Észak-Magyarország, 1987. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-06 / 235. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Kádár János Kínába látogat Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottságának meghívására a közeli napokban hivatalos, baráti látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban. (M TI) (MTI) — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt. főtitkára Csao Ce-jang- nak, a Kínai Kommunista Párt KB megbízott főtitká­rának meghívására október első felében hivatalos, ba­ráti látogatást tesz Kíná­ban — jelentette be hétfőn tartott pekingi nemzetközi sajtóértekezletén Vu Hszin- tang, a Központi Bizottság nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának szó­vivője. A szóvivő elmondotta, hogy az utóbbi években gyorsan fejlődtek a kapcsolatok Kí­na és Magyarország között. Emlékeztetett arra, hogy a Kínai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága 1985. már­ciusában üdvözlő üzenetet küldött a magyar pártnak az MSZMP XIII. kongresszusa alkalmából. 1987 januárjában Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Központi Bizottság tit­kára látogatást tett Peking- ben a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására. Ez év júniusában Csao Ce- jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának megbízott főtitkára, minisz­terelnök tett látogatást Ma­gyarországon. Csao Ce-jang magyarországi és Kádár Já­nos közelgő kínai látogatása új szakasz kezdetét jelenti á két párt és a két ország kap­csolatainak történetében, Az MTI pekingi tudósító­jának kérdésére válaszolva a kínai szóvivő fontosnak mi­nősítette a tapasztalatcserét a kínai és a magyar pártve­zetők között. A két párt ve­zetői Pekingben megvitatják majd a kapcsolatok további gyarapításának lehetőségeit, a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket, többek kö­zött a reform kérdéseit — mondotta a kínai szóvivő. Félidőben a technika háza Reykjavíki évforduló ti Október 7. és 9. között Az épület szerkezete elkészült. Ebben az évben még szeret­nék téliesiteni az előadói szárnyat - képünkön ez látható - és befejezni a belső kőművesmunkákat az épülő miskolci technika házában. (Cikk a 3. oldalon.) Nemzetközi sajtóértekezlet Moszkvában Országos hengerész- konferencia Ozdon (MTI) — A vegyi fegyve­rek betiltásáról folytatott genfi tárgyalások döntő sza­kaszukhoz érkeztek. Reális lehetőség nyílt az előrelé­pésre, amit. most semmiképp sem lenne szabad elszalasz­tani. A szovjet vegyi alaku­latok sihani objektumán a hét végén 45 ország képvi­selői ismerkedhettek meg a Szovjetunióban rendszeresí­tett vegyi fegyverek típusai­val, megsemmisítésük tech­nológiájával. A szovjet fél ezzel a bemutatóval a bizal­mat kívánta erősíteni a tár­gyalásokon, s újólag bizo­nyítani akarta, hogy kész együttműködni a vegyi fegy­vereket betiltó konvenció ki­dolgozása érdekében — hang­súlyozta a katonai bemuta­tót követően hétfőn Moszk­vában rendezett nemzetközi sajtóértekezleten Vlagyimir Pikalov vezérezredes, a szovjet vegyi csapatok pa­rancsnoka. Rolf Ekeus svéd nagykö­vet, a vegyi fegyverekkel foglalkozó genfi munkacso­port elnöke fontos lépésnek minősítette a bemutatót, amely a jövőben megkönnyí­ti, meggyorsítja az informá­ciócserét az államok között, (Folytatás a 2. oldalon) (MTI) — A hét végén lesz Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan reykjavíki találkozó­jának első évfordulója. Eb­ből az alkalomból Georgij Arbatov, a neves szovjet Amerika-szakértő a Mosz- kovszkije Novosztyi című hetilap legújabb szamában (MTI) — A gazdasági élet