Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1987-10-07 / 236. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. október 7., szerda Lajos király Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Mihályi Győző: II. Lajos király Aggodalommal és bizakodva néztem a Miskolci Nemzeti Színház új évadja elé az évadnyitó társulati ülés után, mint azt annak idején a lapban el is mondtam. Nos, azért idézem ezt fél, mert az első bérleti bemutató, Szomory Dezső színművének, a II. Lajos királynak premierje után tartozom az igazságnak annak regisztrálásával, hogy a jelzett két érzés küzdelmében most a bizalom kerekedett bennem felül. A nem könnyű darabot a pályakezdő rendező, Dezsényi Péter irányításával olyan előadásban kínálta az együttes, hogy a néző igazán szép élményekkel távozhatott a színházból, jól értelmezett, s megvalósított produkció emlékét vihette magával haza. Szomory Dezső művei nem honosak a miskolci színpadon. A II. Lajos király bemutatásával — mondhatnánk — némi adósságot is törlesztett a színház. De valóban adósságot napjainkban? Vajon mennyire él érdeklődés Szomory iránt a ma közönségében, ki olvassa műveit, irodalmárokon kívül ki vállalkozik agyondíszített nyelvének már-már folyondár szerűen kígyózó összetett mondataiból, közbevetett félmondataiból, meg-megszakított, később újrakezdett gondolataiból a mondandó kiolvasására? A premier rácáfolt aggodalmamra, bár ebből még nem következik, hogy minden előadáson ilyen lelkes fogadtatásban lesz része a színészek nagyon szép szövegmondásának, sőt össze- mondásának, amelyből szinté muzsikálva hangzott ki a tulajdonképpeni mondandó, mintha a prózai szövegek valamiféle operai szöveggé változtak volna olykor. Azt mondtam korábban, ha a színészek ezt a szöveget megtanulják és szépen' elmondják, már sokat tettek. Hát sokkal, de sokkal többet tettek! Erre még vissza kell térnem. Azon is töprenghettem, vajon napjainkban, amikor Mohács újraértékelésének lehetünk tanúi történelem- tudományban, irodalomban egyaránt, Szomory Dezső 1922-ből való, tehát 65 éves Mohács-képe reális-e, vagy sem. Azt hiszem, ennek eldöntése is mellőzhető, hiszen bár a II. Lajos király történelmi témájú színmű, mondandója általánosabb, emberibb, s nem befolyásolja a ma emberének Mohács(Fotó: Jármay) megítélését. Arról kell inkább szólnom, miként jelenítette meg a színház együttese az adott színművet, amelyet Hegedűs Géza „egy összeomló világ lírai láto- mésá”-nak nevez. Történelmi környezetben, a magyar történelem egyik nagy tragédiájához kapcsolódva beszél a darab szerelemről, hűségről, vezetői felelősségről, hatalomvágyból elkövetett árulásról, klikkérdekekről, torzsalkodásról és mindezek mögött a magasabb érdekek feláldozásáról. Ez a magasabb érdek ez esetben az ország sorsa volt, a vesztett mohácsi csata után annak feldarabolása következett. Dezsényi Péter az eredetileg négyrészes színművet két részben játszatja. Az első két összevont rész a budai királyi palotában, a második rész első fele Móré püspök tolnai palotájában, az utolsó rész pedig a pozsonyi Szent Márton templomban játszódik. Konkoly Thege Klára m. v. első és harmadik színhelyi díszletei komoran impozánsak, a püspöki ház kertje érződik némileg hiányosnak, üresnek. Szakács Györgyi jelmezei a tőle megszokott magas művészi színvonallal, rangokat érzékeltető pompával szolgálják a jó megvalósulást; legfeljebb a Szapolyaira rakott sok-sok bundaruhát — nyár van! — sokallhatom. Petrovics Emil ütőhangszeres kísérőzenéje értékes hangulati aláfestő; tolmácsolásáért Holpert János nevét kell feljegyezni. A rendező legfőbb érdeme a jó értelmezés és az előadás gördűlékenységének biztosítása. Elérte, hogy a szinte még ifjonc király és hasonló korú felesége, Mária királyné beszélgetéseiben egyaránt átsüssön az ifjonti szerelmen a királyi koronával járó felelősségtől való félelem is; a tömegje- lenetekben, például a rendek és a