Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-02 / 206. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLIII. évfolyam, 206. szám 1987. szeptember 2. Szerda Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Milyen az ipari találmányok hasznosítása? Uj Tisza-hid épül Leninvárosban Tegnap átadták a munkaterületet a kivitelezőknek Kedden az Ipari Minisztériumban sajtótájékoztatón értékelték a minisztérium találmányi konzultatív testületének csaknem egyesz- tendős munkáját- Eddig több mint 260 innovációs javaslatot nyújtottak be a testülethez az iparvállalatok kollektívái, illetve dolgozói. A munkáknak mintegy felét értékelték úgy, hogy szakmailag kellően kidolgozott, megalapozott és szabadalmaztatható. Tizenegy javaslat, ötlet mór a gyakorlatban is megvalósult, több mint 40-et pedig különböző vállalatoknak adták át, jaA mezőgazdasági nagyüzemek és a kistermelők egyaránt készülnek az alma és a szőlő szüretelésére; az alma szedését több helyütt már meg is kezdték és; a piacon vannak a csemege- szőlő első szállítmányai is. Az időjárás nem kényeztette el a termelőket. A kertészetek váltakozva kapták a tartósan és túlzottan magas hőmérsékletet az esetenként mindent elárasztó esőzésekkel, a kegyetlenül hideg fagyokat az azokat követő — az évszaknak nem megfelelő — hirtelen fölmelegedésekkel. Sokfelé jégeső és felhőszakadás hiúsította meg a reményeket. Mindent egybevetve azonban a gyümölcs- és szőlő- termelés kilátásai az utóbbi időben némileg javultak, hiszen a nyár második felének esőzései, majd az augusztus végi melegebb napok javították a gyümölcs anyagcsereforgalmát, és kedAz építőknek ritkán szoktak örülni néhány órával az ünnepélyes avatás előtt. De hát ilyen — ez a hazai gyakorlat. Az ózdi általános művelődési központ hevesi vasolva helyi bevezetésüket. Az értékelésekbe és a szakvéleményezésbe bevonták a tudományos intézmények, kutató szervezetek, valamint a .minisztérium fejlesztési bankjának szakembereit. Az Ipari Minisztérium javasolta több, menedzseléssel is foglalkozó szervezetnek, kisszövetkezetnek, sőt kisiparosnak is, hogy kapcsolódjanak be az értékes, jó ötletek megvalósításába és elterjesztésébe. Az elfogadott és megvalósított ötletek között szerepel egyebek között mechavezőbbé váltak az érési folyamatok. Az ország nagyobb almatermő területeiről a termés- mennyiséget illetően nem érkeznek túlságosan biztató jelentések; általában arra számítanak, hogy a tavalyitól 10—15 százalékkal elmarad a hozam. Szabolcs- Szatmárban, ahol korábban az átlagosnál sokkal kisebbek voltak az almaszemek és az érés is meglehetősen vontatott volt, az augusztusi esők és a felmelegedés együttesen még hizlalták a gyümölcsöt. Az augusztus végén szokatlanul nagy éjszakai lehűlés és az erőteljes nappali fölmelegedés, valamint a párásodás együttesen segíti most a gyümölcs színeződését, így az érési késedelem egy részét az alma még behozhatja. A nyugati országrészben, ahol növényvédelmi gondok mutatkoztak a rendkívül szélsőséges időjárás következtében, ismételt vegyszeres építőit — noha ők is nagyüzemben dolgoztak — senki sem marasztalhatja el. Az a ma még ritka helyzet állt ugyanis elő, hogy csakis rajtuk, az ő igyekezetünikai vízszűrő berendezés, az eddigi fizikai munkát felváltó kalapácsnyél-gyártó készülék, elektronikus nyomásszint- és térfogatérzékelő. Sikeresen alkalmazzák azt a hajlító eljárást is, amely a saválló acélcsövekből úgy készít csöveket, hogy azok nem vékonyodnak el- A benyújtott javaslatok között található olyan is, amely a gépkocsigyártásban számíthat sikerre, így — lévén, hogy hazánkban nem készülnek autók — egy szakvállalat közvetítésével felmérik a külföldi értékesítés lehetőségét. (MTI) beavatkozásokra volt szükség. Ezeken a területeken az alma még többnyire zöld színe mutatja: a természetnek további adóssága van. Az országos termés egyébként várhatóan elegendő lesz ahhoz, hogy kielégíthessék az exportigényeket és a belföldi megrendeléseket. Körtéből közepes termés ígérkezik, a gyümölcs szedése, értékesítése megkezdődött. A szőlő szüretelése a korábbi évekhez képest némi késéssel kezdődik és a terméskilátások sem valami rózsásak, a kedvezőtlen időjárás ugyanis sokfelé keresztülhúzta a gazdák számításait. Nagyobb termőterületeken — a hónapokkal ezelőtti fagyok miatt — a tőkék egyszerűen nem hoztak fürtöt, így csak jövőre várható termés az elfagyott szőlőskertekben. Az augusztusi esők és a napsütés nyomán viszont erőteljesebbé- vált az asszimiláció, és jelenleg is kedvező az időjárás. Ez segítheti a szemek kitelítődését, és a kisebb mennyiség ellenére egy viszonylag jó minőségű évjárat szüretelését. (MTI) kön múlott, hogy tegnap itt tanévnyitót tartottak. Az intézménykomplexum átadásának vállalt és eredeti határideje ugyanis még odább van, december 20-a. A tiValamikor hajdanán, egészen pontosan 1936-ig, komp közlekedett a mai leninvá- rosi, illetve polgári Tisza- híd helyén. Csak később érlelődött meg annak gondolata, hogy mégiscsak jobb lenne hidat építeni. Az elképzelést tett követte és 1942-ben elkészült a közúti híd Polgárnál, amelynek kocsipályáját hat méter szélesre építették. A második világháború vége felé, 1944- ben a visszavonuló németek felrobbantották, azonban 1945-ben rövid idő alatt helyreállították a hidat. Csakhogy az évek során annyira elhasználódott, hogy korlátozásokat kellett a forgalomban bevezetni. Az elvégzett statikai vizsgálatok ugyanis bebizonyították, hogy a híd a mai állapotában nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a megnövekedelt forgalom támaszt vele szemben. A szakemberek tehát kimondták a végső szót: mielőbb új hidat kell építeni. Mindez tegnap hangzott el Mindannyiunkat foglalkoztató kérdést vitatott meg tegnapi ülésén a Borsod- Abáúj-’Zemplén megyei képviselőcsoport. Szeptember 116-áin az Országgyűlés elé ikerül az általános forgalmi és a személyi jövedelemadó tervezett bevezetéséről szóló törvényjavaslat. A képviselők ezzel kapcsolatban mondzenkét tantermes általános iskolában és a nyolc tantermes közgazdasági szakközépiskolában viszont megkezdődhet a tanítás. Csak a középső, a művelődési célú rész befejező munkálatai maradtak a remélhetőleg szép őszre, télelöre. A középiskolások régi, szűkös épületüket cserélhették fel az újra, amelyben már csak nagyon-nagyun nehezen tudták a korszerű oktatás feltételeit megteremteni. Az általános iskola elkészültével pedig ugyancsak régi, nyomasztó gondot hagyhattak maguk mögött az ózdiak. Minimálisra csökkenthették a váltakozó rendszerben — délelőtt-dél- utáni váltással — tanulók számát. Mától az ózdi általános iskolások 92 százalékának reggel nyolckor csengetnek be. A még hátralévő fejlesztések — egy általános iskola a Szabadság úton; a kisegítő iskola és egy kollégium épül még meg — megvalósítása után — a számítások szerint 1990-től — valamennyi gyerek délelőtt vehet részt a tanítási órán. Ezekről a tervekről is szólt egyébként a tanévnyitó ünnepségen Borsos Árpád, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács V. B. művelődési osztályának vezetője, aki többek között (Folytatás a 2. oldalon) azon a megbeszélésen, amit a munkaterület átadása alkalmából tartottak az érintett szervek képviselőinek részvételével a leninvárosi tanács helyiségében. Az összejövetelen elsőként Stoll Gábor, a Miskolci Közúti Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese szólt arról a döntésről, hogy a Közlekedési Minisztérium rendelkezésre álló fejlesztési pénzéből meg kell építeni az új Tisza-hidat Deninvá- rosnál. Az állami célcsoportos beruházásként megvalósuló létesítmény az épülő autópályák után a legjelentősebb ágazati fejlesztés az országban. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a beruházás megbízója a Miskolci Közúti Igazgatóság, a munkák lebonyolítását pedig a Miskolci Közúti Beruházó Vállalat végzi. Sági Károly, a Közúti Beruházó Vállalat főmérnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy a beruházás előkészítő munkálatai befejeződtek és a meghirdetett ták el véleményüket, észrevételeiket a már kézhez kapott anyag és az előzetes beszélgetések alapján. Az adóreform közgazdasági összefüggéseit Majoros László, a megyei tanács elnökihelyettese ismertette. Előadásában kitért annak előnyeire és a várható következményekre. A kérdésekre Székács Anna, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője válaszolt. Kiss Dezső csoportvezető ,ismertette a megyénk képviselőinek állásfoglalását, •mely szerint: a megyei képviselőcsoport — bízva a jó megoldásban — támogatja a kormányprogram részekén t szereplő adóreform bevezetéTegnap Bőcsön aláírták azt a hitelszerződést, amely azt rögzíti, hogy a Borsodi Sörgyár jelentős fejlesztési összeghez jut. Az összesen 577 millió forintos hitel 53 százalékát a Magyar Hitel Bank Rt., fennmaradó hányadát a Kisvállalkozási Bank adja ötéves lejáratra, 12,2 százalék kamattal. Mint Hosszú István, a sörgyár igazgatója elmondta, a korábbi 150 millió forintos kötvénykibocsátással, saját forrásaik bevonásával és a most, aláírt szerződéssel összesen 915 millió forint áll a vállalat rendelkezésére. Ebből a pénzből már alapozzák az új rozsdamentes tartályok helyét, vásárolnak a tartályokon kívül élesztő-szaporító versenytárgyalás alapján a Ganz-MÁVAG kapott megbízást a kivitelezésre. A főmérnök elmondta továbbá, hogy a szeptember 1-jéveí kezdődő beruházást 1989. december 1-ig kell teljesen befejezni, a forgalom számára azonban már 1989. szeptemberében megnyitják. Az új Tisza-hidat az első kapavágástól számítva lényegében huszonnyolc hónap alatt kell megépíteni. A Ganz-MÁVAG mellett több alvállalkozó is részt vesz a kivitelezésben, így mindenekelőtt a KÉV-Metró Miskolci Igazgatósága, valarhint a Miskolci Közúti Építő Vállalat működik közre _ a beruházásban. Az illetékesek közölték, hogy a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, a híd építésére előirányzott összeg eléri a 340 millió forintot. A kiviteli tervek készítésével megbízott Uvaterv képviselője a tegnapi megbeszélésen arról tájékoztatott, hogy az új közúti híd (Folytatás a 2. oldalon) sét abban a reményben, hogy a programszakasz végére kézzelfogható eredményeket kéll elérni. Ellenkező esetiben aligha lehet magyarázatokkal beérni és elfogadni a gazdaságpolitika kellemetlen intézkedéseit, sokkal inkább a refonm alkalmasságának, vagy alkalmatlanságának kérdése vethető majd fel. Azt is leszögezzük, hogy nem várhatunk gyors és kedvező változásokat, meg kell elégednünk a szolidabb eredményekkel. Ezeket viszont garantálnia kell a kormányzatnak azokért az áldozatvállalásokért, amelyekre szükség szerint e meggyőződésünk függvényében voksuinkat adjuk. berendezéseket, már megkezdték a palackfejtés bővítését, új gépsor vásárlásával. Summa summárum: a fejlesztések végén a korábbi több. mint kétmillió hektoliter termelést újabb 500 ezer hektoliterrel növelik. A beruházások nem titkolt célja az importsörök arányának visszaszorítása. Karcag Lászióné, a Kisvállalkozási Bank főmunka- fcársa kifejezte reményét, hogy ezzel a jelentős hitelügylettel ismertekké válnak a megyében és többen fordulnak hozzájuk hitelért. Lörincz László, a Magyar Hitel Bank Rt. Miskolci Igazgatóságának igazgatója örömmel szólt arról, hogy bankjuk fennállása óta most (Folytatás a 2 oldalon) Piacon a csemegeszőlő Szüret előtt Két iskolát avattak Ozdon Napirenden az új adózás Fejlesztik a Bocsi Sörgyárat m