növekvő feszültségeinek je­gyében kezdődött .meg hétfőn az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) országos kongresszusa. A pártok fe­lett álló szövetségben a 15 szakszervezet kereken 1,7 millió tagja tömörül. A szakszervezetek — a magánalkalmazottaké kivé­telérvel — a szocialista több­ség irányítása alatt állnak, amint az ÖGB vezetésében is terjedelmes cikkben tekinti át az egy év tapasztalatait. A cikk fő mondanivalója, hogy a két politikus találko­zója óta eltelt idő bebizo­nyította: megvan az igazi le­hetőség a nukleáris fegyve­rek csökkentésére és teljes felszámolására. e pártnak van többsége. A 75 éves Anton Benya helyé­be, aki 1963 óta áll az ÖGB élén, a kongresszuson vár­hatóan Fritz Verzetniischt választják meg erre a tiszt­ségre. A 42 éves funkcioná­rius eddig az ÖGB vezető titkárainak egyike volt. Az ÖGB ötévenkénti kongresz- szusa olyan időszakra esik, amikor megszaporodtak a kérdőjelek az ország gazda­ságában. Az Országos Magyar Bá­nyászati és Kohászati Egye­sület vaskohászati szakosz­tálya kilencedi/k alkalommal rendezi meg az országos hen­gerészkonferenciát, amelynek október 7. és 9. között Ózd lesz a színhelye. A konferencia elsődleges szándéka a hazai vaskohá­szat hengerész szakemberei­nek továbbképzése. Megis­merkednek a résztvevők a hengereltáru-tenmelés ipari jelentőségű feladataival, a képlőkenyalakí tási technoló­giák korszerűsítésével és a hengeréit gyártmányok mi­nőségi kérdéseivel. A három nap alatt több, mint (húsz előadás hangzik majd el. Az előbb .említett témákon túl­menően szó lesz az ipari szerkezetátalakítás irányairól, s annak a hazai vaskohá­szattal való összefüggéseiről. Foglalkoznak a szakemberek a vaskohászat innovációjá­nak műszaki-gazdasági lehe­tőségeivel, az anyag- és energiatakarékos technológi­ák kialakításának koncep­cióival, a számítástechnika .alkalmazásának módjaival, s1 emellett több olyan kérdés­sel, amely csak a szűk szak­mai réteget érdekli. Valószí­nűleg nagy érdeklődésre tart majd számot az Ózdi Kohá­szati Üzemékben megkezdett szerkezetátalakítási munka tapasztalatait taglaló előadás. A konferencia október 7- én, délelőtt 10 órakor 'kez­dődik a technika házában. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség kongresszusa Hatmilliárdos éves forga­lom, 30 ezer féle árucikk. É két adat a Műszaki Árut értékesítő Vállalat (közismer­tebb nevén: a Müárt) jel­lemzésére hangzott el tegnap Miskolcon, a Baross Gábor utcai műszaki bolt átadásán. Ez oi üzlet az elsők között szerepei azok sorában, me­lyet a Müárt más kereske­delmi váiialatokka) közösen működtet az országban. Ez esetben a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalattal kar­öltve hozták tető atá. A cél az - mondotta az üzlet át­adásán Zsókiné dr. Nagy Erzsébet, a Müárt vezér­igazgatója - hogy ne csak Budapesten, hanem az or­szág más részein is még fo­kozottabban jelen legyenek termékeikkel. Mentesítve igy a vásárlókat, közüteteket a hosszabb utazástél. Az idomcserép-gyártá rész­leg, a festőberendezések üzembe helyezésével befeje­ződött a Délalföldi Tégla- és Csetéplpori Vállalat békés­csabai 2. szórná áj gyárának építése. A mintegy 300 mil­lió forintos beruházás ered­ményeképpen hazánk legkor­szerűbb technológiával mű­ködő cserépgyára készült el. A nagy teljesítményű, kitűnő minőségű terméket produkáló gyárot olasz és nyugatnémet gépékkel és berendezésekkel szerelték fel, s a gyártás fo­lyamatait japán számítógé­pek vezérlik. Az áj gyárban évente mintegy 17 millió ágy- nevezett holland tipusá kerá­miacserepet készítenek.

Next

/
Thumbnails
Contents