben. Ez növeli a sportoló felelősségét is, hiszen Borsitól ezek után minden sportszerető ember sokat var... — Tisztában vagyok ezzel, de nem mondhatok nagy szavakat, s nem fo- gadkozom. Dolgozom tovább becsület­tel, aztán majd kiderül, mire lesz ez elegendő? ... Juhász István annyit tesz hozzá, hogy Barsi abból a szempontból sze­rencsés helyzetben van: szeret edzeni. Nem kell nógatni, s mivel konok em­ber, ha a súly először ki is fog raj­ta, addig kísérletezik, amíg legyűri. Az ilyen szinten sportolónál egyéb­ként is az a hajtóerő, hogy egyre na­gyobbak a súlyok és a siker csak ezek legyőzése árán érhető el. Vannak súlyemelők, akik végrehajtják az ed­zéstervet, hozzá sem tesznek, el sem vesznek belőle. Barsi nem tartozik közéjük, ő kreatív módon igyekszik munkálkodni. Az idei Csepel Kupán például világcsúcsot akart szakítani. A válogatott szakvezetői ellenezték, arra hivatkozva, hogy nagy eredményt az év fő versenyén kell elérni. Barsi gyakorlata csaknem sikerült. Erre azért volt szükség, hogy meggyőzzön másokat az igazáról. Egyébként hatodik hazai világbaj­noka a sportágnak. Előtte csak Veres, Földi, Tóth. Baczakó és Szanyi állha­tott a dobogó legfelső fokára. A DVTK színeiben versenyzők közül még soha senki nem jutott ilyen „messzire". Szöul? Nos. olykor megfordul a fe- jében az olimpia, de addig még sok minden történhet. Azt világosan látja, hogy ostravai kiugrásával alighanem felpiszkálta az oroszlánokat. Doros László A klasszisok egymás lépteit figyelik — Szeret játszani? — kérdeztük el­sőként Jacsó Józseftől. — Azt hittem, hogy a súlyemelésről fogunk beszélgetni ... — válaszolt ne­vetve. — De ha nagyon kíváncsi rá, a feleletem: igen. — Rendben, akkor játsszunk! Ha önt hívnák Barsi Íjásztának, hogyan jellemezné Jacsó Józsefet? — Ügy érzem, hogy ezzel a Jóska fiúval ki lehet jönni. Hét éve járjuk a világot, versenyről versenyre, tá­borból táborba szaladunk. Közben alaposan megismertem, mert szoba­társak is vagyunk. Az tény, hogy minden játékban — kortyában, sakk­ban, kockázásban — megverem. Ami a sportágat illeti: Jóska talán lehetne egy kicsit becsvágyóbb. Mert minden évben fejlődik, de úgy érzem, hogy nem eleget. Szerelném már végre, ha azt ‘a fránya 430 kilót teljesíteni tud­ná. összességében érett versenyzőnek tartom és remélem, hogy az elkövet­kezendő években sem adja a mostani VB-ezüstnél alább! — Ez igazán jól sikerüli.' Szavai akár portrévázlatnak is megfelelnek. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az edzőtáborokban szoktak-e veszekedni? — Laci értelmes fickó, tudja, hogy nincs értelme a vitának. Erősebb va­gyok, vagy harminc kilóval többet számlálok, egyszerűen nem ajánlom, hogy kikezdjen velem. Azt minden­esetre továbbra is elvárom, hogy a márkás cigarettájából rendszeresen megkínáljon. — Most már igazán rátérhetünk a szakmára. Mit várt önmagától Ostra­vában? — A negyedik helyet. Így véleked­tek a válogatott vezetői is. Végül csak Zaharevicset nem sikerült ..levernem". — Mit gondol, ellenfelei számolnak önnel? Mondják-e, hogy jó lesz Ja- csóra vigyázni, figyelni? Biztosan! Amolyan kölcsönös do­log ez. Én tőlük, ők pedig tőlem fél­nek. — Melyik fogásnemet kedveli job­ban? Mindkettőt és egyiket sem! A Jacsó József szakítástól azért félek, mert ebben a fogásnemben két rangos viadalon is ki­estem, igaz, esztendőkkel ezelőtt. A lökésben viszont ez sohasem történt meg velem. A szakítással kezdünk, az első gyakorlat fontosságát talán felesleges is hangsúlyoznom. Egy pilla­nat az egész, rögtön eldől, hogy meg- van-e a gyakorlat, vagy sem. A lö­késben lehet korrigálni, javítani. — Izgul-e a nagy feladatok előtt? — Rettenetesen. Különösen addig, amíg kilépek a dobogóra. Szükség van erre, úgy hívják, hogy egészsé­ges vizsgadrukk. Belül tehát égek, ki­felé azonban kevés látszik. Mondják is, hogy Jóska, te olyan nyugodt vagy. Igen, „az vagyok", csak éppen azt sem hallom, hogy ki szól hoz­zám . .. — A súlyemelésben fontos tényező a testsúly. A 110 kilót mindig könnyen hozza? — Szerencsére igen, fogyasztási gondjaim nincsenek. Ez jó, hogy így van. A fogyasztás közben ugyanis egyesek iszonyatosan szenvednek. — Gondolt-e arra Ostravában, hogy milyen lesz a hazaérkezése utáni fo­gadtatás? — Az érmek átadása után már a hazaiak jártak az eszemben. Elsősor­ban a családom, a kislányom . .. Biz­tos voltam benne, hogy a városban és a DVTK-nál csinálnak egy kis fel­hajtást! Elvégre nem mindennap sze­reznek a klub sportolói világbajnoki aranyat és ezüstöt. Az ovációból igen­csak kijutott nekem és Lacinak is. Én Mezőkövesden lakom, az ünneplés ott kezdődött. Kis túlzással azt mond­hatom, hogy az egész város megrázta a kezem. Miért tagadjam, jólesett, megható pillanatok voltak. Megkap­tuk a magunkét Miskolcon is. A ta­nácson. a klubnál, a bázisszervek­nél .. . — Jövőre Szöulban rendezik meg az olimpiai játékokat, a csapatban önnek már most biztos helye van... — Igen, úgy tűnik. Még nem in­dultam ötkarikás versenyen, mely minden sportolónak az álmai, vágyai közé tartozik. Szép lenne, ha Szöul­ban is fel tudnék kapaszkodni a do­bogóra. — Hány kilós teljesítménnyel? — Most összetettben 415-nél tartok. Számításaim szerint a 420, vagy a 425 elegendő lesz valamelyik érem­hez. Persze, ki tudja, hogy mit mu­tatnak majd fel a szovjetek, és a bolgárok? — Ahhoz, hogy tíz-tizenöt kilót ja­vuljon. nyilván még többet kell ed- zenie, gyakorolnia. Ez idáig rendben is lenne! De képes-e tovább feszíteni a húrt, még több időt, energiát a súlyemelésbe fektetni? — Ez elsősorban akarat és elhatá­rozás kérdése. Barsi például szorgal­masabb, többet dolgozik, mint én. Csak őt kell lemásolnom. Komolyra fordítva a szót: azt mondják, hogy bennem nagy tartalékok vannak és a még szunnyadó erőt folyamatos, in­tenzív munkával felszabadíthatom. Szerencsére igen képzett szakemberek vesznek körül, akik egy pillanatra sem hagynak magamra, állandóan ..piszkálnak". Eddig sikerrel tették és ezután sem szeretnék másként! Kolodzey Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents