Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-12 / 215. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLIH. évfolyam, 215. szám 1987. szeptember 12. Szombat Ára: 2,20 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Az FKP KB ülése (MTI) — Az FKP Központi Bizottsága kétnapos ülésén megvitatta és elfogadta a decemberben összeülő 26. kongresszus határozati javaslatát, amely magában foglalja az FKP új programját. Az FKP 26. kongresszusát december 2— 6. között tartják a Párizs melletti St. Ouenban. A kongresszusi dokumentumot a. KB két tartózkodás mellett egyhangúlag elfogadta. A dokumentumot szerdán közzéteszik a L'Humanité- ban, majd országos vitára bocsátják az alapszervezetekben és a megyei pártbizottságokban. A központi pártlap, a L'Humanité október 5-től vitafórumot nyit: közli a párttagok levélben kifejtett hozzászólásait. Váaánvcsere Folyamatosan dolgoznak az Észak-magyarországi Állami Építőipari V. dolgozói Miskolcon, a Győri kapui villamosvágányok cseréjén. A Gyula utcától az Úttöröházig terjedő harmadik és negyedik szakasz munkálatai során már elkészült a déli oldali vágány — ezt most burkolják s bontják az alaposan elhasználódott északi oldali vágányt. A tervek szerint november 20-ig kell elkészülniük a munkával. Fotó: Balogh Imre A megyei párt-vb napirendjén: ü Vám- és Pénzügyőrség munkája Sajtótájékoztató a vásárvárosban Hat lap máivá ayit az őszi BNV A tíz napig nyitva tartó Budapesti Nemzetközi Vásár a fogyasztási javak seregszemléje. Az idén szeptember 18-án nyitja és szeptember 27-én zárja kapuit. Az őszi BNV tegnap megtartott sajtótájékoztatóján dr. Körösvölgyi László, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta: — A vásárnak továbbra is alapvető feladata, hogy olyan kiemelkedő mariketing-'fóru.m legyen, ahol a magyar és külföldi szakemberek megállapodásokat köthetnek, vagy készíthetnek elő. Elhangzott, hogy a „híresztelések” ellenére nem csökken, sőt, növekszik a ■kiállítók száma. Hazánkkal együtt 26 ország mutatja be termékkínálatát. A legnagyobb külföldi bemutatót ezúttal is a Szovjetunió rendezi. A kőbányai vásárvárosban első alkalommal (Folytatás a 2. oldalon) Tegnap Juhász Péter megyei titkár elnökletével ülést tartott a megyei párt-végrehajtóbizottság. A testület a Vám- és Pénzügyőrség me gyei parantsnoksága és az irányítása alatt működő szervek tevékenységéről beterjesztett tájékoztatót vitatta meg. A téma sokoldalúságát mulatja, hogy a miskolci székhellyel működő megyei parancsnokság felügyeleti hatásköre két megyére, nyolc vámhivatalra, négy vámhivatali kirendeltségre teljed ki. A határátkelőhelyeken az utasforgalom, a külkereskedelmi áruforgalom vámellenőrzése, zavartalanságának biztosítása évről évre növekvő ' munkát ad. Mindezek mellett a testület foglalkozik a pénzügyi vám- és devizabűncselekmények felderítésével, a szabálysértések elbírálásával, vagy például a szeszjövedék ellenőrzésével. A turizmus fellendüléséről, ezzel összefüggésben a vámszervek munkájáról a számok sokat mondanak. Területünkön öt közúti és három vasúti határátkelőhelyen a ki- és belépők száma ma már több mint kétszerese az öt évvel ezelőttinek: az ország utasforgalmának 5,6 százalékát teszi ki; az idei első félévben pedig a múlt év hasonló időszakához képest az utazók száma 24 százalékkal nőtt. A határátkelőhelyeken ki-, vagy belépők gyors, szakszerű, kulturált vámellenőrzése . érdekében elsőrendű követelmény az (Folytatás a 2. oldalon) Barsi: aranyérmek Ostravában Nagyszerűen szerepelt az ostravai súlyemelő világ- bajnokságon Barsi László, a DVTK kitűnősége. Á szakítás eredményhirdetése után óriási volt az öröm a magyar táborban. A külföldiek is egymás után mentek Barsihoz és gratulállak neki. „A jelentős előny birtokában először be kell biztosítani a harmadik helyét, utána pedig olyan súlyokra mehet, amellyel teljesíthetetlen feladatra kényszerítheti ve- télytársait!” — adta ki a taktikai utasításokat Ambrus László, szövetségi kapitány. így is történt — Barsi először 202,5 kilót lökött ki. s már nem lehetett leszorítani a dobogóról. Utána a 210-et is kilökte. Ezzel 390-re ugrott, új országos csúcsot teljesített. Barsi utoljára a 212,5-öt próbálta felemelni, de ez nem sikerült. A bolgár Zlatev a 210-zel két kísérletre sem bírt. Látszott, hogy a nagy ellenfél a szovjet Li lesz. 210-en mutatkozott be, aztán 217,5-re ment. Annak teljesítése könnyebb testsúlya révén elvehette volna Barsitól az összetett világbajnoki címet. Óriási volt az izgalom, Li mindkétszer felvette ezt a súlyt, de kilökni egyszer sem tudta. Így Barsi László lett a világbajnok összetettben, is. 82,5 kg, világbajnok: Barsi László 300, új országos csúcs (180, új országos csúcs, 210, új országos csúcsbeállítás), 2. Li (szovjet) 382,5 (172,5, 210). 3. Zlatev (bolgár) 375 (170, 205). Szakításban: 1. Barsi 180, 2. Li 172,5, 3. Zlatev 170. Lökésben: 1. Li 210, 2. Barsi 210, 3. Urdas (román) 205. A középsúly világbajnoka, Barsi László, a DVTK versenyzője 1962-ben született. Nagy sikere után a következőket nyilakozta: — Ostravában az álmom valósult meg. Nagyon boldog vagyok és küzdők tovább céljaimért. Már csak 10 kiló választ el a 400-as álomhatártól. A következő esztendőben feltétlenül 400 kilós csúccsal szeretnék kirukkolni. A hét kiemelkedő 'ci- «ágú nemzetközi eseménye kétségtelenül a bonni német-nérr,:. csúcstalálkozó volt. A képen: áz Erich Honecker vezette NDK beli küldöttség, és a vendéglátó' Helmut Kohl vezette NSZK-beli delegáció a tárgyalóasztalnál. A genfi Nemzetek Palotájában az ENSZ égisze alatt megkezdődött a nem kormányszervezetek Palesztinával foglalkozó 4. nemzetközi konferenciája. A képen: Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke a konferencián. A mozambiki főváros Maputo repülőterén fogolycserét hajtottak végre, amely négy ország - Angola, a Dél-afrikai Köztársaság, Hollandia és Franciaország - állampolgárait érintette, s az előkészítő láigyalások során Mcnambik volt a közvetítő. A képen: katonák érkezése. fl hét eseményei - kénekben