Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-10 / 213. szám
1987. szeptember 10., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Küldjön egy érdekes fotót! Több dimenzióban Beküldte: Hajós Péter, Miskolc Elsőbbségadás kötelező! Fotó: Kerékgyártó Mihály, Ózd Szociális otthonban élő, mozgáskorlátozott, fél oldalamra béna asszony vagyok. A közelmúltban hágom szabadságra hazavitt. Örömmel töltött el mind az otthoniét, mind az utazás. Az oda- vissza utat taxival tettük meg. Cseppelylháai János és Serfőző Béla gépkocsivezetők udvariasságáról és figyelmességéről csak elismeréssel szólhatok. Jólesett, hogy rokkantságomat látva, segítettek és fizetéskor 20 százalékot levonták a menet- drj'ból azzal, hogy ez, mint mozgáskorlátozott rokkantnyugdíjasnak visszajár. Másoknak talán mindezek apróságnak tűnnek, de nekem sokat jelentették. Varga Sándorné Miskolc, szociális otthon „A Gyermekvárosból jöttünk...” s. o. s. Augusztusban az egyik kirándulásra, fürdésre alkalmas napon Végardóra látogattam. A fürdő olyan benyomást keltett, mintha nyugdíjas-találkozóra gyűltek volna össze vendégei. Az idősek csendesen beszélgettek a gyógyító vizű medencében. Tíz óra után egy osztálynyi gyermekcsoport érkezett három nevelővel. A fürdőző'k vegyes érzelmekkel fogadták a fiatal látogatókat... „No, vége a nyugalomnak, lesz itt mindjárt hancúrozás, pocsko- lás..." A csoport perceken belül már a medencében volt, és láthatóan élvezték a fürdést, úszkálást. Már egy óra is eltelt, de a három fiatal nevelőnek egyetlen gyermeket sem kellett figyelmezte'tnie, mert egyi-. kük sem szolgált rá a fegyelmezésre. Az idős fürdő- zők véleménye kedvezően változott a kis vendégekről Később együtt ebédeltem a gyerekekkel a strand éttermében. Magatartásuk, étkezésük mintaszerű nevelőmunkáról tett bizonyságot. Megdicsértem őket viselkedésükért, s az egyik kislánytól megkérdeztem, honnan jöttek. „Állami gyerekek vagyunk, a miskolci Gyermekvárosból jöttünk" — válaszolta. Talán a harminchét gyermek szülője soha nem gondol arra, hogy ennek az intézetnek a közössége, pedagógusainak áldozatos munkája, embert fog nevelni elhagyott gyermekeikből. Bakonyi Béla Ahaúljszántó Sor(s)ukra várnaki?) Örömmel fogadták a miskolciak, hogy közhasznú munka keretében megkezdték a Szinva medrének takarítását, rendbehozatalát. A várost átszelő patak tisztasága nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi, higiéniai követelmény is. Elkeserítő látványt nyújtott korábban, hogy a patak medrében matracok, sodronyok, használt autógumik, állati tetemek, földkupacok és burjánzó gaz akadályozta a víz szabad folyását. A munkálatokat szemlélő járókelőkben azonban néhány kérdés is felvetődött. Jómagam a munka szervezésén gondolkodtam el. Napjainkban sokat vitázunk arról, hogy amit két ember elvégezhetne, miért hat-hét ember látja el. Itt pedig azt tapasztalhattuk, hogy műanyag ládákban kézből kézbe adogatják fel a partra a mederből kikerülő köveket, iszapot, szemetet. Egy szállítószalaggal, fele időráfordítással, energiával és költséggel járt volna ez a még ma is tartó munka. A felszabaduló munkaerő ez esetben más feladatot végezhetne. Például hozzáfoghatna a parkok — oxigént termelő kis oázisaink — takarításához, megóvásukat jelentő karban tártásukhoz. A tanács illetékesei a hatvanas évek elején — akkor is jelentős költséggel — zöldövezetet létesítettek az Észak- és Dél-Killián lakónegyed között. Szemet gyönyörködtető lugasokat alakítottak ki. Az akkor ültetett fák, díszcserjék azóta nagyra nőttek. De vajon ki a gondozója ennek a pihenő- parknak, zöldterületnek? Mindenütt csak szemét, de hulladékgyűjtő sehol. A díszcserjék, bokrok, fák kiszáradtak, elöregedtek, a