zászlósurak nagyszabású összecsapásában gondosan ügyelt az egymásba vágó, egymásba fonódó indulatos töredékszövegek jó értelmezésére, hogy e jelenet ne csak félelmetes és zenei hangzású legyen, hanem az adott mohácsi veszélyhelyzeten túlmutató is. Igen érzékletesen kitűnik az előadásból a mindenkori viszálykodás, a veszély felismerése halogatásának, az önámításnak csalárdsága, s érződik, hogy Szapolyai árulás értékű távolmaradásával Mária iránti szerelme visszautasítását is bosszulni kívánja. (Feljegyezték, hogy Szomory Dezső hajdan a próbákon mindig beleszólt a munkába, ha csak egy kötőszót nem úgy ejtett a színész, mint ő megírta. Azt hiszem, itt elégedett lett volna a szövegmondással. A darab értelmezésével meg mi lehetünk azok.) Mozgalmas, látványos játékot kaptunk, néhány hosszan elnyúló dialógus ellenére sem ült le a játék soha, sodra egyenletes maradt. Igen nagy szereplőgárdát mozgat a darab (negyven név olvasható a színlapon!), szinte minden alakja lényeges szerepet tölt be, legyen feladata bár kisebb, mint a legfőbbeké. Érdemben szólni csak a legfőbbekről tudok. Elsősorban a címszerepet alakító Mihályi Győzőről. Azt a fiatal királyt láttatta meg, aki nem is szívesen viseli rangját, hiszen atyjától, Ulászlótól is elsősorban a mindent kívülről szemlélést — „dobzse!” — örökölte, nem kívánja a hatalmat, nem is tud élni vele, hatalma inkább eszmei, s amikor a rendek csak vele hajlandók a csatasíkra vonulni, vállalja, de utolsó pillanatig reméli, hátha mégsem kell mennie. Szerelmes, filozofikus hajlamú ember, mintha előre érezné tragédiáját. Mihályi eddigi, sikerekben gazdag pályájának legszebb lapjaira kívánkozik ez a II. Lajos. Csakúgy Molnár Zsuzsának Mária királyné megformálása; a királyi párban ő a racionálisabb alkat; szerelmes feleség, talán a király jóbbik fele. A rendek és a zászlósai rak vitájában váló szereplése a nagy királynőket idézi, Szapolyai- val való két nagy jelenete az asszonyi hűség és emberi fensőbbség remekbefor- imálása. Szapolyai János erdélyi vajda alakjában Kört- vélyessy Zsolt elsősorban a független urat hangsúlyozta; azt a főurat állította elénk, aki tudatában van önmaga hatalmának, kicsit kívülállóként figyeli a többiek kardcsö.rtető hangoskodását, de ugyanakkor nem tudja leplezni fájdalmát, hogy ő csak Jankó gróf a többiek szemében, összetett figura jó eszközökkel való ábrázolása. E három legfőbb szereplőn kívül feltétlenül külön elemzést érdemelne Bregyán Péter kényszerhelyzetben fővezéri szerepet vállaló, komor Toimory Pálja, Somló István halk-bölcs, mindent tudó-iórtő György barátja, Matus György méltóságteljes, a helyzetet kicsit hideg fővel átlátó De Bur- gio nunciusa, Sallós Gábor önelégült, de ingadozó Szálkán prímása, Somló Ferenc hangoskodó, robbanékony Báthory nádorja, ifj. Mucsi Sándor harcias Szabi Mihályé, Dóczy Péter csupa bölcsesség udvari bolondja. Egy-egy kisebb szerepben Palóczy Frigyes, Zubornyálc Zoltán, Mátyás Jenő, Szabados Ambrus, Vass László, Gyarmathy Ferenc, Várhelyi Dénes, Szegedi Dezső, M. Szilágyi Lajos hozott jól jellemzett alakot. De megemlítendő még a négy udvarihölgy — Dutkon Mária, Bús Erika, Hajducsek Györgyi, Adámy Zsuzsa —. valamint Teszáry László, Pécs- kay Tibor, Önody László, Farkas Sándor, Ittes József, Csabai János, Burányi Péter, Osváth Tibor neve is. A II. Lajos király, színházunk idei első bérleti darabjának előadása, szép reményekre jogosít. Lehet, hogy szokatlan Szomory nyelve, de érdemes érte a nézőtérre ülni. Élvezetes, szép előadást kaptunk a premieren. És hihetőleg, később Is ... Vagy még jobbat ... Benedek Miklós A legkedvesebb szalmaképem gésát ábrázol. Bár Kazincbarcikát a • vegyipar fellegvárának tartják, lakói között mégis vannak olyanok, akik nem mindennapi, régi foglalkozást űznek. Az egyik ilyen ritka foglalatosság a szalmaképkészítés is, melyet már nem, de hosszú éveken keresztül űzött Ecseki Ferencné. — Ahonnan