lugasok, a padok faszerkezete összetörve. A füves térség közepén álló „Emberi kezek” szoborcsoportja szmte vádlóan kérdezi: hát nincs egy kéz sem, amelyik megakadályozná e pusztulást? Illés Endre Miskolc (A parkokra, terekre, zöldterületekre valóban sok helyen ráférne a gondozás, a felújítás, a karbantartás. De sajnos az is tény, hogy a szemetes környezet, az ösz- szetört padok, játékok, virágtartók .:. nemcsak a' pusztítás és pusztulás, hanem az emberi fegyelmezetlenség, felelőtlenség jelei is. El kellene végre odáig jutnunk, hogy környezetünk tisztaságáért, megóvásáért mindannyian felelősséget erezzünk. — Szerk. megj.) Sürgős segítséget kér 9 egy lakótömb Miskolcon, a belvárosiban. H,a az illetékesek nem intézkednek, „belefúlnak” a szemétbe a Vörösmarty u. 1—15. számú ház lakói. Mint már arról lapunkban többször beszámoltunk, a kukás autók nem tudják elszállítani a szemetet, a kétoldalt parkoló c autók miatt. Csupán arról van szó, hogy az út egyik oldalára egy megállni tilos táblát kellene kitenni, hogy a szemétszállítók akadály nélkül végezhessék munkájukat. L. J. Tessék csak emelt fővel járni! A sor lassan fogy. Közvetlenül előttem egy idős néni araszol. A pulthoz érve egy szeletke disznóhúst és tíz deka disznósajtot kér. A fiatal henteslegény arcáról leolvasható a ki nem mondott kérdés: kinek lesz, mama, a macskának? A néni fel sem néz, mert így is érzi, lelki szemei előtt látja a vigyorgó arcot. Nem állhat le a hentessel, a világgal folyton magyarázkodni; hogy férjével átéltek egy világháborút, az utána következő időszakot, és csak azért kap ily csekély özvegyi nyugdíjat, mert közben felneveltek hat gyermeket és már nem jutott energia arra, hogy még dolgozni is járjon. Meg aztán nem is lenne értelme a vitának, ettől úgyse lenne több a nyugdíja. Annyiból kell kijönnie, amennyi van és kész. Mint a háború utáni időkben. amikor hat éhes szájról kellett gondoskodnia, szüntelenül, megszállottan, fáradhatatlanul munkálkodva reggeltől estig, hogy meglegyen a betévő falat a gyerekeknek, még annak árán is, hogy a szülők olykor éhen feküdtek le. Az élet megtanította a keveset is beosztani. Csali ezekkel a kérdő, furcsálló gúnyos tekintetekkel ne kellene szembenéznie. Azok tekintetével, akik neki is, mindannyiuk- nak sokat köszönhetnek. Tessék csak emelt fővel járni és bátran mindenkinek a szemébe nézni, kedves Néni! Szerencsére mi, vagyis azok vagyunk többen, akik más, mélyebb optikával nézzük és ítéljük meg körülményét, körülményeinket. Pásztor György Összeállította: Bodnár Ildikó- FANTASZTIKUS REGE A férfi hátrafordul, láthatóan ingerült, dühös. József elszégyell i magát, annyit morog csak: „Bocsánat...” Az ablakban újra' csak az ég, s a felhők látszódnak. József cigarettázik. Most a füstkarikák mögé idézi meg Máriát. Mária majdnem meztelen, csak egy ritkásan horgolt fehér kendő takarja a mellét, a combját. Hosz- szú haját megdobja, a haja előrehullik az arcába. Mária is cigarettázik. Kacéran Józsefre fújja a füstöt. József előrehajol, az előtte ülő kopaszodó urat kérdezi: — Bocsánat... a füst nem zavarja? — Nem. — Akkor jó. — Megköny- nyebbülten sóhajt, közben Mária visszatér. Ha lehet, még szebb. .— Tettél púdert az orrodra? — Igen. Látszik? — Nem. Csak olyan szép vagy. — Köszönöm, édes. És köszönöm azt is, hogy anya lehetők. Köszönök mindent Te olyan jó vagy . .. — Te is, édesem. Hány óra van? Mielőtt Mária a karjára nézne, József megdöbbenve látja, hogy Mária órája akkor is világít, ha nem néz rá Mária. Egyáltalában: úgy érzi, hogy Máriából valami idegen hatalom ereje sugárzik. — Hány óra van? — ismétli meg a kérdést. — Dél van. Éppen dél. Itt a szívemben is harangoznak. Hallod? — Hallom, szerelmem Hallom. ’— Apa leszel, Józsefem. — Tudom. — És jó? — Jó, nagyon jó. — És szeretsz? — Szeretlek, nagyon szeretlek. 76. „Egy csillag játszik a végtelennel ...” Jones megint a legújabb slágert dúdolja, most is kalimpálgat az ujjaival, de nagyon szomorúan in'tonálja kedvenc dalocskáját: a hangja mély, fátyolozott, szakadékos. A többiek is nagyon letörtek. Az ólomkamra „berendezése” roppant egyszerű: egy hosszú asztal mellett ül mindenki. Az egyik sarokban, a „lakberendező” csúfolkodása miatt, feltehetően, egy hatalmas ólomkristály váza áll. Aki dohányzik, abba hamuzhat. — Jones! Beszélhetek? — Igen. — De nem mindenkit ismerek .. . — Nem baj. Én mindenkit ismerek. Kezdd el! Mindenki Láiianra néz. Lilian megint szép, a vonásai ebben a gyöngült világításban nagyon karakteresek, határozottak. Főleg a száját nézik ámulattal a jelenlevő férfiak, talán azért, hogy a hangját, mely suttogó és mély tónusú, jobban hallják: — Uraim! Aki nem ismer: a nevem Lilian. Az volt a feladatom, hogy az MGB-ügynökségbe beépüljek, és időnként Jonest, az önök főnökét tájékoztassam az ott folyó munkáról. Munkám alighanem véget ért, aminthogy az MGB munkája is véget ért abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy főnököm, Bertram agyában leadóberendezés van. — Az semmiség! Van az enyémben is ... Mégis dolgozunk. — Jones keserűen mosolyog. — Dolgozunk, dolgozunk, de a munkánk egy fabatkát sem ér! Bármilyen információt gyűjtünk be, bárhogyan kódoljuk, bárhogyan, bármilyen elv szerint rendszerezzük, a harmadik ügynökség — mert csak hozzá futhatnak be a telepatikus információk — azonnal, egyetlen percnyi késedelem nélkül jut új ismeretekhez. — Nem értem ... Jonestól én úgy tudtam, hogy a három ügynökség eddig is figyelemmel kísérte egymás munkáját... hogy „titkok”, a szó igazi értelmében legalábbis ... eddig sem voltak. — Dán, ne vitatkozz! Egészen más dolog, hogy megtudunk-e valamit az ellenfélről, ha akarunk, mint információhoz juttatni az ellenfelet, akaratlanul. — Dán... ti ismeritek egymást? — Jones, bocsáss meg, ez nem ide tartozik — mondja Lilian. — Pedig engem is érdekelhet a dolog... — mondja Charlie. — Tudtommal Dán hozta a hírt, hogy az MGB megmozdult. Hogy tört volna ki a nyelve, amikor kimondta... Itt meg azt hallom, hogy Lilian a mi emberünk, aki beépült az MGB-hez. Miért nem Lilian hozta a hírt? Hiszen ő ott dolgozott! öreg hírszerző vagyok, de ilyet még nem is hallottam. Két dologra kérek azonnal feleletet! Egy: honnan tudta az MGB megmozdulásának hírét Dán? Kettő: Lilian erről miért nem értesített minkét? Charlie leül, homlokát tö- rölgeti, a vörös haja zilált, csapzott. Dán föláll, ő jól fésült, magabiztos. — A menyasszonyom, Erzsébet, a Génbanfcban dolgozik. Gyakran látogattam meg őt, vártam rá a környéken ... És gyakran láttam ott, a Génbank környékén Liliant, aki Erzsébet szerint beszélt Foxmannal is. Lilian olyan ügyes volt, hogy nem is csinált különösebb titkot abból, hogy ő az MGB ügynöke . .. Később pedig, egyszerűen csak igazolódott, hogy Lilian gyakori látogatása a Génbankban nem véletlenek sorozata, hanem egy akció részlete: az MGB megmozdult, akcióba lépett. Hát, ennyi. — Ha jól értem, akkor két saját emberünk őgyelgése a Génbanfcban idézte elő ezt az egész kalamajkát — mondja gúnyosan Charlie. — És, ha mindezt elfogadjuk, akkor is volt még egy kérdésem: az MGB beindulásáról Lilian miért nem értesített minket? — Charlie, ne veszekedjetek. Én Lilian megbízhatóságáért: kezeskedem — mondja Jones békítőén. — Ne tedd, Jones, ne tedd. Tudod jól, hogy szeretlek ... de volt egy dolog, amiről eddig nem beszéltem veled. — Hát csak tessék ... ki vdle! — Megint Charlie gúnyolódik. (Folytatjuk) Kedvezmény — kedvességgel