én jöttem — mondja — az Alföldről, hoztam magammal a szalma ismeretét, formálhatóságának tudományát. Első szalmaképeim 1974-ből valók. Készítésének technikája abban rejlik, hogy kifejezetten csak zsúpszalma, illetve rozsszalma alkalmas a feldolgozásra, annak is csak a harmadik gerezdje. Először a megfelelő szalmaszálakat kifőzzük, becsavarjuk ruhába, hogy puhuljon, majd kihaso- gatjuk és a szálakat színükről vasaljuk. A szalma színe a vasaló forróságától függ. Minél melegebb a vasaló, annál sötétebb színt kapunk. Magát a mintát soha nem rajzoltam meg, rögtön szalmából készítettem el. Színtelen ragasztóval illesztettem a farostlemezre, melyet már előzőleg befestettem nitro fekete festékkel. Mikor megszáradt a ragasztás, lelakkoztam. Egy ilyen :kép körülbelül 3—4 óra alatt készíthető el. A lakás minden zugában van szalmakép. Egyik kutyát, másik török palotát, a harmadik pedig egy táncoló nőt ábrázol. — Miért hagyta abba a „művészkedést” ? — Nem tett jót az egészségemnek, hogy nap mint nap a nitrofesték, a ragasztó vagy a lakk szagát szívtam. Igazi oka azonban az volt, hogy ehhez a munkához sok fényre van szükség és gyakran gyenge fényű lámpánál dolgoztam. A szememet emiatt megműtötték és bár a műtét sikerült, ezt a munkát abba kellett hagynom. Legutolsó munkám a számomra legkedvesebb tévébemondónő, Kertész Zsuzsa portréja lett volna és ezt a szalmaképet el is akartam küldeni neki. * Az utolsó szalmaképkészí- tő után a város első szűrrá- tét'készítőjével, Németh Vil- mosnéval kis műhelyében beszélgettünk: — Mint nyugdíjas kedvtelésből választottam ezt a foglalkozást, mivel én régen ritmikus sportgimnasztikát tanítottam, az unalmas nyugdíjas tétlenség nem az én világom. Még a középiskolában szerettem meg a kézimunkát, itthon pedig néhány magyar népművészettel foglalkozó könyvből kaptam kedvet hozzá. Saját magarri jöttem rá az igazi technikákra, persze először egészen egyszerű dolgokat készítettem. Sajnos nagyon kevés az irodalom a szűrrátétek készítéséhez és tanfolyamok sincsenek. Az eredeti motívumok piros és fekete filc variálásában készülnek, ezenkívül szoktam barna—fehér és drapp—fehér párnákat, térítőkét, újságtartókat, alátéteket készíteni. Inkább ezek a színek harmonizálnak jobban a mai bútorokkal. — Hogyan készülnek ezek a darabok? — Megtervezem papíron a mintát az eredeti népművészeti formák alapján, melyekben erősen dominál a szíves és tulipános minta. Majd ezt átdrukkolom az anyagra, kivágom és rárögzítem az alapanyagra, 'majd lassan, a dédmamám lábhajtásos Singer varrógépével átöltögetem. Ehhez a munkához a mai gépek túl gyorsak. Egy-egy darab 8—9 óra munkát kíván. — Most éppen min dolgozik? — Amiket már elmondtam, azokon kívül zsebkendőtartót és neszesszert varrók. De a jövőben faliképekkel is megpróbálkozom, bár a tervek egyelőre még csak a csukott szemem előtt léteznek. Szívesen átadnám tudásomat a fiatalabb nemzedéknek, vállalnám az oktatást is, hátha mások is kedvet 'kapnak ehhez a munkához. Di Giovanni Judit Három éve volt város Kazincbarcika, amikor a Ságvári téren 1957-ben felállították Ohmann Béla szobrászművész Szüret című, szökőkúttal kombinált szobrát. Ez volt az új városban az első, ma is eredeti helyén álló szobor. Ma este a képernyőn A ma esti műsorból két megkülönböztetett figyelmet igénylő adást emelünk ki. Az első műsorban látható mindkettő. 20.05 órakor kezdődik a Tánya című tévéjáték, Arbuzov művének, Németh László fordítása nyomán Havas Péter rendezte tévéváltozata, a „szovjet Nóra" története, a címszerepben Ku- bik Annával. A másfél órás tévéfilm után 21.45-kor a Budapesti Művészeti Hetek keretében mutatják be Verdi Rigoletto című operájának tévéváltozatát Ligeti András vezényletével és Horváth Adám rendezésében. Képünkön a Rigoletto egyik pillanata: az előtérben a mantuai herceget éneklő B. Nagy János, a háttérben Begányi Ferenc (Sparafucile) és Pánczé1 Éva (Maddalena).
